Nyomokban punk: megnyitott a BrewDog Budapesten

Szekeres Máté 11.15 Brewdog-9
2018.11.16. 17:02
Kézműves sörök, neonfények, félhomály, átlagnál magasabb árak - megnyitotta első kelet-európai helyét a BrewDog sörfőzde, mi pedig teszteltük.

Ha az egész kézműves sörös-mozgalom globalizálódásával kapcsolatban bűnrészessé lehetne valakit tenni, akkor az a skót BrewDog lenne, ami 2007-ben két sörfőző csávóval meg egy kutyával indult útjára, és jutott el oda, hogy kicsivel több mint tíz évvel később hatvan vagy hetven valahanyadikként Budapesten is nyissanak egy helyet.

Persze a hazai craftélet enélkül is tök jól megvolt eddig, az utóbbi években egyre felkapottabbak lettek a kézműves sörös helyek, tavasszal már olyan sörfesztivált rendeztek a Budapesten, ahol egy rakás menő főzde ott volt Kaliforniától Svédországig. Mégis, a most megnyitott hely igyekezett úgy pozicionálni magát, hogy ez valahol a magyar craftélet elismerése is, és függetlenül attól, hogy mennyi maradt meg az eredeti punkságból, egész jelentősnek mondható, hogy megjelentek a budapesti belvárosban, mert egy szubkultúrából szépen befutott brand nyitott helyet az Anker közben, az egykori Anker helyén

Az Aberdeenből indult főzde ugyanis mindig is igyekezett hangsúlyozni a punkságát, csak közben egy évtized alatt egy világszerte több mint százezer részvényessel rendelkező nemzetközi hálózattá nőtte ki magát. 

Az Egyesült Királyságban és a nagyobb nyugat-európai városokban már régóta nyomulnak,  Közép-Európában viszont ez az első kocsmájuk, a legközelebbiig Németországig kellett menni eddig.

Ha belép az ember, akkor egy izzó vörös neonfényes, ketreces, graffitis belső berendezése fut bele a régi Anker klub helyén, van egy nagyon erős indusztriálos hatása a dizájnnak.

Megvoltak a kétségeim, hogy egy ekkora helyet be tudnak-e lakni, de egész jól sikerült: a hosszú pult fölött ott világít a védjeggyé vált moziterminálos kijelző a sörlistával és az árakkal, megvan a többi helyükre jellemző félhomály, a hangos a zene, a falakon itt-ott graffitik, bár a vécében tekerésre még leestek a csapok, de összességében a berendezés tényleg olyan, mintha az egyik londoni bárjukba esnénk be.

Na de tudjuk le a kötelező köröket az elején, amik ilyenkor fel szoktak merülni.

  • Rá lehet mondani, hogy drága? Igen.
  • A magyar kézműves sörös helyek árainak megfelelően van belőve a hely? Hát, valamivel fölötte van: korábban lehetett hallani olyen ígéreteket, hogy a helyi craft helyek árai fölé nem mennek,  de azért pár száz forintot pakoljunk rá az alap budapesti kézműves sörös árakra, tehát korsónként 1500-2000 forint közötti összegekre lehet számítani. De mivel erről a cégről van szó, ez sem annyira meglepő. 
  • És mit kapunk ezért cserébe? A főzde jól felfuttatott kínálatát fixen, ami azért több helyen is kapható itthon, igaz, így egyben nem.

Ha egyszerűsíteni akarnánk, akkor ez a könnyedebbtől fajsúlyosabb ipákban (nem hiányzik a cég zászlóshajójának mondhat sör, a Punk IPA sem), csúszós pale ale-kben és stoutokban merül ki. Emellé még jönnek az olyan kisebb mennyiségben lefőzött, olykor szezonális söreik, melyek az ígéretek szerint a brit helyeikkel egy időben megjelennek majd itt is. Ha lesz erőssége a helynek a jövőben, akkor ez az.

Ami nagy plusz, hogy a csapokon vendégsörként a hazai elismert főzdék is ott lesznek, a nyitáskor a Mad Scientist, a Balkezes, a Monyó és a Tuffbuzz egy-egy söre is ott volt a kínálatban,

és az ígéretek szerint ezt a szokást meg is fogják tartani, valamint hazai és külföldi csapfoglalások is várhatók. Ez azt jelenti, hogy egy adott külföldi vagy hazai főzde érdekesebb söreit rakják fel ezekre az alkalmakra.

A külföldi BrewDog kocsmákhoz hasonlóan itt is van konyha, ami leginkább a burger-hot-dog-csirkeszárny hármas mentén dolgozik. Kikacsintás a magyar piac felé, hogy a csalamádés retroburger is menüre került, bár háromezer forint közeli pénzt kicsengetni ezért nosztalgiából valószínűleg senki nem fog, itt inkább a turistáknak kínált egzotikumként kell értelmezni a dolgot.

A nyitóesten kínált kaja, legalábbis amihez volt szerencsénk, az erősen közepes volt. A burgereknél a hús minőségét lehet kiemelni, a csirkeszárnyak az erősen elmegy kategóriába tartoztak, de a hot-dogok például kifejezetten működtek. Egyelőre úgy fest, hogy erősen work in progress volt a konyha, de ez egy új helynél nem meglepő, szóval messzemenő következtetést nem is érdemes levonni még. 

Merész figyelemfelkeltés

Az látszik, hogy a BrewDog nem próbál finomkodni: a legolcsóbb sör is drágább, mint sok helyen a felső kategória, de közben nem is próbálja átverni a gyanútlan kézművessörözőt. A Dog G stoutból decije ezer forint felett van, viszont cserébe nem is hiányzik belőle a pohár, és mégis ad annyi pluszt, hogy senki sem fogja a fejét fogni a végén (oké, a 17 százalékos sör után talán mégis). Vannak olcsóbb és jobb kézműves sörözők is a BrewDognál, de az biztos, hogy az új hely látványosan, és sok szempontból merészen hívja fel magára a figyelmet, még ha ezzel elsőre be is határolja a célközönségét. (Iván András)

A megnyitón ott volt a skót főzdétől Graeme Hamilton, aki elmondta, nem igazán az a cél, hogy versengjenek a belvárosban megtalálható többi kézműves hellyel (mert 2-3 kilométeres körzeten belül azért több ilyen is van), inkább szeretnék összefogni, támogatni a hazai craft életet.

Az külön biztató, hogy a hely nyitása az ígéretek szerint azt is jelenti, hogy erősebb BrewDog-jelenlét lehet például a hazai kézműves sörfeszteken, és akár a hazai főzdéknek is megnyílhat az út afelé, hogy megjelenjenek a lánc egy-egy külföldi kocsmájában. Aztán majd meglátjuk, mi sül ki ebből. 

Lebutítva a lényeg az, hogy kaptunk egy kicsit borsos árakkal működő, undergroundnak szánt, mégis kicsit kirakat helyet a belvárosban, ahova viszont érdemes lesz időnként beugrani egy-egy különlegességért.