Rocco

1987-ben kezdte pályafutását: tizenöt év, számtalan alakítás, töménytelen mennyiségű gyönyörű hölgy, nemzetközi díjak, elismerések. Azon kevés európai színész közé tartozik, akiket a tengerentúli, finnyás szexszakma is megbecsül.

A Rocco név védjegy. Viselőjéből sajátos karizma árad. És rengeteget tett azért, hogy a pornó az olcsó, lesajnált, titokban szemlélt disznólkodásból egyre elfogadottabbá, a kulturális paletta egyik szegmensévé váljon. Hogy ne csak suttogva, cinkos mosolyok kíséretében beszéljünk róla. Pedig hiányzik belőle az "aktivisták" lobogó tüze-dühe, inkább csak mosolyog és teszi a dolgát. Filmjeiben (az egyre több normál- és nem pronófilmes alakításban is), a gyakori televíziós fellépések során, erre-arra - viszont mindenütt odafigyelnek rá. Túl a férfi pornósztároknak kijáró vállveregető, cinikusan irigykedő elismerésen.

Az egyik francia tévének adott interjúban számolt be arról, hogy már zsenge ifjúkorában ráérzett kivételes talentumára: a strandon sétálva, nem egyszer azon vette észre magát, hogy - szép nőket látva - akár ötpercenként is merevedik, aminek merevednie kell. S ha már így esett, akkor a későbbiekben jócskán kamatoztatta kivételes adottságát. Sikert sikerre halmozott, dőltek (és dőlnek) érte a nők, nincs megállás, kíméletlen harcos, fáradtságot nem ismer, igazi szexuális perpetuum mobile. Ráadásul - nem egy szaktársával ellentétben - jóképű, akár klasszikus görög szobrot is formázhattak volna róla. Ha még létezik ilyen, és ha van még értelme ilyesmin merengeni, akkor ő tényleg nagyon közel áll ahhoz, amit általános szépségeszményként képzelünk el. Alighanem XXX-körökben is így vélik, mert számos díva, befutó csillaglány nyilatkozta (már aki még nem volt túl rajta) a "leginkább kivel szeretnél forgatni" kérdésre, hogy természetesen az olasz titánnal. Általában valóra vált a vágy, és szembesültek a minden tekintetben nagyformátumú legendával.

1964-ben született, '82-ben Párizsba tette át a főhadiszállást, '85-ben, egy klubban találkozott az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő pornószínész Gabriel Portelloval. Marc Dorcel producer és Michel Ricaud rendező filmjeiben kellett volna kezdenie, a tesztek tökéletesre sikeredtek, csakhogy közbejött a szerelem, egy gyönyörű angol fotómodell, Tina képében. A lányt követte Londonba, ő is modellkedett, de két év után szakítottak. Ekkor hívta fel Teresa Orlowsky, a német amazon, és Rocco igent mondott. Beindult a fényes karrier, s hamarosan hazai filmekben is kamera elé állt, legelőször az 1994-ben elhunyt Moanna Pozzi oldalán ("Fantasztikus Moanna"). 1990-ben, Los Angelesben tűnt fel, John Leslie népszerű darabjában, A macskanő átkában vált szupersztárrá, és söpörte be a díjakat. Alakított Stagliano-opusokban is, majd visszatért Olaszországba, pályája azóta is töretlen. Szinte örökös fesztiválvendég, a színészet mellett a rendezést szintén elsajátította, miközben boldog házasságban él egy 1993-ban megismert magyar hölggyel. Viszont nagyon nem szereti a "soha" szót: több dolgozatot forgatott "Soha ne mondd Rocconak, hogy soha" címmel. Akik mégis merészelték kiejteni a bűnös szót, azokra kíméletlen büntetés - gangbang és egyebek - várt_

Hírnevét csak öregbítette - a máskülönben botrányosan lelkiző - Catherine Breillat botrányfilmje, a puha pornóra vett Románc (1999). Egy állítólagos művészdarab. Persze, ha a lassúságot, a nyűglődést, a nyögvenyelős építkezést, az ostoba (szinte zéró) sztorit vesszük az európai művészfilm alapjául, akkor a Románc valóban az. Egyetlen kiemelkedő pontja Rocco Siffredi alakítása. Igaz, ő szinte mindig kiemelkedőt, de ha véletlenül azt nem, legalább kielégítőt produkál. Figyelembe véve a közeget, már ezért kijár minden dicséret. A "gyengébbik nem" meg különben is imádja_ Örök fiatal.