Az ateizmus a tanultak luxusa egy vatikáni főpap szerint

2009.04.10. 20:29 Módosítva: 2009.04.10. 20:43
A bíboros kibukott azon, hogy az ateisták hirdetni merészeltek.

Az ateizmus az élet kiváltságosainak luxusa, azoké, akik mindent megkaptak, azt a lehetőséget is, hogy a tanulásnak, a kutatásnak szenteljék életüket, jelentette ki a római Szent Péter-bazilikában mondott nagypénteki szentbeszédében Raniero Cantalamessa apostoli prédikátor.

A "keresztút" (via crucis) előtti délutáni elmélyülésen tartott prédikációban Cantalamessa elítélte a brit ateisták által elindított autóbuszkampányt, amely szerinte "sértés azokkal szemben, akik Istenben támogatást lelnek szenvedésükre".

Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a kampány, amelynek jelszava "Isten valószínűleg nem létezik: élvezd az életet" volt, "Isten ügyét szolgálta", mert emlékeztette az embereket a hit fontosságára.

"Szinte köszönetet kell mondanunk azoknak, akik elindították ezt a reklámkampányt. Többet tett Isten ügyéért, mint számos apologetikus érvelésünk. Megmutatta érveik sivárságát, és segített felrázni sok alvó lelkiismeretet" - hangsúlyozta az apostoli prédikátor XVI. Benedek pápa jelenlétében. Hozzátette: a hívők vigaszt találnak Istenben a nehéz pillanatokban. „Vajon azok, akik elvesztették az állásukat, vagy elmenekültek a háború sújtotta térségekből, miként éreznék magukat egy olyan világban, amelyben Isten nem létezik?" - tette föl a kérdést.

Pénteken a késő esti órákban kerül sor Rómában a "keresztútra", amelyet XVI. Benedek vezet a római Colosseumig. Szombaton este pontifikálja a katolikus egyházfő a húsvéti misét, majd vasárnap délben mondja el húsvéti áldását, valamint hagyományos "urbi et orbi" (a városnak és a világnak) szóló üzenetét.