Egy dunántúli troll élete

2010.11.19. 12:09 Módosítva: 2010.11.19. 12:51
Világszenzáció, de legalábbis az idén olvasott legjobb szórakoztató tartalom, ami itt következik. Levelet kaptam egy dühös hipermarketlánc-alkalmazottól, aki türelmes munkával, nagyszerű rendszerező és elemző készséget csillogtatva, tanulmánynak is beillő összeállítást készített a főnöke, (az Igen Ismert Cég egyik áruházának személyzeti igazgatója), nem is annyira titkos második életéről. Amit a menedzser sunázó-anyázó-hónaljonbaszlak típusú trollként él.

Figyelmeztetés: a cikk a téma természete miatt igen csúnya, sőt sokszor undorító és megalázó, trágár szövegeket tartalmaz, aki az ilyet nem szereti, ne olvasson tovább!

Sosem kommentelő olvasóink kedvéért: a trollok azok az internetezők, akik azért szólnak hozzá egy cikkhez vagy poszthoz, hogy kikészítsék a többi hozzászólót. Néha csak úgy általában, de a leggyakrabban kipécéznek valakit, olyat, aki ugrik a heccelésre, aztán megpróbálják széttépni, mint a pirányák.

Mint minden nagyobb szubkultúra, a trollközösség is élesen elváló csoportokra oszlik. Vannak a szaktrollok, akik egy szűkebb érdeklődési terület internetezőit próbálják kicsinálni, mondjuk a köldökszöszgyűjtőket, a hangyaevőket vagy a Lázár János-rajongókat. Legismertebb csoportjuk a futballtrolloké. Léteznek csak a dugással és rokonaival foglalkozó sunatrollok (de mennyien!) , hatalmas közösség a mindigcigányozóké, a zsidófalóké és nincsenek kevesen az Orbán Viktor = Cigányhitler klub tagjai sem. És léteznek minőségi trollok, akik olyan következetes trágársággal szólnak hozzá bármihez, hogy bár az egész mélyen elítélendő, néha mégis nagyon szórakoztató, főleg, azoknak, akik kedvelik a fárasztó, ismétléses poéntechnikát. A mulatságot csak növeli, ha a végbélnyílás csak „fosó”-nak nevező netes agresszor a másik életét öltönyös, több száz munkavállaló sorsát kézben tartó menedzserként éli.

Vagyis az általános bevezető után eljutottunk hősünkhöz.

Visszatérő kérdés, hogy milyen lehet egy troll a való életben. A sztereotípiák szerint

- pattanásos 13 éves fiú

- az anyja pincéjében pizzán és Dr Pepperen élő geek

- vagy szintén az anyjával élő hormonzavaros, nagyfejű szörnyeteg

Emberünk egyik sem ezek közül, sőt. Harminc év alatti, teljesen normálisan kinéző férfiról van szó, aki a csábító elméletre rácáfolva nem lehet impotens, mivel csinos barátnője van. Hősünk rendes iskolákat végzett, majd a ranglétrán egyre magasabbra lépdelve személyzeti igazgató (=élet-halál ura) lett egy dunántúli város Tescójában. És ezzel párhuzamosan egy másik, sokkal vadabb életet él mint trágár kommentelő, aki röptében sunázza a fospumpát.

Nem is titkolta

Talán megdöbbentő, de a férfi e hét csütörtökéig gyakorlatilag nyilvánosan vállalta a hobbiját. A blog.hu blogjain eddig 192 hozzászólása volt, a blogos aktivitását összefoglaló indás adatlapján pedig az álneve mellett szerepeltette a rendes polgári nevét is. Ez alapján találtam meg az ő és barátnője iwiwes adatlapját is. Magukban a bejegyzésekben sem titkolta, hogy magas beosztása van a Tescónál. Most viszont talán megsejthette, hogy valaki kiborította bevásárló kosarat, mert pár órája törölte az iwiw-profilját. (Egyébként természetesen amúgy sem adtam volna meg az adatait, hiszen aki trollt ragad, az troll által vész el, de így még egyszerűbb a helyzet.)

Átfutottam a Tescós menedzser összes hozzászólását. Úgy képzeltem volna, hogy ha egy ilyen lelkes troll beindul, akkor csak úgy szórja magából a mocskolódást. És nem! Személyzeti igazgatónk március 15-én például annyit kommentált a Munkahelyi (T)error blogban, hogy „Dögölj meg ribanc.”, majd legközelebb csak 5 nap múlva, 20-án nyilvánult meg, amikor a Bünti blog egyik bejegyzése alatt annyit jegyzett meg, hogy „Lya. Nyalja meg a fassssszzzzomat!”. Hogy ezután két hetet kelljen várnunk az autózz! Blogban elejtett következő kommentre, miszerint „Te majomarcú, bár én mentem volna mögötted, baseball ütővel csapom le a tükröd, miközben jobbról anyázva előzlek. JOBBRA tarts, te majom JOBBRA!!!!!”

És végül: lehet, hogy kínos bevallani, de én a végére egészen megkedveltem ezt a reneszánsz egyéniségű topmenedzsert.

De nem akarom elvenni az igazgató lelkes beosztottjának kenyerét, jöjjön a csodás analízis, XY tollából:

A személyzeti igazgató is ember

Dolgozatom témája: a személyzeti igazgató mint ember.

Axiómák:

1. A személyzeti igazgató is ember

2. A személyzeti igazgató is ember, akkor is, ha történetesen a Tesco-ban dolgozik.

3. A személyzeti igazgató munkáltatói jogkört gyakorol (általában). A személyzeti igazgató minősített munkáltatói jogkört gyakorol (a Tesco-ban mindenképpen így van).

4. A tesco-s személyzeti igazgató, miközben a minősített munkáltatói jogkört gyakorolja, ő „az áruház lelke, képviseli a vállalat törekvéseit munkatársaink felé, segíti az áruház igazgatót abban, hogy egy magasan képzett és motivált emberekből álló csapatot építhessen ki, amely mindig minőséget, értéket és első osztályú kiszolgálást nyújt”.

Lássuk be, az áruház lelkének lenni nagyon fárasztó dolog. Különösen, ha figyelembe vesszük az axiómáink egyikét: a személyzeti igazgató is ember.

Nos, a személyzeti igazgató, hogy a fenti fáradalmakat kipihenje, sokféle dolgot tehet. Figyelemmel arra, hogy a boltokban ugyan nem, de odahaza hozzáfér az elektronikus kommunikáció eszközeihez, a személyzeti igazgató „kommentel”.

Sok feszültség, sok komment. A példánkban szereplő személyzeti igazgató (nem szeretnénk általánosítani a dolgozatban, bár tudjuk, hogy az megkönnyíti az életet) sokat kommentel.

Lássunk néhányat az Interneten elérhető közel 200 hozzászólása közül.

Témakör: párkapcsolat, szexualitás

Központi témája a szexualitás, bármilyen témához elő tud venni valami oda teljesen nem illő megjegyzést. Egy videómegosztó portálról valaki letöltött egy felvételt, ami nem szól másról, mint arról, hogy két percen keresztül nevet/röhög/vihog/vinnyog egy fiatal nő. Erről mindenkinek más jut az eszébe. Neki? Nézzük: „Sunáznám! Második!! Ha az elsőé a pinája, nekem jó a fosója is! Harmadiké a szája. De a negyediknek csak a bal hónalja jut!”

Személyzeti igazgatónknak – lévén pozíciója betöltése mellett férfi is ő - határozott véleménye van a nőkről, így magától értetődően szól hozzá egy vörös hajú, szeplős lány – valóban nem túl szerencsés - aktfotóihoz: „Bleh. Undorító. Előbb dugnám a ventillátorba a faszom, mint ebbe.” Egy másik alkalommal már megengedőbb: „Megbasznám hogy porozzon a veséje...” . S egy másik alkalommal: „Én nyalnám a kakilóját!”

A párkapcsolatok kialakításához sajátos szemlélettel közeledik: „Nem randiznék olyannal, aki nem szop le az első randin...„

Egy nő levelet ír csalódást okozó partneréről. A történetben a telefonoknak annyi szerepük van, hogy közvetítik az üzeneteket, amit a férfi és a nő az ismerkedés hevében, később levezetésként ír egymásnak. Nem nagy sztori, de ennyire mégsem rossz: „Bunny megbaszlak anyád hátán ki a faszomat érdekli a buzi mobilos sztorid? HP...”

A személyzeti igazgató jártasságot, de legalábbis érdeklődést mutat az orvostudomány vívmányai iránt is. Kommentje legalábbis ezt bizonyítja, amikor ahhoz szól hozzá, hogy egy fiatal nőt csontrákja miatt súlyosan csonkoltak (egyik lábát, csípője egy részét amputálták a hír szerint): „Sünt neki! Aztán én is sunáznám :-))) Sőt, upperclassal DP-be vágnánk (csak van-e rajta vajon két lyuk...)”.

A téma mélyen megérintette, többször is hozzászólt: „Én Yodát is sunáznám!!!!! De csakha előtte feldugott magának egy sünt!! Az az igazság, hogy sunázni jó. Ez meg egy nő. Valószínűleg van pinája, vagyis sunázandó. Enélkül rossz neki. Bár keze van, szóval el tudja ő magának is intézni, de ha sunázzák az jobb, hidd el. Hívd fel, vagy írj neki facebookon, sunázzák-e és jó-e az neki. Ha nem és akarja, én bevállalom.” És nem tudva szabadulni a témától: „Óóóó én a spambotot is sunáznám. Seggből szájba.”

A személyzeti igazgatónál fontos, hogy képes legyen elvonatkoztatni a konkrét, adott témától, s szélesebb összefüggésbe helyezni azt. Az előző témakörhöz kötődően példánkban ez így néz ki: „Én cigányokat és buzikat is sunáznék! De csak ha félbe vannak vágva!”

A „sunázás”, mint láthattuk központi kérdés a személyzeti igazgató életében, ezért nem meglepő, ha szexuálpszichológiai kérdésekben is naprakésznek mutatja magát. De ha másra nem telik, legalább „sunázna”, már ami esetünkben Dr. Rusz Editet szexológust illeti: „Én sunáznám ezt a Rusz dokinőt.”

Témakör: vállalati filozófia

Elvárható tőle, hogy a vállalatát érintő kérdésekben tájékoztatja a többi, kereskedelemben járatlan kommentelőt: „Jártatok már úgy, hogy bementetek a boltba, és a meghirdetett bomba akciós termékből nem volt egy darab sem, mert egy paraszt viszonteladó reggel 6-kor elvitte már az összeset? Na ezért van az MVM. Idióták. Norberto, te meg gondolom hps-es kisköccccsög vagy, húzd meg magad és örülj neki, hogy van hol dolgoznod. „

S hogy miért van sor a Tesco áruházakban a kasszánál? Erre is választ kapunk tőle: „Ha sok pékárut meg zőccséget vesz a paraszt, az lassab, mert a hüje kasszásos nem tuggya a gyorskódot,meg kerezsni kő a lapozóba'.”

A lejárt szavatossági idős termékekre is van érthető magyarázat: „Büdös paraszt, életedben nem dolgoztál kereskedelemben, jó elvárás, 200 M Ft értékű áruból véletlenül, egy napig se maradjon kinn semmi lejárt... Szarrágó majmok.”

A környezettudatosság fontos szerepet játszik az életében, munkahelye ezirányú akcióját (PET, ALU visszaváltás) így népszerűsíti: „Hüjék. Egyrészt, aki környezettudatosan él, mint pl én, az akkor is külön gyűjtené, és visszavinné a Tecsóba, ha egy fillért nem kapna érte, mert legalább van hova visszavinni (lakóhelyem 20 km-es környezetében eddig NEM volt egyetlen szelektív gyűjtőhely sem), van, ahol elfogadják. Aki meg a lóvé miatt viszi vissza, az egye meg a saját szarát is. Amúgy ez egy jó lehetőség lesz a társadalmilag lerobbantabb emberkék (értsd: csövesek) motiválására a környezetvédelemben.”

A toborzás is személyzeti igazgató feladatai közé tartozik: „Gyere a Tesco-ba HR igazgató gyakornoknak. Bruttó 270, kinevezéssel 360. Plusz műszakpótlék... Az éjszaka a legjobb benne ,-))) Nem KÖTELEZŐ országos mobilitást vállalni, és már sokszor úgy születnek kinevezések, hogy a lakóhelyed 50 km-es körzetén belül legyen. Tecsó RulZZZ!!!”

A vállalathoz természetesen lojális, s erre szólítja fel kollégáit, volt kollégáit, s egyébként a kommentelőket általánosságban, amikor egy, a vállalati HR-t kritizáló írást olvasva általános igazságokat, mondhatni életbölcsességet fogalmaz meg: „Khm... "Véletlenül" egy olyan ex-munkavállalóról beszélünk, akit okirathamisítás miatt vágtak ki a cégtől (nagyon jó fej módon közössel mehetett). Felénk alap, hogy arra az asztalra, ahonnan 7 éven keresztül enni kaptunk, nem szarunk... Aki meg még a büdös életben nem dolgozott egy napot sem a Tescoban, az ne pofázzon, hogy milyen szar munkahely. Igen, lenne még min javítani, de egy százas listán a TOP 10-ben benne van. „

A vállalat népszerűsítését nagyon fontosnak tartja, minden, erre megfelelő fórumon (esetünkben a blogok kommentjeiben). Óvatosan jegyeznénk meg, hogy talán nem a legmegfelelőbb formában teszi ezt: „A Tesco nem minimálbéren hajtja az embereit, dolgozói szinten sem. Bérmátrix van, így valóban lehet többet vagy kevesebbet keresni várostól függően. De itt megint visszatérnék oda, hogy senkinek nem muszáj itt dolgoznia. Aki akar, menjen máshova, senkit nem tartanak vissza. De aki idejön, és odavési a nevét a munkaszerződésére, az előtte nyilván elolvassa, milyen ellenszolgáltatást kap a munkájáért cserébe. (hozzátenném: előmenetel szinten meg simán lehet jó hozzáállással bárkiből akár 7 számjegyű fizetésért áruház igazgató is, hadd ne soroljam, melyik régiós, vagy áruház igazgató miként kezdte a pályafutását).”

S hogy miért van szükség tájékoztató, információs anyagokra az eladótérben? Erre is van magyarázat: „Mert a rohadt fogyvédelem mindenért büntet, ezért is, ugyanúgy, mintha szeszes italt vagy cigit adnál el 18 év alattiaknak. Egyrészt van egy tájékoztatási kötelezettséged, hogy a vásárlók tudjanak róla, ha nem múltak el 18, nem vehetnek ezt (sem), másrészt meg ugye a kasszás kérheti a személyid, ha ilyet veszel, hogy igazold, elmúltál 18. Ha netán egy fogyvédőt, aki próbavásárlásra bejön kiskorúval / fiatalkorúval, kiszolgálsz pl. síkosítóval, már vágnak is fejbe a pár száz ezres / millás büntetéssel. Nektek ez poén, de egy Tesco-snak nem, ha le kell spórolni az egyéb áruházi költségekből (pl: bérköltség...) a büntetés értékét...”

Nem csak lojális, de kritikusan viszonyul a céghez (is), s meglátja az összefüggéseket egymástól látszólag távol álló események között is: „Amúgy amikor kijött az info, hogy nem lehet sexuális termékeket értékesíteni 18 év alattiaknak (tényleg sexuális volt az extra hírben írva), jót röhögtünk a vevőszolgálati igazgatóval, hogy ez milyen jó megoldás már Mo népességproblémájára. Mert ugye Mo-on 3 fő probléma van: 1. Kevés a gyerek. 2. Sok az etnikum, és nő a részarányuk. 3. Mindenki diplomás, elértéktelenedett a diploma értéke, mert mindenki elvégzi az egyetemet / főiskolát. Ha nem lehetne óvszert sem árulni 18 év alattiaknak, akkor már 13-15 évesen a legtöbb lány anyuka lenne (még valami kőkemény abortusztörvény kellene). Vagyis lenne sok gyerek! Az etnikum aránya csökkenne, mert őket nem érintené a változás, ők eddig se használtak óvszert, csak dugtak égre-főre. Nőne a népesség. És mivel ezek az anyukák iskola helyett gyereket nevelnének, nem tudnának lediplomázni valami bölcsész szakon, kevesebb lenne a diplomás!!!!”

Témakör: gazdaságismeret

De kanyarodjunk vissza a munka világához. A jó személyzeti igazgató kereskedelmi érzékkel is bír, s mint ilyen, figyelemmel kíséri a piacok alakulását, s mihelyt lehetősége van reagál is, például korábban a Kraft Foods terjeszkedési elképzeléseivel kapcsolatban: „Köcsög Kraft, nyalja meg a tökömet.”

Egyes gyorséttermi láncokat, s azok terjeszkedését a személyzeti igazgatónk nem preferálja, s véleményének persze hangot is (bár megjegyezzük, hogy jelen esetben nem tudjuk, kire vonatkozik a felszólítás): „Szarjon sünt.”

A konkurencia helyzetének alakulása is érdekli a személyzeti igazgatót, különösen, ha a Lidl volt vezetőjének, bizonyos Mros-nak az elküldéséről olvashat. Ebben a témakörben, mint alkalmazott, nem értett egyet kommentelő társával, aki szerint alkalmazottnak lenni annyi, mint eladni az ember lelkét a munkáltatónak. Na, ezt már csak nem hagyja egy vérbeli HR-es! Íme a riposzt: „Örülj hogy dolgozhatsz kis buzi! Rakjon Mros a valagadba egy sünt!”

Témakör: társadalmi felelősségvállalás

Az ország helyzetével mindig tisztában van, s mint önálló individuum, természetesen a vörösiszap katasztrófa okairól találgatókhoz is van üzenete: „Te egy barom vagy. Felnyalatnám veled Kolontár Fő utcáját...„

Figyelemmel kíséri az aktuálpolitikát is. Az önkormányzati választások előtt sajátos kép jelent meg egy politikusról: becsomagolt óvszert tart a kezében, a csomagoláson az önkormányzati választások időpontja, s az üzenet: „Mindnyájunknak el kell menni!”. A személyzeti igazgatónk nagy élet tapasztalattal a háta mögött reagál: „Bazdmeg olyat máf láttam, hogy a koton rajta van a faszon, de hogy a kezében?! :-)”

Mivel értéket képvisel, nem tud azonosulni a celeb világgal (akkor sem érez együtt túlságosan, ha az adott cikkben szereplő hölgyet meglopja a párja), legfeljebb egyféle módon: „Én azért fognám, dugnám.”

A gyerekszobában kialakítható játék autópálya sem éri el azt a színvonalat, amit képvisel. Csak találgatni tudunk, hogy miért, magyarázat nincs. Nem elég egyszerű talán? A komment nagyon rövid, de velős: „Faszt. Fos.”

A személyzeti igazgató életében fontos a személyes integritás, de nevezhetjük hozzá nem értő módon elvhűségnek is. Legyen szó bármiről (esetünkben egy esküvői fotóról, ahol a menyasszonynak hiányzik az egyik kézfeje – nem tudni, hogy születési rendellenesség vagy későbbi amputáció miatt), egy biztos: „Sunáznám!!! Megdugnám a kezét is.”

S mit gondol magáról mint vezetőről? Íme: „Én egy csodás vezető vagyok. Isteni sünöket szarok.”

Nem csak a jelenről, a múltról is sommás véleménnyel bír. A „9 éve történt” rovatban a kommentelők arra emlékeztek, hogy ki-mivel foglalatoskodott akkor, mikor a televíziós csatornák a WTC elleni merényletet tudatták a világgal. A személyzeti igazgatónk is visszaemlékezik: „Épp fostam. És most is - lefosom.”

Az egyik kereskedelmi televízió tehetségkutató műsorának brit gyökereit firtatja egy cikk. A mintául szolgáló műsorban az egyik előadáson két jelentkező, mindkettő nő, s extra testsúllyal megáldott, összeverekedett. Hogy spontán vagy megrendezett módon? A legtöbben erről találgattak. De a mi személyzeti igazgatónk nem szeret elvegyülni a tömegben, neki erről is saját véleménye van: „Én sunáznám azt a két dagatt picsát. Bááárhova lehet rájuk puncit hajtogatni!”

Előfordul az is, hogy a társas viselkedés normáiról nyilatkozik. Példának okáért arról, hogy mi a teendő, ha valakit a lépcsőházban szólít a szükség, s végzi el nagydolgát a produktumot a lépcsőn hagyva: „Én sunáznám. Jó meleg lehet. Gargalizálnák is vele.”

A személyzeti igazgató fejlett humorérzékkel rendelkezik (bár ez nincs bent a munkaköri leírásban), amit az alábbi komment is jól példáz: „Józsi,két sonkát kérek! Bazze, csaknem vágom le az egész desznyót, mikor csak két sonka kell...”, válaszul arra a hírre, hogy kétlábú malac született valahol a világban.

A hajléktalanokat sem szereti a személyzeti igazgatónk, sőt, a pornósztárokat is elítéli: „Halál a büdös hajléktalanokra. Meg a pornós ribikre is.” És a mozgásukban korlátozottak jogai? „Én DIREKT állok mindig a rokiba, mert csak arra lát rá a kamera, és ha meghúzzák a kocsit, akkor vissza tudom nézetni, ki volt az a barom. Halál a rokikra.” A rend őreivel sem megértőbb: „Fasszopó köcsög zsaruk, dögöljön meg mind. ACAB!!!!!!”

Máskor egyáltalán nem empatikus. Közlekedés baleset történt, cserbenhagyásos. A baleset okozóját az az informális vád érte, hogy szándékosan szabálytalankodott, s okozta a leszorításos balesetet. „Én voltam az elkövető. Halál mindenkire, aki francia autót vesz.” A leállósávon haladókkal sem vállal közösséget, legfeljebb egyfélét: „Szerintem meg szarjatok sünt. Dugnám az ilyeneket.” Egy másik közlekedési szituációra így reagál: „Te majomarcú, bár én mentem volna mögötted, baseball ütővel csapom le a tükröd, miközben jobbról anyázva előzlek. JOBBRA tarts, te majom JOBBRA!!!!!”

Témakör: HR

Szakmai tanácsokat is ad természetesen, ezt nem lehet elvitatni tőle. Egy fiatal lány leveléhez szól hozzá, akit a főnöke arra kényszerít, hogy reggelente, amikor munkába érkezik, puszit adjon a férfi arcára. A felháborodás őszinte: „Pereld be a gecibe szexuális zaklatásért, ombudsman, EBH!!!! Halál az ilyen pedofil szemetekre!”

Később, egy másik írás kapcsán változik a véleménye: „Szerintem mondj igent a főnöknek, és FOGAZZ!!!”

Más esetekben nem ennyire megértő. Egy roma származású levélíró arra panaszkodott, hogy új háziorvosához ment, s szeretett volna orvosi segítséget kapni tartós hőemelkedése, szédülése miatt. Az orvos „lecigányozta”, s közölte vele, hogy nem veszi táppénzre. A személyzeti igazgatónk így vélekedik: „Büdös cigány dolgozzon. Vagy sunázzon egy sünt.”

A szakmai tudásáról rendszeresen számot ad. Na, nem csak arról. Fizikai munkát végző, várandós hölgy levelére reagál: „Onnan kezdve, hogy bejelenti a munkavállaló, hogy vemhes (igazolva orvosi papírral a minősített munkáltatói jogkört betöltő személynek), nem osztható éjszakára egy percre sem, nem lehet túlóráztatni, minden rendkívüli munkavégzés tilos. Ha üzemorvos azt mondja,hogy alkalmatlan a munkakörre a terhesség miatt a munkavállaló, akkor fel kell neki ajánlani másik munkakört, amire alkalmas, VAGY rendessel megszűntetni a munkaviszonyt, ha nincs ilyen munkakör. Igen ám, de a terhesség védetté teszi a munkavállalót, így rendes nem lehet. Ha nincs olyan munkakör, amire az ÜZEMORVOS alkalmasnak találja, fel kell menteni a munkavégzés alól, és állásidőt kell neki fizetni (ergo kurva jól jár - nem csinál semmit, de kap érte rendes lóvét, nem gagyi 70/60 %-os betexabit / táppénzt).”

Egy másik munkavállaló arra panaszkodik, hogy új munkahelyén 3 hét után elküldték, s semmiféle magyarázatot nem adtak a helyzet miértjére. „Fasszopók. Ilyen a próbaidő - és a munkaVÁLLALÓ is mehet azonnali hatállyal, felmondási idő nélkül. Pöcsök.”

Indokolt esetben természetesen a munkáltatók mellé áll. Ha szabálytalanul foglalkoztatnak, de jó a fizetés? A helyzet egyszerű: „200 nettóért nyalja meg a tökét is a főnöknek. Köcsög.”

A szállítás, fuvarozás nehéz üzletág. Egy anya/feleség panaszkodik, hogy sofőr férjét, mint munkavállalót megbüntették a tachográf adatai miatt, ami egy rossz beállítás miatt rosszul rögzített pihenőidőt. A beállítást a frissen telepített tachográfon azért mulasztották el, mert a fiatal feleség szülése megindult, s az apa a kórházban töltött a napot. A komment magáért beszél: „Dögölj meg ribanc.”

Szómagyarázat

A dolgozat kommentelésben járatlan olvasójában joggal merülhet fel a kérdés, hogy mit is jelent a kommentekben olyan gyakran szereplő „sunázni” kifejezés, ezért ennek is utána néztünk:

- a szlengblog definíciója alapján: „szexuálisan érintkezik, közösül”;

- a hogymondom.hu így írja le a kifejezést: „ sunáz - valakit megdugni. lásd még: meghegeszt”, bővített magyarázattal: „sunáz - Megdug, magáévá tesz. Lásd még: beakaszt | betapaszt | becsempészi a lompost | faszára ránt | gerincre vág | gyak | gyömöszöl | izél | kamatyol | karóba húz | kettyint | kitöm | kufircol | kurel | kúr | ledönt | lezavar egy menetet | lyukon vág | megbasz | megdug | megdurrant | megfarkal | meghúz | megkúr | megrépáz | pisztolyoz | reszel | támaszt | töm | zsákol (stb...stb...stb...)”,

- s végül a népszótár bejegyzése alapján: „közösülni valakivel (rosszabb esetben valamivel)”.

Nos, ennyit írnánk jelen pillanatban a mi személyzeti igazgatónkról, aki maga is ember,mint a dolgozat elején megfogalmazott axiómákból kiderül.

A közöl idézetek szó szerinti idézetek, nyilvánosan elérhetők. S személyzeti igazgató kilétét sem fedi homály, hiszen nyíltan vállalja magát, s a fent idézetteket.

Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a dolgozatban egyetlen embert mutattunk be, aki történetesen személyzeti igazgató a Tesco-nál, s nem a Tesco-s személyzeti igazgatókat.

Nem szeretnénk ilyenféle hamis általánosításba bocsátkozni, s előre is elnézést kérünk, ha esetleg ezt sugalmazná az írásunk. Bár, elnézést kérni a fentiekért – meglátásunk szerint - nem nekünk kellene…

És még egy fontos dolog: „Az … üzenet tartalma a feladó nézeteit tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik meg a Tesco nézeteivel.”