Folytatódik a Bakancslista Kéktúra-sorozata

A következő részeket különböző, a túrázáshoz valamilyen szállal kapcsolódó témákhoz kötöttük.

Az első részben bőgő szarvasokat üldözünk erdészekkel-vadászokkal a Börzsönyben, majd a tavaszi Cserhátban elmerülünk a madárcsicsergésben egy madarásszal, aztán a Naszály-környéki bányák és barlangok nyelnek el minket, a magyar sziklamászás bölcsőjénél, az Oszolynál a meredek sziklafalon egyensúlyozunk, a Pilistől a Gerecséig együtt megyünk a Kinizsi Százas teljesítménytúrázóival, a Gerecsében kitanuljuk az erdei navigáció fortélyait, a Vértesben pedig megtanuljuk, hogy a kutya gyakran jobban szereti a túrázást az embernél.

Az új részeket hétvégenként lehet majd látni, a szeptember 23-i hétvégétől kezdődően kilenc héten keresztül.

Aki fel akarja eleveníteni az első tíz részt, pörgesse végig a lenti videókat.

Első rész: Különleges ásványok, kilátók, várak, repülés a dróton: ez a Zemplén. A kis-milici kilátás egyértelműen az útvonal meglepetése volt, az ott sütögető, jószívű túrázókkal. A Bózsva előtti, dzsungelt idéző esti szakasz pedig garantálta azt, hogy ne legyen unalmas nekünk az első nap vége. És igen, a nagy kavarodásban lemaradt az első pecsét.

Második rész: Barlangkatedrális, csodák terme, meredek aknabarlangok: az Aggteleki karszton jártunk, ahol még a hucul ménes is jól érzi magát. Az út legemlékezetesebb része mindenképpen a Retek-ág és a Csodák-terme, amit a Geolink3D lézerszkenneres csapattal még 3 dimenzióban meg is örökítettünk.

Harmadik rész: Pajtaszállás, tőzegmohás láp, lidércek fája, putnoki farkasember: a Kéktúra-sorozat harmadik részétől biztosan borsódzani fog a háta. A gömörszőlősi local color, az egész falu hangulata nagyon érdekes, a helyreállított, de lakatlan parasztházak, az ennek ellenére mégis éledező falu. A Mohos-tavak mellett már jártunk egyszer, és simán elmentünk mellettük, holott az ország egyik legérdekesebb jelensége, még a misztikumot leszámítva is. 

Negyedik rész: Tátralátó kilátó, hóátfúvások, jéghideg szél, ropogó erdő, éjszaka a barlangban, és a pislogó hegy anatómiája. Egyik legjobb, legszebb túránk volt. Az új Kék útvonal felvisz az Upponyi-hegység ékkövére, a Három-kő-bércre, teljesen jogosan. A befagyott Lázbérci víztárolóra most kevés időnk volt, nyáron talán valamivel szebb a tó. A mályinkai turistaház elég zorall hely (és tényleg rohadt nehéz kinyitni az ajtót), de aki a Cserepes-kői barlangszállásba készül, tökéletes felvezetés. 

Ötödik rész: Aranyszemcsék szegélyezte utak mentén, érintetlen völgyek és ködbe vesző ormok, eldugott ligetek és lélegzetelállító kilátók mellett legelészik az elfeledett őshonos marha, de kiderül az is, mi a közös a Pengő-kőben és a Metallicában. 

Ha a Cirkáló-tanya tulajdonosa otthon van, érdemes betérni hozzá. Ha jó kedve van, lehet venni tőle finom sajtot, mézet, és még a borzverest is meg lehet nézni. A makkoshotykai lelkész első pillantásra kemény ember, minket is beparancsolt a padsorba, mint a kisiskolásokat, de szuggesztív egyéniség. Itt már egyre gyakrabban találkoztunk a kelet-magyarországi falvak három sorsútjával: a kihalás, a cigány lakosság térnyerése, a skanzenesedés. 

Hatodik rész: Vajon ki lehet bírni 3 nap túrázást csak az erdőn-mezőn talált növényekből? Mi ehető, és mi nem? Kéktúra, túlélő módban. 

Boldogkő vára valószínűleg a leglátványosabb hazai várromunk. Természetesen szép így múzeumként is, viszont tényleg nagyszerű lenne, ha legalább egy kisebb részébe visszaköltözhetne az egykor itt működő turistaház. Tényleg nehéz elhinni, de van olyan megszállottja a Kéktúrának, aki kinn áll házának teraszán, és ha túrázót lát, akkor felhívja magához. A baktakéki Szádváry Gyula ilyen, és nem csak, hogy régi, de természetesen érvényes Kéktúra-pecsétjei és Másfélmillió lépés-relikviái vannak, hanem hosszan el is lehet vele beszélgetni a nyolcvanas évekbeli hőskorról.

Hetedik rész: Miért jó éhség ellen a gilisztaleves? Azért, mert tele van fehérjével. És azért, mert utána napokig nincs étvágya az embernek. A csereháti túlélőtúra második része.

Sok ismerős kérdezgette, aki hallotta hírét kísérletünknek, hogy nem voltunk-e éhesek. A válasz: de. Méghozzá nagyon. Nekem személy szerint a mardosó éhség egészen a gilisztalevesig tartott. Az úgy elvette az étvágyamat, hogy nem akartam enni utána másnap délutánig semmit. Azért a főtt gledícsiamag már nagyon jókor jött.

Nyolcadik rész: A kékestetői TV-torony 18. emeletén jobb érzés körülnézni, mint egy manhattani penthouse-ban. Megtudtuk, hogy miért pusztul a mátrai fenyves, és hogy nemrég Magyarország még szupernova-nagyhatalomnak számított.

Mátraszentistván előtt teljesen véletlenül ütköztünk az egymással küzdő sikló-varangy párosba. A béka tusáját torokszorító volt nézni, de nem szóltunk bele a természet dolgába. A Mátrában van az ország egyik legjobb klasszikus turistaháza, az ágasvári, nagyon jó ételekkel (mint az a videó végén el is hangzik), és a legjobban felszerelt, legmodernebb turistaháza is (Galyacentrum), kevésbé fantasztikus menüvel, de az ország egyetlen, kilátóban elhelyezett bivakszállásával. 

Kilencedik rész: A legextrémebb nyári alvóhelyen éjszakáztunk, de csúnyán beáztunk. Kéktúra a rengeteg víz jegyében. Hollókőn érdekes volt a skanzen falai mögé, a valódi falu valódi életébe bepillantani, a gombás-csülkös pacal és a buli pedig egyszerűen zseniális volt.

Tizedik rész: Így kell lucskos bakanccsal csipkefonalba és magnószalagba gabalyodni Nógrád megyében. Sose gondoltam volna, hogy a csipkék vagy az orsósmagnók fel tudják kelteni az érdeklődésemet. Úgy mentünk be forgatni, hogy lehet, be se kerül a videóba, legfeljebb vágóképként. És nemcsak én, a gyerekek is csak lestek, főleg az orsósmagnóknál.

Az éneklő asszonyokba teljesen véletlenül futottunk bele. Először egy nyitott ajtón szűrődött ki az ének, aztán pedig Zsabica után kérdezősködve mentünk be egy házba. A szlovákul éneklő idős nénit hallgatni hátborzongatóan jó volt. Ez a rész annyira énekes rész lett, hogy még Vili fiamat is sikerült dalra bírni a túra vége felé.