Kipróbáltuk Budapest legújabb Michelin-csillagos éttermét

DSC 0250
2015.03.10. 16:37
Ma délelőtt kapott Michelin-csillagot a Tanti, gyorsan végig is ettük az ebédmenüt az étteremben, és Magyarország legújabb csillagos séfjével, Pesti Istvánnal beszélgettünk.

Pesti István, a Tanti étterem séfje azt hitte csak viccelnek vele, amikor délelőtt felhívták egy magazintól, hogy a frissen megszerzett Michelin-csillagról kérdezzék. Nekünk úgy nyilatkozott, nem hogy nem hitte el, de álmában sem gondolta, hogy csillagot kap, hiszen a Tanti alig fél éve nyitott, soha nem szokott ilyen rövid idő alatt étterem Michelin-csillagot kapni. Pesti elmondta, ő biztos volt benne, hogy idén is szerez Magyarország újabb csillagot (tavaly a Borkonyha részesült ilyen elismerésben) de egyáltalán nem magára tippelt. A Tanti délben nyit, az étterem munkatársai nyitás előtt fél órával tudták meg az Indexről, hogy Michelin-csillagot kapott az étterem, nagyjából fél egyre a hely meg is telt, kettőre pedig estére is beteltek a foglalások. Amíg ott voltunk, folyamatosan csengett a telefon.

A Tantiban eddig kétszer voltam életemben, egyszer étlapról rendeltem, egyszer ebéd menüt kértünk, és mind a kétszer rendben volt, jó volt a hangulat és végtelenül kedves, szinte otthonos a személyzet. Utána mégis hónapokig elkerültem a helyet, mégpedig a lassúsága miatt. Hétvégi ebédnek is necces egy másfél órás ücsörgés, ebéd menünek azonban elfogadhatatlan, ráadásul rajtunk kívül senki más nem is volt az étteremben. Igen szkeptikus voltam tehát ma, amikor ismét kipróbáltam az ebéd menüt, hogy vajon bírni fogja-e a Tanti a rohamot. És azt kell mondjam, életem legnagyobb meglepetésében volt részem, és nem csak az ételek miatt.

A megnövekedett forgalomra nyilván számítottak, hiszen három pincér is be volt állítva, fél órán belül az előétel és a főétel is az asztalunkon volt. Elsőként meggyconsommé érkezett, ami úgy készül, hogy a már lefőzött consomméba főzik bele a meggyet és annak a levét. Talán kicsit erős volt a savanyú íz a levesben, illetve furcsának hatott, hogy hússal töltött tészta és gersli is volt benne, de mindkettő remek volt, így panaszkodni nem akarunk. Kissé lehetett volna melegebb a consommé. A másik előételen, a lazaccarpacción azonban nem lehetett fogást találni.

Főételként érkezett a tökfőzelék rántott sertésnyelvvel, ami számomra úgy, ahogy van, a világ legtökéletesebb ételét jelenti. A tököt bárhol, bármikor, bármilyen formában meg tudom enni, ráadásul igen jó választás volt a tavaszias hangulata miatt. Természetesen ne magyaros tökfőzeléket képzeljünk el, hanem egy végtelenül selymes, kellemes tökkrémet, roppanós, friss tökcsíkokkal. Benne volt azért a kapor is, nem túl sok, de a krémes állaghoz nem is hiányzott. A nyelvnek szintén nagy rajongója vagyok, bár sertésnyelvet viszonylag ritkán eszem. Állagra tökéletes volt, nem kemény, a morzsa azonban túl vastagra és sótlanra sikerült. Eddigi tapasztalataim is azt mutatták, hogy a Tanti tengeri halak terén verhetetlen, és ezt erősítette a mai ebéd is: a másik főétel, a tengeri süllő sárgarépával és avokádóval szintén hibátlanra sikerült.

Pesti István séf a tálalás nagy mestere. Nem véletlen a kissé lassabb tempó, ételei szinte műalkotások, amit éhesen az ember talán kevésbé tud értékelni, de mire a desszerthez ér, marad idő arra, hogy hosszú percekig csak nézzük a tányérunkat. Ez történt ma is, egyszerűen nem tudtam betelni a ribizlihab és a pisztáciaszivacs zöld és piros színeivel, a hozzá kínált linzerlap pedig csodálatos harmóniát képezett a kókusz fagylalttal. Csodálatos lezárása volt az ebédnek, a presszókávéval együtt, amihez ezúttal nem felejtették el kihozni a hideg tejet sem, nem úgy, mint a múltkor.

Pesti István azt mondja, nem kell őket félteni, bírni fogják a tempót. Tapasztalt már hasonló rohamot, mikor a Babel étterem, ahol szintén ő volt a séf, bekerült a Gault-Millau kalauzba. Most leginkább technikailag és a szakértelemben szeretnének fejlődni. Egyelőre kevesen vannak a konyhán, de reméli ez hamarosan változni fog. Bár Pesti István mindig hangsúlyozta, hogy hisz a magyar konyhában és az autentikus vonalban, most mégis inkább a skandináv gasztronómia irányába szeretne majd elmenni, és egyre inkább becsempészni ezt a vonalat az étlapra. De egyelőre csak módjával, mert szerinte a végletekig letisztult skandináv ízvilág itthon talán még túl merésznek hat. Az étlapot egyelőre nem bővítik, jelenleg hatféle főételből lehet választani , ami egyébként szerintünk pont elég, és biztosítéka annak, hogy mindig friss alapanyagból dolgoznak.

A Tanti eddig inkább ebédelős hely volt, az esti forgalom és a törzsközönség Pesti István szerint még nem alakult ki. Ez most egészen biztosan változni fog, és felfedezik maguknak a Tantit azok is, akik eddig gasztronómiai élmények tekintetében elkerülték Budát.

Csillagok itthon

A Tanti a negyedik magyar Michelin-csillagos étterem, a Boronyha, az Onyx és a Costes mellett. Pesti István a Babel étterem séfjeként robbant be a köztudatban, sokan már akkor úgy vélekedtek, hogy megérdemelné a csillagot, hiszen a Babelben nagyon egyedi konyhát vitt, itt ismerkedhetett a magyar közönség a molekuláris gasztronómiával is. Később a Baldaszti’s Kitchen és a Grand étterem séfje volt, majd a Tantihoz hívták, ami kezdettől fogva azt hangsúlyozta, hogy bár fine dining étterem, a sznobizmust szeretnék elkerülni. 

 Tanti étterem, Apor Vilmos tér 11-12 (Hegyvidék Bevásárlóközpont)

Ebédmenü: 2 fogás: 3100 Ft, 3 fogás: 3900 Ft