Életmód

Turistákat mentettek a Burdzs Kalifában

2010. február 9., kedd 15:43 | Frissítve: 2010. február 9.

A lift hibája miatt nem lehet felmenni a világ legmagasabb épületében kialakított kilátóba, derült ki kedden szemtanúk és egy dubaji illetékes közléséből.

A kilátószintet alig egy hónappal a Burdzs Kalifa nagyszabású megnyitója után, vasárnap kellett lezárni. A toronyház üzemeltetője közleményében az érdeklődők rohamával és bizonyos energetikai problémákkal magyarázta a fiaskót.

Az AP hírügynökség azonban olyan szemtanúkkal beszélt, akik elmondták, vasárnap este a toronyház egyik liftje felől hangos dörrenést hallottak, majd jókora porfelhő szállt ki az aknából. Elbeszélésük szerint kisvártatva mentőcsapat érkezett a helyszínre, és ők segítették ki a két emelet között fennakadt liftből a bennragadt embereket.

A dubaji polgári védelmi hivatal szóvivője, Abu Naszir kedden megerősítette, hogy valóban technikai hiba történt, és 15 embert mentettek ki a felvonóból.

A 828 méter magas épület tetejére alig egy percig tartó liftezéssel száguldhatnak fel a látogatók. Mivel a kilátó volt az épület egyetlen látogatható része, a Burdzs Kalifa egyelőre nem fogad turistákat. Az üzemeltetők még nem közölték, mikor nyitják meg újra a látogatói teraszt.

Comment:com

Survivor 20: hülye hősök, szerethető gazemberek
Megáll az ész, illetve frászt, dehogy áll meg, lehet, hogy végig az volt a készítők hátsó szándéka, vagyis abban reménykedhettek inkább, hogy a hősök csapatában a sok egó összecsap, és hülyeségeket fognak csinálni, a gazemberek meg a fű alatt szépen megszerettetik magukat a nézőkkel.

KönyvesBlog

Az öt kedvenc könyves trailerünk
A trailerek a XXI. században már nemcsak a mozis műfaj kizárólagos reklámeszközei, lecsapott rájuk a McLuhan-galaxis elleni harcban egyre gyengülő Gutenberg-galaxis is. Azaz a trad...

Dívány

Bookline

C-travel ajánlatok

hirdetés