Álljunk együtt bosszút az általános iskolán!
Mutassuk meg közösen az évnyitó igazi arcát!
Drága, karikás szemű anyukák és kialvatlan, remegő kezű apukák!
Fogadjunk, hogy amikor sok-sok évvel ezelőtt megpróbáltátok elképzelni, milyenek lesztek fiatal felnőttként, nem gátmetszésről, orrszívó porszívóról és számolórúdsorjázásról álmodtatok, vagy legalábbis nem pont ezekről.
Az éretlen emberek a gyerekvállalást valahogy úgy képzelik, mint egy erdei tisztást délután hatkor, amikor már nincs túl meleg, de még nem bújtak elő a szúnyogok, a fákon kisebb-nagyobb állatot dalolnak, a kisdedek tündéri puttóként szaladgálnak, dobálják a Semmit El Nem Törő Labdát, és ha valami árnyékot vet az egészre, az maximum egy dagadt bárányfelhő.
A valóság ezzel szemben az, hogy már megint hatkor kell kelni és negyven éves korában is te fogod levágni a lábkörmét. Igen, szerdán évnyitó és kezdődik az iskola.
Az Index nem szokott empatikus lenni, de van olyan foka az emberi szenvedésnek, ami minket is megindít. Főleg, hogy szerkesztőségünk ijesztő elöregedése miatt egyre többen megyünk mi magunk is évnyitóra.
Így hát arra gondoltunk, legyen a kedd és a szerda az Évnyitó Napja, a felnőtt áldozatok emlékére. Ahány szülő van közöttünk, mind elmegy a gyereke évnyitójára, és nyitva tartja a szemét-fülét, majd tudósít. Erre kérjük a játékos kedvű, vagy egyszerűen bosszúszomjas olvasó-szülőket is. No és persze nyitva áll a digitális kapu szegény gyermekek előtt is, ha már végig kell állnod, miért ne írnád meg nekünk?
Menj el, fotózz, jegyzetelj és tégy tanúságot! Hülye. vagy éppen megható szövegek az igazgatónőtől? Bejelentik, hogy kötelező a lila köpeny, a bal vállán stilizált Hoffmann Rózsa-sziluettel? A kórus Irie Maffiát vagy Fankadelit énekel? Éjjel egy van, és még hátra van 1276 kartonlapocska kivágása plusz be kell kötnöd az összes könyvet és füzetet?
Jelentsd! Add ki magadból! Könnyebbülj meg, mi megértünk téged!
Akinek meg nincs gyereke, az jót röhöghet, hogy ilyen bölcs döntést hozott.
A szövegekből és képekből percről percre típusú, reméljük szórakoztató folyamot hozunk létre. Ha tökös vagy és vállalod a neved, a képet és szöveget oszd meg a Nem létezik jobb buli az évnyitónál nevű, e célra létrehozott Facebook-csoportban. Ha konzervatív értékeket vallasz, vagy nem akarod, hogy lenyomozzon az igazgatóhelyettes, írj a mailcímemre, ami szily kukac mail.index.hu.
Közel a Bosszú Napja, legyél kegyetlen! Nem kell szerdáig várni, a friss kartonvagdosós élményeket már most is küldheted, különös tekintettel arra, hogy mire gondoltál közben.
Jó szórakozást!




Kommentek
2010.08.31 18:23:09Swiftly
Jééé!Iskolakezdés :) augusztus elején váltam el :)
A két fiú nem közös,persze szeretem őket.
A hó elején adtam 80-at a csajnak, hogy vegyen meg mindent a gyerekeknek,el is felejtettem :)
na mindegy mostmár oldja meg egyedül :)
2010.08.31 18:24:51Pete Gorilla
Nekem van egy versem, amit még úgy 8 éve kanadai életem elején írtam elkeseredésemben, és utalok benne az évzárók/évnyitók emlékére.
2010.08.31 18:26:27Pete Gorilla
(Részlet):
"Nem tudom, hogy Budapest vagy Kanada az álom
Vagy az elmúlt húsz évet halucinálom egy korházi ágyon fekve,
Sajgó combjaimra bágyadtan meredve.
Vagy tán félálomban a Balaton parton,
Hol palacsintával gyomromban sziesztámat tartom,
Mert ismét eltemettem egy tanévet,
De a bizonyítvány átka a napnál jobban éget
És a strandolo tömegek moraján keresztül,
Érzem, hogy a lelkem hirtelen berezdül,
Mert két hét még a lelki béke,
S a rossz emlékek szörnyű éke szétfeszít
Mert a hatamas sárga iskola sohasem veszit
És elnyel ismét, mint egy várbörtön mélye,
S a kegyetlen hadúr rideg személye végigmér újra
Szemében elpattant rég a szeretet húrja
2010.08.31 18:27:08Pete Gorilla
Gyakran álmodom kedves, koranyári napot
Évzárót, hol az osztályfőnök nagy csokor virágot kapott
De én ülök a padban, nyakamon a vörös kendő,
Csak a jótanuló az értékelendő e szent napon,
Nalam átkozott évek nyoma minden egyes lapon.
Vádlóan néznek rám tanárok, gyerekek, szülők
Mintha csak miattam lennének öszülők egy diktatúra alatt,
Hol a jólét hamis képe emelt ránk égigérő falat.
Beszortítom szemem, hogy még fényt se lássak
S újra távolba vesznek tanárok osztálytársak
Futnék előlük időn és óceánon át
De hordozni kell az emlékek végtelen sorát,
Mert téglaként ők építik fel a lelket,
De az ingatag házhoz én adtam a telket.
Mint ponty, ha partrarántom, s utolsó percéhez érkezett
Úgy csapkodja bennem haláltusáját a vergődő emlékezet "
2010.08.31 18:27:41Pete Gorilla
(Azért sajognak a combjaim, mert volt 6 évesen egy súlyos égési balesetem, ami miatt 9-11 évesen plasztikázták a combjaimat többször, nagy fájdalmak között, gyakran rosszul sikerült altatásban. A 81-85 közötti felsős évek borzalmasak voltak abban az időben, a neonfényes téli tantermet, az unott tanárok, a gonoszság. Egy életre tönkrevágta az idegrendszeremet.)
2010.08.31 18:34:01túrókúra
oxigén :))))
teljesen egy véleményen vagyunk
és ami számomra még igen bosszantó: tanév elején kifizeted a soktízezer forintot tankönyvekre, majd év végén hajigálod ki a szinte üres (=nem használt) munkafüzeteket
(már minden tantárgyból létezik munkafüzet! hurrá! hogy nőttünk fel enélkül????)
sztem tantárgyanként 1 tankönyv + 1 füzet + órán a tanár magyaráz, vázlatot készít, a gyermek pedig jegyzetel, másol, bőven elég lenne
ja, hogy akkor a tanár is "dolgozna", meg a gyerek is?
2010.08.31 18:35:22GiaMarie
csotany : Baromi egyszerű volt.Az utolsó 8-10 lap mindig bennevolt a mappában. :) .Nem egy darab bianko papírlappal jártam órára,hanem az utolsó 7-8 oldal+2-3 üres lap volt nálam mindig egy adott tantárgyból.
2010.08.31 18:47:16Beatriceaprodja
A tesóm fél nyolckor kelt mindig, amikor a suliba ment, mert a szomszédban volt a suli :-) és képzeljétek, tusolt és még reggelizett is! (Titok: a ruhát meg előre kikészítette este.... és csak remélte, hogy másnap olyan lesz az idő, amilyennek előző nap mondták)
2010.08.31 18:49:44Beatriceaprodja
A témához meg annyit, hogy vannak országok, ahol nincs tanévnyitó és fekete-fehér (vagy kék-fehér) öltözet, egyszerűen bemennek a gyerekek az első nap és ott vannak 9-11-ig (később sem sokkal tovább, bár korábban, 8-tól) a tanítóval az osztályban, miközben a szülők meg addig jót beszélgetnek egymással és az igazgatóval! Majd esetleg jelentek erről, ha valakit érdekel :-)
2010.08.31 18:51:31Beatriceaprodja
Az "Akinek..." kezdetű mondat nagyon érvágó! Ezért mindenképpen törlendő!
2010.08.31 18:56:25+[o_O]+
a keplet egyszeru. nem akarsz koran kelni? ne gondolkozz gyerekben soha.
problema megoldva.
2010.08.31 19:04:56Beatriceaprodja
Az utánam író remélem, csak viccelt...
2010.08.31 19:04:58Kanstruktív
Nagyon sok jó ötletet olvastam a kommentekben (pl. tananyag csökkentése), hadd tegyem hozzá az enyémeket is. 1. Nem kellene a gyereket magoltatni, az így megszerzett tudás nem tudás, ha nem tudja alkalmazni. Hagyni kéne kísérletezni, felfedezni, nem elérakni az anyagot, hogy "fiam, te most ezt megtanulod és kész". 2. A csoportmunkát, közös munkát, kiselőadásokat kellene erőltetni, ma már nem az a lényeg, hogy ki mit tud tárgyszerűen, hanem hogy hogy adja el magát és hogyan tud csapatban, másokkal együtt dolgozni. 3. KRESZ-t és gépírást kellene tanítani már a kicsiknek is, de legkésőbb középiskolában, olcsón meg lehetne úszni egy csomó frusztrációt, és még a gyalogosok is tudnának közlekedni. Mondjuk egy technikatanár átképzésével meg is lenne oldva. 4. Az egészet a tanárok átképzésével és a tanárképzés reformjával kellene kezdeni.
2010.08.31 19:09:48egyenlítő
CoIT: "általános műveltsége, meg azok a dolgok, amik egy csomó, életben előforduló dologhoz kellenek, majd az ujjából lesz, mi?"
Vak Béla élete és kora?
2010.08.31 19:10:48Beatriceaprodja
Különben igen, hiába vagyunk elsők a sorban magolásban, elméleti tudásban, a gyakorlatban sajnos megbukik a magyar gyerek! A skandináv országokban, de nem kell messzire menni, mert Németországban is, projekteket csinálnak az iskolások, együtt, többedmagukkal! A munkahelyen is ez a munka számít, erre készítik fel őket. A magyarok a projektmunkát is úgy képzelik, hogy felosztják egymás között és a részek meg valahogy nem kapcsolódnak egymáshoz, hát persze, mert mindenki maga, egyesegyedül kidolgozta a magáét, nem ültek többször össze, hogy összehangolják a dolgokat... A reformnak ezt (is) illene beültetnie a magyar képzésbe!
2010.08.31 19:16:03egyenlítő
Bill Gates másként:
[link]
Beállítható a magyar felirat, és megnézhető a teljes fordítás is. Oktatás a 8. perctől.
Ken Robinson szerint az iskola kiöli a kreativitást:
[link]
Jamie Oliver TED Prize kívánsága: Tanítsunk meg a gyermekeknek mindent az ételekről:
[link]
2010.08.31 19:18:18+[o_O]+
miert vicceltem volna?
ez csak egy volt a tobbi lehetseges variacio korul.
2010.08.31 19:21:25hüjehalyó
Az iskolás évek alatt a remek oktatási rendszer és a még remekebb tanári kar által okozott frusztrációkból következő mentális problémákból él a magyar pszichológus társadalom. De szép körmondat volt.
2010.08.31 19:25:31+[o_O]+
ment is a[link]
2010.08.31 19:30:31GGG77
Középiskolára bőven eljutottam oda, hogy 3 füzetem volt (töri, magyar, összes többi) és a hurcolt könyvek számát is erősen redukáltam. Már akkor is úgy voltam vele, hogy elmennek ezek a g...be, most valszeg csak rosszabb a helyzet.
2010.08.31 19:32:11GGG77
Ja, és nem kéne magoltatni a gyerekeket, és tömni a fejüket a sok, teljesen felesleges, internetről 2,5 mp alatt megtudható baromsággal. Kreatív, konstruktivitást igénylő feladatok kellenek, önállóan, de inkább csoportban megoldva. Ma már kurvára nem számít, hogy tudod-e, hogy mikor volt a tököm tudja milyen béke, hanem az a lényeg, hogy mennyire vagy kreatív, együttműködő, és főleg hogyan kommunikálsz.
2010.08.31 19:37:29Ben Zinkoot
Az évnyitó egy fasság. Semmi értelme. Gyerekként is utáltam. Most talán még jobban, hogy az egész várost bedugították, mert naná hogy mindenhol egyszerre kell megtartani.
Megragadnám az alkalmat, és üzenném a szerzőnek, hogy Szily, a kurva anyádat! A comment-ről kitilthatsz, innen nem. Sajnálom hogy nem viseled a nagatív kritikát.
2010.08.31 19:43:03a katona fehérben
Ja, szerintem se kell feltétlenül mindenkinek gyerek, és tökre nem értem, miért kell ezen a véleményen kiakadni. (Mint ahogy Facebook-regisztráció se, szomorú, hogy a cikkhez hasonlóan lassan mindenki természetesnek veszi, hogy az internetezők halmaza és a Facebook-tagok halmaza azonos.)
2010.08.31 19:52:39biopszia
m@:
kurva jó link :D
"végül hallgassuk meg Vörösmarty Mihálytól a Szorzatot"
2010.08.31 19:54:25kolbászoszsömle
Noh, ide is:
Általános iskola hatodik után nem jártam évnyitóra.
Elég szomorúnak tartottam, hogy kezdődik a tanév.
Azt ünnepelni kb. annyira szánalmas, mint pl. a mohácsi vészt. Esetleg a párizsi békét.
2010.08.31 19:59:23tölgyes
Macerás az élet..A gyerekek felnevelése gondokkal jár, no de ha nincs gyerek akkor mit ér az élet???Jó evés és jó ivás, nők.. meg minden zizi, bambi körhinta???
2010.08.31 20:04:08+[o_O]+
egy az egyben :D
2010.08.31 20:04:13tölgyes
Kedves katona fehérben! Szerintem se kötelező a gyerek..Én azonban a gyermektelenek adózott jövedelmének 40%-át elvonnám és átadnám a gyerekeseknek.. hiszen ők korán kelnek, bekötik a könyvet, levágják a körmöt, megmossák a haját, őrzik ha beteg..Tehát munkával jár.. míg a másik "élvezi az életet".. de amikor kiesik az élvezkedők kezéből a kanál, akkor mégis csak azok fogják cserélni alatta a lepedőt, akik nem élvezkedtek, hanem a lepedőcserélőket nevelgették.. macerásan, időnként kinlódva.. sokszor örömmel.
2010.08.31 20:06:49tölgyes
Kedves kolbászos! Hiba volt, hogy eltűrték Öntől.. No nem azért mintha a tanévnyitó hibátlan esemény lenne.. hanem azért mert a rendet meg kell szokni. Meg kell tanulni fegyelmezetten állni, csöndben lenni, ülni, dolgozni.. Ha ezt nem tanulja meg gyerekként, akkor felnőttként sem fogja tudni.-
2010.08.31 20:07:16eino.
Hehe, én már kényelmesen vagyok, felsős lett a gyerek, most már teljesen egyedül intézi az iskolai dolgait. Egye fene, a szülőire azért elmegyek én :-)
A tananyag mennyiségét nem csökkenteném, viszont ésszerűsíteném. Pl. tavaly (ált. isk. negyedik o.) meg kellett tanulnia a lányomnak az összes nemzeti park nevét és fel kellett ismernie a hozzájuk tartozó logókat. Utóbbi már csak azért is baromság, mert kiderült, hogy a logók egy része már rég elavult. Szóval a hülyeséget még négyzetre is emelték...
Másik idiotizmus: a millió munkafüzet. Látom, nem csak engem dühítenek.
2010.08.31 20:08:58Turbék
Ha visszaemléxem az évnyitókra/évzárókra hát annál feleslegesebb dolog a világon nincs! Nincs kölköm de ha lenne én inkább elmennék vele kirándulni vagy fociznánk évnyitó/záró helyett.
2010.08.31 20:09:57eino.
,,hiszen ők korán kelnek, bekötik a könyvet, levágják a körmöt, megmossák a haját, őrzik ha beteg.."
Már a posztot olvasva is eszembe jutott: meddig kell vágni egy gyerek körmét? Az enyém alig volt 10, amikor már a balkezén is egyedül vágta, nemhogy a lábán.
2010.08.31 20:11:06apukka
Reggel 8 óra mentünk a tankönyvekért. Addigra már jó-páran várakoztak a könyvtár bejáratánál.(Mondanom sem kell hétköznap reggel mindenki igyekszik mihamarabb a munkahelyére eljutni, ügyet intéz, vagy más fontos dolog miatt siet-NE - a hangulat is ennek megfelelő volt.)
8 óra után 5 perccel kilépett az illetékes és közölte a várakozókkal:
Akkor az ingyenes tankönyvre jogosultak jöjjenek előre!!!
:DDDD
2010.08.31 20:18:44Rézvirág
:o)
Nem tudom, olvastátok-e Szily könyveit a gyerekekről...elképesztően jók!!! :-D Remélem lesz harmadik is! (Kb. egykorúak a gyerekeink, és szerencsére hasonló hozzáállású apjuk is van, szóval szétröhögöm magam rajtuk)
2010.08.31 20:30:09con
+[o_O]+
az a baj, hogy egyre több van a te fajtádból
2010.08.31 20:36:19tölgyes
Kedves eion! már 8 év is hosszú idő.. de a törődés más formái még 20 éves korban is megmaradnak.
2010.08.31 20:37:49Kotit
Mint a kommentekből is kiderül, nagyon sok okos ember van, akik hipp-hopp megoldanák az oktatás összes gondját. Ők vajon nem ebben a szar magyar oktatási rendszerben lettek ilyen okosak?
2010.08.31 21:01:25kvp
Nem ertem mi a baj a 8 oras iskolakezdessel. A legtobb normalis dolgozo szulo 8-kor kezd dolgozni, addigra mar be kell vinnie a gyerekeket az iskolaba/ovodaba. A gyerekek elvileg csak addig vannak az iskolaban, amig a nappali muszakban dolgozo szulo is dolgozik, majd munka utan ertuk tud menni. A tananyag mennyisege tenyleg nagy, de meg ez is keves ahhoz kepest amit manapsag meg kellene tanulni az ertelmisegi lethez. Csak azokkal szurnak ki akikbol nem lesz ertelmisegi, nekik tenyleg kevesebb is eleg lenne, de manapsag mar nem lehet az altalanos iskolaban elore meghatarozni, hogy kibol mi lehet kesobb. (ha a gyerek nem tanul ugysem lesz belole semmi) A hazifeladatok feladasa tenyleg problemas, ezeket a napkozi idejere talaltak ki idotoltesnek, ahol a tanarno tud segiteni a gyerekeknek, csak a szulok manapsag mar hamarabb hazaviszik a gyerekeket. Alapvetoen a hagyomanyos iskolarendszer nem lenne annyira rossz, csak par uzleti szempontot kellene kiirtani. Pl. a tanszerek es konyvek jo reszet az iskolanak kellene biztostania es a szulo csak azt fizetne ki ami tonkremegy. Fuzetek es konyvek helyett pedig manapsag mar olcsobb lenne az epaper alapu kezirasos digitalis palatabla, de ennek hasznalata egyelore meg nem megoldott, viszont van ra esely a kozeljovoben.
2010.08.31 21:01:51kolbászoszsömle
Kedves Tölgyes!
Aki hat év alatt nem szokja meg a rendet, azzal nem lehet mit kezdeni.
Ön szerint miféle módszerrel lehet nem eltűrni azt, hogy nem megyek tanévnyitóra?
Lerajzolnak és összetépnek?
2010.08.31 21:04:26Hg
Többen írták, hogy a gyereknek milyen rossz, hogy 6-kor kell kelnie. Azt is többen írták már, hogy ez hülyeség. Csak le kell fektetni időben, ennyi.
Ami tényleg problémás, hogy emiatt a szülőnek is hasonlóan korán fel kell kelnie. Megfontolandó lenne az amerikaihoz hasonló iskolabusz bevezetése, így a szülő is nyugodtan aludhatna úgy, hogy tudja, a gyereke biztonságban eljut az iskolába, és talán a tipikusan fél8-8 körüli dugók is mérséklődnének. Szerintem ez minimális ráfordítással megoldható lenne, valamennyire meg is térülne és vonzóbbá tenné a gyerekvállalást.
Üdv,
Hg
2010.08.31 21:14:09Uhi
Én 1 valamit nagyon nem értek. Mi az hogy a gyerek miatt korán kell kelni? Itt 1 szülő se dolgozik? A munka miatt amúgy is fel kell kelni, sőt korábban mint a gyerek. Visszagondolok én mikor mentem suliba apám már rég elment dolgozni fél 5kor kelt, és ez a mai napig így van! Anyám szintén felkel mert hát apám is felkel, igaz még pihenget 1 picit. aztán megy dolgozni. Mikor reggeliztem még otthon volt de aztán mikor suliba indultam már senki nem volt otthon! Most 24 éves vagyok 2évet dolgoztam, jelenleg sajnos munkanélküli. De ameddig dolgoztam reggel 6 ra jártam, 5 kor indultam, 4 környékén keltem... Tegyük fel lenne gyerekem, hol kéne miatta hamarább kelnem... hisz órákkal hamarább kelek alapból, és szerintem minden munkás ember hamarább kell mint a gyereke, akik 8ra jár suliba! Egyébként én olyan középsuliba jártam ahol fél 7kor kezdődött a tanítás és közel 1 órás útra volt tőlem! Évnyitó / záróra pedig 7.-es koromtól csak 1-2re tévedtem be, akkor is sima utcai viseletben, a felesleges hablatyot mindig átugorva csak a fontos információkért és papírokért az utolsó 5 percre!
2010.08.31 21:19:26kolbászoszsömle
Uhi - Civilizált ember nem fekszik le azon a napon, amelyiken felkelt.
2010.08.31 21:20:05Bromwyn
Uhi, talán hihetetlen, de van olyan is, aki 9-re jár dolgozni, pl. én. Ha nem lenne gyerekem, igy 8-kor elég lenne kelni. De mivel van, fél 7-kor kell.
2010.08.31 21:20:12kolbászoszsömle
kurva blogmotor, rohadj meg az anyád neve napján, szarjon és szarjon a sírodba egy nászmenet
2010.08.31 21:23:00hejregőrejtem
A következőkben látom a gondot
Az elmúlt 20 évben az SZDSZ vezette neoliberális oktatás oda vezetett, hogy most azon megy itt a vita, hogy szegény gyereknek reggel iskolába kell menni, szegény szülőnek meg fel kell kelni.
Már megbocsássatok, de aki ezen problémázik, az elmebeteg.
Magam 38 éves vagyok. Az iskola miatt keltem 6-kor elég sokszor. Mégsem lettem hibbant.
Tanultam is könyvből. Füzetből, mégsem lettem beteg.
Sőt, a napközis tanártól még kokit is kaptam, ha rossz voltam, anyám mégsem szaladt a rendőrségre, meg a jogvédőkhöz.
Az SZDSZ által képviselt zsidó-neoliberális vonal: minek az iskola, minek a tanár, nem kell itt tudás, elbutítunk mindenkit, aztán hajrá.
Nos, ennek vége van.
Hála istennek.
Akár csak az SZDSZ-nek.
2010.08.31 21:24:17Bromwyn
Hg, nálunk van iskolabusz. De az ötévesem nem fog magától felkelni, felöltözni, megreggelizni, kapu elé kisétálni, mig én édesdeden alszom. Egyébként nem rossz megoldás, de a tovább alvásra pont nem jó.
2010.08.31 21:30:28hejregőrejtem
Ja és képzeljétek, Angliában egyenruhában és nyakkendőben mennek suliba a legkisebbek is. Mi lenne itt, ha ezt bevezetnénk?
A Szily addig verné a habot itt a neten, míg egy tranzisztor besülne a seggébe
2010.08.31 21:31:15akur
Én azt nem értem hogy egy vidéki iskola két párhuzamos osztályában a tanító néni miért pont az ellenkező tipusú oktatású tankönyvet válassza mint a másik tanító néni? Csakazértis? A másik : Miért nem veszi meg az iskola a tankönyveket 3-4 évenként frissítik, tök jó addig minden fölösleges is- és kikölcsönözhetik a gyerekek. Ez nálunk a gyerkőcök sulijában tök jól működik. És nem is hozzák haza, bent hagyják a suliban. Minek is cipelnék?
A magyar egy poroszos oktatási rendszer egy versenyistálló szintű erős hajrával képezik a srácokat. A végén azt sem tudják fiúk vagy lányok. Be lehet dilizni.Nagyon nem szeretem.
2010.08.31 21:31:40Matyko
Hoffmann Rozsa volt az igazgatom 7 evig, utolsoban Lami Pal [keressetek ra subban] aaki mellesleg osztalyfonok volt. Mi most ovikezdeses szopoval szembesulunk, de megfelelo mennyisegu spanglival barmeddig elmerleghintazgatok, szal nincs gond. ;)
2010.08.31 21:33:17akur
ja és még egy: miért nem kezdődik a suli 8.30 kor? Lehet hogy beérnék a munkába időben..MIÉRT? MIÉRT??
2010.08.31 21:36:20Mensikov
Akinek meg nincs gyereke, az jót röhöghet, hogy ilyen bölcs döntést hozott
Ez egy tahóság. Örüljön minden indexes, ha van gyereke. Öreg korában majd lesz ki gondját viseli. Már ha nem bugris módjára nevelte.
"Gratulálok" a poszt írójának mérhetetlen butaságáért...
2010.08.31 21:36:49Bromwyn
Hejregőrejtem, én még soha, senkit nem hallottam, aki ellenezte volna az egyenruha-rendszert. Pártállástól, világnézettől függetlenül minden ismerősöm (ja, liberálbolsi-filoszemitából van köztük a legtöbb) irigykedik, hogy az én gyerekeimnek abban kell járniuk: praktikusabb, olcsóbb, és nincs reggelente vita vagy döntési nehézség. Ráadásul szép is. De persze kiváncsi lennék Szily véleményére - lehet, hogy tévedek, és neked van igazad.
2010.08.31 21:38:53Bromwyn
Mensikov, a szövegértelmezéssel vannak gondok, ugye? Valószínű, hogy te is a porosz rendszer neveltje (és híve) vagy.
2010.08.31 21:42:39hejregőrejtem
Bromwyn
Ugye ezt te sem gondolod komolyan.
Hát nem emlékszel, hogy a szocializmusban mennyire nagy habverés volt sz iskolaköpeny miatt?
Kint voltam Angliában pár évet.
Komolyan mondom, irigykedve néztem a szépen felöltözött egyenruhás gyerekeket, akik közül egyik sem lett retardált amiatt, mert szépen volt öltözve.
A másik a nyári szünet. Angliában pont 4 hét. Július közepén van vége és augusztus közepén már mennek is. Hogy miért? Mert a kedves szülők ennyi szabadságot kapnak a nyáron. Nálunk meg oldd meg 10 héten át a gyerek felügyeletét.
Ezeken kellene elgondolkodni, nem azon, hogy fontos-e tudni, hogy hol vannak a röghegységek és mikor volt a karlócai béke. Fontos. (1699)
2010.08.31 21:44:29tölgyes
Kedves kolbászos! Amikor én gyerek voltam, akkor a tanévnyitó is tanításnak számított, ahonnan hiányozni vagy szülői engedéllyel vagy orvosi igazolással lehetett.. Az igazolatlan óráknak pedig a rossz magaviseleti jegy volt a következménye.. az meg rontotta a továbbtanulási esélyt, mert senkinek sem kell a semmire való gyerek..:(
2010.08.31 21:46:33Bromwyn
Köszi hejregőrejtem, ezeket pont nekem nem kell elmondanod.
Én csak azt állítom, hogy kivétel nélkül minden ismerősöm jónak tartja az egyenruhát és azt kívánja, bár az ő gyerekük is abban járna. A te ismerőseid mást mondanak?
A köpeny utálata szerintem a rendszerváltás utáni életérzéssel járt együtt, azt levetni egyenlő volt - akkor - a diktatúrából való szabadulással. És valljuk be, van is különbség az általam is viselt 100% nylon borzalom meg a guszta kis rakott szoknya-pólóing-mellény együttes között.
Én sem értem, miért nem vezetik be otthon is. Mindenkinek könnyebb lenne.
2010.08.31 21:48:24akur
kvp: sztem a gyereknek nyelveket kell tanulnia nem ezt a sok felesleges baromságot amit oktatnak, pontosítok: NEM felesleges csak feleslegesen sok.
Kriminális ami a szint elvárás a sulban. 2 hónap után már az abc-vel végeztek. Az enyém szerencsétlen meg ült mint egy kis kuka. Volt az osztályban pár hiperaktív szülő hiperokos gyereke akik "maguktól" megtanultak már irni-olvasni-frászt-és miattuk kellett haladni az osztályban a gyenge tanulóknak!
röhejes.
2010.08.31 21:50:41bárisnya
m@:
betegre röhögtem magam a linken, de a 12 évesem itt terrorizál, hogy válasszunk neki ruhát az évnyitóra meg kössünk be holmi hülye könyveket ragacsos nejlonnal.
A 16 éves meg döglik az ágyán és lesajnál, hogy mit nyafogok azon, hogy holnap neki 6-kor kell kelnie, ő izomból képes erre.
Franc tudja, de nekem ez jó.
2010.08.31 21:52:20Bromwyn
(egy ismerősöm is... na jó, én is magamtól tanultam meg olvasni 4 évesen, azért van ilyen is, akur!)
2010.08.31 21:55:01thehandsomest
Nem azért, de ha belegondolok, akkor általános ötödikben volt a legtöbb dolgom, meg asszem hatodik elején. Most esküszöm egyetemen kevesebb fasság van, mint bármikor. Najó, a szőrnyűséges vizsgaidőszak JÉZUSÚRISTEN. de alapvetően általánosban volt a legnehezebb.
2010.08.31 21:58:04mrsomeonenoone
@tölgyes: Én meg a fogainak a 40%-át vonnám meg annak aki kettőnél több gyereket szabadít rá erre a túlnépesedett bolygóra. Bírom az ilyen Robin Hood-okat, akik elfelejtik, hogy minden embernek más célja van az életben, mást akar kipróbálni stb. és senkit se lehet büntetni/kötelezni hogy ugyanúgy éljen mint a többiek. Azt a helyet ahol ez kötelező úgy hívják hogy birkanyáj.
2010.08.31 21:59:16hejregőrejtem
nem kell az iskola - minek?
nem kell a kötelező olvasmány - rakás szar
nem kell a kémia - hogy robbanna fel
nem kell a matek - annyira bonyolult
nem kell a testnevelés - fáradt szegény gyerek
nem kell a földrajz - úgysem megy sehova
nem kell a történelem - kit érdekelnek az évszámok?
nem kell a fizika - unalmas szar
nem kell az magyar - úgysem érti a szöveget, amit a hitelfelvételkor aláír
nem kell az angol - jól elvagyunk itthon
nem kell a biológia - csak a baszás az érdekes
AZTÁN CSODÁLKOZTOK-E, HOGY MAGYARORSZÁG FELNŐTT LAKOSSÁGÁNAK 25%-A FUNKCIONÁLIS ANALFABÉTA?
2010.08.31 22:04:49akur
Bromwyn: Nincs olyan hogy magától magtanulni, onnan tudja a gyerek a betűket a hangokhoz kötni, hogy a valaki megmondja neki. Ez biztos. Ez nem olyan dolog mint a beszéd megtanulása hallásról. Azt viszont elhiszem, hogy értelmes gyerek voltál és fogékonyabb mint a többi és a szüleid vagy egy normális valaki- legtöbbször ez egy olvasni már tudó testvér vagy nagyobb barát- ezt felismerve rávezetett, egyszerűen te megkérdezted ő meg mondta hogy az az A betű. Te meg elsőre tudtad. Ilyen van. De nem győzik a tanítónénik elmondani, hogy ha lehet ne erőltessék ezt a szülők, mert hátráltató lehet a későbbiekben több szempontból.
2010.08.31 22:09:14akur
hejregörejtem: ez nagyon jó felsorolás!:)))
2010.08.31 22:13:30gyuzsu
Csak a praktikusat, a használhatót, stb. De akkor nem kell zene, színház, mozi, egyik sem praktikus, nem is használható, minek az egyáltalán. Nem is beszélve a festészetről, pláne irodalomról. Szép új világ!
És aztán ki tudja, hogy kinek mi lesz a fontos és használható. PLáne általános iskolások esetében. Viszonylag nehéz megjósolni egy tízévesről, hogy orvos lesz, és akkor neki kell a kémia meg a biológia, vagy éppen cipész és akkor neki nem kell semmi csak a kézügyesség. (sokan még végzős gimisként sem tudják, hogy mire lesz szükségük, még a felvételijüket is úgy adják be, hogy 8 különböző helyet is megjelölnek.) No és ma ki is mondhatja, hogy biztosan nem lesz szüksége valamilyen ismeretre mondjuk 20 év múlva sem?
Eh, ennyi átgondolatlan, indulat fűtötte "bölcsességet"!
2010.08.31 22:15:43Supernova
Nekem csak hétkor kellett kelnem ahhoz, hogy nyolcra beérjek az órákra és 12 év alatt egyszer sem késtem. De emlékszek, hogy 12 évig minden nap hulla fáradt voltam, és nagyon utáltam korán kelni. Nem tudom, hogy kinek a gyereke képes arra- utalva az előttem szóló Alikamra- hogy ha egészséges, tízkor lefeküdjön és hatkor magától ébredjen. Egy gyermeknek 9-10 óra az alvásigénye, és nekem egy olyan ismerősöm, nemhogy osztálytársam sincs, aki 10-kor beverte volna a szundit.
A sok és nehéz könyv botrányos, felét sosem használtuk.Olyan tankönyvek kellenének végre, amiben csak a lényeges dolgok, és közérthetően vannak megfogalmazva.
A házifeladat rendszert pedig nem érzem igazságosnak, mert még a felnőtteknek sincs olyan munkahelye, ahol 6-7 óra munka után másik 2-3ban intenzíven, rendszeresen, még hétvégén is dolgoznia kéne.
Az évnyitókhoz és évzárókhoz meg annyit, hogy én mindig nagyon vártam már mindkettőt, de az igazgatói beszéd, meg a műsor része halálosan unalmas volt mindahányszor. De azt hiszem a gyerekek így tanulják meg, hogy később is vannak kötelező, nagyon unalmas dolgok, amiket ki kell bírni. Másra nem jó.
2010.08.31 22:20:57lelkisegely
SzilyLaci látom a kartonlapocska benned is mély nyomot hagyott :)
2010.08.31 22:23:30hejregőrejtem
Csak egy nagyon egyszerű hétköznapi példa: a vonatkozó névmások használata.
Hallgassátok meg a szóvivőket, a rádiósokat a tévéseket.
"a bank, aki..."
" a cég, aki..."
folytassam?
Divat lett szidni az ismeretek elsajátítását, a tanulást.
Van egy másik blog a szegény "hitelkárosultaké" (pedig nekik aztán senki sem mondta, hogy vegyenek fel hitelt.) Nézzétek meg, 90 százalékuk azért került bajba, mert:
- nem tud olvasni
- nem érti meg a szöveget, amit elétesznek
- legrosszabb esetben xxx kerül a neve mellé, csak jöjjön már a píz.
Nagyon remélem, hogy az iskola visszakapja régi rangját, s velük együtt a pedagógusok is.
2010.08.31 22:27:22magyartarka
És akkor most mi van a németek és általában a fehérek elbutulásásval.Mondjuk innen nézve.Valami német Sarrazin nevű irt ilyesmiről.Asszem sem a fekete embereknél nincsen ilyen sem a sárgáknál.Mármint tanévnyitó.
Mexikóban lehet h van de nem biztos.
2010.08.31 22:30:07Penya666
@hejregőrejtem
Teljesen egyetertek minden hozzaszolasoddal!
2010.08.31 22:30:14kolbászoszsömle
hejregőrejtem, azok a szóvivők, rádiósok, tévések, pont kommunikációs szakemberek, akiket épp fikázol.
Iskolában tanulták, amit tudnak, és jártak évnyitókra.
Pont, mint a tanárok, csak a tanárok mág arra sem voltak képesek, hogy elmenjenek szóvivőnek sok pénzért, hanem bennmaradtak a közszférában szaré-húgyé...
2010.08.31 22:32:35Krumpli Bogart
Sikerült megszereznem álmaim diplomáját és azon a pályán dolgozom, amire mindig vágytam. Több olyan tanárom volt, aki /amely? :-)/ mindent megtett azért, hogy ez ne sikerüljön. Azok bekaphatják! :-D
Most már a gyerekeimet tanítják szép számmal tehetségtelen, erkölcstelen, jellemtelen, műveletlen, alkalmatlan és felkészületlen tanárok. Ők is mind bekaphatják, mert a gyerekeimnek is sikerülni fog. :-)
Kivétel erősíti a szabályt.
2010.08.31 22:38:45hejregőrejtem
zsömle, nincs igazad
Én is jártam iskolába.
Mégis tudom, hogy a bank = amely. a cég = amely. A Kati = aki.
Ne haragudj, de ezek alapvető dolgok. Csak tudod ott van a nagy baj, hogy egy mai 14-18 éves ül a tévé előtt (tisztelet a kivételnek) s ragad rá a sok butaság.
Pl anno az én gyermekkoromban hétfőn nem volt adás a tévében. Belehalt valaki? Nem. Olvastunk, elmentünk színházba, vagy csak beszélgettem a szüleimmel.
És tiszteltem a tanáraimat. Pedig nem voltam minden tárgyból színjeles, a reáltantárgyakból főleg nem. Mégis, valahogyan túléltem.
Tudod, a legnagyobb kártevők között vannak az ilyen Szily Lászlók és társaik. Most éppen egy posztot nyomott abból, hogy szegény gyerekeknek mennyire rossz, meg szegény szülőknek is.
Hát igen. Ha hajnali 3-ig ül a gép előtt, akkor valóban nehéz felkelni 6-kor. De ha esetleg 10 órakor este aludni menne? Ja, az olyan maradi? Bocsánat.
A feleségemmel együtt mindketten dolgozunk. Hétköznap este fél 10-kor fekszünk. Nem vagyunk ettől kevesebbek azt hiszem, nem maradunk le semmiről. Ja, hogy ez olyan maradi? Olyan begyepesedett? Vállalom.
Várom a következő posztot, hogy mekkora marhaság a felnőtteknek reggel munkába menni. Szerintem Szily már veri is bele a gépbe.
2010.08.31 22:43:04Krumpli Bogart
Megjegyzem, most hétköznap van és fél 11 múlt....
2010.08.31 22:47:44Bromwyn
Hejregőrejtem, eddig sok szimpatikus dolgot írtál, de most nem értelek.
Csak az jó, ahogy te éled az életed? Ha más későn fekszik és emiatt későn kel, azt elítéled? Én is későn fekszem és utálok korán kelni, emiatt nyavalyogni is szoktam - akkor te most emiatt értékesebb ember vagy nálam?
A másik meg: miért kéne egyként tisztelni minden tanárunkat? Én is tiszteltem azt, aki erre méltó volt. Aki nem, azt nem. Miért kéne egy erkölcstelen, lusta, rosszindulatú, buta és kicsinyes embert tisztelni csak azért, mert tanár? Nekem több ilyenhez volt szerencsém. Ja, és gimnáziumi tanárként még többet ismerhettem meg később, már kollegaként.
(A vicces meg az, hogy már fél 11 is elmúlt és hétköznap van - nem aludnod kéne?)
2010.08.31 22:50:01kolbászoszsömle
hejregőrejtem, ha nem csak melegedni jártál volna iskolába, tudnád, hogy a nyelv fejlődik, a nyelvészet pedig leíró tudomány, ami azt írja le, hogy mit hogyan használnak.
Az, hogy Te fél tízkor elmész aludni, az a te bajod.
Te az miatt nyígsz, hogy bulizik a szilyféle, a szilyféle meg az miatt, hogy holmi ostoba konvenciók miatt neki korán kell kelnie.
A világ így a kerek.
2010.08.31 22:50:16Bromwyn
Hú, hejregőrejtem, most gondoltam csak bele: te hétköznap nem jársz moziba, színházba, koncertre sohasem?
2010.08.31 22:58:02hejregőrejtem
Szabin vagyok, és ahelyett, hogy sétálnék, itt élem ki magam. Hülye is vagyok, elismerem.
Nem tiszteltem minden tanáromat. Csak aki arra érdemes volt.
Szilyvel nincs bajom, nem ismerem, ámbátor néha a rádióban osztotta az észt - nem volt kedvemre való.
A mentalitással van bajom, amit képvisel.
Amúgy nem nyígok. Írok, beszélgetek.
Hétköznap nem járok moziba, koncertre. Vidéken lakom, fővárosban dolgozom. Pénteken és szombaton szoktam színházba menni, a mozifilmeket kivárom DVD-n, csak a tetovált lány volt a kivétel, ajánlom jó szívvel mindenkinek, remek film.
Még egyszer: az alapvetéssel volt a gondom (szegény szülők, szegény gyerekek.)
Remélem, minden kérdésre válaszoltam.
2010.08.31 23:18:56kacsa.
A nehéz táskán sokat tud segíteni egy szekrény. Középiskolában kb. 2 emberenként jutott egy és arra jó volt, hogy a tesi cuccot, földrajz atlaszt és társait ott tartsuk. A családban inkább azzal volt a baj, hogy én még általában azokból a tankönyvekből tanultam, amiből az idősebb testvéreim, de az öcsémnek már mindenből csili-vili újat kellett venni, egy vagyonért. Az iskolától lehetett volna kölcsönözni (ez amúgy nem rossz dolog), csak minden sérülésért/firkáért ráverték a szülőre az árát és az új könyvekből gyakran nem volt elég.
A számítógépes "tankönyv" nem feltétlenül jó: nálunk sok tárgyból nincs jegyzet, csak számítógépes anyag (szerencsés esetben). Kinyomtatni drága, aláhúzni/kiemelni bonyolult, a szemem pedig kifolyik, mire eljutok a vizsgáig, de az kétségtelen, hogy általában naprakészebb és be lehet szúrni szemléltető videókat is.
A köpenyt nem tartom rossz dolognak, főleg ha jól is néz ki. Ápol és eltakar :) és inkább az legyen piszkos, mint valami nehezen tisztítható ruhadarab. Én ált. iskolában még szerettem is.
2010.08.31 23:19:54hümmögő cserebogár
a tisztelt cikkíró vagy az oldalszerkesztő vagy miafaszom máris bosszút állt a tanárain a primitív főcímével
2010.08.31 23:21:05Uhi
hejregőrejtem
"mai 14-18 éves ül a tévé előtt (tisztelet a kivételnek) s ragad rá a sok butaság."
Ezzel egyet értek! Én régen mindig utáltam ha azt mondták nekem hogy bezzeg az én időmben... Most pedig alig telt el azóta 10 év és én is ezt tudom mondani... anno nekem 15 évesen is ha 11kor fent voltam apám lenyomta az áramot és ennyi, semmit nem tudtam csinálni csak aludni, általános sulis koromba méghamarább, párszor lenyomta az áramot aztán nem is próbáltam többet fentmaradni... Napközbe is 1-2x ha túlzásba vittem a számítógépet akkor elvitték a kábeleket... Akkor utáltam ezért a szüleimet de így utólag köszönöm nekik! Most meg mivan? non-stop számítógép, meg 14 évesen hajnalokig ülnek a kocsmában és a "kislányok" meg abortuszra járnak... Na most picit elkanyarodtam a témától, de szóval inkább keljenek korán, üljenek fél napot suliba aztán írják otthona házit mint hogy butuljanak!
2010.08.31 23:21:10nyesot
csak enyni hpzzáfűzni valóm van:
[link]
2010.09.01 00:10:24bloodmn
A tetves kis puttók így is el vannak kapatva maguktól, talán nevelni is kéne őket napközben! Annak idején mi megtanultunk viselkedni, de legalább írni-olvasni! Most meg mi van? Bemész egy önkormányzati iskola tantermébe, ahol lehülyézik a tanárt/tanítót, sms-eznek óra alatt és még nekik áll feljebb, hogy különben is azt csinálnak amit akarnak, hacsak a tanerő eggyel nem agilisabb az átlagnál. Ez volna a normális?
2010.09.01 00:11:09kakukk2
Általánosban váltott műszak volt: délelőttös héten háromnegyed 7-kor kelés, mosdás, reggeli, gyalog a suliba (húsz perc), kb. 1-kor szabadultunk, gyalog haza, kaja, 3-4-ig leckeírás, estig olvasás, játék (felsőben heti kétszer edzés). Délutános héten alvás 8-ig, bevásárlás, otthoni segítés és/vagy lecke, majd korai ebéd, és 1-től suli. Haza persze megint gyalog, este lecke / olvasás / játék. (Tévé nem volt.)
Gimiben 8-tól 2-ig gálya, utána kórus, szakkör, edzés, lecke, csavargás, mozi, koncert. (Ja, szombaton is volt tanítás.) Nyáron egy hónapot melózni kellett, hogy legyen pénz nyaralásra meg könyvekre. Az osztályban 45-en érettségiztünk (1974), és 45-en vagyunk diplomások. Pedig nem volt mindenki zseni. Csak nem volt kérdés, kell-e tanulni, és senkinek nem jutott eszébe, hogy netán túl vagyunk terhelve. Úgyhogy lehet abbahagyni a nyavalygást, és az évnyitóra összpontosítani :)
2010.09.01 00:12:21ÁlKormi
Ha így visszanézek életem eddigi 38 évére és átgondolom a nagybetűs életről gyerekként hallott ostobaságokat, akkor a véleményem őszintén: az áltelános iskolás éveim soha ne jöjjenek vissza, szörnyűek voltak. A gimnázium már valamivel jobb, a fasiszta osztályfőnökömmel. Az egyetem kicsit jobb volt. Majd a tanulmányaim végeztével - pedig azóta is folyamatosan frankón sokat dolgozom - egy más világba csöppentem. Ez a nirvána - a nagybetűs élet, amitől óvtak, amivel fenyegettek (pedig 3 gyerekem van). Nyíltan kimondom: k..va anyját az összes tetves tanáromnak (egy kivételével, nyugodjék békében), nevelőmnek, oktatómnak. Csak a saját primitív szintjére próbált az összes lehúzni. Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja. Amit elértem, kizárólag saját erőmből értem el, mert érdekelt és utánajártam és megtanultam.
2010.09.01 00:16:52Gáborom
Azért az döbbenet,hogy mennyi marhaságot lehet itt olvasni.
Tőlünk azok tanultak tovább bárhol is, akik rendesen sőt keményen tanultak az iskolában, és különórákra is jártak.Akik lógtak, azok ma is szerencsétlen lúzerek akik csak önmagukat hitegetik.
Bármilyen siker hosszú távon, megalapozottan csak tudásból van, a többi - protekció,szerencse - önmagában nem elég, csak rövid távra.
Az oktatást sikerült jól szétverni, ahelyett,hogy reformokat vezettek volna be, hozzáigazítva a világ változásaihoz a tananyagot és a nevelési módszereket.
Mellesleg a tekintély nem rossz dolog, ha valódi, ha őszinte elismerésből fakad: nekem is volt pár tanárom, akinek tekintélye volt előttünk,mert remekül tanított és volt emberi nagysága.
Egyszóval: munka nélkül nincs siker, és ez a tudással is így van.
2010.09.01 02:23:05tundrazuzmo
@hejregőrejtem
Mielőtt összemosnád az SZDSZ-es (általam is utált) neoliberális oktatáspolitikát a zsidókkal, ajánlom figyelmedbe az izraeli állam néhány vívmányát. Pl. a férfiaknak 3 éves, nőknek 2 éves kötelező katonaságot. Meg a sokezer éves vallási alapokra építkező oktatást. Asszem sírnánk a sok elméleti tudásunkkal, hogy ha gyakorlati készségekből versenyezni kellene zsidó fiatalokkal. Inkább majmolni kellene a zsidó oktatást, ha már ilyen majmoló nemzet vagyunk...
2010.09.01 02:49:19tundrazuzmo
Buzi köcsög blogmotor
2010.09.01 03:26:44tundrazuzmo
@hejregőrejtem
Szeretem a listákat… kiegészíteni.
„nem kell az iskola - minek?” Lehetne jobb is, így sem rossz.
„nem kell a kötelező olvasmány - rakás szar” Olvasni kell, inkább Egri csillagok mint Henry Popper (sic!)
„nem kell a kémia - hogy robbanna fel” A kémiatanítás egy irgalmatlan nagy bullshit volt nálunk. Mai napig emlékszem az egyetlen (!) kísérletre általános iskolából, ahol a tanérő kénsavat öntött kristálycukorra, s a cucc kidagadt az üvegből. Középiskolában már csak számolásos példák voltak, mert készülni kell az egyetemre…
„nem kell a matek - annyira bonyolult” A matekot szerettem is, értettem is, most is értem. Azt azonban nem értem, hogy miért nem lehet gyakorlatiasabbá tenni. Mikor számoltam koszinuszt, vagy használtam legutóbb a másodfokú egyenlet megoldóképletét? Amikor valakit matekra okítottam. Addig se, azóta se. Komolyan mondom, hogy TV sorozatok, pl. a Gyilkos számok (Numb3rs) jobban megszerettetik a matematikát, mint az egész oktatás. És 5 alma 80%-a helyett taníthatnának kicsit pénzügyi intelligenciát is. Kamatszámítást a gyakorlatban, THM-et, ÁFA számítást, adó számítást. Ezzel szembesül a gyerek, ha felnő, és nem azzal, hogy Marika és Pistike mit okoskodik egy kitalált szöveges feladatban…
2010.09.01 03:27:39tundrazuzmo
@hejregőrejtem
„nem kell a testnevelés - fáradt szegény gyerek.” Kutyafülét a gyereknek. Tesi kell, sőt sport is kell. Lerobbant, beteges, elhízott társadalmunkban meg főleg. Talán meg kellene szerettetni a mozgást, és nem rákényszeríteni minden gyereket (nyakiglábat, pókhasút egyaránt), hogy nyújtón, gyűrűn produkáljon – mint ahogyan nálunk tette a tesitanár.
„nem kell a földrajz - úgysem megy sehova”. A földrajz tényleg nem érdekes annyira. Kivéve, ha egy tanár elviszi kirándulni a gyerekeket, megmutatja a térkép és iránytű alapján történő tájékozódást, utána előveszik a GPS-t is, és közben meg lehet mutogatni az ásványokat, meg a röghegységet is. Totális baromságnak tartom, hogy földrajz keretében hallottunk először és utoljára egyes országok ipari termeléséről. Kellene egy gazdaság óra külön, ahol a gyerek megértené, hogy miért termel a kínai olcsón, és miért jó ha mégis magyar terméket vesz.
„nem kell a történelem - kit érdekelnek az évszámok?” Hát az évszámok senkit. Összefüggések viszont annál inkább. A gyerek az őszinte tanárt díjazza, nem azt, aki az ideológiájával le akar fertőzni mindenkit. Ha interaktív csoportos viták lennének pl. a magyarság eredetéről, felsorolva a különböző nézeteket (a hun és a sumér is ide tartozik), akkor a gyerek nem érezné magát becsapva. Megtudhatná, hogy milyen tények támasztják alá egyik-másik nézetet, utánaolvasna, a tanár pedig segítené a tájékozódásban, és nem azt mondaná meg, hogy mit kell gondolni valamiről…
2010.09.01 03:28:44tundrazuzmo
@hejregőrejtem
„nem kell a fizika - unalmas szar” Kísérletek és gyakorlati összefüggések nélkül tényleg. A Discoveryn és a Youtube-on is futó Mythbusters sorozat megintcsak jobban megszeretteti a fizikát, mint bármilyen tankönyv. Öveges prof. nevét sem azért ismerjük, mert írt egy híres lexikont…
„nem kell az magyar - úgysem érti a szöveget, amit a hitelfelvételkor aláír”. Verseket olvasni kell, de az elemzést hagyjuk a francba. Főleg, amikor nagyhírű tudósok megmondják, hogy mit gondolt a költő. A nyelvtan pedig szintén baromság. Kit érdekel, hogy mi az a melléknévi igenév? Hát azt aki idegen nyelvet tanul pl. A nyelvtannak az lenne a szerepe, hogy alapszinten TUDATOSÍTJA az ösztönös anyanyelvtudásunk szabályait, hogy azt alkalmazni tudjuk pl. angoltanuláskor. Sajnos azonban a legtöbb nyelvtanár sem tudja, hogy az általa tanított szerkezetnek mi a magyar megfelelője. Vagy csak nem tudatosult benne…
„nem kell az angol - jól elvagyunk itthon”. Fortunately, you’re absolutely right. English is unnecessary for those who just want to live their lives with minds closed and don’t try to understand the World outside.
„nem kell a biológia - csak a baszás az érdekes”. Szinte a legjobban érdekelt, szinte a legkevesebb hasznát látom. Ha mondjuk az evolúciós baromság helyett, meg a sok növény-állat helyett egy kicsivel több humán biológia lenne, kiegészítve táplálkozástudománnyal, egészségmegőrzéssel, annak több haszna lenne.
„AZTÁN CSODÁLKOZTOK-E, HOGY MAGYARORSZÁG FELNŐTT LAKOSSÁGÁNAK 25%-A FUNKCIONÁLIS ANALFABÉTA?”
A felnőtt lakosság 95%-a pedig nem gondolja át azt, amiről itt beszélgetünk, nem tudatosul bennük a világ, amelyben élnek.
2010.09.01 03:43:17tundrazuzmo
@gyuzsu
"Csak a praktikusat, a használhatót, stb. De akkor nem kell zene, színház, mozi, egyik sem praktikus, nem is használható, minek az egyáltalán. Nem is beszélve a festészetről, pláne irodalomról. Szép új világ!"
Félreértetted, szerintem. Nem egy falansztervilág számára használható tárgyakat kellene megtartani, hanem a gyakorlat oldaláról megközelíteni a dolgokat.
Zene: szereztél már zenét? Még én sem. Semmiből nem tartana pedig énekórán számítógépes program segítségével ilyet is megmutatni. Hátha valakinek menne is... Esetleg megmutatni a szerkezetét egy szimfóniának. Persze ehhez olyan tanár kell, aki ezt maga is tudja, vagy a tankönyvben is kellene útmutatás, és nem a zeneszerző életét kellene bemagoltatni.
Színház: az gyönyörű. Miért nem lehet színdarabot íratni magyarorán az érdeklődőkkel? És utána eljátszatni? Falnák a kötelezőket, a színdarabokat, mert a saját munkájukhoz, saját tervük megvalósításához lenne szükség rájuk.
Mozi: semmit sem tudnak a fiatalok a moziról. Nézd meg az Avatar láttán elképedt sok taknyos tizenéves kommentjeit a vonatkozó blogokban. Pedig még DVD-k extrái között is vannak igazi gyöngyszemek, filmtörténeti sorvezetők.
Festészet: nem festhet mindenki. De a fényképészethez ugyanúgy tudni kell komponálni. A jó kompozíciót viszont meg lehet tanulni a klaszikusoktól. Haladóbbak számára lehet a fotókat fotosoppolni, pointilista, kubista stb. stílusra alakítani.
Soroljam még? Gyönyörű gyakorlati dolgokat lehetne kihozni az oktatásból, humán tárgyaknál is!
2010.09.01 03:58:45tundrazuzmo
@hejregőrejtem
"Pl anno az én gyermekkoromban hétfőn nem volt adás a tévében. Belehalt valaki? Nem. Olvastunk, elmentünk színházba, vagy csak beszélgettem a szüleimmel.
És tiszteltem a tanáraimat. Pedig nem voltam minden tárgyból színjeles, a reáltantárgyakból főleg nem. Mégis, valahogyan túléltem.
Tudod, a legnagyobb kártevők között vannak az ilyen Szily Lászlók és társaik."
Én is így nőttem fel, azonban Szilyt nem tartom kártékonynak. Csupán felhívja a figyelmet egy olyan trendre, amit lehet eltűrni, vagy hasznot kovácsolni belőle. Egyet nem lehet: visszaforgatni az idő kerekét.
Soha nem térnek vissza a boldog hétfői adásszünetek, a mostani facebook generációnál kell elérni, hogy tiszteljék a tanárokat. Ez a porosz modell erőltetésével, a legszemetebb emberanyag tanári pályára való engedésével NEM FOG MENNI! Az iskola presztízse akkor nő meg újra, ha ALKALMAZKODIK a változásokhoz, sőt azok élére áll, és jövőbe mutató személelettel termeli ki a jövőt felépítő emberanyagot. Vagy hanyatlásának utolsó mementójaként belekapaszkodik az kommunista évnyitó rajtunkmaradt tradíciójába...
2010.09.01 06:59:45oxigén
Talán a legtöbb fennakadás abból fakad, amiből a postok nagy része: mi volt az én koromban, bezzeg én, stb. Előrébb vinne, ha észrevennénk, hogy ez egy gyökeresen más generáció!
A világ egyik része koránkelő és fekvő, a másik későnfekvő és fekvő. Egyik sem rosszabb a másiknál, csak a koránkelők rule! Attól még hogy nem szeretek hajnalban kelni, 10-12 órát dolgozom, és lehet, h több hozzáadott értéket termelek, mint azok, akik szigorú 8-4ig nyomják az aktákat a közig-ban. Mégis ők hozzák a szabályokat, én meg szinte lumpen? Borbélyhoz ne menjek, mert nem szabályos a frizu?
Személyes: 4 diplomát szereztem meg, kemény tanulással, és a 4. átvétele után határoztam el, h nem lesz több, köszönöm. Megtanultam, hogyan lehet 1 nap alatt felkészülve 5ösre vizsgázni, gyorsolvasni 800 oldalas ömlesztett szövegeket, stb. Gyakorlat? haha - felnőtt fejjel, nem kevés szakmai tapasztalat (munka) után szinte vicces, amit az egyetemeken lenyomnak. Nem sok átfedés van az élettel.
Én mindig azt hallottam, h tanulni KELL. A saját gyerekemnek azt mondtam, találjuk ki, mi érdekli, mit szeretne 40-50 évig csinálni, és gyúrjunk arra. Épp elég jogász, közgazdász és kommunikátor van az országban, akik otthon ülnek munka nélkül. Keramikus akar lenni? Szuper! Akkor abban segtek neki, és nem faragok belőle valakit, aki én nem lehettem...
2010.09.01 07:07:14apukka
tundrazuzmo,
Olvastam előző h.sz-eidet nem tudok nem egyetérteni.
DE: (szerintem) az oktatás gyakorlatilag egy hatalmi ág, amiket leírtál nem véletlenül történnek, nagyon is tudatos
lépések sorozatai évtizedekre visszamenőleg. Ebben a játszmában a tanarak is eszközök, a maguk hülyeségeivel együtt.
Ha van, volt gyereked, és ezekket a gondolatokat előadod az iskolájában, minimun Téged fognak deviánsnak tartani.
(sajt példámból okulva mondom)
:) szóval még csak meg se próbáld felvetni, hogy pl.: KRESZT, alapvető marketing ismereteket, pénzügyi ismereteket, stb
gyakorlati dolgok fontosabbak, mint pl.: 9 éves gyerekkel Ady verset taníttatni, meg olyan dolgokat, amik teljesen szükségtelenek, vagy nem az életkoruknak valók. (mivel egyszerűen nem értheti meg életkori szintjén)
Nagy üzlet ez úgy ahogy van.
Ha úgy lett volna ahogy szeretnéd, nem érték volna el azt, amit 2010-ben Magyarországnak hívnak.
2010.09.01 07:41:43eino.
kolbászoszsömle, a szóvivői állás - mindenhol - protekció kérdése, nem rátermettségé, alkalmasságé.
2010.09.01 07:49:47eino.
GGG77
Csoportmunka? Lányom utálja. Összeteszik 3-4 kevésbé agyas-gyakran kifejezetten butának mondható (tudom, ez nem helyes kifejezés ma már) gyerekkel, és ha nem tudja megggyőzni őket, akkor az ő hülyeségük kerül a tanár elé, aki aszerint osztályoz. Ha sokáig érvel és kitartó, letolják: hagyd a többit is érvényesülni! Ha beletörődik: miért nem áll ki az igaza mellett?
A csoportmunka túlzottan vegyes képességű gyerekek közt elég pocsék dolog. Egy munkahelyen nincs ilyen, mert írásban rögzített hierarchia van, nem pedig a tanár adott kedve szerinti.
2010.09.01 13:12:46Beatriceaprodja
eino: ezért (is) kellene (már végre!!!!) differenciáltan oktatniuk a tanítóknak, tanároknak, de - kevés kivétellel - nem teszik sajnos, mert "macerás" és nagyon elfáradnának a pedagógusaink ebben. NAGY HIBA!
2010.09.01 14:25:04Nyunyócska
Munkafüzetek védelmében: sokkal több gyakorlásra van idő, ha a feladatokat nem kell lediktálni. (Nagyon lassan és egymástól eltérő sebességgel írnak.) Ha meg nem írja le a feladat szövegét, otthon (ideális esetben) hogyan tudja újra átnézni, hogy mi is volt a feladat? (Mert át kellene nézni. :S) Szóval nem olyan rossz az a munkafüzet. A favágómunkát (pl. matekból összeadás-kivonás) meg lehet az órai füzetbe gyakorolni. Szöveges és logikai pedig menjen a munkafüzetbe, onnan visszaolvasható és nem telt el fél óra a diktálással. (Merthogy még akkor is miket írnak össze-vissza. :O).