Salamon
7 °C
14 °C

Száraz novemberi utazás a májam körül

2016.12.01. 09:59
Felültem a detoxvonatra, és elutaztam a messzi Absztinenciába egy kis száraz novemberi nyaralásra. Megszenvedtem hullarészeg írek között Dublinban, kihagytam a Moszkva környéki panel becsületsüllyesztőket, de volt értelme.

Éjfél van, október 31., kihörpintem az utolsó korty shirazt a vörösboros pohárból, és vigyorogva dőlök le aludni:

Száraz november, hehe, jó móka lesz ez!

Október végén olvastam először a kezdeményezésről, aminek az a lényege, hogy egy hónapig semmilyen alkoholt sem ihat, aki beleáll a próbába. Cserébe egy halom pozitív felismerést és tapasztalást ígértek a szervezők, valamint általános jó érzetet. Nyilván az alkoholszünet nem kihívás annak, aki nem vagy csak havonta pár alkalommal öblíti le a torkát, ezért a részvételt olyanoknak ajánlották, akik legalább hetente egyszer vagy annál többször isznak. Azt hiszem, megfelelő alany vagyok. 

Másnap valamiért végignéztem a naptáramat, és rémülten vettem észre: egy moszkvai és egy dublini utam is van novemberben. Basszus, a világ két legiszákosabb nemzetének fővárosába utazom, és nem ihatok velük egy pohárral sem? Erre előzőleg nem számítottam. Hogy könnyebb legyen, inkább arra gondoltam, hogy így lesz az igazi a kihívás.

A következő két napban nagyon sok vizet ittam, és sokszor ettem ezt-azt. Kicsit talán kényszeresen majszolgattam, de egyáltalán nem éreztem funkcionálisan a sör hiányát. 

Az első hétvégén fiaimmal és ismerősökkel Szlovákiába mentünk túrázni. Egy-egy jó túra után mindig nagyon jólesik legurítani egy sört, pláne Szlovákiában, ahol jó sörök vannak. (Vagy Csehországban, mint azt egy korábbi kísérleti túravideónk tanúsítja.) Szomjamat csak erősítette, hogy a vacsorára elfogyasztott zsíros sztrapacska után valami szénsavasra vágytam. Na de szörpöt csak nem fogok inni!

Mindig úgy néztem az alkoholmentes sörre, mint a szintetikus parókára. Itt volt az idő, hogy erőt vegyek az utálkozáson, és megigyam életem első üveg alkoholmentes sörét. A korsó Birellt szinte egy húzásra hajtottam le. Nem volt rossz ízű, a célnak megfelelt, de valahogy mégis olyan üresnek éreztem.

Később kártyázni (Poison) kezdtünk a fiúkkal. Huszonéves koromban éjszakákat ultiztunk át a csepeli kocsmákban, állandó kibicként leste lapjaimat az asztalon egy üveg Dreher. Pavlovi reflexként indult meg ezúttal is a nyálelválasztásom. Agyamban felébredt a sördémon, és fülembe súgta:

Igyál!

Kirendeltem még egy Birellt, és ahogy elfogyasztottam, fura érzésem támadt: mintha kissé becsíptem volna. Ezt közöltem a többiekkel, akik jót nevettek rajta. Placebohatás, egyeztünk meg. Első felismerés: alkoholmentes sör is produkálhat olyan érzést, mintha rendes sört ittál volna.

Száraz november – Piás november: 1-0

Mikor hazajöttem, elmentünk barátnőmmel vacsorázni. Mindig szoktunk inni egy pohár bort az étel mellé, most kiváltottam egy gyömbérteával. Nem okozott feldolgozhatatlan törést az életemben.

Az első hét után következett az egyik legnagyobb kihívás: Moszkva. Dolgozni mentem, a Moszkva melletti mityiscsi metrógyár meghívására, ahol éppen a budapesti 3-as metró szerelvényeit újítják fel, és ezt akarták nyolc újságírónak bemutatni.

Az ilyen zsíroskenyér-túrákról elég szilaj élményeim vannak. Tíz évvel ezelőttről a 2-es vonalra szánt Alstom metrók katowicei bemutatója úgy maradt meg, mintha egész végig egy vodkával telt akváriumban lebegtem volna, és onnan pislogtam volna kifele, mint egy keszonbeteg kőhal.

A megpróbáltatások a rigai reptéren kezdődtek, egy lettországi kerülővel repültünk ugyanis az orosz fővárosba. A reptéri várakozás eddig sosem okozott nekem gondot, a rigai 3 órás pufferidőt viszont nem tudtam sörrel felgyorsítani. Kínomban vettem egy kvaszt (alkoholmentes üdítő változatban persze), és azt szopogattam. Brrrr, ha csak rágondolok, libabőrös leszek.

Mityiscsiben már az ebédnél megkezdődött a torkok locsolása vodkával, amint azt sejteni lehetett. Próbáltam büszkén visszautasítani a kínált szeszt, nem ment egyszerűen. Kollégáim az elfogyasztott vodkával arányos széles mosollyal derültek rajtam.

IMG 3350

Ha nincs száraz november, biztos tettem volna egy esti kocsmatúrát a mityiscsi panelrengetegben. Helyette viszont összesen egy alkoholmentes Tuborggal turbóztam savanyú szájízemet a lakótelepi hotelben. Oroszország hiába tartogatott számomra néhány nem száraz kalandot, ezúttal kimaradtak:

Száraz november – Piás november: 1-1

Miután hazajöttünk, az egyik nap elmentem vacsorázni egy ismerőssel, aki a száraz novembert már élethosszban nyomja, valamint két barátnőnkkel. A vacsora végén esett be egy régi közös ismerősünk. Nála már eléggé nyúlt a szalag. Annyira fejbe csapta a hír, hogy senki nem fog vele aznap este sör-unikum kombót fogyasztani, hogy hosszasan és méltatlankodva motyogott maga elé. Az az igazság, hogy kicsit együttéreztem vele.

A következő néhány napban konkrétan elfogott a düh, mekkora idióta vagyok, hogy így szívatom magam. Hogy egy rohadt pohár bort nem tudok meginni a vacsorához, amikor a bor ilyen esetekben inkább szolgál étrend-kiegészítőként, mint népek ópiumaként. Ekkoriban húztam föl magam valamin a munkahelyemen is. Megrepedezett az elhatározás. Nem láttam az értelmét az egésznek, és kellett volna valami nyugtató.

Zaklatottságomat végül egy margitszigeti futásban oldottam fel. Egy-két kört szoktam futni, de ezúttal úgy akartam, hogy fájjon. A negyedik után hagytam abba. Dühömben lefutottam egy félmaratont. Másnap, bár volt egy kis izomlázam, meg kellett állapítanom: sokkal jobban érzem magam, mintha becsókoltam volna előző este: 

Száraz november – Piás november: 2-1

A méreg elmúlt, elő se jött többet. A huszadik nap felé azonban furcsa álmaim kezdtek lenni. Egyik nap arra ébredtem, hogy hű, de jól vagyok, mert az előző este kellemesen beittam egy társasággal, és iszonyú jól éreztem magam. Majd rémülten hasított belém a felismerés: jesszus, elbuktam a száraz novembert. Ekkor másodszor is felébredtem. Ó, ezt a hülye álmot, gondoltam. De azért megnyugodtam, hogy mégse hasaltam el.

A harmadik hét végén már úgy mentem el egy bulira a Kőlevesbe, hogy teljesen természetes volt, hogy nem fogyasztok alkoholt. A pultnál rögtön összefutottam egy teát szürcsölgető ismerőssel. „Száraz november?” – néztem rá. Aha! – mondta. Hú, de jó érzés volt! Kicsit olyan, mintha egy titkos társaság tagja lennék. Amúgy a csapnál megtudtam, hogy a hely forgalma érezhetően visszaesett most novemberben, jobban, mint máskor. A titkos társaság ezek szerint nem is kicsi:

Száraz november – Piás november: 3-1

November második felében egyre sötétebbek és hidegebbek lettek a kora esték. Ez nálam konkrétan úgy csapódott le, hogy este hatkor, amikor kinéztem a világos, fűtött szerkesztőségből a sötét, hideg utcára, és beleborzongtam, hogy mindjárt fel kell pattannom a biciklimre hazakerékpározni, erős vágyat éreztem egy rövid vagy egy sör leküldésére. Melegít, lendületet ad, szoktam is élni vele. Hát most nem lehetett. De nem volt nehéz, csak az elején, mint amikor a hideg Balatonba belegázolsz. Mire hazaértem, már melegem is volt:

Száraz november – Piás november: 4-1

A hónap vége felé, már rutinos absztinensként utaztam barátnőmmel Írországba három napra. Tudtam, hogy nehéz ügy lesz, ezért előző este elmentem melegíteni egy régi ismerősömhöz, Lacihoz a Macskakő Sörtársaság kiskocsmájába. Gondoltam, amúgy is pub jellegű a hely. Ráadásul tudtam, ha ír alkoholmentes sört lehet kapni Budapesten, akkor neki biztos lesz. Fogta is a fejét, de csak angollal tudott szolgálni. Szépen el is iszogattam egy patikaillatú, sarsaparilla ízesítésű Francis Hartridge's Root Beert, majd gyorsan utána ugyanebből a sorozatból egy jó gyömbérsört is. A pitypangos-bojtorjános változathoz már nem volt lelkierőm.

Írországba érve az első két nappal nem is volt gond, vidéken, Galwayben és a Howth-félszigeten múlattuk az időt. A tengerparti kocsmákban jókat ettünk, néha legörgettem egy alkoholmentes Erdingert, és jól elvoltam.

A dublini este szombatra esett. Már délután kezdődött azzal, hogy az írek válogatott rögbimeccset játszottak. Kora délután rengeteg zöld sálas, emelkedett hangulatú drukker özönlött az utcákon. Az este előrehaladtával az utcai részegek száma nőtt. Tudtam, hogy az írek isznak, de ennyi utcán piáló emberre nem számítottam. Megpróbáltunk egy pubba betérni, nem volt hely. Egy másikból az utcára buggyantak ki az emberek. 

Pirospozsgás férfiak egy szál ingben, nők miniszoknyában, harisnyában kint vedelték a sört, bort, viszkit, bagózva a kocsmák előtt. Az utcán szmokingos fickók igyekeztek a partikra, az ordenárén óbégató iszákosok között szlalomozva. Olyan volt az egész, mintha a Sziget fesztivál kiköltözött volna télen Pest Nagykörúton belüli részére.

Végre találtunk egy pubot, ahol kaptunk egy félreeső, foglalt asztalt, addig, amíg a foglalók meg nem jönnek. A Bad Bobs három emeletén zsibongott a rengeteg ember, valahonnan üvöltött az élő zene, legalább tucatnyian üvöltöttek együtt az énekessel, táncolt-mozgott-ivott mindenki, ahogy azt egy jó helyen kell. Barátnőmék persze söröztek, nekem maradt megint az alkoholmentes Erdinger. 

Egy órát bírtam, közben egyre savanyúbb és savanyúbb lett a mosolyom és az Erdingerem. Nem, ezt nem lehet szárazon bírni. Menekülnöm kellett. Szerencsére barátnőm is átérezte a helyzetet. Hazafelé még több részegesbe botlottunk. Kezdett elegem lenni Dublinból. Pedig a hajnali menet a reptérre még hátra volt. A fél ötkor hazafelé tántorgó emberek teljesen apokaliptikus hangulatot keltettek. 

Az út közepén egy nagydarab ír imbolygott a busz előtt, mint aki fel akarja öklelni. A kezében egy kettéharapott gíroszos pitából csorgott a vörös szósz. Mint egy zombi egy véres agydarabbal. Egyszóval szerintem Dublinba ne menjen, aki nem iszik. Én se fogok így odamenni többet. Konkrétan ufónak éreztem magam egy másik bolygó fővárosában. Hogy még nyomorultabbul érezzem magam, boarding előtt a reptéren feldőlt a hátizsák, és a decemberre vett különleges Guinness Dublin porterem csendes reccsenéssel megadta magát:

Száraz november – Piás november: 4-2 (végeredmény)

Az utolsó pár napon sokat gondolkoztam a kísérleten. Igazán nem volt rázós szakasz, a sóvárgás csak azokban a helyzetekben jött elő, amikben megszoktam, hogy megiszom néhány pohárral. Ilyenek a rendszeresen előforduló kitöltetlen pufferidők üres percei, a jutalomsörök egy jobb nap végén, vagy a hidegben kerékpározás előtt-túrázás után. Sokszor működik az alkohol a frusztráció lezsibbasztására is. Ezeknek a helyzeteknek a többségében azonban simán ki lehet váltani a szeszt. Ha valamit tanultam ebből a 30 napból, az az, hogy a beidegződött piás rutinok és válaszok helyett gyakran van jobb is a szervezet számára. 

A kocsmázást, bulizást sem látom annyira feketén-fehéren, mint korábban. Könnyen meg lehet oldani, hogy ha kell (például vezetés), akkor alkoholmentes sörrel vagy egyéb üdítővel legyen kiváltva az alkohol. Egyáltalán észre se lehet venni, legalábbis egy-másfél óráig. De amikor a többiek ellépnek a hangulatban, ideje távozni. Ezt az ásítozás kellőképpen jelzi.

Arra számítottam, hogy ha nem iszom egy hónapig, valamennyire javul a közérzetem, fittebb leszek, vagy legalább leadok néhány kilót. Mivel rendszeresen mozogtam korábban is, a közérzetem nem változott észrevehetően. Fogyni pedig nem fogytam. Valószínűleg a sok piakiváltó majszolgatás miatt. Amit nyertem a vámon, elvesztettem a réven.

A barátnőm ezt látta rajtam

Az elején nagyon lelkesedtem, sok pluszenergia szabadult fel, a hónap közepén viszont volt egy kis mélyrepülés. A harmadik héttől koncentráltabb voltam, nyitottabb más programokra is mint eddig. A végére lement a sörhasam is egy kicsit. (Szerintem nem is volt.)

Most ismét éjfél van, november 30. Gondosan összeporszívóztam a szoba sarkaiból kiszáradt vesém pormacskáit, vége a sivatagi hónapnak. Úgy gondoltam, hogy december első napjának első percére bekészítek egy pohár bort, vagy egy stampedli Beluga vodkát az orosz útról, megünnepelni a száraz november leteltét. Aztán rájöttem, ez egy teljesen felesleges kör lenne, ettől nem lesz jobb nekem. Majd csütörtök vagy péntek este, a maga idején, társaságban. Vagy majd Dublinban, kezemben egy szétharapott, vörös szósztól iszamos gíroszos pitával.

Pótsörök világa

Ha kocsmában vagy étteremben voltam, leginkább alkoholmentes sört fogyasztottam. Aránylag széles skáláját volt alkalmam megkóstolni ezeknek a löttyöknek. A sörökhöz mérve igazán nincs jó íze egyiknek se, mindegyik végében ott bujkál egy kis égettműanyag-szerű kesernye. A kólánál azonban jobbak. A legkevésbé a Birelltől húztam el a számat. Vicces volt, hogy nem az oroszoknál, hanem pont Írországban kóstoltam a szentpétervári Baltikát, ami szintén nem volt rossz. Érdekesnek tűnt a Gösser alkoholmentes búzasör kísérlete is, bár az illata enyhén komlós vattacukorra emlékeztetett. Ezeket követte ivóélményben az Erdinger, és a magyar derékhad, a Soproni Maxx, valamint a Dreher24. A sörsor végén a Stella és (az orosz) Tuborg toporgott. (A kvasz és az ízesített sörök egy teljesen más kategória.) Az alkoholmentes sörök mellett szól, hogy lassan megy a kortyolgatásuk, így pénztárcakímélőek. A placebohatás miatt néha úgy is érzi magát az ember a társaságban, mintha tényleg együtt piázna a többiekkel.

(fotók: Juhász Gabriella, Juhász Enikő, Vörös Attila, valamint a cikk szerzője)