A csendrendelet csodás átalakulásában reménykedik Terézváros
Háromszázan tüntettek hétfőn a terézvárosi csendrendelet ellen. Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a bírálói szerint a kerület pezsgő éjszakai életét ellehetetlenítő rendelet majd magától megváltozik.
Az első perctől látható volt, hogy a terézvárosi csendrendelet elleni tüntetést vendéglátósok szervezték. A demonstráció ugyanis inkább könnyed volt és szórakoztató, mint forradalmi. A két-háromszáz fős tömeg a kerület szórakozóhelyeinek nevével díszített színes lufik alatt álldogált, a szónokok pedig folyamatosan mozgatták az önkormányzat előtt egybegyűlteket.
Hol a lányoknak kellett sikítani, hol a fiúknak ordítani, vagy éppen azt kiabálni együtt, hogy nem maradunk csendben.
Az utcán zajló eseményekre még visszatérünk, de meg kell említenünk a hétfői tüntetés emblematikus és végletekig vicces momentumát, ami akkor sem sikerülhetett volna jobban, ha a Monty Pythont kérik fel programszervezőnek.
A tüntetés csúcspontján a tiltakozás egyik atyja, Lévai Gábor bevonult az önkormányzat aulájába, hogy átadja tiltakozólevelüket az alpolgármesternek. Hatvani Csaba mindenki megelégedésére kijelentette, céljuk, hogy olyan rendeletet hozzanak, amely minden fél számára elfogadható, és amely összehangolja a lakók és a szórakozni vágyók igényeit.
Majd újságírói kérdésre az alpolgármester bevallotta, hogy a csendrendelet ügye egyáltalán nem szerepel az önkormányzat következő, szeptember 24-i ülésének napirendjén. Arra pedig, hogy ő maga tárgyalásra javasolja-e a rendeletet, kijelentette, hogy nem.
A vitatott jogszabálynak tehát egy aktába zárva, magától kellene a lakók és a szórakozni vágyók igényeinek megfelelően átalakulnia.
Megmutatnák a kerületet a vezetőknek
Eleinte úgy tűnt, hogy az abszurd humor hullámai megtörtek az ajtónál, az utcán majálisi hangulatban tobzódtak a tüntetők.
A szórakozóhelyeket képviselő ügyvéd, Róna András szónoklatában arra mutatott rá, hogy Terézvárosban 39 ezer ember él, és közülük csak néhány tíz rendszeresen panaszkodó kelti azt az érzetet az önkormányzatnál, hogy élhetetlen a kerület. A hivatalnokok ugyanakkor nem veszik figyelembe, hogy sokan, köztük maga Róna András is éppen ezért a nyüzsgő, nagyvárosias életért költözött ide.
„Ezek az emberek nem mennek el az önkormányzati fogadóórákra, hogy elmondják, tegnap is milyen jól érezték magukat itt.”
Róna egyúttal meghívta Terézváros vezetőit és képviselőit, hogy valamelyik este töltsenek egy órát az általuk irányított negyedben, „mert Dunaharasztiból és Szigetszentmiklósról nem biztos, hogy látszik, miért is szeretjük ezt a kerületet.”
A maoisták is zajonganának
Ezek után viszont, a már említett szürrealitás jegyében Jeszenszky Zsolt, a dj-egyesület elnöke ragadta magához a mikrofont. Rémülten álltam, hiszen a dj-k már eltörölt állami regulációját visszakövetelő, maoista lemezlovas nyilván a csendrendelet szigorításáért száll síkra. Az történhetett, véltem, hogy amint a saját nevével futtatott, lopott cikknél sem vette észre, hogy azt a Wired írta, úgy ezúttal is szem elől tévesztette, hogy nem a csendrendeletért, hanem az ellen folyik a demonstráció.
Jeszenszky hosszasan kampányolt a dj-vizsga visszaállításának szükségességéről, amelyet történetesen az ő általa vezetett szervezet koordinálna. Majd a magyar politikai életben is szokatlan csavarral hirtelen a terézvárosi rendelet ellen emelt szót.
„Ha a hatalom nem tud betartatni egy rendeletet, akkor újabb jogszabályokat hoz” – utalt arra, hogy a hangoskodás megzabolázására már vannak jogszabályok, azok alkalmazása szükségtelenné tenné a szórakozóhelyeket ellehetetlenítő rendelkezést.
A tüntetés végén a tömeg egy karaokemester vezetésével elénekelte a Zene nélkül mit érek én című Máté Péter szám diszkó változatát, majd elengedték a lufikat, és olyan vidáman széledtünk szét, mintha egy szolid utcabál ért volna véget.
