Malvin
9 °C
25 °C

Virtuális építészet IV.

2000.05.30. 22:09
Látnok - Neil Spiller munkásságát akár ebben az egy szóban is összegezhetnénk. A londoni építész-professzor apró-cseprő, látszat-fontos részletek helyett a szakma egészét helyezi új kontextusba. Az alapokig ás le, az alapokat kérdőjelezi meg.
Marketing-címkékké lett kifejezések, mint "cybertér", vagy "virtuális"
Mennyit változott az építészet az elmúlt száz esztendő során? - teszi fel a kérdést. Sokat, és mégis keveset. A technológiák gyorsabbak, hatékonyabbak, a végeredmény viszont általában nem. A kiindulási koncepció pedig még annyira sem. Ugyanúgy téglát és maltert használunk, tervrajzainkat ugyanúgy a fizikális tér szűkíti határok közé. Pedig - a különböző tudományágak kutatási eredményeire támaszkodva - már felsejlik a nem túl távoli jövő álom-architektúrája.

Neil Spiller

Angol (gyakorló) építész, a londoni Bartlett Építészeti Egyetem tanára. Korábban a már megszűnt periodika, a Building Design Interactive szerkesztője volt. 1995 és 1998 között az Architects in Cyberspace, az Integrating Architecture és az Architects in Cyberspace II gyűjtemények társszerkesztője, szerkesztője. 1998-ban jelent meg első könyve, a Digital Dreams. Az 1999-es The Power of Contemporary Architecture kötetet Peter Cook-kal közösen szerkesztették. Vendégelőadóként számos egyetemen, főiskolán megfordult. Műveiből szinte valamennyi kontinensen rendeztek már kiállítást.

Mert a computer- és a software-evolúció az építészetet se hagyta érintetlenül: interdiszciplinaritás a főelv, a legizgalmasabb kísérletek korábban ismeretlen területeket térképeznek fel. A szakmai paraméterek megváltoztak, technológia tágította térképzetünket permanensen kell újraértelmeznünk. Akárcsak az olyan - elcsépelt, marketing-címkékké lett - kifejezéseket, mint a "cybertér", vagy a "virtuális". (Ferdül a jelentés, hibás a szóhasználat: manapság szinte minden "cyber", s ha nem az, akkor "virtuális".) Az építészképzésben - a hagyományosabb mellett, korábban távolinak hitt diszciplínák (programozás, cyborg-antropológia, memetika, biotechnológia, stb.) okításával - szintén a komplexitásra, a filozofikus, a digitális és a materiális összetevők együttes alkalmazására kell törekedni. A számítógép-stúdiumok már nem csak azt a gyakorlati célt szolgálják, hogy a diákok terveiket könnyebben és hatékonyabban illusztrálják, hanem magának az architektúrának lettek meghatározó részeivé.

A computer és a közvetítő technológiák a XX. század talán legfontosabb metaforái. Az információt zérókban és egyekben reprezentáló bináris logika segítségével egyre több biológiai és nem-biológiai rendszer értelmezhető. A testek - emberi, állati, de a gépek és az épületek is - részecskékre, azaz bitekre, bájtokra bonthatók.

Spiller a test Spinoza-féle meghatározását használja. Egy: bármekkora is, végtelen mennyiségű részecskéből, s az ezek közötti bonyolult viszonyrendszerből áll össze. Kettő: környezet-függő. Következtetés: "ha az épületek spinozai testek, és a számítógép a két állítás ellenőrzésére, ábrázolására szolgáló eszköz, akkor dinamikus, nemlineáris, állandóan változó tereket kapunk."

Ha a részecskék vektorait lokalizáltuk és mennyiségileg is definiáltuk, akkor az információ továbbítható, közvetíthető. A nyolcvanas évek végére az információ-kezelés és továbbítás újabb "területekkel" bővült (legalábbis elméletben): virtuális valósággal, mesterséges élettel (artificial life), molekuláris biológiával. Spiller úgy gondolja, előbb-utóbb a teleportáció is megvalósítható lesz. (Spock valószínűleg elégedetten bólintana - bár a tudomány jelenállása szerint ugyancsak távol vagyunk tőle, s a belátható jövőben se leszünk sokkal közelebb.) Az építésznek természetesen figyelembe kell vennie mindezt. Gondolkozzon (spekuláljon?) el azon, miként hasznosíthatja az új módszereket, technológiákat a városok, a lakó- és közterek tervezésében.

Valamint (ha már molekuláris biológia) az "abszolút spinozai módszertant", az atommanipulációt ígérő nanotechnológiát is felhasználva. S ha ez megvalósul (és nemcsak ködös, futurista álmodozás marad), az anyagról tényleg mindent megtudhatunk. Uralhatjuk.

A nanolitikum felé
Az első fázis: valóra válik az alkimista vágy - amennyiben a szubatomikus részecskéket manipuláljuk, akkor bármilyen tetszőleges fémet előállíthatunk. Multifunkcionális, lélegző falakat konstruálunk. Felejtsük el az ósdi légkondicionálást: a felületek a rossz levegőt kiszívják, a kellemessel pedig "felpumpálják" a lakást.

Cybertér

"Történelmünk telis teli misztikus és mágikus környezetek által meghatározott mesékkel, mítoszokkal. A szürreális helyszínek és álmok kristálytisztává, interaktívvá alakulnak. Könnyű másolni őket, könnyen kommunikálhatók... Kezdetben volt az Ige, és az Igét cybertérnek hívták. Először a Cybertér Biblia Genezisében, a Neuromancerben bukkant fel... Az a hely, ami nem hely; a számítógépes szimuláció színpada."

(N. S.: Digital Dreams - Architecture and the New Alchemic Technologies. Ellipsis, London, 1998. 42-43. o.)

A második fázis: lakásunk szerkezetét magunk programozzuk. Unjuk a zöldet? Nem tetszik a kerek ebédlőasztal? Gond nélkül megszabadulhatunk tőlük, és még csak ki se kell dobni őket. Több opció között választhatunk: a szoba színe az évszaknak, a napszaknak megfelelően - gombnyomásra - alakítható. Az asztal három különböző személyiséggel bír, mindegyikhez más forma dukál. A harmadik fázis: életet lehelünk az épületekbe. A lakótér a test kiterjesztése. Spiller a DNS-manipulációra, mesterséges úton előállított élő szövettenyészetekre hivatkozik. Otthonunkat is felszerelhetjük velük: például a riasztórendszerekre valódi füleket és szemeket aggathatunk.

A negyedik fázis: az épületek gondolkodnak. Fantáziálásnak tűnik az egész (talán az is), de azért ne felejtsük el, hogy integrált elektronikus rendszerek már ma is léteznek és működnek. Hazatelefonálunk, és mondjuk, beindul a mosógép. A jövőben felerősödik ez a tendencia. Irdatlan számítógép-teljesítmények, plusz, élő épületek, egyenlő: a lakás és a lakó interaktív kapcsolatban áll egymással. Még a falnak is füle lesz: mindent tud rólunk, hogy milyen a hangulatunk, éhesek vagyunk-e, netán szomjasak, és így tovább... Végül - egy tökélyszintre emelt virtuális valóságba merülve - az épület és az azt birtokló egyén közötti határok is megszűnnek.

Spiller valóban látnok. Gondolatait legplasztikusabban a Digitális álmok - Építészet és az új alkimista technológiák című könyvében fejtette ki.