Emma
5 °C
8 °C

Bűnös Budapest: ahol a magyar krimi életre kel

2015.05.30. 15:16
Hol működtek a fővárosi ópiumbarlangok és bordélyházak a Monarchia idejében és a Horthy-korszakban? Hol állt a régi rendőr-főkapitányság? Hogyan tudott megszökni a hírhedt Papacosta kasszafúró banda a rabkórház vécéablakán át? A Hosszúlépés Bűnös város elnevezésű sétáján a Kondor Vilmos regények helyszínein jártunk, de a magyar krimi korábbi fejedelme, Lengyel Péter is szóba került.

Kondor Vilmos nevét ma már mindenki ismeri. 2008 óta ő a hazai ponyvairodalom állócsillaga, a titokzatos soproni matektanár, aki a Budapest noirral nemcsak megteremtette visszamenőlegesen a két világháború közötti, keményöklű magyar krimit, de be is emelte a hazai irodalmi közbeszédbe. Hogy ott aztán rögtön plágiumvitába keveredjen, mert a Budapest noir több ponton is kísértetiesen hasonlít az amerikai hard boiled krimi Bibliájára, Dashiell Hammet Véres aratására.

budapest noir.png

Hogy ez lopás vagy idézés volt-e, ma már talán mindegy is, mert az első Kondor-kötet évente kijött folytatásaival a gyaníthatóan álnéven publikáló, titokzatos író a saját jogán is a magyar krimi mestere lett. Főhőse, a kalapos-ballonkabátos bűnügyi újságíró, Gordon Zsigmond pedig a magyar Sam Spade.

De ami talán még ennél is fontosabb: Kondor Vilmos olyan alaposan utána nézett, mennyibe került egy villamosjegy, hol főzték a legfinomabb kávét, vagy hogy melyik belvárosi mulató hátsó traktusában volt titkos kártyabarlang és kupleráj a '30-as évek bűntől fuldokló Budapestjén, hogy csak idő kérdése volt, ki szervezi meg az első várostúrát valamelyik könyve alapján.

Ha ilyen jó krimiíró ez a Kondor, miért nem hallottam még róla?

Mert valószínűleg nemrég ébredt fel egy 10 éves kómából. Akárki is valójában Kondor Vilmos, hihetetlenül jó stílusú, termékeny író: 2008 óta hét regénye és egy novelláskötete jelent meg az Agave kiadónál. A Bűnös Budapest-ciklusban a bűnügyi újságíró Gordon Zsigmond nyomoz ki olyan ügyeket, amikkel a korrupt rendőrség nem tud, vagy nem akar foglalkozni:

  • Budapest noir (2008): Gordon egy zsidó lány halálának körülményeit deríti ki 1936-ban, Az Est munkatársaként.
  • Bűnös Budapest (2009): 1939-ben Gordon már a Magyar Nemzet munkatársaként ugrik fejest a kábítószerek és tiltott szerencsejátékok világába. 
  • A budapesti kém (2010): 1943-ban a Reuters hírügynökségnek tudósító Gordon Zsigmondot maga a magyar miniszterelnök küldi békeajánlattal a szövetségesekhez, de a soraikba férkőzött kém miatt majdnem belehal a küldetésbe.    
  • Budapest romokban (2011): 1946-ban az Új Magyarországnál dolgozó Gordon egy fiatal amerikai katonatiszttel járja a főváros utcáit, hogy együtt bogozzák ki egy szövevényes bűnügy szálait.
  • Budapest novemberben (2012): Gordon az '56-os forradalom előestéjén jön vissza Bécsből Magyarországra, hogy kiderítse egy lány halálát, és az első sorból tudósítson az októberi eseményekről.
  • Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes (2012): 1919 és 1936 között játszódó, kevésbé izgalmas, rövid történetek gyűjteménye Gordon Zsigmond fiatalkorából.

Kondor Vilmos új regényfolyama, a Szent Korona-trilógia a keményöklű krimi helyett már az XX. század eleji, tipikus amerikai kalandfilmes zsánert próbálja átültetni magyar környezetbe. A kötetek főszereplője a Wertheimer-család, ahol a világmegmentő hős szerepe apáról fiúra száll:

  • A másik szárnysegéd (2013): Wertheimer Miklós hadnagy, Horthy szárnysegédje pannon Indiana Jonesként pofozza végig a náciknak behódolt nyilasokat, hogy kimentse a karmaikból Szent Koronát, és a magyar olajmezők titkát ismerő geológus lányát.
  • A koronaőr második tévedése (2014): Miklós apja, idősebb Wertheimer Miklós 1919-ben próbálja megóvni a Szent Koronát az első világháború utáni zűrzavaros időkben, miközben árulók, puccsisták és bolsevik rendőrök loholnak a nyomában.

A magas labdát végül a főleg gasztró témában utazó Hosszúlépés csapta le, bár érdekes módon nem kajatúrát hoztak össze a könyvekből (Kondor ugyanis George R.R. Martint megszégyenítő alapossággal képes elmélyedni abban, melyik étteremben ette Gordon a legjobb tojásosnokedlit uborkával, és mennyi borravalót adott érte). Urbán Boglárka inkább csak idézetgyűjteményként használta a Budapest noirt és a Bűnös Budapestet egy olyan városi sétához, ahol a Monarchia-korabeli és a két világháború közötti Magyarország nagyvárosi bűnözése a fő téma (ahogy Dunajcsik Mátyás is a Focialista forradalomból olvasott fel a Dunapest-túrán). 

A Budapest noir fő témája magyar politikai elitet kiszolgáló, titkos prostituált-hálózat.

Gordon Zsigmond ugyanis egy fiatal, zsidó lány halála ügyében kezd el nyomozni, akiről a történet folyamán fokozatosan kiderül: titkos kéjnőként dolgozott a legfelsőbb körökben. Az így szerzett pénzből külföldre akart utazni a szerelmével, mert itthon nem házasodhattak össze a lány mágnás apjának rosszallása miatt.

A Kondor-túrán kiderült, hogy a Budapest Noir története egyáltalán nem kitaláció: a valóságban sok ponton kapcsolódott össze titokban a politika, a rendőrség, a szervezett bűnözés és a prostituáltak világa. Thaisz Elek, az első pesti rendőrfőkapitány például már az 1870-es években a mai Vígszínház helyén álló, hírhedt Neue Welt bálteremből szerzett magának feleséget: állítólag azonnal beleszeretett Reich Fanniba, amikor személyesen vezetett rajtaütést a táncteremben nyíltan működő bordélyház ellen. Fanniról városszerte köztudott volt, hogy prostituáltként dolgozott itt. A férje, Linzer Antal viszont (aki egyúttal a Neue Welt tulajdonosa is volt), nem nézte jó szemmel, hogy Fanni nemcsak egy-két alkalommal találkozik Thaisz Elekkel, hanem hozzá is költözött, és végül a lipótmezői szanatóriumban beleőrült, majd belehalt Reich Fanni elvesztésébe.

A dualizmus korának leghíresebb fővárosi bordélyházai a Magyar utcában, a Nagymező utcában és az Ó utcában voltak (a leghírhedtebbek pedig a Népszínház utca és a Baross utca környékén), hiszen Budapest ekkoriban sajnos nemcsak az európai prostitúció, de a leánykereskedelem központja is volt. A legismertebb madám Pilisy Róza volt, akinél még Krúdy Gyula is megfordult, hogy tanulmányokat végezzen A vörös postakocsi című regényében bemutatott, bűnös budapesti világhoz. Azt, hogy neves írónk a lányok miatt ment luxusbordélyházba, vagy azért, mert itt egy elegáns kártyaszalon, zongora és előkelő úri társaság is várt rá az egyéb örömök mellett, máig irodalomtörténeti viták témája.

Az Ó utca környéke volt a '30-as években a bűn melegágya.

Bár 1926-ban betiltották a bordélyházakat, az itteni pincékben továbbra is egymást érték a kétes hírű kocsmák, titkos kártyaszalonok és ópiumbarlangok. Kondor így mutatta be ezt a világot második regényében, az 1939-ben játszódó Bűnös Budapestben:

Mit keresünk itt? - kérdezte Gordon. - Itt kávét vagy öt éve nem mérnek, csak pancsolt bort meg hamis pálinkát. - Eszembe jutott, hogy Manci is ide szokott járni - felelte a fiú. Ide? - nézett rá értetlenül Gordon. A Soho a környék legszégyenletesebb és egyben legveszélyesebb lebuja volt. Soha nem értette, hogy miként működhet ilyen italmérés alig egyutcányira az erkölcsrendészet Ó utcai központjától.

Az 1930-as években a budapesti rendőr-főkapitányság a Tudományos Akadémia szomszédságában, a Zrínyi utcában állt. Gordon Zsigmond, a fővárosi alvilágnak az amerikai magánnyomozók kérlelhetetlenségével hadat üzenő bűnügyi újságíróként többször is járt itt a Kondor-regényekben.

A Budapest noirban így mutatta be az épületet a szerző:

Átvágott a kihalt, esőtől felázott Erzsébet téren, és ahogy kifordult a Tisza István útra, a Duna felől fújó jeges szél majdnem letépte a kalapot a fejéről. Megborzongott az októberi hidegben. Reggel még nem így nézett ki az idő ezért se sálat, se kesztyűt nem vett, az őszi felöltője helyett pedig raglánjába bújt bele. A főkapitányság épülete előtt álló rendőr biccentett Gordonnak, aki már megszokta, hogy a Zrínyi utca 4. szám alatti, új bejáraton menjen be az épületbe, amelyet a detektíveknek tartottak fent. A ügyeletes tiszt aznap este egy fiatal fiú volt.

De Gordon a pesti belváros előkelőbb részein is megfordult a Kondor-regényekben. Például a Szent István bazilika környékén, itt lakott ugyanis Nemes Sándor, nyugállományú detektív-főfelügyelő (aki egyébként valóban létező személy volt, Gyakorlati nyomozás címmel kézikönyvet is írt 1944-ben). Tőle kért egy ponton segítséget Gordon a saját nyomozásához.

Kondor Vilmos így mutatja be könyvében a '30-as évek belvárosi utcaképét:

Nemes bólintott, komótosan felállt, begombolta mellényén a gombokat, és odalépett az ablakhoz. A Szent István téren ilyenkor kopáran álltak a fák, amit nem is bánt, hiszen nem szerette a nyarat, és ilyenkor ősszel legalább láthatta a Dunát. Borult volt az idő, sötétedett, a parkból már hazamentek a gyerekek.

Ilyen állomásokon kalauzol tehát végig a Hosszúlépés Bűnös város elnevezésű sétája. Ami lényegében egy rendhagyó városnéző túra, olyanoknak, akiket nem a Lipótvárosi plébániatemplom meg a Magyar Tudományos Akadémia felépítésének története érdekel, hanem a magyarországi prostitúció története, és a leghíresebb magyar ponyvaregények valós helyszínei.

Kondor Vilmos-túraként viszont sajnos felemás élményt kapunk,

mivel egyáltalán nem érintünk az út során olyan kultikus helyszíneket, mint Gordon Zsigmond otthona a Kodály Köröndnél (ahol általában mindig csak addig tartózkodott, amíg evett valami borzasztó ízű házilekvárt vagy ledőlt aludni pár órát). Hiányoltam az útvonalból a legendás Abbázia Kávéház épületét is az Oktogonnál (ez ma K&H Bank), ahol a főhős több időt töltött, mint a saját lakásában, a szerkesztőségekben és a bűntények helyszínén összesen. 

A Kondor-regények helyszíneit ugyan nem jártuk végig, inkább az Osztrák-Magyar Monarchia és a Horthy-korszak kevésbé ismert, de érdekes kriminalisztikai eseteit ismerhettük meg, Kondor Vilmos-idézetekkel színesítve. Kárpótlásul viszont olyan kultúrtörténeti érdekességeket is meghallgathatunk, mint

a kasszafúró Papacosta banda legendája.

A túra utolsó állomása ugyanis már nem Kondor Vilmos regényeihez kötődött, hanem egy ma már talán kevésbé közismert, de legalább olyan tehetséges magyar krimiíróhoz, a Kossuth-díjas Lengyel Péterhez. 1988-ban megjelent Macskakő című detektívregényében így írt a legendás Papacosta banda rabkórházi szökéséről (ez az épület a Pest megyei önkormányzat helyén állt):

A Király felnyitja a kézbilincset. Addigra a zsebvágó már az ajtón dolgozik. Együtt lopakodnak a görög cellájához. Csaknem döngve lépdel el a három férfiú az őr háta mögött a kórházi vécéig. Nagy hazárdjáték következik: minden arra a bizonytalan kártyára föltéve, hogy e szűk fél óra alatt, amíg a helység ablakrácsait kireszelik, el ne fogja a szükség valamelyik jól tartott gazembertársukat.

Az 1890-es években Budapesten tevékenykedő kasszafúró banda Európa-szerte óriási hírnévnek örvendtek. A tagok ugyanis rekordgyorsasággal voltak képesek feltörni és kifosztani a korszak legbiztonságosabbnak hitt, Wertheim márkájú páncélszekrényeit. A pályafutásuk előtt elég nehézkes szakma volt a kasszafúrás: a gazdag trezortulajdonos közelébe kellett férkőzni, meg kellett szerezni a kulcsokat, lemásolni, időben visszacsempészni. A Papacosta banda azonban gyorsan, precízen és professzionális felszereléssel dolgozott: kacsának gúnyolt kéziszerszámaikkal pillanatok alatt felfeszítettek bármit. Munkamegosztásban és szervezésben is igazi profik voltak, hiszen akadt a soraikban lakatossegéd és mérnök is, Papacosta, a bandavezér pedig egy analfabéta, görög paraszt volt.

Egy idő után már nem is a széfekben tárolt ékszerekre és pénzre utaztak, hanem kihívásnak tekintették a kasszafúrást, és presztízskérdést csináltak abból, hogy ők törjék fel legelőször a legújabb és legbiztonságosabb páncélszekrényeket. A budapesti detektívek viszont ugyanígy presztízst csináltak abból, hogy a bandát a magyar fővárosban sikerült lefoglalni. Bravúros nyomozómunka helyett persze inkább csak szerencsének köszönhetően: a detektívek egy kocsmában üldögéltek, ahol feltűnt nekik egy szláv akcentussal franciául beszélgető társaság, ahol az egyik, erősen ittas férfi zsebéből álkulcsok potyogtak elő. Követték őket a szállásukra, ahol rengeteg kasszafúráshoz használt szerszám került elő, így végül rendőrségi ügy lett a kedélyes italozásból. A Papacosta-bandát az elfogásuk után 118 kasszafúrásban találták bűnösnek.