Judit
-2 °C
8 °C

Ilyen volt a Hárman Párbanban

2003.07.18. 09:18
Hétfő este négy nap szándékos tesztoszteron-túladagolás után (nagybetűs Férfi voltam ugyanis ország-világ előtt) kikerültem a Hárman Párban Házból. Nem bánom, mert legalább három szív fáj már így is - az enyémmel középen. Most elmesélem, hogyan ért ide a történet onnan, hogy az ember kicsi egója szeretne médiakomponens lenni és elmegy valami válogatásra - bocsánat, castingra.
Nem akármilyen napon kezdődött ez

Tekintse meg fotóinkat
Ember lediplomázik, a bizottság vezetője kimondja a végszót. Öltöny-nyakkendőben integet a Schönherz kolinak, felszáll a négyeshatosra a Goldmannál. És akkor hívnak - Anikó az -, hogy ugye kedden kiválasztottak a fotózáson és akkor másnap reggel mikorhol. Melegzuhany. Az ember ettől a naptól amúgy is új életet kezdene. Munkája van régóta, ez nem titok, de mondjuk most már lenne ideje egy komoly nőre, egy olyan igazira, aki mondjuk 1000 km-en belül lakik, de ugyanúgy aranyos, kedves, vicces, meg- és beindító, mint az volt ott, a távoli Krétán. És akkor a lehetőség, kész picsa, meleg málé elékerül. Este az egyik plázakultúrában még bevásárolja az új piros virágos havajinget, majd ebben megy be, gondolja. Aztán tényleg.

Aggódó barátok kérdezgetnek, nem igazán értik, minek megyek be egy ilyen műsorba? A válasz nagyon egyszerű, ezt is ki kell próbálni. Nem minden nap csajozik az ember a tévében, én konkrétan több évvel ezelőtt tettem ilyet utoljára. Hiányzik. Meg aztán van abban is valami jóleső érzés, hogy az ember lazán, csuklóból, szexuális ellenszolgáltatások nyújtása nélkül átmegy a castingon. Persze ez akár gyanús is lehetne.

Az első nap a legnehezebb

Hajnal, némi szőrtelenítés, néhány napi letöltést betáraz a várakozósorba, majd elhatározza szigorúan, hogy bent nem foglalkozik számítástechnikával - ez stratégia. Bulihangulat, jófejség, kétértelmű mondatok, a jókedvű becsajozás mámorító íze - erre kondícionálom magam.

A mosolygós Magdi kicsit nehézkesen vezeti a Hárman Párban feliratú járgányt a helyszínre - automatához szokott. Kérdezgetem, de semmit nem hajlandó elárulni abból, ami titok. Biztosra veszi, hogy estére baromira fáradt leszek. Azt, hogy "ha még addig játékban leszel", nem teszi hozzá.

A sminkes csajt biztosan castingolták. Nem lehet úgy, hogy nem. Bizonyára az sem véletlen, hogy előre figyelmeztetnek: ő nincs benne a játékban. A férfi persze nem akarja rögtön eldurrantani az összes puskaporát, tűri a sminkelést, mintha mindennapos dolog lenne, feltesz egy két érdeklődő kérdést, majd a konkrétan felmerülő igény szerint, megadja a telefonszámát arra az esetre, "ha majd kikerül a házból" és nem jön ettől zavarba. Jól van, menni fog ez.

Az ajtó előtt állok, nem tudhatom, ki van bent és ők sem tudják, hogy ki megy be, még csak azt sem, hogy fiú-e vagy lány. Bemutatják a stábot a képernyőről már ismerős üvegasztalos helyszínen, de a lelkemre kötik, hogy csak suttogva köszönjek, mert a szereplők ugyan a szobájukban vannak elzárva, de vékonyak a falak és nem hallhatják meg a hangomat. Na majd jól megkapnak - gondolom. Hát meg. Először Gyulának mutatkozom be - hiba, a lánynak kellett volna először - nem baj, remélem nem illemtanár egyik sem. Érezhető a feszültség, Ági egyből intim részre tapint, hogy levágatnám-e a kedvéért a szakállamat. Egyből így. De valahogy csak átveszem a szót, és Ági visszavesz. "Te vagy az első fiú a házban, akivel lehet beszélgetni" - mondja el később. Most ezt mire véljem?

Tetoválás van a derekán és a mellén, piercing a nyelvében, valamint a köldökében. Huh, ezt olvasták volna le az adatlapomról? A szeme, a szeme az igen ismerős. Ági hatodik napja van bent, tapasztaltnak számít. Mindent tud, hogy mikor kell beszélni, hogy melyik operatőrt hogy hívják és simán feldugja magának a mikroportot is segítség nélkül. Azt is tudja, hogy melyik biztonsági őrrel lehet jót beszélgetni, mert itt este nem ám szabad matekolás van, hanem mindenki alszik a saját szobájában és erre egy szekuriti vigyáz. Gyula kifejezetten az a jóvágású, tesiszakos gyerek, aki a diszkóban mindig szkórol - akkor is, amikor én nem. Ági reggeli mondatai járnak a fejemben.

Jeges helyszínen van az első randi. Szegények, egyikőjük sem tud korizni, én tudtam volna, de nekem nem jutott, merthogy én voltam az ún. "recskázó", szóval a lúzer, úgy mondják dramaturgiailag, na. Semmi nincs megbeszélve előre, de mégis szappanoperába illő a dolog, ahogy Ági elesik, de úgy igazán, hogy fáj is neki, Gyula meg érthetetlen okokból balra el. Én Ágit vígasztalom, csekkolom a sérülését. Ezzel egyből egy testhossznyi előnyt szerzek, és ezt Ági a kamera előtt mondja el, mert az operatőrök végig velünk vannak. Aztán megkérnek, hogy egy közeli kép kedvéért vizsgálgassam még egy kicsit a térdét.

A perzsa éttermes délutáni randin észreveszem, hogy Ági konkrétan zavarban van, na nem a kamerák miatt, azt megszokhatta már. Itt egyébként desszertként vízipipáztunk is, de ezt valamiért kivágták az adásból. Miközben Gyula interjúzik, Ági a szemembe néz, és már tudom, hogy este engem választ. Naná, hogy engem, de azért valljuk be, izgultam kicsit.

Este, az éjféli jelenetnél Ági kijön a nappaliba. Hoppá! Jó, megáll, lehiggad. Ha ma kijött, biztos kijön holnap is, én még itt akarok lenni egy kicsit. Nem rohanunk sehova.

Reggeli megérdemelt smink

A sminkes lánynak milyen szép a lábfeje a kis rózsaszín papucsban. Örökbe is fogadnám, akár - célzok a pólóján látható "Adopt me" feliratra. Paulina jön be, atom mellekkel. Ez szívatás, érzem. A jelentkezési lapomra ugyanis ráírtam, kerek, mint a perec, hogy nem akarok nagymellű lányt. Tényleg nem. De azért lefényképezem, majd valakinek megmutatom, aki irigyelni fog ezért. Később megtudom, hogy egy fél ország azért izgult, hogy legyen vele fürdőruhás jelenet - nem volt. Helyette viszont a szinkronizálásos jelenetben megcsókoltam Ágit. Én, ott a száján. Persze csak "színészi" jelleggel. Úgy tudom, a műsor történetében először volt ilyen mértékű interakció két szereplő között, és ezen kicsit csodálkoztam is. Mivel nem akartam, hogy a lányok idejekorán úgy érezzék, elbillent a mérleg, gyorsan megcsókolom Paulinát is. Fifty-fifty. Ezt mondjuk nem vették fel, nem illett bele a forgatókönyvbe. Magam ennek sem tulajdonítottam nagy jelentőséget, inkább csak olyan szájrapuszi volt, de látni kellett volna, Ági hogy nézett! Már megérte.

Este mérleg. Paulina leírva, ez nem vita tárgya. Ági nem teljesen az esetem, de van benne valami, ami megfog. Legyünk reálisak, abban egy percig sem bíztam, hogy itt fogom megtalálni életem párját nyugdíjig, de azért Ági elég vonzó ahhoz, hogy ne tudjak átnézni rajta. Az esti interjúban el is mondom - megint nem tudok hazudni - hogy én bizony Ágival nagyon szívesen, ha csak... na igen, ha csak másnap nem jön be egy olyan lány, akibe én teljesen.

Ha csak

Klikk a képre!
Ezt a lányt - akibe én az első pillanattól teljesen - Giginek hívják (véletlenül ő is Ági, de valahogy meg kellett különböztetni). Ő jön be reggel a spalettás ajtó mögül, miközben mi Ágival az üvegasztalt ujjlenyomatozzuk össze. Érzem, baj lesz, remélem, ez nem látszik rajtam. Ágira pillantok, ő kivételesen teljesen nyugodtnak látszik, pedig én nem vagyok egy jó színész. Az operatőrök arcáról sem tudok mást leolvasni, mint hogy rendben van a fehéregyensúly. Első feladatként Ágival kell kutyát idomítani, ami nekem nagyon nem megy, de azon kapom magam, hogy tigrisbukfenc közben is Gigit figyelem. Ha ez a csaj ennyire aranyos, amikor kutyagumit szedeget a kamera előtt, akkor milyen lehet vele aludni? Valószínűleg puha és finom.

Délután nagyot kacsintok a szerkesztőre - ő a kéz tulajdonosa, aki tartja a kártyákat választásnál - és úgy, hogy más ne vegye észre, a fülébe súgom, hogy tegye már kívülre Gigi kártyáját. Nem tudom, hogy vette-e, de én a külső kártyát húzom és az Gigi. Elmegyünk egy körre airboarddal a Népligetben. A páros airboardozáshoz annyira erotikus pozíciót kell felvenni, hogy hirtelen el is feledkezem a kajánul ránkmosolygó melegekről, akik a padokon ülnek az út két oldalán. Szóval Gigi van elöl, én meg úgy pont a célegyenesben közelítek (pontosabban tapadok) hátulról, enyhén berogyasztott térdekkel. Nedves tényként kezelem, hogy a csípője pont a megfelelő magasságban van, és nem játszom el ezzel a gondolattal azonnal, mert jó lenne már megállni ezzel a lebegő platformmal, amit úgy kell, hogy mind a ketten előrehajolunk a korláton át. Én időt kérek és jelzem a szerkesztőnek, hogy kéne még gyakorolnunk ezt a fékezést, mert elég necces, ha egy autó szembejön, valamint, hogy sürgősen készítsenek egy 18-as karikát balra le. Én szóltam.

Estére megint otthon (mit otthon, a házban) vagyunk és tudom, érzem, hogy nem vagyok már itt játékos, vagy képernyőre kerülni akaró médiakomponens. Egyáltalán nem vagyok játékos kedvemben. Egyáltalán. Gépiesek a mozdulatok, rutinból beülök a két egyenként gyönyörű szempárral szembe, felemelem a kártyákat, kamera forog, na innentől kezdve van az, hogy nem lehet megismételni a felvételt. És Ági nem izgul, pedig izgulhatna! Észrevehetné a kis könnycseppet a szemem sarkában és elgondolkodhatna rajta, miért van ott. Kisnyúl nem borotválkozik, azért! Gigi furcsállja az arckifejezésem, de ez érthető, még csak egy napja van itt, nem ismer. Mindegy, betolom az egyik kártyát az asztal közepére, némán felállok és visszamegyek a szobámba. Törés. Nem láthatom az arcukat, ahogy felfordítják a kártyát Gigi arcképével. A tapasztalt tévénézők tudják, hogy ez azt jelenti: Ági repül.

Dráma. Elképzelem, hogy az AGB Hungary adataihoz konvergáló számosságú nézőtömeg nagyobbik része heves szívdobogással élte meg ezt a pillanatot. Nem akarják elhinni, hogy Ágit, aki végre megtalálta Gergőt, a nyolcadik napon kivágják. Nem igazságos. A férfinek meg ott folynak a könnyei a szobájában, de azt nem mutatja a kamera. És feltételezem, ez senkit nem is érdekelt volna. Magyarázatot akartak, mint Rita ("hogy mondjam el, hogy vágyom rád?" - ez most egy másik film, de ide kellett beszúrnom), a szerkesztő, aki bejött hozzám és nem értette, ezért ezt jobb nem is megmutatni.

Nem tudom, Ági mit mond az interjúban, nekem aztán később személyesen megköszöni, felszabadultnak látszik, már nagyon sok volt neki ez a nyolc nap. El is hiszem.

Innentől gyors mélyrepülés

Korán ébredek, kidob az ágy. A biztonsági őr felügyeletével becsempészek Giginek egy pohár kakaót, amíg alszik. Olyan édesen. Gigitől tegnap megtudtam, hogy nem szereti a magas és a kövér srácokat. Az új srác, aki bejön Tamás, először is nagyon magas, másodszor meg nem vékony egyáltalán. Nem lesz konkurencia. Ellenben, baromira jó fej és egy igen szép kivitelű ALIEN tetkó van a vállán. Szalonokban úgy mondják: Giger. Lefényképezem magamnak, aztán később magammal. Lenyomok egy krokodilos birkózást a Velencei-tavon, majd dodzsemezünk. Tamásnak új az egész, én meg már kezdem picit unni, de azért Gigi jelenléte tartja bennem a lelket. Meg Robi, aki állatul hajtja a járművet egyik helyszínről a másikra, 4000-nél nem érzi a kocsit a kanyarban, ezért visszavált, kettőt, közben ordít a mobiljába.

Aztán este Gigi kidob. Úgy fordítjuk fel a kártyát, hogy én oda se nézek. Mindegy, mert én már mindenképpen nyerek. Ha kiválaszt, akkor komolyan gondolja a beszélgetéseinket és azt is jelenti, hogy éjjel kijön és elmegyünk valahova nyaralni. Ha pedig kidob, akkor csak szimplán megkegyelmez és hazamehetek. Szóval az utóbbi és ennyi bőven elég volt belőlem tényleg.

A nézők biztos azt gondolják, igazságos, cserébe azért, amit Ágival tettem. Meg hogy mennyire megszívtam, hogy ezért a fiatal, komolytalan lányért kidobtam a tutit és most így járás esete forog fenn. Azok, akik ezt gondolják, túlságosan komolyan veszik az egészet, biztosan komolyabban, mint én. Akkor itt valami bibi van, nem?

Egy ideig furcsa volt, hogy senki nem mondja, hogy "csendet kérünk, felvétel lesz, kamera forog, csapó és tessék!" - de már elmúlt.

Szóval ezt hívom én félvalóságshownak. Azt teszel és mondasz, amit akarsz, közben a stáb arra törekszik, hogy jó felvételeket csináljon, szerkeszt, rávezet és a végén jól megvágja az egészet, hogy kerek legyen. A műsor szerkezete, persze érthetően meghatározza a dolgok menetét, ettől eltérni nem nagyon lehet, már csak a licensz miatt sem. Az itt a kérdés, hogy te mit tudsz ebből kihozni, nem pedig az, hogy miért ül mindenki reggel az asztalnál, meg hogy mit csinálnak a szereplők a kiválasztás és az éjfél között. A rendszer hibájának tartom, hogy az igazán velős beszélgetéseket, az igazán megható érzelmeket nem tudják a képernyőre vinni. Persze lehet hogy ez nem is cél. Ezek valahogy mindig a kamerán kívül történtek és óhatatlanul is benne maradt a szereplőkben a gátlás, hogy megjátsszák magukat, amikor veszik. Én a magam filmjét szubjektíven néztem végig és nekem így is kerek volt.

Több szereplővel is megbeszéltük, hogy kicsit olyan ez, mint egy kalandos nyaralás nagyon barátságos és megszerethető emberekkel - ide most a többi szereplőt és a stáb egészét is beleértem. Ha valaki ezek után is nekem szegezi a kérdést, ugyan mondjam már el, miért bohóckodtam egy ilyen műsorban, akkor azt fogom róla feltételezni, hogy sajnálja, sőt talán irigyli is tőlem ezt a négy, remek szórakozással eltöltött napot, ami kellemes emlékként marad meg emlékezetem végeláthatatlan tengerében.