Végre a rakparton is lehet rendesen inni

2014.05.25. 17:30 Módosítva: 2014.05.25. 17:30
Hivatalosan is megnyitották Lánchíd pesti hídfőjének lábánál a Raqpart bárt és grillhelységet. Ezzel végre akad olyan hely a Duna mellett, ahol az ember leülhet nyugodtan fröccsözni, nem kell a Római-partig menni hekket enni, és közben rendesen rálát a Dunára.

Ha belegondolunk, kicsit elkeserítő, hogy a Duna két partját autóforgalomra használjuk, miközben más városokban a folyópart a városiak és a turisták kedvenc helye, hogy kiüljenek egy kávéra/sörre/ásványvízre. A Lánchíd pesti hídfőjének lábánál megnyílt Raqpart ezt a hiányosságot igyekszik pótolni.

Maga a hely egyébként nem teljesen új, már tavaly is itt volt, de csak idén vette át öt évre a többek között a Trafiqot is üzemeltető tulajdonosi kör. Májustól szeptember végéig lesz nyitva, és a tervek szerint zenész eseményeket is tartanak majd itt időközönként, illetve a befüvesítéssel és területrendezéssel próbálják feldobni a környéket.

A Raqpart ugyan már május elsején megnyílt, hivatalosan szombat este tartották a nagy megnyitót, amit különleges koncerttel terveztek feldobni, de technikai problémák miatt végül ez a program elmaradt. A tökéletes dunai kilátáshoz - amit szombat este pont eltakart egy ott horgonyzó hajó, ami látszólag nem fért volna át a Lánchíd alatt - egy földszinti, és egy emeleti részről jutunk hozzá.

A hely étel- és italválasztéka valamennyiben eltér a szokásos belvárosi bulinegyedbeli menütől. Kézműves sörök helyett a fröccsök, rövidek, koktélok és a smoothie-k vannak fókuszban. A shotok és a koktélok saját recept alapján, illetve a törzsvendégek preferenciája szerint vannak összeállítva, az itallap idevonatkozó része így egészen impozáns a szokásos vodka/tequila/whisky-kombóhoz viszonyítva. Árban nem igazán tér el a felkapott belvárosi helyektől, a drágaság univerzális mértékegységének számító legolcsóbb korsó sör (Zlatý bažant és Soproni) ára 590 forint, ami nem a legbarátibb, de ugyanilyen árak vannak a bulinegyed frekventált helyein is.

Az ételválasztéknál megkerülhetetlen manapság a street food, azonban leginkább arra büszkék a Raqparton, hogy lehet majd náluk kapni hekk and chipset is. Egy másik kiemelt étel a kenyérlángos, amit ki is próbáltunk, és ezúttal nem a zsírban tocsogó töki pomposról van szó a taliándörögdi borozó szélárnyékában.

Minden egyes rakparti kezdeményezés esetében le kell írni a hiánypótló szót, mert annál bármi kreatívabb, hogy kocsikat engedjünk a Dunapart mellé, miközben az emberek benyomott dugós üveg borok vagy dobozos sörök társaságában üldögélnek a szétszemetelt rakpart pesti és budai részén. A Raqpart egy tökéletes kezdeményezés, hosszútávon remélhetőleg hasonló mozgalmat indít el, mint amikor elkezdett beépülni a bulinegyed.