Virtuális építészet VI.

2000.06.18. 20:08
Még 1991-ben - Michael Benedikt szerkesztésében, MIT kiadásban - jelent meg a Cybertér: Első lépések (Cyberspace: First Steps) tanulmánykötet. A bevezetőben a szerkesztő tíz, az idő múlásával egyre helytállóbb (és gyakran egymásba integrálódó) megközelítési módot vázol fel.
1. A cybertér, mint (digitális) utópia.
Meghatározások

Cybertér: világháló-rendszerű, számítógépek által fenntartott, számítógépek által hozzáférhető, számítógépek által teremtett, többdimenziós, mesterséges, vagy "virtuális" valóság. Építészet: a cybertérben az információval telített szervezetek, üzleti vállalkozások fizikai formájuktól, személyiségüktől és valóságuktól eltérő másolatokkal, formával, személyiséggel és valósággal, azaz építészettel bírnak.
(Michael Benedikt)

A tiszta információ birodalma, szellem-térkép, a fizikai valóságtól elvonatkoztatott, bár annak elemeit egyfajta anyagtalan szintézisbe foglaló, az ottani interakciókat virtuális interakciókkal helyettesítő rendszer. Környezetszennyezés és korrupció nélküli fantázia-ország. Megdicsőülés, örökkévalóság. E szemléletmód leginkább némely (nem kifejezetten cyberpunk beállítottságú, inkább a transz-humanistákkal rokon) sci-fi szerzőre, és - sokak szerint, szerintem viszont nem - a Bitek városát jegyző William J. Mitchellre jellemző.

2. A cybertér, mint negatív utópia, disztópia.
A közeljövő boldogtalan, reményvesztett digitális valósága. A kései huszadik század társadalmi modelljei értelmüket vesztik. Lepusztult nagyvárosok, sikátorokban meghúzódó, ultra-agresszív bűnbandák, kiterjedt feketepiac, a törvényesség peremvidékein ténykedő informatika-zsenik, bonyolult és átjátszhatatlan megfigyelőhálók. A nemzetállamok csendőr-szerepét multinacionális nagyvállalatok vették át: minden hatalom az övék. Áldozataikat a hétköznapi lét teljességét uraló technológia-istennek mutatják be. A William Gibson és a korai cyberpunkok műveiből, japán animékből ismert gondolatok Jean Baudrillard szimulakrum-elméletére rímelnek.

3. A cybertér, mint szerveződés.
Határok nélküli, globális falu, rendszereket összefogó, minden rendszer feletti meta-rendszer. Benedikt a minden mindennel összefügg elvének pozitív és negatív aspektusaira egyaránt felhívja a figyelmet. Állandó, tele-jelenlét, bit-áramok az egyik, Nagy Testvér-szerű képződmények a másik oldalon. Hiszen Neal Stephenson Metaverzusát is korporációk ügyelik-irányítják (Snow Crash)...

4. A cybertér, mint gazdaság.
Még a legparányibb "információ-darabka" is eladó. A tudásalapú társadalom kereskedelme az e-kereskedelem. Kialakult és egyre dominánsabb a virtuális gazdaság, melyet Mitchell egyenlőségen nyugvó szabadpiacként, Stephenson viszont a kései kapitalizmus szélsőséges megnyilvánulásaként definiál. Értékét veszti a pénz, a tényleges tőkét információnak és képnek hívják ezután.

5. A cybertér, mint közösségi képzelet.
"Konszenzus és forradalom, kánon és kísérletezés által felépített mentális földrajz; igaz és hazug adatokkal, lélek-építményekkel és természet-emlékekkel, milliónyi hanggal és kétmillió szemmel zsúfolt terület, a vizsgálódás, a tervezés, az álom-megosztás és az egyszerű szemlélődés csendes és láthatatlan koncertje." Benedikt a szöveg / olvasat-értelmezéssel szemben a cybertér tér-jellegét hangsúlyozza ki.

6. A cybertér, mint virtuális tér.

Michael Benedikt

Jelenleg a Bell Laboratórium software-fejlesztő csoportjánál ténykedő amerikai tudós. Az utóbbi években az MAWL-en, egy WWW-alapú interaktív szolgáltatásokat biztosító nyelvezeten, továbbá az adatbázis-elméletek és a matematikai logika közötti kapcsolatok fejlesztésén dolgozott.

Inkább virtuális, és nehezen materializálható környezet. A fizikai valóságot csak a kábelek, a hardware, és a képernyők jelentik. A teret a hálózatok valós világ szimulálására alkalmas "belseje" képezi. Gibson és Stephenson közeljövőben játszódó műveiben a hálózat dimenzióval bír - amikor rákapcsolódunk, testünkkel is belépünk a rendszerbe. S ha már rendszer, és valószínűleg egyre jobban érzékelhető ez a tér, akkor a tértervezésre, az építészetre kell koncentrálnunk. Természetesen nem csak az épületekre, az utakra, hanem az ott lakó lényekre, az avatárákra is. Ők a mi alteregóink, digitális hasonmásaink. De vajon miért akarjuk a virtuális tereket mindenképpen a valós terek mintájára formálni? Merthogy Mitchell, de Gibson és Stephenson is a húsvér realitásból vonja le következtetéseit...

7. A cybertér, mint "folyékony halmazállapotú" forma.
Benedikt szerint folyosói mindenütt formálódnak, ahol az elektromosság és a tudás találkozik. Szobáiban permanensen halmozódnak fel, raktározódnak az adatok. Terei minden egyes képpel, hanggal, számmal, ténnyel és gondolattal tovább mélyülnek. Több irányban tágul a horizont. Mint Borghes könyvtára: "egyszerre meghitt, óriási, szilárd, cseppfolyós, felismerhető és felismerhetetlen." Tünékeny, átmeneti, ideiglenes. A Gibson-féle mesterséges intelligencia párhuzam helyett a jelen trendek a globális agy, a meta-intelligencia felé mutatnak.

8. A cybertér, mint permanensen fejlődő forma.
Az evolúciós megközelítésmód az írott szövegektől a digitális médiáig ívelő kommunikáció-történetből indul ki. Az információt kódokba rögzítik, tárolják, nem tűnik el. Agyunkban nem kell memorizálnunk - mint Platón gondolta -, az örökös jelenlétről és hozzáférhetőségről állandóan változó virtuális memória gondoskodik. Az elemek egymásba integrálódnak, széthullanak, újra összeállnak. Komplex mechanizmus.

9. A cybertér, mint egyenlőségteremtő.
Bárhonnan, bárki által megközelíthető, fizikai kiterjedés nélküli terület. Egyesek szerint a társadalmi egyenlőtlenségeket is feloldja, mások szerint viszont még jobban elmélyíti. Utópia és disztópia? Mitchell az előzőre voksol, a cyberfeministák szintén. A Nő a technológiával lép frigyre.

10. A cybertér, mint információ.
Minden idők minden információjának tárháza. A pesszimisták szerint: megkülönböztetés nélkül, valós és valótlan adatoké. Az információ szimulakrum, eredeti nélküli másolat is lehet - állítja Baudrillard.