Rákkezelés, nemváltás és alternatív pornó a privát bérházban

2007.01.21. 00:49
A budapesti Bohemian Alibi Klub tulajdonosnője nemcsak férfi, hanem professzor is, aki a pornófilmezés mellett rákosok kezelésével foglalkozik, és nagy erőkkel küzd a homofóbia ellen. Desiré Doubonet önmagát már átváltoztatta, de nem áll meg itt, az egész világot meg szeretné váltani.

El tudják képzelni, hogy a videón látható nő nem nő? Ez még talán nem olyan sokkoló hír így 2007-ben. Az viszont már nem semmi, hogy a hölgy már húsz egész estés filmet rendezett, nagyrészt főszerepelt is bennük, sőt, nemsokára világkörüli turnéra megy a zenekarával. Desiré ráadásul Magyarország egyik legnagyobb melegklubjának, a Bohemian Alibinek a tulajdonosa.

Viszont ha az mondom, hogy ő valójában Dr. William Charles Nelson, a The Quantum Xrroid Consciousness Interface (QXCI) System nevű eszköz - többek közt rák gyógyítására használja - feltalálója, és állítása szerint öt évig tanított a Semmelwies Egyetemen gyógyászatot, akkor már biztos kezdik azt hinni, ilyen nincs. És akkor még nem tudják, hogy a VIII. kerületben él és rendel öt emeleten, miután egy egész bérházat megvásárolt az összes lakással együtt, lépcsőházastul.

Heteroszexuálisok is jöhetnek

A fentiek tudatában biztos nem csodálkoznak, hogy amikor riportra érkeztem Desiré Doubonet otthonába, akkor az eredetileg tervezett, egy Boney M-taggal közös főzőcskézés helyett inkább a lakásbemutatót választottam. Közben amúgy is kiderült, hogy a Boney M-tag elég meleg, de túl fiatal ahhoz, hogy a valódi Boney M tagja legyen. Valójában csak a Boney M Show nevű bandában énekel, amiben ugyan szerepel egy eredeti tag is, Sheila Bonnick. A New Yorkból származó, de már Romániában élő fekete énekest háttérbe szorította Desiré ragyogó exhibicionizmusa, hamarosan már csak vele tudtam foglalkozni.

Budapest TV Cribs

Akkora területű lakhelyet és annyi plazmatévét, mint Desirénél, még az MTV Cribs című műsorában sem láttam. Nagyobb, mint Snoop Doggy Dogg, és giccsesebb, mint Master P háza együttvéve, ez az általam látott eddigi legszürreálisabb létesítmény. "Eleinte csak két emelet volt itt az enyém - magyarázta a sminkelve feleségére megtévesztésig hasonlító transzvesztita professzor angolul -, de aztán kezdtek problémáim lenni a szomszédokkal. Bele akartak szólni, hogy milyen színűre fessem a falakat, ezért inkább megvettem az összes lakást, hogy olyanra festhessem, amilyenre akarom."

Minden szinten

A földszintet éppen most építik át egy monstre gardróbbá, mert már nem férnek el a lakásban a ruhák. Itt található a rendelő, ahol a vállalkozó kedvű pácienseket akár még a rákból is megpróbálják kigyógyítani rezonanciájuk helyretételével. A földszint alatt egy underground szórakozóhelynek kialakított pince található, ami Dolby Surround-hangstúdiónak és vágószobának van átalakítva, de a biliárdasztal még a régi időket idézi. A Clubido fantázianevű hely arról nevezetes, hogy itt lépett fel Desiré először énekesnőként.

A ház lakószintje feletti emeleten a személyzet lakik, fölötte pedig a több vágószobából és irodahelyiségből álló iroda található. Desiré - aki amúgy elég jóképű férfi lehetne - szerint egyszerre olyan húszan dolgoznak neki, de ez csak az alkalmazottjéghegy csúcsa. A legfelső emeleten, a tetőtéren pedig a luxus-vendéglakosztály található, minimum két méter átmérőjű plazmatévével és vízággyal. Itt most a Boney M-es férfi lakott, de egyébként ez a Desiré 22 éves, Amerikában élő lányának fenntartott lakhely.

Transzvesztita professzor

Lakásából is látszik, hogy Desirének nincsenek különösebb anyagi gondjai. Azt mondja, abból lett sok pénze, hogy mielőtt kivetette magából az amerikai társadalom, tizennyolcezer Quantum Xrroid készüléket eladott. Dr. Nelson készülékével a test elektromosságát méri, és ha valami hibát fedez fel benne, azt helyre rakja. "Az USA-ban nem nézték jó szemmel, hogy árulom a gyógyító készülékemet, mert úgy vélték, veszélyes lehet a jól menő gyógyszerbizniszükre. Azért jöttem át Magyarországra, mert az itteni emberek még hisznek valamennyire a természetgyógyászatban, nem csak a pénzben, mint az amerikaiak." Vannak, akik szerint a találmánya humbug, és Desiré állítása ellenére nem a kvantumbiológia doktora, se nem elektrotechnikus, de ezt innen én nem tudom eldönteni.

Desirének és magyar nejének, Ildikó Nelsonnak (akivel közös a ruhatáruk) gyereke is van, aki nem tartózkodott az elvarázsolt palotában, de filmfelvételt láttam róla, és teljesen normális kisfiúnak tűnik.

Világmegváltó filmek

Legelső találkozásunkkor Desiré arról mesélt nekem, hogy Andy Vajna tőle lopta a Szabadság, szerelem című film ötletét, ami feltűnően hasonlít a Desiré-féle 56-os filmre, a Vér és víz-re, ami sokkal korábban készült, mint nagy testvére, és a Budapest Tv szerencsésebb nézői már láthatták. Január 12-én a DDT című izgalmas akciófilmjét is levetítették a BP Tv-n. A film világa tökéletesen illik a fővárosi gagyitévé színvonalához.

Sokat gondolkodtam rajta, de elképzelni sem tudom, ki az, aki megvenne egy Desiré-féle filmet dvd-n, de ha jól sejtem, nem nagy forgalmazásra készültek, az imdb-n sincs fönt egyik sem. A Change the World névre hallgató filmgyártó cége által készített produkciók bája, hogy annyira förtelmesen rosszak, hogy nem lehet röhögés nélkül kibírni őket. Az eddig házilag legyártott húsz film közül vannak Desiré által "dokudrámának" nevezett alkotások (a Drakula igaz történetét bemutató Draku, az ötvenhatos Vér és víz vagy a Tenkes kapitányáról szóló Illuminati), de oktatófilmek is. A Mitől félsz első és második része a homofóbiában szenvedőknek készült: nagyjából arról szól, hogy nem a homoszexualitás a betegség, hanem a homofóbia. Az első részben Desiré orvost játszik a homofóbok börtönében, ahol csoportterápián próbálja kigyógyítani bajukból a megrögzött buziverőket.

Desiré nemsokára Dél-Afrikába utazik, hogy a szegénységről készítsen oktatófilmet. Amúgy mindenkinek ajánlom, hogy szerezzen valahonnan egy Desiré-filmet, mert annyira beteg, mint semmi más. A hazai alternatív filmgyártás kiemelkedő egyéniségét tisztelhetjük benne. Pornófilmjét, a Paprika Western-t nemrég a sanghaji nemzetközi pornófilmfesztiválon jelölték a legjobb film kategóriában, lehet érte izgulni. Desiré nem pornós filmjei amúgy jellemzően pont olyanok, mintha pornófilmek lennének, csak kivágták volna belőle a szexet.

Napjaink polihisztora

Ezzel a rövid bemutatóval korántsem mondtam el mindent századunk szilikonmellű idealistájáról, Desiréről, de Dr. Willam Nelson személyének alapos bemutatása minimum egy doktori disszertációt érne. Annyi biztos, hogy bárkit képes lenyűgözni, aki szóba elegyedik vele. Persze az is lehet, hogy csak engem elektrohipnotizált meg ennyire.

Ezen az oldalon a felső képre kattintva megnézhetik Desiré találmányának részletes bemutatóját, ha még nem lenne elég belőle.