Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Életmód cikkek
Az információforrás Bodi volt, a nyári újságírás cápája, civilben az Index rettenthetetlen jogásza. (Bodi tényleg rettenthetetlen, a nyáron például egy Stein vezetéknevű embernek készül emléktáblát állítani Afganisztán közepén.)
Tekintse meg fotóinkat Klikk a képre! |
Tények, kukacok, kandúrok
Forró test, hideg fej - idéztük fel a szerkesztőségben a nyári újságírás alapszabályát, és autóba ültünk, hogy a helyszínen ellenőrizzük a száraz tényeket. A csomagtartóba minden eshetőségre készen elhelyeztünk néhány horgászbotot és egy doboz csontkukacot.
Út közben egy darab tényt tártam fel: valószínűleg Bodi az egyetlen ember Magyarországon, aki egy mondaton belül használja a Jethro Tull és a fogvájó kifejezéseket.
Első állomásunk a tényfeltáró túra bázisa, ügyvédünk barátainak zánkai háza volt. A kapuban sorban lejattoltunk Bobival, az uszkárral, Lilivel, a kölyökkorú farkaskutyával, Cicu és Cickány kandúrokkal, Szörttyel, a lány macskával és a gazdival, akit nevezzünk Amálnak.
A hűsítő italok elfogyasztása után Amál elmesélte, hogy hiába járt már rengetegszer a strandon, sosem vette észre, mit is ábrázol valójában a vízibicikli-kölcsönző cégére. Lelkes informátorunk rákérdezett a dologra a helyi fodrászatban, ami természetesen a zánkai női közélet egyik agórája. Mindenki hitetlenkedve nevetett, amikor elmesélte, mi van felfestve az ezerszer látott cégérre.
Nézik, de nem látják
Később befutott Amál barátja (nevezzük Kolosnak), aki szintén eredményesen gyűjtötte a híreket az elmúlt napokban. A képet ezek szerint egy budapesti tanárnő festette tíz évvel ezelőtt. Kolos sem találkozott olyannal a helyiek közül, aki kiszúrta volna a dolgot.
Rövid rasztafáriánus szertartás után összeszedtük magunkat, és legyalogoltunk a községi strandra. Ami pont úgy néz ki, mint egy átlagos, kisebb fajta balatoni strand, kivéve talán a bejárat előtt látható tévébemondó-arcú sellőszobrot. A bejárat után balra fordultunk, megtettünk ötven lépést, és már ott is álltunk túránk célpontja előtt.
Megpróbálom a lehető legszikárabban leírni a látványt.
Klikk a képre! |
Finoman megszédültem, a fülemben harangok zúgtak, illetve Filep Miklós polgármester mélyen igaz szavai a község honlapjáról: Ön jól döntött, amikor Zánkát választotta. Településünk központi fekvésével, tiszta vizű strandjával, igényes szálláshelyeivel, minőségi szolgáltatásaival ideális színtere lehet akár egy sikeres és élménydús nyaralásnak, akár üzleti elképzelései megvalósításának.
Sokoldalú pedagógus
A látványtól bódultan léptem oda a tulajhoz, aki szűkszavú volt ugyan, de végül is készségesen válaszolt. Sándor hét éve bérli a kölcsönzőt. Az egységet a reklámtáblával együtt vette át. A cégért az alapító, Végh úr akkori szerelme, egy budapesti gimnáziumi tornatanárnő festette egy humoros képeslap után, ami nagyon tetszett neki. (A tanárnővonalat korábban az egyik jegyszedő néni is megerősítette.) Megoldódott tehát az az apró rejtély is, hogy mit keres az abuzált színes bőrű férfi fenekén a nyíllal átlőtt szívbe írt "Végh" felirat.
A beszélgetésnek különös hangulatot kölcsönzött az az egyre erősödő érzés, hogy interjúalanyom nem is tartja igazán bizarrnak a táblát. Nem, a vendégek általában nem szokták észrevenni, a felnőttek soha, a fiatal korosztály néha, akkor röhögcsélnek.
Végh úr egyébként három évvel a cégér elkészülte után átnyergelt a cukrászdaiparba - kérem próbálják meg elképzelni azt a reklámtáblát! -, a kölcsönzőt pedig kivette Sándor, és azóta is vígan üzemelteti. Nem, soha nem piszkálták a festmény miatt.
Nézegesse meg fényképeinket |
Egy gutaütés-közeli, lángoló bőrű helyi lakos saját bevallása szerint az elmúlt ötven évben nem vett észre semmi furcsát.
Egy asszony megtagadta a választ és furcsán méregetett, egy büféscsaj pedig kifejezetten úgy nézett rám, mintha Mészáros Tamás-jelmezt viseltem volna a rovásírás-fesztiválon.
A Melódia Kávéház pultosa annyit dolgozik, hogy még sosem járt az ötven méterre található strandon. Nem találtam egyetlen élő embert, aki észrevette volna, mit is lát valójában.
Egy téli, őszi vagy tavaszi újságíró feltehetőleg megpróbálta volna elérni az alkotót, aki a helyiek szerint Zánkára már nem jár le, a Balatonra azonban igen. A nyári újságírás szelleme és a bénító hőség azonban azt súgták, hogy minek abajgatni szegényt, így a feltárt tényektől és a pokoli forróságtól szédelegve visszatértünk Amálékhoz.
A hűvös konyhában ülve megpróbáltuk kielemezni a helyzetet, aléltan latolgatva, hogy kiszúrná-e egyáltalán bárki is, ha a Moszkva téren olyan molinót feszítenénk ki, ami a francia szobalánynak öltözött Lamperth Mónikát ábrázolja, amint Gyurcsány Ferenc bőrkötéses téziseivel ütlegeli a szintén szobalányjelmezes Lendvai Ildikót.
"Ki az a Lamperth Mónika?" - kérdezte egyszer csak Kolos, aztán szépen elbúcsúztunk mindenkitől, és levezetésként szép estét töltöttünk a fövenyesi mólón 12 000 000 árvaszúnyog társaságában. Bodi fogott egy angolnát, én megg egy apró harcsát, amit egyes horgászok vederszájú-nak neveznek, bár ennek igazából nincs nagy jelentősége.