Oxigénpalack nélkül mennének magyar hegymászók a Mount Everestre

2010. február 16., kedd 18:42

Tisztán és önerőből, azaz oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül akarja megmászni Klein Dávid és Várkonyi László a Mount Everest csúcsát tavasszal.


A Dreher 24 Everest Expedíció 2010 nevet viselő kéttagú csapat azt tűzte ki célul, hogy a magyarok közül elsőként hódítja meg oxigénpalack nélkül a 8850 méter magas csúcsot. Mindketten többször próbálkoztak már a feladat megvalósításával, 2007 tavaszán együtt 8650 méterig jutottak oxigénpalack használata nélkül az északi, tibeti oldalon. Akkor biztonsági okok miatt nem másztak tovább.

Az expedíció jelenleg felkészülési szakaszban van, a hegymászók alapoznak és erősítenek. Ez egyaránt jelent mentális, fizikai és logisztikai felkészülést. Cardiogyakorlatokat végeznek, ferde futópadon edzenek, víz alatti úszással és erdei futással erősítik magukat. Jól tudják, hogy miként reagál a szervezetük, van tapasztalatuk, ismerik a tervezett útvonalat: a felkészülés alatt gondolatban is többször végigjárják a hegyet. Egy-egy expedíció során akár több mint 10 kilogrammot is fogyhat a hegymászó, aki hibrid, fura élőlény - fogalmazott Klein Dávid.

A nagyjából két hónapot igénybe vevő expedíció március végén indul. A hegymászók várhatóan április elején érik el az 5300 méteren levő alaptábort. A csúcstámadásra reményeik szerint május első felében kerülhet sor. Az Everest csúcsának közelében a légnyomás kevesebb mint harmada a tengerszinten mértnek, ezért a hegy megmászásának legnagyobb nehézségét a belélegezhető oxigén hiánya jelenti majd.

A csúcsot eddig több mint négyezerszer érték el, ebből a palack nélküli megmászások száma 150 körül mozog. A kis logisztikájú, serpák segítségére és oxigénpalackra nem támaszkodó expedíciók általános vélemény szerint sportszerűbb hozzáállást képviselnek és alacsonyabb környezeti terhelést jelentenek a hegyre nézve. A nemzetközi hegymászó szövetség (UIAA) is csak ezeket a megmászásokat ismeri el és tartja nyilván. A Mount Everest csúcsára oxigénpalack nélkül magyar hegymászó eddig még nem jutott fel.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!