Rudolf
4 °C
14 °C

Csak nehogy történjen valami Nyíregyházán

2010. 05. 09. 11:03
A Lego-projekt egy kis dán faluból indult, és ha nincs a második világháború, akkor talán semmi sincsen. A világ négy Lego-gyárából mi a nyíregyháziba látogattunk el.

Sokáig vitatkoztak rajta kevésbé vidám, ám fontos filozófusok, hogy mi a legtökéletesebb forma a világon, és bár a kosárlabda jött ki végleges válaszként, nem elhanyagolható módon meg kell említeni a kockát is. Annak is a Lego által gyártott változatát, amit Magyarországon is készítenek. A kiváló Legoblog szervezésében megvizsgáltuk a nyíregyházi gyárat. Átlagban 62 Legója van egy embernek, fontos ügyről van szó, és négymilliárd Lego-ember van a világon. Bár kiderült, hogy "szegény figurák a kilencvenes évek közepe óta csak dolgozni és bűnözni tudnak járni, ám lakniuk nincs hol" - mondta a Legoblog mindenese, Tutu, aki lakóházat tervezne a Citybe.

A Legónál Csodaroszágban
Fotó: Valuska Gábor

Napi 2 millió Duplo

Rögtön az elején tisztázzuk: elsősorban a Duplót gyártják itt a műanyag granulátum feldolgozásától a végső bedobozolásig. Annak minden tartozékát innen viszik a világ minden részére, a klasszius Legóból csak 4X2-es kockát, semmi mást. A Duplo a teljes Lego-forgalom 12 százalékát adja. "Évente mintegy 14 millió Duplo-doboz kerül ki a nyíregyházi gyárból. Ehhez naponta 2 millió Duplo-kockát és Duplo-alkatrészt fröccsöntünk" - tudtuk meg Tóth Csaba kommunikációs igazgatótól. 1250 dolgozó dolgozik a 27 ezer négyzetméteres nyíregyházi telephelyen.

Az egész világon négy országban gyártják a Lego összes termékét: Mexikóban, Csehországban, Dániában és nálunk. 2009-ben a szingapúri központú Flextronics nyíregyházi gyárát vásárolta fel a Lego, de addig is beszállítottak. "A Duplo késztermékeket a csehországi Jirnybe, a Lego-csoport európai disztribúciós központjába szállítjuk, valamint Dallasba, az amerikai kontinens elosztóközpontjába. A System félkésztermékeket a dániai Billundba, a csehországi Kladnóba, valamint a mexikói Monterreybe visszük" - árul el részleteket Tóth. A legnagyobb Lego-vásárló Európában Németország, mellette a legnagyobb kereslet Amerikában mutatkozik, de érthetően népszerű a skandináv és a Benelux államokban. Nekünk sem kell pironkodnunk, Tóth szerint jók a visegrádi országok mutatói is.

A legfontosabb kérdések Tutunak, a Legoblog mindenesének

A világ legjobb Legója?

Ebben a készletben minden megvan, amitől bárki egyetlen perc alatt egy életre függő lesz. Van régi űrhajós készlet, aminél szuperebbet nem tudok elképzelni, de a varázslat megtartása végett nem veszem meg. A doboza egyszer már volt a kezemben.

Melyik a legdrágább Lego?

A régi készletek közül a 7750-es mozdonyért másfél millió forintot is elkérhetnek. A korosabb, eredeti csomagolású (bontatlan) készletek ára gyakran elmegy 500 ezer forintig. Az új és boltban is kaphatók között jelenleg a Star Wars-os Millenium Falcon speciális kiadásánál (160 ezer Ft) nincs drágább.

Melyik a legnehezebben összerakható Lego?

Bármelyik bonyolultabb Technic készlet nagyon nehéz lehet. Nevezzünk ki közülük egy tavalyi darabot. Számomra a legnehezebben összetehető Lego a készletekhez járó matrica. Sosem tudom egyenesen illeszteni.

Mi volt a legérdekesebb bármi, ami a Legóhoz kapcsolódik?

Egy régi telefon.

Melyik a kedvenc legós reklámod, kliped, kisfilmed?

A nyolcvanas évek elején volt egy focimeccs tematikájú film, amit Magyarországon készítettek. Az mindent visz, de az interneten egyszerűen nem lelem, pedig 3 éve folyamatosan keresem. De legyen ez:

A gomb és cső

A Lego története egy asztalossal kezdődött, Ole Kirk Christiansennel, aki 1932-ben a dániai Billundban megalapította játékgyárát. Harminc év műlva bátran gondolhatott erre a pillanatra úgy, mint ami fordulópont volt az emberiség életében. Az alapító részben megszívta a második világháborúban, mert fa alapanyagú játékokat nem tudtak készíteni, égi jelként még a faraktáruk is leégett, így gyorsan elő kellett állnia valamivel. Christiansen ekkor a műanyagra gondolt.

Még több kép

A második világháborúval aztán nyert is, mert tilos volt a negyvenes években német termékeket Dániába vinni, így a jó német játékiparral nem kellett versenyezni. Senki nem hitt Christiansennek 1947-ben, ráadásul nehezen is kapcsolódtak az egyes elemek egymáshoz, így a játék lényege veszett el. Az áttörés oka a traktor. A magyarázat: 75 ezer traktort adtak el, felépítették a brandet. A hatvanas évekre megoldódott a "gomb és cső" rendszer, így bár a legnagyobb európai játékkiállításon, a nürnbergin nem érdekelt sokakat, nagyon gyorsan siker lett a Lego. Christiansen fia, Gottfried közben azért fizetett embereket, hogy bemenjenek a játékboltokba, és Legót kérjenek, így hájpolta saját termékét.

Titkos hadiüzem

A nyíregyházi gyárban rendkívül fontos a pontosság, az egész rendszer úgy van felépítve, mintha atomfegyvert rejtegetnének. Például vannak részek, amiken csak keresztülrohanunk a gyárlátogatáskor, a csomagolási részleget meg sem nézhetjük, a lényeget úgy sem látjuk. Ömlik be a sok Duplo-darab, a gép válogatja, csomagolja. A legósok szerint a készítés pontos technikája és a csomagolás rendszere miatt nem lehet őket másolni, a nyolcvanas években felbukkant első, Tyco Industries által gyártott koppintás óta nem nagyon sikerül ez.

A Legónak van egy kreatív csapata, amelynek tagjai valahol Dániában ülnek a világ legszuperebb munkakörében, és Legókat terveznek: mondjuk heti feladatként olyat, hogy a kalózos témához csináljanak-e nagyobb hajót, esetleg átdolgozzák-e valahogy a tűzoltóautót. "Gyárunkban is működtetünk egy központot, amely ezen ötletekhez inspirációt és továbbfejlesztésükhöz eszközrendszert ad. Ezeket a nyiregyházi ötleteket új Lego-termékekben és régebbi termékvonalak tökéletesítésében láthatjuk viszont" - mondta Tóth, akit nem sikerült meggyőznünk arról, hogy árulja el, mit köszönhetnek a magyaroknak a Lego-rajongók.

Duplo-fiú, Duplo-lány, Duplo az igény, Duplo a vágy

A Lego a rendszerében hordozza, hogy akár a nyíregyházi gyártósorról valaki olyat mondjon, ami az egész világon berobbanhat. A dolgozó kitalál valamit, felterjeszti a helyi főnöknek, aki továbbadja. Bonyolult a lánc. Itt kanyarodjunk vissza a névválasztáshoz: Ole Kirk Christiansen kiadta a dolgozóknak, hogy az új terméknek találjanak ki nevet, a nyertes kap valami exkluzív vörösbort. De még ezt is megtartotta magának, amikor rájött a névre, ami a leg godt (jót játszani) szintagmából jött létre, bár az egyik dolgozó is valami hasonlót mondott.

A Lego néhány éve még rossz helyzetben volt, de tavaly 296 millió euró adózott eredménnyel zárt, ami 63 százalékkal több az előző évinél. A bevétel 22,4 százalékkal emelkedett, úgy, hogy a piac stagnált a válság miatt. 2010-től a Lego és a Disney együtt dolgozik, rajzfilmhősöket fröccsöntenek. Mi a Toy Story és a Verdák elemeit láttuk a Duplóban. A dán játékgyár korábban is részt vett hasonló együttműködésekben, kiöntötték a Csillagok háborúját, az Indiana Jonest és a Batmant. Mindezek közül a Csillagok háborúja egyszer már konkrétan megmentette a Legót, akkora sikere lett a kilencvenes évek közepén, pedig úgy tűnt, nem fejlődik tovább a cég. 2009-ben a Lego-csoport történetének legsikeresebb évét zárta 416 milliárd forintos forgalmával.

Szegeden nyaralok az idén!

Szegedi élménybeszámolóddal most egy családi nyaralást nyerhetsz!

Bababarát szállások

Pihenjen együtt a család! Szállások 4 700 Ft / fő / éjtől