Az ember, aki mindenáron repülni akar

Dean Potter az a sziklamászó, aki a régi idők szellemiségét hozza vissza a vegetáriánus atléták és környezettudatos jófiúk által uralt sziklamászó-világba. Néhány évtizede a mászók még a természetjárás punkjainak számítottak. Olyan kísérleteket hajtottak végre a sziklán, ami nemcsak fizikai, de morális törvényeket is áthágott. Házilag barkácsolt eszközökkel, hetek alatt küzdötték fel magukat ezerméteres falakon. Hónapokig táboroztak a mára népszerű kirándulóhellyé vált nemzeti parkokban, hogy kikísérletezzék, hogyan lehet áthajló falakon, keskeny repedéseken felmászni. A híres himalájai mászók az Ázsiából hazacsempészett hasis árából fizették következő évi túrájukat. A vad kísérletező kedv és az öntörvényűség uralta a mászás minden formáját.

A 38 éves Dean Potter még mindig a hőskor lendületével járja a hegyeket, amiért manapság már a mászótársadalom egy része sem nézi őt jó szemmel. Megítélésén nem javít, hogy a fenti tulajdonságok nála korunk agresszív, versengő mentalitásával is keverednek.

A tényeknél maradva az nyilvánvaló, hogy az amerikai mászó izgalmas figura. Potter olyan kalandokkal írta be magát a sziklamászó-történelembe, mint a Yosemite nemzeti park két híres falának – az El Capitannak és a Half Dome-nak – a megmászása egyetlen nap alatt, szabadon.

Elsőként csinálta meg egyedül, biztosítás nélkül Patagóniában a Fitz Roy Supercanaleta nevű útját. (Ezen az első magyarok idén februárban értek el sikereket.) Rákapva a biztosítás nélküli, úgynevezett szólómászásra a Yosemite ezerméteres falain mászott veszélyes és nehéz utakat.

Potter később foglalkozni kezdett a kötéltánc kortárs formájával, a slackline-nal, amiben hamarosan szintén kiemelkedő és meghökkentő eredményeket mutatott fel. Megismételte az egyik legveszélyesebb mutatványt, és végigsétált az általunk is bemutatott Lost Arrow Spire sziklatornya és a kanyon pereme közé feszített kötélen: a világon először mindenfajta biztosítás nélkül, több száz méterrel a lábai alatt.

A mászót ezek után a base jump kezdte izgatni, amit először a slackline-nal ötvözött: besétált a hatalmas magasságban kifeszített kötél közepére, majd levetette magát, kezével nyitva ki kis ejtőernyőjét. A dolgot elnevezte baseline-nak.

A base jumpot végül keresztezte a szólómászással. Óriás sziklafalakat mászott meg, a tetejükre érve leugrott. Így mászott meg egy rendkívül veszélyes utat 2008-ban az Eiger rettegett északi falán. A módszer biztosításként is működött. A hidegvérű mászó amikor korábban egy kitörő kővel együtt lezuhant, kinyitotta az ernyőjét, és boldogan ért földet.

Innen egyenes út vezetett a wingsuithez: ez egy hosszabb lesiklást lehetővé tevő, szárnyakkal ellátott ruha, amivel Potter 2 perc 50 másodpercig repkedett az Eiger falai előtt, amíg ki nem nyitotta ernyőjét.

Potter nemcsak azzal vívta ki kritikusai bírálatát, hogy mászásait mintha a média szenzációéhségének kielégítése motiválná. A szponzori szerződések révén jól kereső mászó egyik legnagyobb támogatóját vesztette el, amikor egy film kedvéért megmászta a védett területen álló Delicate Arch-ot. A Utah állam szimbólumaként ismert törékeny homokkő ív megmászása nem volt illegális, mivel a törvény csak az eszközökkel való mászást tiltotta, nem számítva arra, hogy valaki az életét kockáztatva, biztosítás nélkül kapaszkodik fel. Sokan természetesen a védett természeti érték öncélú rongálásaként fogták fel akcióját.

A magánéletét azonban a meditációnak szentelő, erdei kunyhóban élő Potter múlt csütörtökön a Mountex-házban tartott előadást, ami előtt leültünk beszélgetni, hogy választ kapjunk a kérdésre: a pénz, a siker vagy az őrület motiválja a híres extrémsportolót?

A rengeteg első megmászás, szólóút, gyorsasági mászás közül melyikre a legbüszkébb?

Talán a Fitz Royra mászott Californian roulette nevű útra. Ez egy új út a nyugati falon, én másztam először szólóban. Soha nem felejtem el, milyen érzés volt haladni a hatalmas, teljesen ismeretlen falon, egyedül. Kevesebb, mint 10 óra alatt jutottam fel, de egy egész életnek tűnt.

A másik ilyen mászásomat 16 évesen hajtottam végre. Ez volt az első is egyben. A házunk közelében volt egy sziklafal, a szüleim megtiltották, hogy odamenjek. Úgyhogy az első alkalommal ott voltam alatta. De megjelentek a rangerek, és én menekülésből mászni kezdtem. Láttam egy szöget, elmásztam addig, aztán még egyet, és még tovább másztam, míg végül feljutottam a tetejére. Edzőcipőben, minden technikai ismeret nélkül. Ez volt az első szólómászásom.

Az Eigeren végrehajtott free base mászás a harmadik fontos akcióm. Ez az, ami a leginkább megközelíti az álmaimat. Felmászni valahová, de nem ragaszkodni a falhoz. A végén elengedni, és repülni.

Ezt a kalandodat tartja a legnagyobb sikerének?

Nem, a legnagyobb sikerem, hogy kiegyensúlyozott életet tudok élni. Ha nem így lenne, nem érezném sikernek egyik mászásomat sem. A legfontosabbnak azt tartom, hogy megértsem az élet dolgait. Nem vagyok vallásos, de azt hiszem, az emberi élet valami nagyobba, a kollektív tudatba ágyazódik, és ennek az ismerete mozgat.

Sok különböző dolog érdekli: slackline, basejump, mászás, wing suit, és most a spirituális érdeklődésére is fény derült. Melyikkel foglalkozik a legtöbbet mostanában?

Ezek mind kapcsolódnak. A szabad térben való mozgásról szólnak. De a mászás mindig is az első marad az életemben. Mostanában viszont rengeteget foglalkozom a repüléssel. Hogy mindenfajta különösebb eszköz nélkül szelhessem a levegőt.

Ezt hogy kell érteni?

Ejtőernyőt sem akarok használni. Leugrani valahonnan egy wingsuittel, hogy aztán a megfelelő dőlésszögű hólejtőre érkezhessek. Ezen dolgozom most.

Ez csak álom, vagy esetleg már megtalálta a helyet is?

Találtam egy mágikus lejtőt, de hogy hol, az egyelőre még titok. Akár évekbe is telhet, amíg sikerül kidolgoznom a leszállás minden részletet.

Nem jellemző önre a félelemérzet. De mit tanácsol a lelkes, ugyanakkor szuperképességek nélküli mászóknak? Foglalkozzanak szólómászással?

A szólózás nem magasabb rendű a kötéllel végrehajtott mászásnál. Nem azért kezd biztosítás nélkül mászni az ember, mert az értékesebb. Azoknak, akik ilyesmit csinálnak, ez nem választási lehetőség, hanem belső kényszer. Amikor mászom, mindig eszembe jut, hogy ezt vajon meg tudnám szólózni? Aki nem tud ellenállni ennek a hangnak, az előbb-utóbb úgyis megpróbálja biztosítás nélkül. Ezért csak azt tudom mondani, hogy akinek nincs más választása, az figyeljen oda, tervezze meg a körülményeket, készüljön fel maximálisan. És tartsa vissza magát. A repülésről és leszállásról, amiről meséltem, már 25 éve álmodom, és lehet, hogy még tíz évbe beletelik, amíg valóra is válthatom. Az élet a legfontosabb dolog, nagyon kell rá vigyázni.

Ha az életnél nincs fontosabb, miért kockáztatja?

Mert egyúttal meg is élem. Nekem ez a létezési formám. Nem arról szól, hogy kockáztatni akarom a legértékesebb dolgot. Hanem hogy kockáztatnom kell. Követnünk kell az álmainkat.