Koporsó, csálsz, géppisztoly

2003.08.15. 15:10
Épségben leszállt Kabulban az Index-közeli magyar expedíció, amelynek tagjai magyar nyelvű emléktáblát állítanak a nagy tudós, Stein Aurél sírján. Az utazás krónikása, a csapat egyik fele jogászunk, Bodi. Az előző állomásról, Isztambulból a csapat csak három napos késéssel tudott elindulni, mert az afgán légitársaság járata nem szerepel a repülőtér információs tábláin.
A második menetre nagyon felkészültünk az isztambuli reptéren, a meghirdetett beszállókártya-osztás előtt két órával kiépítettük figyelőállásainkat az indulási oldalon. Szerencsére időben kiszúrtuk Mashevet, a jegydílert, és addig nem szakadtunk le róla, amíg a kártyát kézbe nem adták. Persze a gépet most sem írták ki normálisan, minden esélyünk meg lett volna a duplázásra, ha nem vagyunk elég éberek.

Tekintse meg fotóinkat
Az Ariana légitársaság tizenkét évvel ezelőtt is ilyen körmönfontan működött, a háromdolláros jegyet egyből ötvenért akarták adni a nazari sharifi reptéren, amikor meglátták a fizimiskánkat. Szerencsére adódott alternatív megoldás, pisszegve hátunk mögé lopódzott egy pilótának látszó afgán, és tíz dollárért felajánlotta, hogy elvisz bennünket egy katonai repülőn Kabulba. A hátsó ajtón kivezetett egy ósdi AN 29-eshez, amely rajtunk kívül egy aknavetőt, egy koporsót halottal és néhány helyit szállított. Nekünk a busines class jutott, én a repülő orrában ültem egy Pravdán, a többiek a navigátorfülkében, és a pilóták mellett kaptak helyet.

Tizenkét éve: őrült dúlás és csálsz a kabuli reptéren

A kabuli reptéren Hagyi hadnagy, az őrszázad parancsnoka megígérte, másnap szerez nekünk helikoptert Dzsalalabadba, a pakisztáni határ közelében lévő kisvárosba. Másnap bejelentkeztünk Hagyi hadnagynál, aki be is csempészett minket a reptérre. Vártuk a helikoptert, közben a hadnagy mindent megtett szórakoztatásunkért. A katonái gyutacsokat szedtek szét és robbantgattak az orrunk előtt, előbb bicikli-, majd UAZ-mentőautó-versenyt rendeztek a kifutópályán, aztán megígérték, este mi is vezethetünk mentőautót. Kora délután valahonnan előkerült néhány gramm teveszar állagú, jellegzetes illatú "csálsz" fedőnevű rostos növényszármazék, amelynek akkurátus elfogyasztása gyakorlatilag nullára amortizálta a kabuli reptér védelmi potenciálját. Hagyi hadnagynak ez sem volt elég, újabb ötlettel ált elő, szigeteletlen dróton áramot húzott be a parancsnoki viskóba, valahonnan szerzett egy recsegő magnót, és felkiáltott, davaj tancevaty.

Majdnem halálos vizelés

Sötétedés után javasolta, nézzük meg a csillagokat. Az egész őrszázad karonfogva, csatárláncba fejlődve kilebegett a kifutópálya közepére, lefeküdtünk az aszfaltra, és Hagyi hadnagy lelkesen mutogatta a Göncölszekeret, milyen csodálatos, nálunk biztos nincs ilyen. Félénken megkérdeztem, nem fog-e leszállni itt valami, de Hagyi hadnagy megnyugtatott, nem, este nincs repülő. Fél órával később, amikor kimentem a parancsnoki vályogviskóból vizelni, pont ott szállt le két Mig, ahol korábban rácsodálkoztunk a Nagymedvére. Persze helikopter másnap sem lett Dzsalalabadba, reptéri kalandjainknak a reptérparancsnokság vetett véget, és Hagyi hadnagy jó beosztottként nemes egyszerűséggel kidobott minket a reptérről.

Vissza a jelenbe: bezárt magyarok

Most nem részesültünk ilyen kalandokban, hacsak nem lehet kalandként értékelni az Ariana légitársaság által adott reggelit, vagy annak egész délelőttömet meghatározó következményeit: mozgásteremet igencsak korlátozta, hogy ötven méternél távolabb nem mertem olyan épülettől eltávolodni, ahol nem volt megbízható toalett, amelyek feltérképezése komoly szervezőmunkát igényelt. A repülőn találkoztunk kalandvágyó, rendkívül magabiztos fiatalokból álló dán filmes stábbal, akik szőrén szálán eltűntek Kabulban, továbbá olyan fejű német zsoldosokkal, akik a Dudikoff-filmek utolsó tíz percében szoktak menthetetlenül elhullani. Lacit, expedíciónk szellemi atyját többször meg kellett nyugtatnom: Kabulban nincsenek olyan régi barátaim, mint Adriane, a szállodaigazgató. Hagyi hadnaggyal szerencsére nem találkoztunk, de az itt állomásozó magyar orvosi kontingenssel sem biztos, hogy személyesen kapcsolatba tudunk lépni, ugyanis a németek nem engedik ki őket a táborból, minket meg nem engednek be.

Divat a horgászmellény

Klikk a képre!
Kabul a legvadabb indiai városokon edzett lelkemet is megfekszi, az elmúlt háború hatása nagyon érződik, a koldussűrűség Delhiével vetekszik, a köztisztaság Kalkuttáéval. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a Tesco egyik dílere itt is elkezdett mellényeket teríteni, ami nem is lenne baj, ha én nem ilyet használnék utazáshoz és horgászáshoz. Mindenesetre akaratlanul a legújabb kabuli divat szerint öltözködöm. Kabulra igazán a híres Chiken Streeten megtett séta után tudtunk ráhangolódni, hamisítatlan keleti forgatag, patkoló- és csontkovácsokkal és a legújabb típusú mobiltelefonok árusaival. A postán megismerkedtünk Mirwaisszal, az írástudó emberrel, aki az analfabéta megrendelőknek ír és olvas fel leveleket. Továbbá betértünk egy kiváló indiai kalandfilmeket játszó moziba, Kabul egyetlen gyúrótermébe, és nem utolsó sorban egy játékterembe.

Konkrét lépések

Azért expedíciónk célja érdekében is tettünk lépéseket: felkerestük az angol követségnek titulált erődítményt, ugyanis a temető, ahol Stein Aurél sírja található, angol, és úgy éreztük illik szólni, mit akarunk ott művelni. Az angol konzul legnagyobb megdöbbenésünkre fogadott minket, így remélhetőleg megadják az engedélyt a tábla elhelyezésére. Némi adalék Kabulhoz, hogy hajnali kettőkorkor, mint tálibgyanús elemeket, felrugdosott és leellenőrzött bennünket a hotelszobában egy fekete Tesco-mellényes titkosrendőr.