Kylie Jenner lett a világ legfiatalabb milliárdosa

1200x0
2019.03.06. 11:10

A Forbes gazdagember-listájával tegnap is foglalkoztunk, hiszen két magyar siker is született, egyrészt Csányi Sándor feljebb tornázta magát a dollármilliárdosok között, és már az 1941. helyen van, míg Mészáros Lőrinc a maga 381,3 milliárd forintjával a 2057., és nem mellesleg ő is leveri mai cikkünk alanyát, a Kardashian klán egyik vadhajtását, a 21 évesen milliárdossá lett Kylie Jennert. 

A Forbes megjegyzi egyébként, hogy Jenner csak abban az értelemben első, hogy ő a legfiatalabb, saját erőből milliárdossá lett ember, bőven akadt 21 év alatti örökös és örökösnő a világtörténelemben. Kylie Jenner viszont úgy lett milliárdos, hogy az általa alapított Kylie Cosmetics nevű cég a harmadik évében, azaz tavaly, már 360 millió dollárnyi kozmetikai portékát értékesített világszerte.

Jenner milliárdja két évvel hamarabb jött, mint a Facebook-alapító Mark Zuckerbergé (neki 23 év kellett hozzá). A lista élén továbbra is Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosa áll 131 milliárd dollárral, neki pl. 2018-ban 19 milliárd dollárt sikerült hozzátennie a vagyonához.

A Forbes listájára 252 nő került fel, közülük a leggazdagabb, önerőből milliárdos nő a kínai Vu Ja-csün (Wu Yajun) a maga 9,4 milliárd dollárjával. Az idei listára 2153 milliárdos került fel, míg 2018-ban még 2208-an voltak.