További Életmód cikkek
A valóság persze nem Stallone-film, amit egyébként onnan is tudni, hogy ha az lenne, akkor a visszafogott, csendes és udvarias rabokért őrülne meg a mozik közönsége. Tehát pont olyanokért, mint amilyenekkel a Csillag börtön színházi előadásán is találkoztunk.
Cukrászok rács mögött
Amikor egyébként először hallottam a Szegedi Fegyház és Börtön színielőadásáról, nekem sem a katarzis szó jutott eszembe, hanem a fent ismertetett kép. A börtön a rácsokat nézve igazolta is sztereotípiákat, a szigorúságot azonban kívülről oldotta az épülettel szemközti, Sing Sing nevű diszkó, belülről pedig az, hogy akaratlanul kijátszottuk az összes biztonsági rendszabályt, és fémtárgyakkal a zsebünkben léptünk az épületbe.
A börtön tényleg nyomasztó hely, az átriumos udvar szintjeiről elágazó folyosók rácsainál azonban csak egyetlen rabot láttunk, aki fehér sapkája és kabátja miatt inkább cukrásznak tűnt. A színházteremben viszont olyan kedélyes volt hangulat, mint amikor a falu amatőrtársulata lép fel a művelődési házban.
A közönség újságírókból, és ahogy a börtön sajtósa mondta, civilekből állt, hamarosan pedig az is kiderült, a színészekben sincs semmi romantikusan rabszerű, még csak cukrászkosztüm sem volt rajtuk: Karinthy-darabhoz illő, hétköznapi ruhákat viseltek. A főszereplő, az Államtitkár bizalomgerjesztő Suzuki-kereskedőre emlékeztetett, a Géniusz tévészerelőnek, a Szolga elsőéves műszaki egyetemistának, a Főtanácsos kezdő technikatanárnak tűnt. Csak a Bertát alakító, izmos, tetovált, kissé kopaszodó úron volt érezhető, hogy a színészválasztás során szokatlan szempontokat is figyelembe kellett venni.
Cukrászok rács mögött
A Bűvös szék vidám zenével kezdődött, amitől szürreálissá vált a helyzet: a rabok előadásukkal ünneplik a börtön 120 éves fennállását. A társulatot ráadásul, szinte mazochista módon, Álló Idő Színháznak hívták.
A tünetek azonban hamar elmúltak, a darab ugyanis jó volt, és meglepő módon nem csak azért, mert Karinthy ügyes író, hanem mert a színészek lelkesebbek voltak egy amatőrtársulatnál. A közönség vette a poénokat, függetlenül attól, hogy milyen körülmények közt hangzottak el, és csak akkor zökkentem vissza a kontextusba, mikor később, Bertával beszélgetve megtudtam, egyáltalán nem aggasztja, hogy női szerepet kapott. Akinek gondja van, annak úgyis megmondja, ki lehet jönni a fürdőbe megbeszélni, és ez lehűti a kedélyeket. Bertának egyébként az Übü király volt a kedvence, ami mellett még egy csomó darabban játszott, az Államtitkárral együtt.
Az Államtitkár két alakítás közt szabadlábon is volt, és bár elmondása szerint ezúttal ártatlanul ítélték el, beletörődött, vallással foglalkozik, börtönkölteményekből adatna ki könyvet a rákbeteg gyermekek javára, olaszul és latinul tanul, és pszichológiával foglalkozik. Hasonlóan lelkes volt a társulat legfiatalabb tagja, aki latin mellett angolra jár és dolgozik, bekerüléséről pedig röviden annyit mondott: maradjunk annyiban, hogy emberölés.
Lenne idő a beszélgetésre, de a történetek hamar elérnek a külvilágig, ott elakadnak, majd gyorsan visszakanyarodnak a színházhoz. "Ez volt eddig a legjobb előadásunk" - mondja a fiatal srác. "A raboknak már nem játszunk, nem érdemlik meg, bedobálnak, bekiabálnak. Aztán múltkor itt voltak a BV-sek, akik meg szolidak voltak, tudod, mereven ültek. De most, a civilek, végig nevettek, élvezték amit csinálunk".
Viszontlátásra, mondom később, kifelé menet az őrnek, pedig nem is gondolom komolyan.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
