Majdnem a halálba vezette a Google Maps a magyar pecásokat

Bartha Péter budapesti kisvállalkozó a József és testvérei olvasgatása közben arra eszmélt, hogy valaki áll előtte.

Máshol talán ez nem lett volna olyan meglepő, de Bartha Péter egy grönlandi folyó partján, egy sziklás dombon, a fűben heverészve olvasta a príma Thomas Mann-regényt, és errefelé nem gyakran cseszegetik az embert, mivel Grönland akkora, mint Írország + Nagy-Britannia + Németország + Franciaország + Spanyolország + Olaszország + Hollandia + Belgium + Dánia + Portugália, viszont összesen annyian lakják, mint Eger városát.

Ennek megfelelően nem is ember volt a betolakodó, hanem egy pézsmatulok bika. A pézsmatulok vastag bundájú, nagyon borzas bölényre vagy kafferbivalyra emlékeztető, hatalmas kérődző állat. Flaszteron termett olvasóink képzeljenek el egy akár 400 kilósra is megnövő Szőcs Gézát. A nőstények annyira dinamikusak, mint egy holstein-fríz tehén, a bikák viszont arról híresek, hogy rettentő agresszívek és minden mozgásra ugranak, de annyira, hogy még a fészkelő sirályokra is rárontanak.

Szerencse, hogy rosszul lát

Bartha, aki okosabb, mint egy sirály, nem mert mozdulni. A tulok lassan, idegesen közeledett. Érezte, hogy fennforgás van, de a vaksi disznószemeivel nem tudta elkülöníteni a fűben lapuló emberi alakot. Már csak 4-5 méterre járt, amikor a hidegvérű cégtulajdonos sem bírta tovább és egy ugrással a legközelebbi szikla mögé pattant.

Ha a bika elkapja a szarvával, esélye sem lett volna, hiába túrázott két társával, hiszen 100 kilométeres körzetben nemhogy emberi település, de út sem volt semerre. De végül nem kapta el, így a háromtagú horgászcsapat kipóbálhatta, hogyan tud megküzdeni néhány átlagosan edzett nagyvárosi magyar a Földön létező legcudarabb helyek egyikével.

Durvább, mint gondolnád

Ha igaz, hogy nemsokára háború tör ki Európában a túlélésért és jön az Új Középkor Vagy Annál Is Rosszabb, akkor praktikus kísérletnek is tekinthetjük ezt a háromhetes túlélőtúrát.

Grönlandot még aránylag tájékozott emberek is olyan Izland-szerű, csak nagyobb helynek képzelik, pedig Grönlandhoz képest Izland maga a Széchenyi fürdő kinti nagydencéjébe oltott Maldív-szigetek. Grönland területének 86 százalékát egész évben 2-3000 méter vastag jégréteg fedi, a maradékon, ami praktikusan a tengerparti sáv kisebb darabjait jelenti, nyáron nő némi fű, kihajt pár virág, gomba és a legbujább részeken törpenyírek és cserjék is megtelepednek. Utak alig vannak, a közlekedés repülőn, helikopteren és leginkább hajón meg gyalog folyik.

A világ legkietlenebb országát nagyrészt eszkimók lakják, illetve a dán törpe kisebbség meg a két csoport metszete. A magyar horgászcsapat azonban nem miattuk, hanem a vitéz szemling, sarki szajbling és sarki szaibling néven is ismert - szerencsés esetben a szokásos ezüst pikkelyek helyett élénk Fidesz-színekbe öltöző - lazacféle miatt utazott el ilyen messzire. A sarki szajbling igen szép külsejű állat, de a rokonai között több hasonlóan csinos is akad, méretre pedig egyáltalán nem különleges, az ötkilós már kapitális példánynak számít, egy királylazac ekkora szivarokat szív el ebéd után. Viszont olyan helyen lakik, ami repülővel pár óra alatt elérhető Budapestről, de szinte teljesen kívül esik a technikai civilizáció hatókörén, tehát életveszélyes, ami a sarki szajblingot a műlegyező horgászok egyik legértékesebb zsákmányává teszi.

Válasszon halálnemet!

A grönlandi túrázás igazi élvezeti értékét az adja, hogy a repülőút miatt az ember maximum húsz kilónyi felszerelést vihet magával, és ebbe bele kell férnie az összes ruhának, a lakhelynek, a főzőedényeknek és az élelmiszereknek is. Olyan klasszikus dilemmákra kell válaszolnia a mai kor ettől rég elszokott emberének, mint a "megfagyjak vagy éhen haljak". Egy ilyen kaland nem tud elég drága lenni ahhoz, hogy ne érje meg.

Az egyik megoldás Grönland túléléséhez az, ha az ember horgászik, mert a bot és az orsó aránylag könnyű, így jó esetben meg lehet fogni a napi friss táplálékot. A másik megoldás a lemeríthetetlen bankszámla, a saját maga szinte semmit sem termelő Grönland ugyanis talán a világ legdrágább országa, ahol egy pizza a legolcsóbb feltéttel - pézsmatulokkal - 5-6 ezer forintnyi koronába kerül.

Végig a folyó mentén

Bartháék - mint szinte minden ide érkező turista - a Grönland nyugati partján fekvő Kangerluusuaqban szálltak le, ami lényegében magát a repülőteret és körülötte pár kiszolgáló épületet jelenti. Innen egy fickó motorcsónakkal vitte el őket egy folyótorkolathoz, ahol három héttel később délelőtt tízkor kellett felszednie őket. Nemcsak azért indult a torkolatban a túra, mert horgászni indultak, hanem mert a grönlandi part olyan durván sziklás, hogy máshol nem is lehet kikötni.

A tervük az volt, hogy elindulnak fölfelé a folyó mentén, majd egy középhegységet átkelve bejutnak a Paradise Valley nevű természetvédelmi területre, ahol horgászni azért szabad.

Simán megöl az internet

Már az első megtett méterek után kiderült, hogy sok szempontból tényleg ez az egyik földi paradicsom. Szeliden bámuló vadállatok és krisztálytiszta folyócskák mindenütt. Mivel Grönland túlnyomó részét sok kilométer vastag örök jég borítja, a folyók itt nagyon rövidek, legföljebb 10-15 kilométeresek, cserébe bővízűek és ivóvíz tisztaságúak.

A merész horgászok arra is hamar rádöbbentek, hogy mennyire félrevezető lehet kizárólag neten talált információkra alapozni egy potenciálisan életveszélyes túrát. A magyar csapat ugyanis teljesen véletlenül összefutott egy horgásztársasággal, akik éppen Paradise Valleyből jöttek. Ők mesélték el, hogy a blogbeszámolók és a Google Maps alapján összerakott útvonalon a hely egyáltalán nem közelíthető meg. Ha arra indulnak, talán ma is ott keringenek a néhol sziklás, néhol mocsaras tájban.

Az is kiderült, hogy egy darab serpenyővel és pár alapvető fűszerrel felszerelkezve három hétig is pompásan el lehet élni a tundrán, feltéve, ha annyira halbő helyre megy az ember, mint Grönland. A misztikus szajblingról kiderült, hogy a világ legcsúszósabb és legnehezebben megragadható hala, körforgó villantóval viszont bármikor kifogható, és bizonyos műlegyekre is lelkesen ugrik.

A magyar pecás csapat végül szerencsésen túlélte a kalandot, fogtak egy szakajtónyi szajblingot, annyi elhullott rénszarvas-agancsot találtak, hogy egy helyen abból építettek kerítést a táboruknak, és a tulkokkal is remekül megbarátkoztak. Az egészről blogot is indítottak, aki kiváncsi az ezer kalandra meg rengeteg ritka fotóra, az itt olvashatja a Grönland Fishing blogot. A túra legkeményebb részleteiről pedig az alanti interjúban kérdeztem ki az ötletgazdát.

A netes beszámolók szerint Grönladon az egyik legnagyobb probléma a kakálás, mert annyi a szúnyog, hogy pár másodperc alatt véresre csípik az ember fenekét. Hogy oldottátok meg a kakakérdést?

Bartha Péter: Bár a rövid grönlandi nyár idején érkeztünk, az idő már ősziesre fordult és eltűntek a szúnyogok. Pici legyek voltak helyettük, de ezek, ha lehet, rosszabbak a szúnyognál, mert amikor megcsípnek, nem is érzed, majd órákkal később, általában az éjszaka egyszer csak bedagad a csípések helye és veszettül el kezd viszketni.

Emiatt inkább visszatartja az ember?

B. P.: Én nem, de Zsolt végigcsinált húsz napot a közepén egy minimális purcantással.

Barátságosak voltak az eszkimók? Úgy kellett őket elkergetni a legyező bottal, hogy ne hívjanak meg állandóan magukhoz?

B. P.: Én is azt hittem előtte, hogy azok lesznek. Eszkimókkal egyszer találkoztunk, az ösvény mellett volt a vadásztáboruk. Odafelé menet még elhagyatott volt, de visszafelé már nem, hatan-heten nyúzták a zsákmányt. Arra számítottunk, hogy meg fognak hívni, hangosan köszöntünk és mosolyogtunk, de egyikük sem köszönt vissza, úgyhogy azzal a lendülettel mentünk is tovább. Olyan pillantásokat kaptunk, mintha legszívesebben felkoncolnának, örültem is, hogy nem vagyok egyedül.

Hogy néztek ki az eszkimók? Szőrmekapucnis bőrkabátban voltak, mint a mesekönyvekben?

B. P.: Kétféle ruhában voltak: vagy szuper hight tech cuccokat hordtak, soft shell dzsekiket és hasonlókat vagy pedig levetett, koszvadt pulóvereket.

Örültek a helyiek, hogy náluk költötek a pénzeteket?

B.P.: Teljesen letojtak minket, még a reptérre sem jöttek ki elénk, pedig 100 m volt a bázisuktól. Horgászengedélyt sem intéztek és több órát várakoztattak minket az indulással. Amikor visszafelé jöttünk volna egyszerűen elfeledkeztek rólunk. A fickó, akivel megbeszéltük, hogy 31-én délelőtt tízkor vesz fel bennünket, nem jött el. Ha nincs nálunk műholdas telefon, most is ott táboroznánk a torkolatban. Ez nem eszkimózás, a szervezők pont helyi dánok voltak.

Tényleg olyan rettenetesen drága Grönland?

B.P.: Egy pizza 5-6 ezer forint, egy éjszaka egy konténerszállóban 40 ezer, egy alma 400.  Egy másik településre több százezer forintért visznek át.

Miért vittél könyvet?

B.P.: Tudtam, hogy rengeteg időnk lesz, a József és testvéreit sok-sok éve olvastam, és emlékeztem rá, milyen jó, és volt belőle egy bibliapapírra nyomtatott kiadásom. Aztán elovastam mellé az Árvácskát is, amit a Zsolt fia hozott.

Milyen volt az Árvácska?

B.P.: Megható.

A szélsőséges időjáráson, a feledékeny helyieken és az agresszív pézsmatulkokon kívül volt olyan állat, ami veszélyes lehetett volna?

B. P.: A sarki róka kicsi és aranyos, jegesmedvék viszont élnek Grönlandon, igaz a messzi észak-keleten. De nem sokkal az indulás előtt olvastuk a hírt, hogy a repülőterünk mellett, ami a dél-nyugati parton van, lelőttek egy kóborló jegedmedvét.

Mivel készültetek a Föld legveszélyesebb szárazföldi ragadozója ellen?

B. P.: Vittünk pár jelzőrakétát és egy hangdudát, olyat, amit a focimeccseken használnak a szurkolók. Az erős zaj állítólag riasztja őket. De a helyiek megnyugtattak, hogy ha a medve észreveszi az embert és támad, úgysem lehet mit tenni. A jelzőrakétákat végül agusztus 20-án lőttük el, csináltunk magunknak tűzijátékot.