A kommersz pornó

1998-ra a pornó videók eladása és kölcsönzése az Egyesült Államokban elérte az évi 4,2 milliárd dollárt, ami az összes videóforgalmazás (stb., stb.) tizennégy százalékát jelentette. Közben a mainstream-média szintén elkezdte pénzkötegekké váltani a hardcore-performerek növekvő népszerűségét, híresség-státuszát.

Kultikus tisztelettel övezett televíziós személyiségek, mint Howard Stern, vagy Jerry Springer rendszeres vendégeivé váltak, jeles filmrendezők (Spike Lee, John Frankenheimer) egyikükre-másikukra nem túl látványos, de a névvel a mozi eladhatóságát jócskán növelő mellékszerepeket bíztak.

Néha beszédes szerepeket osztva rájuk, mint Stern Jenna Jamesonra a Private Partsban. "Eljött az ideje, hogy szerencsét próbáljunk Hollywoodban" - nyilatkozta a díva. Valóban, hiszen az XXX legutoljára a Mély torok bemutatása után, a hetvenes években örvendett ekkora népszerűségnek, számított ennyire sikknek. Pornókultúra A "magaskultúra" ugyancsak szemet vetett a hardcore-ra, amit mi sem szemléltet jobban, mint a témának szentelt elmélkedések, egyetemi stúdiumok, tudós disszertációk és tanulmánykötetek szaporodó száma, miközben az "adult industry" fejlődéséről permanensen tudósító szaklap, az AVN egyre igényesebb formát és tartalmat öltött.

A pornót Foucault, Derrida és egyéb neves posztmodern filoszok alapján értelmező Berkeley-professzor Linda Williams-nél valószínűleg hatékonyabban, közérthetőbben tették dolgukat. "Műfajként, az élvezetet ábrázoló műfajként tanítom" - mondta a tudós hölgy. "Nem mintha a hatalomról nem szólna, de elsősorban mégis az élvezetről, erről a megfoghatatlan és majdnem filozofikus kérdésről, különös tekintettel a vizuális reprezentációra. Amikor érezzük, akkor ismerjük is, de vajon mit jelent ez?"

Pornófeminizmus

Különös, de a témakör nevesebb és magvasabb gondolatokat kifejtő szerzői szinte mind nők: Laura Kipnis, Constance Penley, Joanna Frueh, Susie Bright, Wendy McElroy, vagy a nem kevés tapasztalattal rendelkező - öt percig elhúzódó orgazmusáról ismert, több diplomát begyűjtött - Annie Sprinkle, valamint az análtitán Nina Hartley.

Érdekesen alakult a feminizmus és a pornográfia viszonya is. A kőkemény és a nők szexuális megalázásának számtalan oldalát felvillantó Max Hardcore, vagy a nemi erőszakok sorát, anyagos orgiákat, döglött halakkal történő kéjszerzést ábrázoló Rob Black természetesen nem lettek egyik pillanatról a másikra ünnepelt kedvencekké, viszont a művészibb, kifinomultabb Andrew Blake besoroltatott a leszbikusok, s feministák kanonizált szentjei közé.

Még az antipornó-élharcos Andrea Dworkin és elvbarátnője Catherine MacKinnon is lemondóan, a vesztesek büszke, ám töretlen öntudatával ismerték be a másik oldal cáfolhatatlan térnyerését.

Pornó-mainstream

Nagyon nem lehetett szépíteni a tényeken. Ron Jeremy giga-megasztár, az Egyesült Államok egyik legismertebb arca lett, Pamela Anderson és Tommy Lee 1995-ös házimozija minden idők legjobban eladott pornóopusaként tarolt, Milos Forman Larry Flintje, a John Holmes előtt tisztelgő Boogie Nights, vagy Ronnie Larsen sikeres Broadway-darabja, a Making Porn, ha közvetve is, ám szintén a felnőtt-filmek szekerét tolták előre.

A négy legnagyobb cég (Vivid, VCA, Wicked, Metro) a gonzo-hullámmal ellentétes, párbarát, sztori-központú, egyre magasabb költségvetésű, igényesedő alkotásokkal hódított. Felvirágoztak a speciális tévécsatornák (Playboy Channel, AdulTVision, Spice Channel, stb.), nőtt a fogyasztói étvágy.

Mindezek - televízió, mozi, valamint a gyakori reklámszerepek - és a világháló térnyerése leszelídítette a polgárpukkasztó Erószt. AIDS-félelmeink pedig a bennünk rejtőzködő voyeurt erősítették fel. (A havi teszt mellett, több gyártó tette kötelezővé az óvszer használatát.)

Az se zavarta a szakma moguljait, amikor Rudy Giuliani, New York City polgármestere lelakatoltatott hat szexhopot a Times Square-en. Kezdeményezhetett bármit, hiszen (pár konzervatív elődjével ellentétben) a felvilágosult Bill Clinton semmit nem tett a pornó ellen.