Jellegzetes zen stílusban indult a Big Mind-módszerrel való ismerkedésem, amennyiben egy este elugrottam a Taisenji zentemplomba (ez valójában egy sarokház a 16. kerületi Rákosi úton, vadul burjánzó kertben, impozáns villa lehetett valamikor, sőt még most is az), az akkor még titokzatosságba burkolózó módszert bemutató dvd-ért, és perceken belül könyékig turkáltam egy zenmester kocsijának motorházában egy kiégett izzó után kaparászva. A zenmester a francia Yvon Bec, azaz Myoken szerzetes volt, aki tizenöt éve tanít Magyarországon (érdekes egyébként, hogy az ő mestere a magyar Zeisler István volt, aki viszont Franciaországban élt; az ő szerzetesi nevéről kapta a Taisenji templomot és a pilisszentlászlói Hoboji templomot működtető Mokusho Zen Ház a nevét).
Mindkét fényszóró ki van égve, de csak egy pótizzó van, melyiket cseréljük? - adódik a kérdés. Én valami homályos emléktől indíttatva azt javaslom, hogy a jobb oldalit, mert az a fontosabb, hogy lássuk az út szélét, ha valaki elénk lép, nehogy elüssük (később megtudom, hogy ha csak egy izzónk van, a bal fényszóróba kell tenni, a szembejövők miatt, logikus). Myoken szerzetes persze felteszi a zenkörökben nyilván szinte automatikusan adódó kérdést: na és mi van, ha ő direkt el akar ütni valakit? Hamar megegyezünk abban, hogy akkor is a jobb oldalit kellene kicserélni, hogy jobban tudjon célozni.
Az egész azzal kezdődött, hogy kaptunk egy izgalmas sajtóanyagot, ami a Big Mind™ Workshopra invitált a Mokusho Zen Ház szervezésében. A Big Mind eljárást az anyag szerint olyanoknak találták ki, "akiknek kevés vagy egyáltalán semmilyen meditációs vagy spirituális tapasztalatuk sincsen" azért, hogy "azonnal megvalósíthassák a bölcsességet, amit évekig tartana elérnie egy hagyományos módszereket követő meditálónak." Mivel mi legendásan lusták vagyunk, viszont fogékonyak a spirituális tapasztalatokra, a bölcsességről már nem is beszélve, a turbózen-tapasztalat titka után eredtem, észben tartva, hogy "ez csak ízelítő, betekintés egy olyan dimenzióba, mely hosszú gyakorlás során tárul fel."
Hatalmas nyomozómunkára persze nem volt szükség, hiszen tanfolyamokon elsajátítható a dolog, amiről sokat egyébként nem lehet előzetesen kiböngészni az internetből, annyit tudtam csak meg, hogy a "a Big Mind eljárást Denis Genpo Merzel Roshi zenmester fejlesztette ki harminc év zengyakorlás és három évtized nyugati terápiai gyakorlat után. Ez a technika egyrészt a nyugati pszichológiából, másrészt a keleti zen tradícióból, az önmegvalósítás filozófiájából származik."
Azért izgalmasabb mondatok is akadnak az anyagban: "A Big Mind lehetővé teszi a résztvevőknek, függetlenül bármifajta vallásos vagy kulturális háttértől, hogy megtapasztalják, talán az első alkalommal az életükben, a globális látást és tudatállapotot. A tudatosság és bölcsesség e dimenziója különösen azoknak a döntéshozóknak szükséges, akikre nagy felelősség hárul ma bolygónk és az emberiség túlélésében."
Ez utóbbi szakasz azért érdekes, mert nemcsak a zen iránt érdeklődőknek, hanem kifejezetten jogászoknak és mediátoroknak is tartanak tanfolyamokat (a mediáció kb. professzionális vitarendezést jelent), és ők nem arról híresek, hogy naphosszat ülnek egyenesen egy párnán, néha hátba verve egymást egy bottal, vagy hogy előszeretettel elmélkednek a cseresznyevirágzáson az emberi élet mulandóságának tükrében, esetleg hogy tetszetős köröket rajzolnak papírra tussal. Nem, a jogászokat és a mediátorokat nem így ismerjük. Kiváncsi voltam tehát arra, milyen, ha egy jogász megtapasztalja a globális látást és tudatállapotot.
Ki kell azonban ábrándítsam Önökert, sajnos egyetlen jogász sem esik a workshopon transzba, az egész inkább hasonlít valami csoportterápiára, ahol először kényelmetlenül érzem magam, de szerencsére egyszer sem kell fölállni, hogy ez és ez vagyok, és el kell ismernem, magam előtt is, egy szégyenletes titkomat. Ehelyett az előadó, Diane Musho Hamilton zen tanító és mediátor, aki egyébként konliktuskezelést is oktat egy utahi egyetem jogi karán, nagyon egyszerű párbeszédet kezd a csoporttal, annyi a csavar az egészben, hogy mindig a személyiség valamelyik összetevője, oldala nevében kell válaszolni. "Most a Szkeptikussal szeretnék beszélni. Mi a dolgod?" -kérdez minket, valaki a csoportból pedig válaszol: "Hogy kételkedjek." Miben kételkedsz?" "Mindenben." És így tovább, sorra kerül a Sebzett Éntől a Belső Gyermeken keresztül a Védelmezőig sok mindenki, míg el nem érünk Nagy Tudatig, azaz a névadó Big Mindig.
Nem kell eksztatikus örömhullámokat képzelni, ezen a ponton inkább valami csöndet tapasztal az ember, persze nem kizárt, hogy ez mindenkinél más. (Itt egy kicsit gondban vagyok, nem csoda, hogy a zenesek nem szeretnek ilyesmiről beszélni, mondván, a szavak úgyis csak meghamisítják az élményt, az egyik híres zen pátriárka például egyszercsak fogta magát, és a teljes könyvtárát eltüzelte, ami azóta is kedvelt történet zenkörökben.) A módszer tehát működik, legalábbis valami tényleg történik közben, bár meg kell mondjam, ha a hagyományos úton éveket ölnék egy ilyen élmény elérésébe, meglehetősen csalódott volnék, és mennék reklamálni. De egy óra alatt nem rossz, pláne hogy tényleg csak ízelítőt ígértek, szóval egy szavam sem lehet. Körülöttem mosolygó jogászok, már ezért megérte.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
