Nyárspolgári pornórealizmus

Jamie Summers

Történetekbe csomagolva vagy nélkülük, az aktus mibenlétét lényegre redukált közelképekben és szuper-nagyközelikben (hosszasan) ábrázolva. "Túl közeli ahhoz, hogy valós legyen" - véli Jean Baudrillard, a francia poszt-posztmodern filosz. Még egy filmesztétikai kérdés: a vágás, a montázs. Hosszú snittek, láthatatlan az olló, folyamatosság, ami a lényeget illeti. A többi csak töltelékelem, gyors és elnagyolt jelenetsorokban felvázolt kerettörténet.

Eltekintve azoktól a vágott változatoktól, melyek kizárólag a konkrét szexualitásra redukálódnak. A vélemények, a statisztikák megoszlanak arról, hogy ezek a termékek mekkora hányadát képezik az összprodukciónak. Egy javaslat a hálózati tesztelésre: a megtekintett álló- és mozgóképek hány százaléka - csak a nemi szerveket, illetve a szájat és a hímtagot felvillantó - nagyközeli, szuper-nagyközeli. Aztán húzhatjuk a strigulákat, oszthatunk, szorozhatunk, vonhatunk gyököt. Realitás vagy absztrakció az ennyire lényegre törő megjelenítés? Elidegenedett, személytelen aktusok - konklúzió gyanánt.

Nina Hartley

Mindez igazul is csengett addig a pontig, amíg a szereplőket nem tudtuk, nem akartuk beazonosítani. Csakhogy (korábban) Linda Lovelace és (később) Traci Lords személyre szabták a sztereotip szerepeket. Utánuk már nem lehetett úgy pornófilmet készíteni, mint a "felhőtlen és ártatlan (?) gyerekkorban". Aztán a férfihősök arca szintén egyre ismerősebbnek tűnt, a kilencvenes évekre pedig komoly nimbusz alakult ki körülöttük. És szemrevaló hölgyekből álló rajongói körök, fan-klubok.

Érdekesség, ám nem meglepő tény: míg a színésznők pályafutása csak ritkán tart tíz, esetleg több esztendeig, addig számos ma is aktív úr (Tom Byron, Peter North, stb.) már a korai nyolcvanas években ringbe szállt, s űzi lankadatlan hévvel az ipart azóta. A rövid X-karrier sok esetben (Tabatha Cash, Traci Lords, stb.) csak ugródeszka (de "a világot jelentő deszkák"), kiindulási pont, figyelemfelhívó, belépő egy másik, konszolidáltabb karrierhez. És manapság a pornó-múlt se számít többé feltétlenül bélyegnek_ (Vajon miért viszonyulunk még mindig oly álságosan, prűden, egyik szemünket lesütve, a másikkal - a gondos takarás alól - kikandikálva a szexualitás, az élvezetek fekete-fehér bemutatásához?)

Angela Baron

Arcok, testek, nevek. A kellő gonddal kiválasztott, sokat sugalló-sejtető művésznév (megfelelő fizikai adottságokkal párosulva) a biztos siker záloga. Rókák (Foxy Lady, Kary Foxx, Samantha Fox, Tanya Foxx), csípős-pikáns fűszerek (Ginger Lynn, Jeannie Pepper), preferált praktikák (a Nina Hartley-ként hírnévre futott, amúgy harcos feminista Anal Annie), erotikus-egzotikus zöngéjű származási hely (Elle Rio, Vanessa Del Rio), portrék a nyolcvanas évek sztárarzenáljából. Továbbá a filigrán Stacey Donovan, az elnyűhetetlen (rockénekesnek indult, filmgyári sminkesként pornóba csábult) Tracey Adams, a házsártos kislány, de az ágyban mindig észre térített Jamie Summers vagy - a francia reklámokban "száz százalék teuton, száz százalék disznócskaként" (az eredetiben még rímel is: 100 % teutonne, 100 % cochonne) ajnározott amazonméretű - Angela Baron.

Esetleg Taija Rae, a hőskori klasszikus, Devil in Miss Jones remake-jének címszereplője. A rendező változatlan: Gerard Damiano. Az eredeti sztori: a hősnő, tévedésből a pokolba jut, s ott a legkülönbözőbb perverziók áldozata lesz. Ördögűzés. (A harmadik és a negyedik változat Dark Brothers munka.)