Judit
-2 °C
8 °C

Freud, tangó, anyatej

2004.07.18. 09:52
Buenos Aires lakói a vendéglátóhelyek heves látogatása közben tömeggyilkosok lakcímét mutogatják a tüntetéseken, ha pedig éppen gazdagok, akkor is szakadt autóval járnak, biztonsági okokból. Közben láthatólag jól mulatnak, akárcsak az Index tudósítója, aki vidám túra keretében nézte meg, magához tért-e teljes gazdasági összeomlásból Argentína. Ha már arra járt, elugrott Uruguayba is, ahol igen jól kinéző szellemvárost talált, meggyőző mauzóleummal.
A sofőr egy öreg, viharvert argentin, aki nem kapcsolja be az órát, csak amikor szólunk, majd hirtelen, ideges mozdulattal felkanyarodik egy kikötői rámpára és száznegyvennel vágtat a betonkockákon a kihalt dokkban, mozdulatlan óriásdaruk és felhalmozott konténerek között.
Nézegessen képeket!
Rettegve markolásszuk az ajtót, a legjobb esetben is egy féllegális panamai teherhajón végezzük, még ma kioperálják a vesénket, aztán játszanak egy parti pókert. Pár hétig életben tartanak egy hűtőkonténerben és ki tudja mire használnak még. Helyi kapcsolataink épp a napokban figyelmeztettek, hogy nem árt nyitott szemmel ülni a taxikban, mert csúnya vége lehet. Nem úgy rabolnak ki, mint odahaza, túlpörgetve az órát, vagy felszámolva a hazautat Törökbálintra, hanem rendesen, pisztollyal, rövid kényszermegállóval a bankautomatánál és ez még az olcsón megúszott, vendégszerető verzió. Nem vettük nagyon komolyan, de most azért ránk tör a frász és kitart, amíg vissza nem térünk a rendes forgalomba a lidérces rámpáról.

Dizájnolt összeomlás

Buenos Aires 10 milliós, helyenként Madridra, New York-ra, máshol a londoni Sohora emlékeztető civilizált város és a szegényebb negyedek sem brazil favellák. A huszadik századi építészeti stílusok a legjobb arcukat mutatják, ha két téglát egymásra raknak, már az is valahogy ízléses. A fő ütőérnek számító Július 9. sugárút olyan széles, mintha lebetonoznánk a Dunát, de a többi rész is tágas, levegős, jó arányú. A Palermo negyedet ellepik a vad külsejű dizájner butikok, éttermek és a feltörekvő pénzes bohémok. A konzervatívabb gazdagok a Recoleta magasházaiban laknak luxuslakásokban, külön bejárattal és lakrésszel az egyenruhás személyzetnek. A konzervatívabb hullák meg ugyanott, a Recoleta luxustemetőjében, a modern házak közé ékelt kriptavárosban. Lehet, hogy itt is van, de mi nem láttunk külön lakrészt a személyzetnek.

A La Boca negyed, a Boca Juniors focicsapat hazája. Buenos Aires képeslapra álmodott turistanegyede a valóságban nem sok élvezetet tartogat. Klasszikus turistabaszogató behívóembereken és erőszakos utcai rajzolókon kívül harcias zsebesek várják, hogy a béna külföldi letérjen a főutcáról, be a Boca baljós árnyai közé. Vannak színes, ámde nyomorúságos házak, tangóshow-k és szerencsére egy-két lustán várakozó taxi.

Jézuska és a szegecsek

A közbiztonságnak nincs konjunktúrája mostanában. Amióta felrobbant a képzeletbeli szippantóskocsi Buenos Aires fölött és beterített mindent az évek alatt felhalmozott cuccal,

Nézegessen képeket!
vagyis kitört az aktuális válság, sokaknak megkeseredett az életük. Vannak, akik még most is verik a bádogfazekat minden délben a bankok előtt, ahol zárolt számláik halódnak, és vannak, akik külföldre menekültek a lincselés vagy a börtön elől. A helyiek nem szívesen emlékeznek a két és fél évvel ezelőtti karácsonyra, amikor a Jézuska egy méretes, sokágú, szegecses sokkterápiát tett a fa alá, drasztikus valutaleértékeléssel, bérbefagyasztással, a külföldi adósságok fizetésének felfüggesztésével, annyira, hogy a peso reggelre már csak a harmadát érte. Miamiból és Cancúnból felszívódtak a pénzes argentín nyaralók, mások meg a szemétben guberálnak esténként.

És nem szívesen emlékeznek még sok mindenre. Például, amikor focipályán kívül is bepróbálkoztak Angliánál '83-ban és enyhén szólva is kikaptak, vagy az addig tartó, piszkos háborúnak nevezett ámokfutásra, amikor a hadsereg a lakosságon próbálgatta az erejét.

Ki ne érzett volna olykor erős kényszert, hogy balos diákokat dobáljon a tengerbe helikopterről? Aki még nem, az töltsön el pár napot palesztinkendős olasz cserediákok társaságában. Az argentin hadsereg engedett a belső sürgetésnek. Mire elbúcsúzott a junta, harmincezer civillel és sok ezer, Falkland szigeteknél elesett katonával lettek kevesebben, az ország meg romokban hevert.

Azért vannak, akik életben tartják az emlékezetet. A Plaza de Mayo téri anyák, nagyanyák a mai napig eltűnt fiaik, unokáik képével tüntetnek a fent nevezett téren illetve az amnesztiát kapott, de attól még tömeggyilkos katonatisztek házai előtt. A pontos helyeket, névvel, címmel ellátott térkép-falragaszok közlik. A Plaza de Mayo a Casa Rosada, az elnöki palota előtti tér.

A tüntetés amúgy erős fegyver errefelé, épp ezen a húsvéton mondatta le a tartományi belügyminisztert a parlament előtt fejeket követelő 130 ezres tömeg, miután Axel Blumberget, egy gazdag textilkereskedő fiát elrabolták és meg is ölték. A szolíd polgári létet követelő szolíd polgároknál betelt a pohár. A sötét állapotokat jelzi, hogy a gazdagok is ugyanolyan régi, szakadt autókkal járnak, mint mindenki más, hogy ne keltsenek feltűnést és ne a bulvárlapok címoldalán végezzék. Utcai pénzautomaták nincsenek, mindenhol golyóálló mellényes rendőrök posztolnak idegesen.

Jókedvű pincérgazdaság

A felszín ezzel szemben békés, sőt, kifejezetten kellemes. Az argentinokat nehéz lehet kétségbeesésbe kergetni. Miután a válság miatt a nagyobb nemzetközi márkák jobbnak látták elhagyni az országot, a plázákban és vásárlóutcákban átvették a helyüket a számunkra ismeretlen, de ugyanolyan minőségű, viszont vagányabb tervezésű helyi cuccok. A pár éve még a világ egyik legdrágább városának számító Buenos Airest ma nyolcszáz forintért keresztül lehet taxizni, és ez csak egy példa. És nem biztos, hogy sokáig tart: a gazdaság éledezik,

Nézegessen képeket!
a népek optimisták, sőt. A tavalyi évben 10 százaléknál nagyobb GDP-növekedést produkáltak. Hogy a nap melyik részében, azt nehéz követni, hacsak nem a pincérek viszik a gazdaságot.

A válságot ugyanis estig hangulatos kávéházakban, tizenegytől tömött éttermekben és éjjel kettőtől klubokban vészelik át a tömegek. A törpe kisebbség indián, a nagy többség viszont kizárólag európai, a spanyol mellett főleg olasz származék és mindnek az ősei között van legalább egy olyan, aki valamikor felszállt egy hajóra és elindult az ismeretlenbe. Ha létezik olyan, hogy genetikai szelekció, akkor az talán megmagyarázza, hogy miért élnek az óhazában megszokottnál nagyobb lendülettel, szenvedélyesebben az itteniek. A kalandvágyók és a legelszántabbak népesítették be az országot. Nincs gyászjelentés a cigarettás dobozon és bukósisak a motorosok fején, miközben ami körülvesz, mégse a harmadik világ.

Gyanús taxisok

Amúgy furcsa, hogy ha a nagy mennyiségű internetszalontól eltekintünk, nem érezzük magunkat 2004-ben. Lehetnénk 15, vagy akár 30 évvel ezelőtt is. Az ottani magyarok pl. konkrétan 1938-ban vannak (olvassa el a cserkészes cikket). Lassabban telik az idő, vagy valami, de ezen kár elmélkedni, mert szubjektív baromság. Inkább kimegyünk a belföldi reptérre, a baljós nevű Aeroparque Jorge Newberry-re, ami annyira van a várostól, mintha a Margitszigeten lenne, a taxiban üvölt a Los Fabulosos Cadillacs Matador című száma, az autót vezető öregúr a kormányon veri a latin rock ritmusát. Van egy rosszindulatú gyanúm, hogy létezik olyan, idős taxis ebben a városban, aki a Horst Wessel Liedre tekeri a volánt.

Vidéki közjáték kokalevelekkel

San Salvador de Jujuy (röviden és magyarul: Huhuj) két óra repülővel és elsősorban a nevével csábít. Csakúgy, mint Humahuaca, Tilcara, vagy Purmmamarca. Az első egy nagyobb város, a többiek falvak. Nincs is felemelőbb annál, mint fent a bolíviai határnál, négyezer méteres hegyekben mélyeket lélegezni, kokalevelet rágni a helyiekkel, indián falvakban aludni, lámahúst enni, sósivatagot nézni, és végül egy bernáthegyi méretű kutyát elbaszni százhússzal. Ez nem mi vagyunk, hanem Cesar, az elegáns indián, aki körbevisz kocsival és aki a második nap végére teljesen megőrül. Ekkor követi el azt a hibát, hogy értelmetlenül kikerüli az előttünk fékező autót, ami viszont a szegény, átkelni akaró állat miatt állt meg. Oops! Cesar barátunk ezután tárgyilagosan rámutat az út szélén sűrűn sorakozó keresztekre és koszorúkra. Na, ezek pont így végezték. Jött valaki, és került. Argentínában őrülten vezetnek - csóválja a fejét.

Indusztriális tangó

Őrülten vezetnek és őrülten élnek. A szenvedély kifejezésére viszont nem az izzadt seggrázást választották, mint északi szomszédaik, hanem a fegyelmezett, de annál fojtottabb és fülledtebb tangót. A La Catedral nevű belvárosi mulató egy ipari csarnokból lett kialakítva. Undergroundos dekoráció, italospultok és szolid füvezés mellett hatalmas táncparketten legalább száz pár tangózik gyönyörűen, recsegős, negyvenes évekbeli Carlos Gardel és Astor Piazzola számokra, reggel négykor a sűrű, füstös melegben. Minden negyedik szám után szünet, akkor lehet beszélgetni, tánc közben nem.

Sokak szerint a tangó a múlt elveszett dicsősége feletti édesbús borongás maga. Persze. Aki elveszett helyet akar látni, de igazán elveszettet, annak Montevideoba kell mennie.

Átugrunk Uruguayba

Nincs messze. Két óra a szupergyors komppal és máris egy,

Nézegessen képeket!
olyan Opel Corsa (csak itt Chevrolet, de tökmindegy) taxival suhanunk kihalt utcákon át amiben golyóálló plexi választja el a vezetőt és a klausztrofób utasteret. De ki az isten rabolna ki bárkit egy fantomvárosban? Montevideo olyan, mint Fonyód októberben, csak sokkal szebb és ez benne a nagyon fájdalmas. Miközben Buenos Aires alapanyaga is gusztusos, Montevideoban tényleg mindent úgy építettek, hogy ha egy nagyon menő, radikális építészeti folyóirat fotósa odatéved és témát keres, ne kelljen sokáig forgolódnia.

Messziről art deco felhőkarcolók, bauhaus bérházak, eszelős modernista, hetvenes évekbeli irodaépületek, széles tengerparti sétány. Közelről lehúzott rolók, betört ablakok, kitépett foglalatok, üres utcák. Olyan az egész, mintha kipróbálták volna a neutronbombát csak senki nem vette észre. SZOT üdülősen lambériázott éttermekben unatkozó pincérek vakarják a seggüket és néznek közösen egy tévét. Az egyik feltápászkodik és kihoz egy nyolcvanas évekből maradt rántott calamarest. Vissza is küldjük villámgyorsan amire aztán elnézést kér és a többi lejárt szavatosságú tétellel együtt lehúzza a számláról, amin ezek után csak egy kóla és egy sör marad.

Hatalmas urna

Amit sejtünk, hogy Uruguay a Párhuzamos Valóság, és nem több mint zaklatott képzeletünk terméke, az be is igazolódik rövidesen, amikor meglátogatjuk Artigas mauzóleumát. Artigas egy egyenruhás figura volt, aki, amikor nem figyelt senki, megalapította az országot 1828-ban. A város főterén kapott érte kriptát a saját lovasszobrával a tetején. Az urna, ami a porait őrzi, akkora, hogy hamvasztás nélkül is beleférne bárki. A két katona, aki viszont ezt az urnát őrzi, valamiért piros, Napoleon-korabeli egyenruhában áll merev vigyázzban a fáklyákkal és padlófényekkel ravaszul megvilágított, föld alatti csarnokban. A falakon körben orosz avantgardra emlékeztető tipográfiával Artigas életének főbb állomásai, címszavakban, évszámokkal. Mindez egy kihalt város még kihaltabb főterén.

A méltányosság kedvéért azért tegyük hozzá, hogy húsvét van és ezért vannak zárva a boltok és talán ezért állt meg az élet. De akkor is úgy állt meg, mint a mi régi Daciánk a nyolcvanas években. Érezni lehetett abból a döccenésből, hogy nem indul újra.

Freud, bárány, anyatej

Felüdülés visszatérni Buenos Airesbe és libabőrös eksztázisban elfogyasztani egy vacsorát a Freud and Fahler nevű palermói butik étteremben. Báránysteak, amit minimum anyatejben és szüzek vérében pácoltak, marinált paprikával és tökchutneyval, és hasonlóan helyes kis kupacokkal, amiket a menükártyára stílusosan felskiccelt vázlat segítségével lehet azonosítani. Az asztalunk a járdán van, de az étterem ajtaját így is zárva tartják a biztonság kedvéért. Aki be akar menni az csenget. Ez vonatkozik a pincérnőre is.

Bujkál bennem egy párhuzam most az egésszel kapcsolatban és, hopp, fel is tör. Megmagyarázza, minden gonosz fanyalgás ellenére miért szeretem mégis ennyire ezt a helyet. Volt gyerekkoromban egy mesekönyvem. Arról szólt, gazdag képanyaggal illusztrálva, hogy egy város felnőttjei megelégelik a gyerekek szemétkedéseit és egységesen kivonulnak, hátrahagyva a várost a hálátlan lurkóknak. Emlékszem, milyen jó ötletnek tartottam ezt akkor és hogy utáltam mindig a demagóg befejezést amikor a gyerekek belátták, hogy disznóólat csináltak a helyből és könyörögve hívták vissza a szülőket.

Na, Argentína az a hely, ahol a gyerekek jól vannak, köszi szépen. És eszük ágában sincs visszahívni a szülőket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.