A legjobb eldugott helyek a Szigeten

DSC2442
2019.08.10. 19:48
Összeszedtük a szerintünk legjobb nem zenei programokat, és azokat a kevésbé ismert helyeket is, ahová mi pihenni mennénk, vagy a tömegtől besokallva menekülnénk.

Bár idén minden eddiginél többet költött a Sziget a sztárfellépőkre, és elég erős line-upot hoztak össze a sokba kerülő Ed Sheerannal és a még többe kerülő Foo Fightersszel, a Sziget már régóta sokkal több egy zenei fesztiválnál. Ha épp nem érdekel minket egyik koncert sem, vagy egyszerűen csak a fesztiválhangulatot keressük, akkor is van egy csomó lehetőségünk jól érezni magunkat úgy, ahogy máskor nem lehet Budapesten.

A helyek mellé odaírtuk azt is, hogy milyen számmal lehet őket megtalálni a Sziget térképén.

Sziget_Portal (48)

Az egyik legérdekesebb új helyszín, amit kicsit nehéz volt megtalálni, mert nem egészen ott volt, ahol a térkép jelölte, és a közvetlenül mellette üldögélő biztonsági őr sem tudta, miről beszélünk, de végül nagyon is megérte az a plusz kör, amit tenni kellett érte (a Sátor határok nélkül és egy térképen nem jelölt sátor között volt).

A Sziget_Portal egy kicsi, aranyszínű konténer, ami össze van kötve több mint 40 másik nemzetközi portál egyikével. Bent az egészfalas kijelzőn két vidám palesztin lányt találtunk teljes életnagyságban, akikkel úgy tudtunk beszélgetni, mintha egy helyiségben lettünk volna, és ők nem valahol Gázában ülnének egy ugyanilyen konténerben.

Az élményt nem zavarta meg látható kamera, mikrofon vagy felesleges fények, az immerzív környezetben tényleg fesztelenül lehet beszélgetni olyanokkal, akikkel egyébként soha nem találkoznánk. És ez a Portal hálózat lényege.

Sziget_Portal
Sziget_Portal (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Cinema Hungary (71)

A Múzeumi Negyed mellett találtuk meg a Filmalap és a Sziget közös mozis sátrát, ahol minden nap dél és éjfél között magyar filmeket vetítenek angol felirattal, mi a Könnyű leckék című dokumentumfilmre ugrottunk be. A belépéskor rögtön a kezünkbe nyomtak egy zacskó popcornt, ez mindenkinek jár, és babzsákokon vagy székeken ülve, kényelmesen lehet mozizni. A sátorba folyamatosan szállingóztak be kíváncsi emberek, de jól el lehetett férni. Ideális helyszín kicsit lazítani.

Cinema Hungary
Cinema Hungary (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Luminarium - Daedalum (76)

Ez az ultimate chillzone, ahol addig maradhatunk, amíg csak nem szégyellünk, ha egyszer ki tudtuk várni a sorunkat. Mivel szabályozva van a bejutás, ezért egyszerre sosincs bent túl sok ember. 

A Luminárium egy 19 kupolából álló nagy gumilabirintus, amit idén a Daidalosz által épített krétai labirintus ihletett. Kívülről csak egy nagy, szürke, sérülékeny kukacnak tűnik, de ez a kukac egy különleges helyszínt rejt lágy fényekkel és halk relax zenével, kiszakít a Sziget poros és zajos valóságából, hogy egy biztonságos buborékban töltsünk el pár percet. Nyugtatja az idegeket és tök jól is néz ki.

Belépés előtt a cipőnket le kell vennünk, ami helyzettől és a velünk együtt belépők lábának állapotától függ, hogy jó dolog-e.

Luminarium - Daedalum
Luminarium - Daedalum (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

XS Land (64)

Egy nyugis, csendes helyszín, ahol ki lehet próbálni, milyen lenne kerekesszékesként vagy látássérültként élni. Van vaklabirintus, kerekesszékes akadálypálya, kosárpalánk és ülőröplabdapálya is. Mi például nem tudtuk, hogy létezik sziámi-kerekesszék, most kipróbáltuk. Hajtani könnyebb, irányítani nehezebb, mint gondoltuk volna.

XS Land
XS Land (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Cirque du Sziget (66)

Látványos magyar és nemzetközi cirkuszi előadások jöttek idén is, ezeket önmagukban, a Sziget nélkül is szívesen néznénk. Nemcsak a sátorban, hanem a kisebb külső színpadon is vannak produkciók, amiket színes árnyékolók alatt padokon és kartonból készült ülőkéken lehet nézni. Akik úgy érzik, megtalálták magukban az akrobatát, azok ki tudják próbálni a Rippel fivérek cirkusztanodájában a trapézon lógást és a fura föggönyökön csimpaszkodva táncolást is (ez amúgy az ariel dance vagy ariel akrobatika).

Cirque du Sziget
Cirque du Sziget (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Vándor Vurstli (65)

Egy csomó retrónak tűnő vurstlijátékot lehet kipróbálni, amiből a mi kedvencünk a minióriáskerék és a kalapdobálás volt. Kicsit érdekesebb helyszínnek tűnik messziről, mint amilyen valójában, bent elég sokat kell sorbaállni egy kis jóslásért vagy szalámis célbadobásért. Bűvészelőadás is pont volt, amikor ott jártunk, de ezt csak a programfüzetből tudtuk meg a nagyon alacsony színpad és az érdeklődők miatt. A magyar vurstlitörténelmes minikiállítás meg sajnos zárva volt, pedig tudni akartuk, milyen múltat idézünk meg a valóban látványos vidámparkkal. Viszont a látványért a kedves minióráskerékkel és a festett játékokkal megéri benézni.

Vándor Vurstli
Vándor Vurstli (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Színház- és táncsátor (68)

Amikor ott jártunk, a belső színpadon pont nem volt semmi, a külsőn viszont egy egymásra több emeletben felmászó tánccsoport szórakoztatta a nagy füves placcon üldögélő szigetelőket. Bár sokan voltak, mégsem volt tömegérzésünk, hátul ülve is láttuk, mi történik a színpadon. A magyar Queendom című előadást ajánljuk itt, amit vasárnap és hétfőn is játszanak majd.

Színház- és táncsátor
Színház- és táncsátor (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Hungarikum falu (50)

Elsősorban a nem magyar közönségnek szól, de a magyarok is boldogan néptáncolhatnak, fonhatnak kosarat, vagy pihenhetnek a kis színes homlokzatokból álló műskanzenben.

Hungarikum falu
Hungarikum falu (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Sziget Beach (1)

Az Óbudai-sziget K-hídtól legtávolabbi pontjára érdemes elsétálni, valószínűleg ez a legjobb programnélküli nem zenei spot az egész Szigeten. Idén végre tettek ki jópár napágyat is a kavicsos szigetcsúcson elkerített “strandra”, ami egy pár méteres kis sekély rész a Dunában. Tökéletes hely csak úgy bámulni a vizet, beszélgetni, elmenekülni a zaj és a tömeg elől.

Sziget Beach
Sziget Beach (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Cökxpôn Chill Garden (1)

Ezt következetesen ambient sátornak, vagy egyszerűen csak strandnak hívtuk végig, mert az túl hosszú és bonyolult név, hogy Wow Hungary Sziget Beach és Cökxpôn Chill Garden.

Mindegy is, a strand és a Cökxpôn a legjobb hely, ha már elfáradtunk a szakadatlan gyaloglásban és a Tini Nindzsa Teknőcnek öltözött britek kerülgetésében. A Cökxpônban párszáz négyzetméternyi padlószőnyegen, kanapékon, székeken, függőágyakban lehet pihenni, aludni, ülni, feküdni, és ezt még az ott tartott workshopok és DJ-k is csak mérsékelten zavarják. (A padlószőnyeget pedig a szemünk láttára porszívózta valaki!) 

Cökxpon Chill Garden
Cökxpon Chill Garden (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Art Zone (5)

Biztos pont a Szigeten, ha tömeget kerülnénk el, vagy elfáradtunk a különböző ismerőseink utáni bolyongásban, ez egy jól elkerített rész művészettel, füves réttel és nyugival, viszont csak este 10-ig van nyitva. Állítólag este 8-10 között fényinstalláció is volt, de mi azt nem találtuk meg.

Art Zone
Art Zone (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Múzeumi negyed

Ha végképp mindenhol tömeg van, menjünk a Múzeumi negyedbe, ott garantáltan nem lesz, cserébe ott van a Közlekedési Múzem kitelepülése, a Mai Manó ház szelfifallal, a Capa Központ, és még egy csomó más is, de sajnos csak este 8-ig.

Múzeumi negyed
Múzeumi negyed (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Pro tipp: Afro-latin-reggae falu (36)

Ahol mindig van legalább egy pult, aminél nem kell órákig sorban állni, ahol lehet vizipipázni a Marrakesh sátorban, és ahol ki tudjuk fújni magunkat.

Afro-latin-reggae falu
Afro-latin-reggae falu (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Pro tipp: Magic Mirror (7)

Kilóg a többi közül, mert egyáltalán nem eldugott hely a Sziget egyik legjobb és egyben LMBTQ helyszíne: ha van program, akkor biztos, hogy érdekes és látványos, ha éppen nincs, akkor a körben elhelyezkedő kényelmes boxokban meglepően sok időt el lehet tölteni, ha már van több tíz kilométer a lábunkban aznap.

Magic Mirror
Magic Mirror (Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Mit tegyek, ha nem tudtam elmenekülni a tömeg elől és beszorultam?

Nem lehet mindig elmenekülni a fesztiváltömeg elől, ilyenkor könnyen úgy érezhetjük, hogy veszélyben vagyunk.

  • Célszerű előre végiggondolni, hogy milyen menekülési lehetőségeink vannak, hol vannak a kijáratok, fesztiválsátrak esetében sokszor nem ugyanott, ahol a bejárat!
  • Ha észleljük, hogy sűrűsödik a tömeg, amíg lehet, álljunk máshová, távolabb a közepétől.
  • Próbáljuk megőrizni a nyugalmunkat.
  • Ne próbáljunk a tömeggel szembe menni, hanem a tömeggel együtt haladjunk.
  • Apró, nem éles irányváltoztatásokkal próbáljunk a tömeg szélére kerülni, ahol már ritkább és biztonságosabb a tömeg, de ez egy zárt helyszínen sajnos nem mindig működik.

(Borítókép: Luminárium. Fotó: Kaszás Tamás / Index)