Késik a városligeti műjégpálya felújítása

2009. szeptember 3., csütörtök 11:48 |

Az alapkőletételt Demszky Gábor jelenlétében már júniusban megtartották, mégsem indultl el szeptember 1-jén a műlyégpálya rekonstrukciója. A kiírt közbeszerzési pályázatot visszavonta a főváros, így a kivitelező sincs meg.

Visszavonta a fővárosi önkormányzat a városligeti műlyégpálya felújításáta kiírt közbeszerzési pályázatot, írja a Napi Gazdaság. A júniusi ünnepélyes alapkőletételnél még arról volt szó, hogy a 4,7 milliárd forintos kivitelezés szeptember 1-jén indul, az átadást 2010-re tervezték.

A döntés előzménye, hogy az egyik pályázó még augusztusban kifogást tett a júliusban kiírt, több mint 3,6 milliárd forintos közbeszerzési eljárás ellen, mert szerinte az sértette az esélyegyenlőséget. Ezután a fővárosi önkormányzat pénzügyi és közbeszerzési bizottsága új közbeszerzési eljárást írt ki.

Így is 2010-ben nyitnak

A pályázat halasztását a fővárosi önkormányzat nem indokolta meg. A döntést Bartha László, a műlyégpálya igazgatója sem tudta megmagyarázni a Napi Gazdaságnak, de elmondta, szerinte a 2010-es nyitás így is tartható.

A felújítás során a műjégpálya új, nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas korcsolyapályával bővül. Renoválják a műjégpálya épületét is, ehhez új szárnyat építenek, emellett felújítják a meglévő jégpályát és kialakítanak egy turisztikai központot. A 4,7 milliárd forintos költségből 3,2 milliárdot uniós forrásokból finanszíroznak, a többit más sportcélú ingatlanok, a Zágrábi úti lőtér, az esztergom-sipolóhegyi kemping, a Tusculanum Szálló és egy Hajógyári-szigeti evezősház eladásából teremtik elő.

A városligeti műlyégpálya területét már 2007-ben egyharmaddal kellett csökkenteni az alatta húzódó vezetékrendszer korrodálódása miatt, és 2008-ban rövidebb szezonnal próbálták kímélni. Az átalakítás után az előzetes számítások alapján a látogatók száma 380 ezerről 460-500 ezerre nő, és huszonhárom új munkahely is létesül.

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés