A Burger King kitalálta, mi megcsináltuk: itt a mi McWhopperünk

2015.08.27. 20:54

Szerdán a Burger King egy tréfás reklámot tett közzé, amit egyenesen legnagyobb ellenfelének, a McDonald's-nak címzett: mi lenne, hogyha egyesítenék erejüket, és egy nap kedvéért nyitnának egy helyet, ahol félig a BK, félig pedig a Meki alkalmazottai dolgoznának, minden bevételt jótékonyságra fordítaná, viszont csak és kizárólag a McWhoppert lehetne ott árulni, ami a nevéhez híven a két lánc legnépszerűbb terméke lenne összegyúrva. 

Én sose gondoltam volna, hogy a  McDonald's lesz az, aki ebben az egészben a racionális félként fog viselkedni, a cég vezérigazgatója kijelentette, hogy inkább egy komolyabb kampány kedvéért kellene összeállni, ja, és egyébként legközelebb egy telefon is elég lenne a Chicago Tribune-ben publikált hirdetés helyett.

Azt kell mondanom, hogy a McDonald's nyuszi, mert a McWhopper lenne az évtized bombaötlete. Ezt onnan tudom, hogy én is ettem, mondjuk nem előzte meg több hónapnyi food stylist az előkészületeket, egyszerűesn csak szétszedtem egy Big Macet meg egy Whoppert, aztán a rétegeiket szépen egymásra terítettem, hogy létrejöjjön egy többemeletes, 1400 kalóriás hússzörnyeteg, amit csak szuszogva, pihegve, részletekben lehet megenni, de nagyon nehéz leállni vele.

Az összeállítás már ott problémás volt, hogy a Whopper egy, a Big Mac meg kétszintes, úgyhogy annyit csaltam, hogy az utóbbiból kihajítottam az egyik réteg zsemlét, mert ha az ember hamburgert akar enni, akkor úgysem a kenyérre kíváncsi. A Burger King sajnos a felhívásában egyáltalán nem mondta meg, hogyan is kellene a két terméket kombinálni, de a józan ész segített: a Whopper zsemléje nagyobb, úgyhogy az lesz a külső rétege, a húsa pedig bekerül a szörnyeteg abszolút közepébe, hogy kicsit lifegjen a két kisebb húspogácsa között. Az eredmény egy szokásosnál jóval magasabb, tartalmasabb és groteszkebb hamburger lett.

Nézze meg, mi hogyan csináltuk:

Velünk nem lehet szórakozni, elkészítettük a McWhoppert

És sokkal finomabb. Ha eltekintünk attól, hogy az erőteljes nyomkodástól, ami szükséges volt a rendes méret eléréséhez, teljesen összepasszírozódott a belseje és gyakorlatilag egy nagy, zömök, húscafatokkal töltött kulimász lett a vége, amiben egyesült mindkét különböző burgernek az előnye: a Big Mac majonézes szósza és sajtja, és a Whopper kicsit több friss zöldsége. Hogy melyik hús melyik volt, azt már ne kérdezze senki, mert őrült nagy különbség nem volt benne.

Az igazi sokk nem akkor jött, amikor a kollégákkal együtt hárman elfogyasztottuk a csináld-magad-McWhoppert, hanem amikor úgy döntöttük, hogy megkóstoljuk a hozzávalókat, vagyis az eredeti burgereket. A Big Mac kifejezetten olyannak tűnt, mint két kartonlapban húsmorzsalék, a Whopperben meg sokat nem éreztük a szikkadó zsemlén kívül. Mintha a McWhopper lenne a kiteljesedése ennek a két dolognak, mintha belekóstoltunk volna egy magasabb formájába a hamburgernek, és miután megtapasztaltuk, az előző kettő csak olcsó másolat, röhejes hamisítvány lenne az eredetihez képest.

Nem hiába létezik egy lista a McDonald's Titkos Kínálatairól, aminek a nagy része abból áll, hogy meg kell venni két különböző ételt, aztán beleszuszakolni egymásba. Kár, hogy a Burger King és a McDonald's nem tudott legalább annyi időre meghunyászkodni egymás előtt, hogy ezt ne bindzsizni kelljen a konyhában, hanem elvitelre kérni náluk.

Viszonylag egyszerű is megcsinálni: a legtöbb plázában van mindkét gyorsétteremből, és a belvárosban is több helyen (Blaha Lujza tér, Astoria, Deák tér, Oktogon, Nyugati pályaudvar) egyszerűen hozzáférhető mindkét szendvics, hogy gyorsan összedobjuk a McWhoppert. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Milyen a hűtőhideg kenyér?

február 10., 06:29

  • Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.

február 10., 06:52

  • Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.

február 10., 07:09

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

3 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.

február 10., 09:56

  • Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.

február 9., 18:39

  • Kultúr
Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Kuriózum a MODEM-ben.

február 9., 15:02

  • Kultúr
Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Az operaház főigazgatója szerint a bíró a miniszter, a bizottság tagjai pedig csupán labdaszedők.

február 10., 11:44

  • Kultúr
A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra

A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra

A cél mi más lenne: a fogyasztás.

február 10., 13:58

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.

február 10., 12:00

  • Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?

február 9., 10:50

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

A város önkormányzata megszólalt az ügyben.

február 8., 10:44

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Kultúr
Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

A Broadway-sztár 85 éves volt.

február 8., 13:51

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Kultúr
A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

Jó időre kivonta őt a forgalomból, de felépülése alatt lett ideje „jobban megvizsgálni a dolgokat”.

február 9., 06:18

  • Kultúr
Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Kötelezővé tennék az MI-használat feltüntetését az Oscar-jelölt filmeknél.

február 8., 19:39

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

17 perce

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Kultúr
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

54 perce

  • Kultúr
22. Little Miss Hungary döntője

22. Little Miss Hungary döntője

február 10., 12:57