Ricky Martin és az ENSZ-főtitkár közösen tüntetett

2012.12.12. 10:27
Yvonne Chaka Chaka dél-afrikai énekesnő és a homoszexualitását nyíltan vállaló Ricky Martin Puerto Ricó-i popsztár társaságában követelt jogegyenlőséget a melegeknek Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár egy homofóbia-ellenes konferencián, amelyet az emberi jogok világnapja alkalmából tartottak kedden a világszervezet New York-i székházában.

"Az lmbt (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) emberek szabadnak és egyenlőnek születnek, ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint bárki mást. Vállvetve küzdök velük az emberi jogokért" - jelentette ki ováció közepette Ban Ki Mun. Az ENSZ-főtitkár "fájdalommal" idézte fel, hogy a világ 76 országában még mindig üldözi a törvény az azonos neműek szerelmét, sőt több országban - és ezek között Ukrajnát nevezte meg - a homoszexualitásnak már a nyilvános megvitatását is bűncselekménnyé akarják nyilvánítani. "Botrány, hogy modern világunkban még mindig oly sok ország bűncselekménynek tartja, ha egy emberi lény egy másik, azonos nemű embert szeret" - mondta.

Ricky Martin, a latin pop Puerto Ricó-i csillaga, aki csak 2010-ben vállalta fel nyilvánosan a homoszexualitását, hangoztatta, hogy a melegek "nem több, hanem egyenlő jogokat" akarnak. Felidézte, hogy sok éven át élt félelemben és öngyűlöletben, mert arra tanították, hogy melegként "pokolra való". Najat Vallaud-Belkacem, a női jogok francia minisztere is arról beszélt, hogy nem új jogok létrehozásáról van szó, hogy hanem arról, hogy a valóságban is érvényesüljenek az emberi jogok mindenki számára, független nemi irányultságától vagy identitásától.

Chaka Chaka, a dél-afrikai énekes sztár, emberi jogi aktivista, az ENSZ Gyermekalapjának jószolgálati nagykövete, négygyermekes családanya arra kérte a heteroszexuálisokat, hogy fogadjanak el másokat, mert - mint mondta - nincs semmi rossz a szexuális másságban.