Francia pornó II.

A köz sokáig úgy vélelmezte, hogy a francia főváros vigalmi negyede a Pigalle tér, s környéke. Toulouse-Lautrec, Moulin Rouge, mulatók, szexshopok, lányok - még ma is él a mítosz. Egy másik is, a Boulogne-i erdőé, autósokra vadászó (zömükben transzvesztita) éjszakai pillangók törzshelye, ahol időről időre hatóságilag tiltják be a gyalogosforgalmat_ Sikertelenül: hölgyeink eltűnnek, de csak azért, hogy hónapok múlva más fák alatt árusítsák a gyönyört. (Utóbbi években állítólag egyre több a kelet- és közép-európai.)

Vincennesi erdő, Opera környéki mellékösvények, valamint a legolcsóbb szexipari szolgáltatásokat nyújtó Budapest utca_ Az árak és a minőség tökéletes harmóniában állnak egymással. A felsorolást hosszan folytathatnám, ám mindig ugyanarra a konklúzióra jutnék: mendemondák ide, mendemondák oda, Párizs nem Hamburg, nem Amszterdam.

A Pigalle is csak egy hamis mítosz. A hetvenes évektől a korai kilencvenesekig legfőbb attrakciónak ugyanis a Szent Dénesről, a fejét vesztett, majd a gondolatok forrását hóna alá csapó, s így - a legenda szerint - a stadionjáról híres északi külvárosig, St Denis-ig botorkáló hajdani keresztény mártírról elnevezett utca számított. Sokszáz méteren: huszonöt éve (majdnem) a messzi Szajnáig nyúlt a lányok sora. A lassú hanyatlás 1985 körül vette kezdetét. AIDS-pánik, új városrendezési koncepció, építkezések, ellentétes érdekek - az ősi mesterség űzői a perifériákra, vagy a hálózati hirdetések mögé szorultak. Rue St Denis, 2001: gyorsan felejtsük el!

Pedig hajdan, például tizenöt-húsz éve, az utca peep-show-iban a korabeli pornócsillagok is megfordultak. Egyetemes jelenség: a legtöbb leendő hölgysztár pályafutása vetkőző táncikákkal indul. És - a filmek mellett, kereset-kiegészítőként - azzal folytatódik, jól bereklámozott időben és térben, a rajongók, rajongói klubok legnagyobb gyönyörűségére.

Számos opus kalauzolt a neves utcára, a néhány éve elhunyt gall hardcore-király Michel Ricaud Du Boudoir au Trottoirja is: egy magánnyomozó két jólszituált titkárnőt követ. A lányok útja az éjszakába vezet, mániákusak, excentrikusok, furcsa perverzek bukkannak fel, bárok és shopok, kukucskáló show-k és kapualjak a háttér, hölgyeink orgiáról orgiára repdesnek.

Fréderic Lansac Femme-objet-ja más térben játszódik: szexőrült sci-fi író előbb fantáziál, aztán legyártja álmai robotnőjét_

Marc Dorcel egyik darabjában szemrevaló szőkeség kopogtat, ajtó nyílik, három fiatalember fogadja. "Én vagyok a vízvezeték-szerelő, a csapokért jöttem." A csapokat megtalálja, megjavítja.

Callgirlök, nappal tisztes polgárasszonyok, éjszaka kéjnők, kielégítetlen feleségek, rontásra váró diáklányok a történetek hősei.

A moziról videóra történő, az Egyesült Államokhoz viszonyítva két-három éves késéssel végbemenő áttérés Franciaországban is begyorsította a folyamatokat. "Szex és videó egymás számára teremtődtek: mégiscsak jobb egy XXX-filmet otthon, az ágyból, vagy a fotelből nézni, mint teli teremben, csomó ismeretlen pofa között" - nyilatkozta Michel Barny, a korszak legsikeresebb rendezője.

A videó térhódításával beindult a tucat-termelés. Szinte az összes portékára volt kereslet. A pornó végleg kilépett a gettóból, poszt-posztmodern népművészetté vált. A kilencvenes évekre minden korábbinál nagyobb üzletté lett.

"Az erotika lázadás a házasság intézménye, társadalom, vallás, napjaink elképesztő konzervativizmusa ellen" - állítja Jose Benazeref. "Az AIDS viszont annyira megfélemlített mindenkit, hogy, a leskelődés kivételével, a lázadás összes formáját kiölte belőlünk. Ez a videó sikerének a titka. Videó és maszturbáció."