Ki mondta azt, hogy sörözés közben nem lehet jókat enni?!

A régi Kispipa étterem helyén nyílt meg nemrég a Malter Sörétterem, ami már a nevében sem próbálja meg eltitkolni, hogy alapvetően egy étteremről van szó, ahol király söröket lehet kapni.  Ez így elsőre nem is tűnik akkora vasziszdasznak, de ha jobban belegondolunk, Budapesten a kettő viszonylag ritkán jár együtt. Ha jó sört és nagy választékot akarunk, akkor marad a könnyebb asztali sörkorcsolyák rágcsálása, ha viszont elmegyünk egy jót enni, akkor ritkán van jobb választható opció annál, hogy egy ezresért esetleg lehet kapni egy HB búzasört. A Malternél most ezt összehozták, legalábbis a saját tapasztalataink alapján ez most egy olyan hely a városban, ahol nem okoz túl nagy problémát jót enni és jót inni.

 A Malter már az első benyomásoknál előnyből indul, mindössze két okból:

• a bejárat melletti táblán kihangsúlyozzák, hogy kifejezetten az utca emberének szól a hely
• belépve pedig a hely szupercuki kutyája fogad, aki olyan méltósággal ül az ajtó előtt, mintha tőle kéne asztalt kérnünk.

A beltér falai elég egyszerűek, nincs ráhúzva a helyre valami nagyon erőltetett berendezési tematika, és ottjártunkkor még olyan szerencsénk is volt, hogy késő délután alig-alig voltak rajtunk kívül.

Biztos sokan voltak már borvacsorán, és hát a bor sok évszázados hagyománnyal kapcsolódik az étkezéshez, ami a sör esetében kicsit más. Az ember általában elmegy a haverjaival meginni párat, és minél közelebb a belvároshoz, annál valószínűbb, hogy valamilyen kézműves helyen köt ki. A Malter esetében a sörválaszték kifejezetten széles (szinte minden fontosabb sörkészítő nációtól, csehtől, belgától, vagy akár a magyartól találni 2-3 fajtát), méghozzá annyira, hogy az éttermi rész nélkül is simán megállná a helyét a piacon. Ráadásul hazai szinten nem is kifejezetten drágák, 850-1000 forint között adják a korsó vagy üveges söröket, ami a kézműves műfajban sztenderdnek mondható.

Személy szerint rohadtul szokott zavarni, ha egy étteremben a menüsor felér egy kisebb regénnyel. A Malternél ez nem probléma, a teljes választék felfér egy táblára. Oké, kissé idegesítő, hogy az asztalnál semmilyen papír nincs, ezért forgolódni kell, ha az ember egyszerre nézné az ital- és ételválasztékot, de cserébe pont olyan kaják közül választhatunk, amik leírva tényleg abszolút sörözés-kompatibilisnek látszanak. A konyha ugyanis főleg a szláv, azon belül is az ukrán, lengyel, vagy éppen cseh vonalat követi pár eltéréssel, ami nekünk magyaroknak egyébként is egyet jelent a piálással. Az alábbiakat rendeltük négyen:

• előétel: zurek, barnasörös hagymaleves
• főétel: túrós csusza, steak hagymás babbal, spenóttal és kecskesajttal töltött pirog, grillezett parenyica
• desszert: lekváros nudli, brownie

Mint látszik is, ezek nem feltétlenül a csúcsgasztronómia ékkövei, de őszintén szólva nem is tudnám elképzelni, hogy egy üveg Punk IPA-hoz vagy Hekkelberghez homárt eszem.

A sörözésnek megvan az a néha áldásos tulajdonsága, hogy szépen eltelíti az embert, ezért annyira nem baj, hogy a Malternél nem mamutadagban hoznak ki mindent, de nem is kis fiszfasz porciókban. Egy kiadós evéshez egy fogás lehet kevés is, de 3-4 sörhöz a pirog, a túrós csusza vagy akár a remekül elkészített steak pont akkora, hogy ne kelljen otthagyni utána a fél korsó sörünket. Azt érezni, hogy nagyon érzik a helyen a szláv konyhát, mert szinte mindent egyszerűen, nem túlcifrázva készítenek el, hogy csak az igazán lényeges összetevőkön legyen a hangsúly.

Beszélhetnék itt most textúrákról meg ilyen felesleges szakszavakról is, de egyszerűen arról van szó, hogy lehet a lekváros nudli is állati finom, ha jó hozzá a lekvár, nem mirelit a nudli, és esetleg még meg is forgatják egy kis diós-mogyorós bundában. De ugyanez elmondható a túrós csuszára vagy a pirogra is. Egyedül pont a barnasörös hagymaleves volt érdekes élmény, de az is inkább azért, mert az itthon jellemző nagyon sűrű, sajtos, pirított kenyérkockás verzió helyett itt egy sokkal hígabb, kevésbé krémes levest kapunk, ami a barnasörtől kap egy nagyon érdekes ízt, aminek kevés köze van az előbb említett hagymaleveses átlaghoz.

Árban ráadásul különösen kedvezőek az ételek, valószínűleg pont ezért is hirdetik kint, hogy alapvetően az utca emberét várják a Malterbe. A 2200 forint körüli steak volt a legdrágább, minden mást 800-1500 forintos árfekvésben kínálnak, márpedig ezen a nagy belvárosi hamburger-forradalom óta egy sajtburgert alig lehet megúszni kétezer alatt, és egyébként is már állati unalmas mindig a kezünkben darabokra eső burgerekre gondolni, ha valaki sört akar inni a kajáláshoz. Az meg már tényleg csak bónusz, hogy a mosdóban sörös hordókból van kialakítva a piszoár és a mosdó, és odafelé menet simán benézhetünk a konyhába is.

Négyen, fejenként 2-3 sörrel, előételekkel és desszertekkel 17 ezer forintot költöttünk, ami több mint tisztességes ár. Oké, nem a bulinegyedben vagyunk, de talán jobb is, mert itt még nem kell kerülgetni a menülapba kapaszkodó vendégfogó lányokat. Tömeg sincs, bár estére azért az emberek is elkezdtek beszállingózni, és az Akácfa utca sem olyan háborús övezet éjszakánként, mint a Király utca környéke. A Malter tökéletes hely lehet annak a korosztálynak, akiknek már snassz a szimpla lerészegedés, és legalább akkora örömüket lelik a jól elkészített, egyszerű ételekben, mint különböző kézműves sörök kóstolásában. Egyébként sincs túl sok olyan hely, ahol a társasági sörözéshez tisztességes étkezési opciók is járnak, szóval ebből a szempontból a Malter egy olyan koncepció, ami elüt a szokványostól pont azzal, hogy nem akar gasztroforradalmat csinálni egy rakás tudálékos belpesti kajabloggernek, hanem csak jó kaját főzni jó sörökhöz olyan áron, amitől nem válik exkluzívvá.