Tessék mondani, fociruha van?

Két hete nyílt meg az első közösségi adományozóhely, az Ajándékdoboz Budapesten, pontosabban Budán, a Mészáros utcában. A siker hatalmas, ilyen lelkes fogadtatásra még az elindítók, Pados Balázs és Breuer András sem számítottak.

Az első Ajándékdobozt Svédországban látta Pados Balázs, akkor döntötte el, hogy itthon is csinál egyet. Az egyébként csinos fadobozt ő gyártatta le, a kihelyezéssel pedig könnyű dolga volt, mert egy saját tulajdonában lévő épület előtt helyezte el, magánterületen. Az Ajándékdobozba bárki beviheti a számára már fölösleges, jó minőségű tárgyakat, és bármit el is hozhat onnan ingyen, amire szüksége van.

Adományozó és rászoruló egyaránt anonim maradhat, de érdekes módon úgy tűnik, a magyaroknak erre annyira nincs is igényük, az Ajándékdoboz két hét alatt az egyik legnagyobb közösségi ponttá nőtte ki magát. Az Ajándékdobozt a környékbeliek is imádják, de két hét után már kezdenek megmutatkozni a problémák is.

Öltöny helyett angol nyelvkönyv

Hétfő reggel mentem ki a dobozhoz, gondoltam, ülhetek majd ott egy órát, mire jön valaki, és megnézhetem, hogy hoz vagy visz. De nagyon tévedtem, a szomszédos bölcsőde egyik dolgozója már régen ott volt és rendezkedett. Az Ajándékdobozban annyi a cucc, hogy már nagyon nehéz rendet tartani. Erre a szervezők sem számítottak. „Tulajdonképpen minden problémánk a sikerből ered” – mondta el Breuer András, aki szerint kezd egy kicsit kicsúszni a kezükből a dolog, és az már most látszik, hogy nem fogják tudni egy kézben tartani. Ezért jelenleg önkénteseket keresnek, akik segítenének rendben tartani a helyet. 

A lelkesedés azonban ragadós, pár perc után például én is beálltam hajtogatni a hölgy mellé, húsz perc alatt rendet tettünk a dobozban. Aztán fél óra múlva elkezdtek szivárogni az emberek. Egy férfi, aki már többször volt itt, most is rengeteg dolgot elhozott otthonról, amit a gyerekei kinőttek: gyerekágyat, gyerekülést, kádat, ruhákat. Miközben a férfi csecsemőholmikat pakolta, két kamaszlány behozott egy nagy zacskó bizsut, aminek a férfi lánya örült nagyon. A kádat és kiságyat is elvitték pár óra múlva, így meg is történt gyorsan a hármas csere. A gyerekágyat egy nagymama vitte el, akinek a lánya éppen akkor szült. Délután a nagymama visszajött, és addigra került az ágyba matrac is.

Aki hoz, sokszor visz is, hiszen mindig talál valamit. Az egyik első kora reggeli látogató, egy férfi nagy szatyorral és egy öltönnyel érkezik, cserébe rengeteg angol nyelvkönyvet visz, mert a felesége most kezd angolul tanulni. Tesz még hozzá egy színes sálat és egy rózsaszín kalapot is, hogy könnyebben menjen a tanulás.

Két pár gyerek gumicsizmát ki sem tudok tenni a polcra, mert éppen odajön egy anyuka két kisgyerekkel. Pont 21-es cipőt keres, oda is adtam. A nagyobb lány begyömöszöl még a szatyorba egy nagy plüssmajmot, majd mennek tovább.

Fociruha van?

Csinos lány érkezik, magas sarkúban, két zakóval, a férje nem hordja már őket, ezért munka előtt beugrott, elhozta a zakót. Visz helyette egy másik zakót, majd felkap a polcról egy narancssárga pólót. „Az enyém volt” – mondom, most hoztam. „Akkor pont a méretem” – mondja, majd elindul dolgozni. Előtte még sajnálkozik, hogy jó könyvek most nincsenek, mert a múltkor nagyon jókat talált. „Itt vannak a legjobb könyvek” – bizonygatja közben egy másik férfi is, aki a múltkor egy pattogatottkukorica-készítőt hozott. Más azonban nem panaszkodik a könyvkínálatra, egy fiatal srác egy zacskó krimivel távozik. 

Idős nő is érkezik, hatalmas gurulós kocsival. Egy órán keresztül válogat, telepakolja a kocsit. Sokat visz, mondja, de nem csak magának, a nyolcvanéves szomszédjának is, aki beteg, nem tud eljönni otthonról. Kényelmes cipőt keresett neki, de nem talált. Visz viszont helyette egy aranyszínű tűsarkút. Közben újabb látogató jön, aki egy tegnap elvitt nadrágot hoz vissza, mert nem lett jó rá. Majd elviszi valaki más. Magához vesz egy adag DVD-t, közben panaszkodik:

A hölgy tovább panaszkodik: van egy-két ember, aki mindennap itt üldögél, és bármit hoznak, arra azonnal lecsap. Másnak esélye sincs.

Velem korú lány jön, kissé félénken. Először jött az Ajándékdobozhoz, hozott egy csomó cuccot, elkezd pakolni. „Ezt kitegyem?” – néz rám bizonytalanul, kezében egy halom gézkendővel. Hát fogalmam sincs, mondom, de az előbb említett bölcsődei alkalmazott már ki is veszi a kezéből. Ő majd beadja az óvodába, jó lesz a gyerekeknek gipszet önteni. Kissé szürreális az egész, olyan, mint nagymamám spájza, ahol halomba álltak a cuccok, de végül tényleg minden jó lett valamire. Még a kimosott tejeszacskó is, nagymamám mindig abba pakolta a fasírtot, ha utaztunk.

„Tessék mondani, fociruha van?” – érkezik egy tíz év körüli kisfiú két kamaszlánnyal. Választ is kap rögtön, az egyik pakoló férfi ugyanis éppen hétvégén hozott be egy piros focimezt, együtt keresni kezdik, de sajnos már nem találják, valaki lecsapott rá. A két kamaszlány pólókat keres. Túrnak egy darabig, aztán találnak is egy párat, majd elindulnak hárman. A kisfiú még visszafut: „ Ha tetszik találni fociruhát, tessék nekem félretenni.” Ez mondjuk nem fog menni.

Hatalmas a siker

Az Ajándékdoboznál élénkebb helyet rég láttam Budapesten, folyamatosan érkezik valaki, mindenki beszélget mindenkivel, jól érzik magukat együtt vadidegen emberek. Két óra alatt több cucc talál gazdára, mint az isztambuli bazárban. 

Breuer András elmondta, ők nem szelektálnak az érkezők között, mindenki azt visz el, amit akar. Több látogató jelzett nekik problémákat, de nem akarják őrizni vagy felügyelni a helyet, hiszen itt pont az a lényeg, hogy az emberek megbízzanak egymásban. Akkora az érdeklődés és a lelkesedés az Ajándékdoboz iránt, hogy hamarosan remélhetőleg új dobozok nyílnak, bár azt már nem szeretnék ők üzemeltetni, mert nem nagyon bírják. A helyet így is naponta, kétnaponta rendbe kell tenni, mindent átválogatni, kiszelektálni, a fölösleges dolgokat saját raktárukban tárolják, és próbálnak egyeztetni segélyszervezetekkel, hogy elszállítsák.

Négy új dobozt terveznek legyártani, ebből egy biztosan a pesti oldalra kerül, és szeretnének párat vidékre is, jelenleg egy pécsi szervezettel tárgyalnak.

közismerten rettegnek ugyanis a hajléktalanoktól.

„Azt már most látjuk, hogy a következő dobozba nem fogunk ruhákat kérni, mert abból nagyon sok van. Pedig a cél az lenne, hogy jó minőségű használati tárgyakat hozzanak, ami másnak még jó, és ebből egyelőre kevesebb van. 

Volt aki teljesen új IKEA-s lámpát hozott be, vagy gyümölcscentrifugát, társasjátékokat. Ezek azonnal gazdára lelnek.”

Egyelőre tényleg nagyon sok a ruha, ami a felfordulás érzését kelti, és kezd sok lenni a szemét, de az Ajándékdoboz egy nagyon pozitív kezdeményezés, és tényleg működik. Breuer András szerint a legnagyobb élmény számukra az, hogy mennyi lelkes ember és szervezet van az országban, akik mind az ügy mellé álltak. Az Ajándékdoboz ötletére, szeptembertől az egyik szervezet közösségi hűtőt indít majd, hogy ételt se kelljen kidobni, hanem eljuthasson ahhoz akinek szüksége van rá. (Az Ajándékdobozba azonban nem lehet élelmiszert vinni, és ruhákat sem nagyon várnak már!)

Nehezen szakadok el az Ajándékdoboztól, hiszen folyton jön valaki, akivel beszélgetni lehet. Végül aztán szétnézek én is egy kicsit. Egy felfújható pöttyös strandlabdával és egy hozzá illő, pöttyös gyerekruhával távozom.