Ferihegyre szállt a páva

Sosem gondoltuk volna, hogy jó dolog nemzetbiztonságisnak lenni, és rájöttünk, hogy mégis, de még mennyire. De ne szaladjunk ennyire előre. Hol kezdődik a szocialista kartonromantika, és hol ér véget a mélymagyar realitásba fűzött vörösmárvány-üvegtégla-tűzállóezüst-modernizmus? Hogy fér össze Sterbinszky teleferikus másodpéldánya a terrorizmus elleni küzdelem globális kúszónövényével?

A múlt marka

Mi maradt meg az emberben a sokáig egyetlen magyarországi repülőtérről, a Ferihegy 1-es terminálról? Büdös szag, kis méret, műmárvány hatású márvány (a cipőtalp némán beleragad a felszínt borító poros ragacsba, aztán halk reccsenéssel leválik onnan, de mindegy, mert fél óra múlva Tobleronét fogok enni), rengeteg kis bódé és még több öntapadós felirat. Na, most nem ilyen az épület. Részben azért, mert szét van verve és még nem rakták össze, részben meg azért, mert ezúttal az eredeti terveknek megfelelően rekonstruálják. No, némi modern kiegészítéssel.

A terminál a magasból nézve a kifutópályák felé forduló repülőgépet formáz (más vélemények szerint transformers-arcot), így ha tetszik a fenekén - de mindenképp a farka alatt - lépünk be a nagy váróterembe, ami az ezernyi kádárista kiegészítés nélkül egészen más hatást kelt. Nincsenek fülkék, bódék, táblák, bádoglemezek, pultok, paravánok és gebines kisvállalkozók. Van viszont szigor, világosság - a szó összes értelmében, mert rengeteg az ablak a szerkezet pedig a maga szögletes módján légies - párhuzamos kőlapok, meg a jó nagy tér. A kazettás-pixeles plafon pedig egészen zseniális.

Kockás rafinéria

A stílus különös, de az épület történetét nézve teljesen logikus: Bauhausba oltott birodalmi sztálinizmus, még szerencse, hogy az utóbbit oltották az előbbibe. A dolog amúgy azért logikus, mert Dávid a terveket 1937-38-ben kezdte megrajzolni, az építés '42-ben indult, aztán jól lebombázták az egészet, hogy '48-tól újra felvegyék a fonalat és '50-ben be is fejezzék az építkezést. Ha hasonló ismert épületet akarnak elképzelni, gondoljanak az Erzsébet téri buszpályaudvarra.

Azért milyen kicsi ez az egész - mormolom magamban, ahogy átmegyünk a központi térből jobbra és balra nyíló, fém-üveg tetős indulási csarnokba. Mármint előbb az egyikbe, aztán a másikba. Ezekből egyelőre kevés látszik. Felmászunk az emeletre, ahol kiderül, hogy aki jót akar, az furakodjon be a Budapest Airport Rt. vállalati hierarchiájába és kezdjen el fölfelé kúszni. A vezetőség leendő irodái egy fényűzően széles folyosóról nyílnak és persze a repülőgépekre néznek.

Technoparty Sztálin órazsebében

Ilyen korai fázisban azért még lehetetlen megtippelni, milyen lesz a megújult reptér. A központi csarnok ígéretes, az épületben van egy rakás finom építészeti megoldás - mondjuk az ovális felülvilágítós lépcsőházak - ami a kutyát nem fogja érdekelni, a terasz viszont mindenkit lenyűgöz. Ez még a régi korokban is klassz volt, de most frissen festett mögötte a homlokzat és szépen lepucolták a két irányítótornyot is. De a lényeg, hogy egészen közelről lehet nézni a gépeket. A város legjobb szabadtéri bulihelyszíne kezd itt kialakulni.

Ahogy a teraszon állunk, becsukott szemeink előtt megjelenik Marika, a legszebb magyar légikisasszony neonkontúros tükörképe. Lágyan formálja az emlékképeket cicásra rúzsozott ajkaival, és homloklebenyünkre vetül a fiatal Sterbinszky, aki állítólag a nyolcvanas évek végén zenélt itt egy Airport Partin, mi pedig Marika szertefoszló vattacukortestén keresztül vágyódunk a felhők közé egy Fokker mittudoménhányas elszakadó robajában.

Ez az otthonosság adja a Ferihegy 1 szexepiljét. Bár még nincsenek beszerelve a belső kiegészítők, az már most látszik, hogy itt nem a reptereken szokásos high tech-vágóhíd érzés fogja letaglózni az utasokat. Inkább bricseszes-szalmakalapos, nagybajszú férfiak jutnak az eszünkbe, akik kézzel röffentik be a propellert, aztán bőrsapkában felröppennek.

Itt őzlábgomba, vétel, vétel

Kalauzaink felvisznek a tetőre, ahol felmászunk az egyik őzlábgomba alakú irányítótoronyba. A kilátás persze fenomenális, mi pedig hevesen lamentálunk a pályamódosításon, mert kísérőink elárulják, hogy a két gombában a nemzetbiztonságiak fognak lakni, hogy egy speciális fejes vonalzó segítségével a magasból koppintassanak a világméretű terrorizmus körmére, ha az pont erre a kis barátságos reptérre akarná betenni a lábát.

De most nem teszi, mi pedig nagyokat nézünk a gigantikus légkondik kürtőibe, ahogy lassan bortorkálunk vissza a tetőről a épület géptestébe. Kölcsönösen megígérjük, hogy megnézzük a terminált átadás előtt is, hogy teljes élménymetszetet biztosítsunk, mielőtt ki-ki elröpteti magát oda, ahol másmilyen, mint itt.