Nagyvonalú digók és nyomasztó panelek

2005.03.29. 11:58
A főváros két legvitatottabb épülete a Kálvin Center és a Lehel téri piac, a messze legrondábbnak a Volga (ma már Ibis) szállót tartja a közvélemény, Finta József munkásságából pedig a Teve utcai Zsarupalotát, a Westendet és a Bankcentert értékelik Önök a legtöbbre - derül ki szavazós játékunk végeredményéből.

Finta József éppen Budapest új építészeti szimbólumát keresi, mi pedig megnéztük, ő maga mit épített errefelé. Hogy kerekedjen a kép, a fontosabb Finták mellett megmutattunk tíz, a rendszerváltás óta épült, hasonlóan meghatározó házat más mesterektől. Hízott a májunk, régen volt ugyanis olyan "komoly" témánk, ami ennyi olvasót késztetett volna levélírásra. Két jutazsákkal tudtuk csak kiüríteni az e célra szolgáló levelesládát, amiből csak úgy bugyogtak kifelé az indulatok, ami jó, hiszen kiderült, hogy Önöknek markáns véleményük van a főváros épített környezetéről.

Annyira markáns, hogy sok levelező aggodalmára rácáfolva az olvasókat láthatólag egyáltalán nem befolyásolta, hogy mindenhol közöltük az Index osztályzatát is. Jó néhány helyen két-három-négyszeres volt az eltérés. Lássuk tehát, mit gondolnak Önök a Budapest látképét így vagy úgy meghatározó újabb épületekről!

Finta József a Volgától a Tevéig

Volga szálló
Kattintson a képre

A házanként leadott 8000-8500 szavazat alapján nemcsak Finta József, de a teljes bemutatott mezőny messze leggyengébb versenyzője a Dózsa György út és Váci út kereszteződésében álló egykori Volga szálló a maga 1,5/10-es osztályzatával (9.hely). Elég, ha annyit mondunk, hogy még a Mammutok is kétszer ilyen jó jegyet kaptak. De hát nem is annyira meglepő, hogy a panel nyílt apoteózisára nem vevő a közönség.

Önök csak megerősítették, amit az utcakép elárul, nevezetesen hogy a felvizezett posztmodern és a neobarokk látványvilág ütköztetéséből született rózsadombi fröccsöntőbarokk stílus szerencsére csak múló epizód volt. Nyolcadik, azaz utolsó előtti lett 2,45 ponttal a műfaj szocialista delux emlékműve, a Novotel–Kongresszusi Központ-kombó, 3,45 ponttal hetedik a József Attila utca sarkán álló Nemzetközi Kereskedelmi Központ a tetején meredező Szánalmas Pénisszel és a tonettszéktámlákkal, hatodik pedig 3,74 ponttal a Váci utcai Hotel Taverna pegazusokkal és ízléstelen acélspagettivel a homlokzatán. A Novotel és a Kereskedelmi Központ példája is mutatta, hogy Önök nem könnyen befolyásolhatók, mi ugyanis csak egy pontot adtunk mindkettőnek.

A közönség és az Index szakíróinak véleménye az egykori Duna Intercontinental szálló esetében tért el a legmarkánsabban. Mi is látjuk, hogy Finta budapesti debütálása sokkal nagyobb, mint bármi más a korzón, meg hogy betonból van, de minket meggyőzött a digósan nagyvonalú térkiképzés, nem beszélve a tenger nélkül is markánsan tengerparti hangulatról. A nyári öltönyös napszemüvegérzés nálunk ellensúlyozni tudta azt, hogy a gigantikus ház Apáczai Csere János utcai hátsó frontja mindennél jobban hasonlít egy üzbég atomerőműre. Önöknél nem, így a mi hetesünkkel szemben 3,95 pontot szavaztak meg neki, ezzel ötödik lett a kilenc bemutatott Finta-mű közül.

Úgy tűnik, a modern ember luxusról alkotott elképzelését az olvasók szerint sem tükrözi igazán az irodaházas és lila öltönyös utalásokkal operáló, rideg-színtelen Kempinski Hotel, ami 4,23 ponttal negyediknek futott be.

A három dobogós ház pontszáma már meghaladta a lehetséges maximum felét. A Bankcenter ügyesen simul a lipótvárosi környezetbe, a Nemzeti Bank székházát sem vágja agyon, ami bronzérmet fialt neki. A legbájosabb ellenérvet ezzel az épülettel szemben hozta fel egy levelezőnk:
A Bankcenterrel az a baj, hogy a Halászbástyáról szikrázó napsütésben csak azt lehet látni a Belvárosból. Pontosabban egy nagy fénypacát.

Rendőrpalota
Kattintson a képre

Hozzánk hasonlóan Önök is úgy gondolják, hogy a Westendet az adott lehetőségek között elfogadhatóra tervezte Finta mester. Bár több levélíró emlegette a Nyugati felőli bejárat szerencsétlen acéllegyezőjét, a térfogatra legnagyobb Finta-épület 5,38 pontot kapott a szavazóktól, és második lett. Abban is hasonlóan gondolkodunk, hogy építészünk legerősebb budapesti munkája a Zsarupalota. Talán nem véletlen, hogy becenevet is kapott. Örömteli hír, hogy a nagyközönség a már-már sci-fibe hajó high-techre is vevő, ha az színvonalasan van elővezetve. Van viszont valami, amit mi nem vettünk észre, egy éles szemű olvasó viszont igen:

Tisztelt Építészeti Jel Felmérő Csoport!

Csodálkoztam, hogy a Rendőrszékház ismertetéséből kihagyták annak (és a fintai életmű általam ismert részének) számomra legbecsesebb tulajdonságát. Mikor annak idején észrevettem, percekig fuldokoltam a röhögéstől, és azóta is jókedvű leszek, ha az Árpád-híd felől közeledem hozzá. Szerintem ritka jól sikerült poén a rendőrfejű szfinx, amint kékesszürke egyenruhában, tányérsapkában kushad a város peremén, és keskeny, szúrós szemmel figyeli a belvárost. Ha kicsit feljebbről készült volna a fotó, látszana a szfinx teste is.

Sokszor érzem úgy, hogy baromi nagy épületek kinézetét olyan poénok határozzák meg, amit egy vicclap csak kínjában közölne, de ezt az esetet üdítő kivételnek tartom. Remélem, a benne dolgozó rendőrök is.

A nem Finták az ormányosoktól a Parkig

A Fintán Kívüli Univerzum nagyobb darabjait elemezve némi örömmel láttuk, hogy a közönség még az alantas Bel-Budát sem utálja annyira, hogy ízléstelenül csillogó patacipős dobozokkal pakolja tele. A Mammut egy és kettő ennek megfelelően az utolsó, tizedik helyre futott be, igaz 3,04 ponttal, ami éppen háromszor annyi, mint amennyit mi adtunk az áruházaknak.

Kálvin tér
Kattintson a képre

Provokálni akartuk önöket a Kálvin téri üvegravatalozóknak adott hetessel és ez fényesen sikerült is. A témában írott, elképesztően sok levélből az derül ki, hogy ha a magyar alkotmányt az amerikai mintájára átgyúrva engedélyeznék a tűzfegyverek otthoni tartását, akkor Halmágyi Judit és Virág Csaba házai már nem állnának. A Center végül 3,21 pontot gyűjtött és kilencedik lett. Az nem lepett meg minket, hogy a Nemzeti Színházat lepontozták nyolcadiknak - igaz, 3,53 pontja éppen 3,53-mal több, mint amennyit mi tiszta szívvel adni tudtunk neki -, az viszont már igen, hogy a mellette álló Művészetek Palotája alig kapott többet. (3,94 pont) Bár az utóbbi kívülről hatalmas mérete ellenére nyomasztóan kicsinyes, a beltér már sokkal nagyobb szabású, és az egész - szerintünk - mégiscsak más minőség, mint a Nemzeti, a híd felőli várbörtön nézet ellenére is. Talán annyi lehet a tanulság, hogy a városlakó az épületeket a szakemberek sokszor hangoztatott rosszallása ellenére bizony a külsejük alapján ítéli meg. Egy randa hasáb meg kétségtelenül nem több egy randa hasábnál.

Csillagközi anyázás

Hatalmas volt a felzúdulás, amiért nyolcast írtunk a Lehet téri vásárcsarnok-csillaghajó mellé. Az érdeklődő közvélemény levélírásra hajlandó része a Kálvin téri házakhoz hasonlóan durva szavakkal küldött el a fenébe minket és Rajk László tervezőt. A csiricsáré, brutális, dekonstruktivista eklektika nem igazán jött be a pestieknek, amit pontosan mutat a 4,01 pontos eredmény. Még Etelétől, a Csillaghajóról először író indexes szerzőtől is ilyen levelet kaptunk:

Kedves szerzők!

A Lehel téri csillaghajós magyarázkodásotokban felhasználtátok az épületet bemutató írásom egy darabját, amivel nem lenne semmi baj, csakhogy ostorozó mondataim olcsó és manipulatív praktikáitok miatt, hogy, hogynem pozitivvá mutálódtak.

Ezúton szeretnélek biztositani benneteket, hogy szerintem a Lehel Piac tovabbra is nagyon bénán néz ki, még ha fényesre lenne festve, talán, de így egyre rosszabb. Belül pedig olyan kietlen területekre tévedhet az ember, mintha egy kihalt belga csillagközi transzporter fedélzetén járna, és ez felháborító.

További jó munkát, etele

Gödör
Kattintson a képre

Ha az ember kimegy a helyszínre, akkor látni, hogy a pestiek szeretik és használják az Erzsébet téri Gödröt, a parkrészt legalábbis mindenképpen. De nem kritikátlanok, a lyuk és környéke ugyanis közepes osztályzattal (5,09 pont) ötödik lett tízből. Schneller István főépítész szívós obstrukciójának következtében híres és bevállalós építész a modern Budapesten házat nem tervezhet. A legjobb, aki nekünk jutott, a holland Erick van Egeraat, aki nemzetközi szinten legalább jó közepesen ismert, és valami ismeretlen trükkel ki tudta iktatni a legendás Schneller-féle fantáziamegsemmisítő ionágyút. A negyedik és harmadik helyezett az ő két épülete, az ING volt (6 pont) és jelenlegi (6,78 pont) központi irodaháza. Utóbbi a mi kedvenceink között van, Önök azért annyira nem voltak érte oda. Jó néhány levelet kaptunk a két irodaház lakóitól arról, hogy a csinos külcsin milyen használhatatlan belső tereket takar. Ez valóba igen fontos szempont egy ház értékelésénél, de mivel a városlakók túlnyomó része sosem teszi be ilyenekbe a lábát, vigasztalásul csak annyit tudunk mondani, hogy a bankszektoron kívül is van élet.

Tipikus elsuhanós ház a BAH-csomópontnál álló Alkotás Point, úgy is mint Jégtörő. Az ember jellemzően kocsiból látja, és a hatás a jelek szerint meglehetős, ami 6,83 pontot és szépen csillogó ezüstérmet hozott Cságoly Ferencnek. Felhívnánk a figyelmet, hogy összesítésben a második legjobb egy irodaház lett. A Fintán Kívüli Univerzum Miniolimpiájának győztese, a teljes mezőny legmagasabb, 7,93-as pontszámával a Millenáris Park lett, amit eszerint egyformán szeretünk az olvasókkal.

Kimaradt a Kavics
Elkövettünk egy nagy hibát: a Fintán Kívüli Univerzum fontos darabjai közül - mi sem értjük, hogyan - kifelejtettük Skardelli György Budapest Sportarénáját, pedig fontos városképi elem és még szeretjük is. A nagy high-tech űrtehénlepény összes sem hasonlítható kiábrándítóan ronda, szovjet mintáról kopírozott elődjével, ami szerencsésen leégett. Ráadásul Budapest történetében először a környező nagyobb térrészt is megtervezték hozzá. Az mondjuk jellemző, hogy az illetékesek hogyan képzelik el a használható városi teret: direkt olyan kővel fedték le, hogy korcsolyázni-gördeszkázni ne lehessen rajta, a környéktől pedig hermetikusan leválasztották, nehogy valakinek eszébe jusson csak úgy besétálni és elüldögélni. Ruhánkat megtépjük és versenyen kívül 8/10-et adunk a Lepénynek.

A cikkünk mögött természetesen politikai egyenleteket sejtő (Finta = orbánista, Index = zsidókomcsi, Index utálja Fintát) paranoiás levezőink kedvéért jegyezzük meg, hogy az ő felosztásuk szerint egy fideszes képződmény nyert. Nem paranoiás olvasóinkat pedig külön nem is kell győzködnünk arról, hogy Schneller István számára elképzelhetetlen magasságból tojjuk le, Finta József MSZP-s, fideszes vagy Reális Zöld. Fintánál amúgy el sem lehet képzelni kozmopolitább építészt. De ez is mindegy. Mostani fellépése pusztán azért volt érdekes, mert arról jutott eszünkbe, hogy érdemes lenne végignézni meghatározó pesti épületeit.

Ez talán sikerült, imádkozzunk együtt Frank O. Gehry eljöveteléért.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

tegnap, 18:31