Drakula gróf a Foodapesten

2006.11.22. 19:55
Minden egész eltörött, az emberek közé falak épülnek, ráadásul rondán fugázott, máris nedvesedő, lakóparki jellegű falak, a nemzet állítólag valamilyen spirálba került és már a Foodapest kiállítás sem a régi.

Na jó, az ember kis falatonként még összeállíthat a gyomrában egy energiaital-nutriapörc-búzacsírasajt kombót sok pálinkával pár perc leforgása alatt, de hol van már az a nyilván LSD-ecstasy koktélokkal (vagy stílszerűen anyarozzsal) táplált, Las Vegas-stílusú vizuális tobzódás, ami az ezredforduló élelmiszeripari kiállításait jellemezte?

Az elején még nem sejtettük ezt, így az első csarnokban (ami annyira izgalmas vizuálisan, mint a Kereszténydemokrata Filológusok Alapszabálymegújító Kongresszusa) kölykös hangulatban kipróbáltuk a Kakasvér nevű bort, mert a díszdobozon egy meztelen - és a kiskőrösi termőterülethez illően szikes bőrű - nő az égnek emel egy kályhaezüsttel befújt kakast.

"Hogy mér kakas? Mert a kakas az Alföld bikája" - mondta vidáman az István pincészet embere, mire tollak közül kiemelkedő péniszt vizionálva ijedtünkben arrébb ugrottunk és életünkben először megkóstoltuk a homoktövislét. A Kakasvér nem rossz, ám nehezen tudná tagadni homoki származását, a tövis viszont almával kombinálva príma, pont olyan, mint egy birsalma-csipkebogyó-mix némi téglaporral. Utóbbi összetevő minden biotermék elidegeníthetetlen sajátja, a biotudatosak szerint nyilván a nácik és a McDonalds találták fel a szűrőt.

Ha hihetünk a standon kucorgó hölgy előadásának - márpedig miért ne hinnénk neki - akkor a homoktövis az övsömörtől az Amőba-tagságig minden betegségre jó, és az ember direkte egészségesebb lesz tőle. Felhajtottuk és 105 százalékos egészséggel továbbálltunk. Közben belelapoztunk a kakasvéresek prospektusába. "A fenséges kiskőrösi bort nemcsak magam fogyasztom rendíthetetlenül, hanem a bor egészséges mivoltáról másokat is meggyőzök. Fogadalmamat, ha meg nem tartom, veszítsem el a pince kulcsát és vesszek bele a vízivók táborába." Így szól a Kiskőrösi "Gondűző" Borlovagrend esküje. 107 százalékon álltunk, ez a legkevesebb.

Pálinka és horror

"Hitler finomított cukrot használt" - közöltük egy már tántorgó ökomarketingessel, aztán szakmai köntösbe sem burkolt próbaivást végeztünk a Drakula pálinka standján. A Drakula pálinka arról lesz híres, hogy vallejós-fantasys butykosa van sárkánymotívummal, a román neve "horor-spinka" és a marketinganyagában olyanokat írnak, hogy "egyedi prezentáció korlátolt kiadásban". A pálinka finom, más mint a miénk, valahogy lágyabb és illatosabb, miközben nem potpourri szerű, de 25 euróba fog kerülni egy félliteres üveggel. "110 százalékon érzem magam" - suttogtam mócos kiejtéssel.

Kicsit részegek voltunk, mire beértünk a következő terembe, ahol élelmiszeripari gépezeteket mutattak be. Nagy riporter itt majdnem leleplezte a Kaposvári Darált Embert, aztán mégsem. A következőképpen:

"Ez meg micsoda?" - fordulok egy emberhez, aki egy berendezés mellett álldogál, melynek közepén hatalmas pengék várják, hogy foroghassanak.

"Ez a kutter. Aprítógép. Például a párizsialapanyagot aprítják benne"

"Simán el tudom képzelni valami krimiben. Beledobják az embert, és ledarálja."

"Volt ilyen."

"Valami húsipari legenda?"

"Nem, Kaposváron megfenyegettek valakit, hogy beleteszik" - válaszolja már kissé elbizonytalanodva, így a történet végét már el sem meséli.

A kutterkések Pilinszkyje

Én egy verset írtam a csarnokban megismert szakkifejezésekből, íme:

Klipszelőgép a kutterkésüzemben
Maschinenbau vagy csontozóvonal ?
A patacsípő vérnyereség
Vagy fordítva.

A versírás 150 százalékra tornázta föl az egészségemet.

A terem Nagy, Értelmetlen, Éppen Ezért Tiszteletreméltó Találmánya a golfautóba integrált kávéautomata volt. Ezt nem lehetett fokozni, így átszállingóztunk a legnagyobb csarnokba, ahol az idei év trendi élelmiszerei voltak kiállítva, legalábbis ezt reméltük. A következő tapasztalatokat szereztük.

Ha szintetizálnunk kell az élményeket, akkor 2006 a mindenfélével töltött apró piskóták éve lesz.

Részletesebben:

A szlovák Radoma pácolt heringnél nincs finomabb, a szilvával töltött verziót bekapva úgy hörögtünk, mint Szekeres hadügyminiszter Szilvásy György csizmája alatt.

A lengyel disznósajt pikánsabb, mint Kóka János Gyurcsány Ferencről készített tusrajzai.

A szezon gumicukorjellegű hülyesége a Kengi márkájú gumicukorcsík-család lehet, vad színekben. Az erdei sikló méretű verzió kolosszálisan néz ki.

Helyrehozza a színuszgörgét

A Foodapest legerősebb művészeti alkotása a Kazy-Ker kekszfala. A legviccesebb tény, hogy a Scho-ka-kola, mely az "1936-os berlini olimpiával robbant be a piacra", 2006-ban Újdonság Díjat kapott a Valdor "Pácra fel" termékcsalád és más termékek társaságában.

A cucc egyébként meglepően finom, főleg, ha tudjuk, a Scho-ka-kola egy energiacsokoládé és cipőpasztás dobozban adják. A legerősebb marketingszöveg az alanti: "1936-os olimpia, az egész világ Berlint figyeli. Ennél megfelelőbb pillanatot nem is találhattak volna egy új, teljesítménynövelő csokoládé bevezetéséhez, amit kifejezetten sportolóknak fejlesztettek ki. Az akkori extrém sportolók hatalmas lelkesedéssel fogadták a fémdobozos "keserű csokoládét". A csomagolás az 1936-os megjelenés óta alig változott, mégis a mai napig a fiatalosság és újdonság erejével hat. A kezdeti design megtartásának köszönhetően napjainkban is könnyen felismerhető a fémdobozra festett fehér-piros napsugárforma."

A hostesslány valami csodálatos gyógyulást emlegetett és egy barátjára hivatkozott, akinek az energiacsokitól "helyrejött a színuszgörbéje." A szöveg, és az elfogyasztott szelet hatására 210 százalékra ugrott az egészségünk. A doboz csoki amúgy 690 forint és három elefánt segge is összeragad tőle, annyi benne a kakaó. Amikor a csaj közölte, hogy "szénhidrát-szupermátrix is van benne, egészségünk átlépte a 300 százalékos álomhatárt.

A legendás mézes pirított dió forgalmazóinál megtudtuk, hogy nemsokára jön az új extrém snack, a savanyított, de leginkább mégis édes datolya.

Felfedeztünk egy új Kubu-konkurenst, a szintén lengyel Pysio személyében. "Vajon miért ennyire erősek a polákok a zaccos keverékek piacán" - kérdeztük az illetékest, de ő csak megrebegtette a szempilláját. Kedvencünk amúgy a banán-alma-kivi kombó volt.

A szezon remakeje lehet az újraindult Stühmer márka hetvenes években megszűnt és most feltámasztott Korfu szelete lehet. 180 forint lesz az ára, a töltelék pedig nem más, mint mézes tojásfehérje-frappé, mégsem undorító, sőt. Bezzeg az úthengerbaleset ellen is javallott szuperegészséges olajfalevél-kivonat! Bár nekem végül is bejött a kesernyés-pázsitfüves aroma, no de egy üveggel 55 euró, amin 340 százalékos egészséggel nevettünk, és továbbálltunk.

Egészséges részegség

A teljes magyar pálinkavertikumot nem sikerült ugyan végigkóstolnunk, viszont tanultunk egy szót: pálinkaturizmus. Állítólag működik, sőt, mi is kaptunk egy meghívást az egyik pálinkafőzdébe, ahol végigbulizhatnák az egész lepárlási gyártási folyamatot. Megjegyezendő még, hogy a bolyhos cég feltalálta a 4 centes elitpiát a képzettebb munkásságnak.

Gráf József földművelési és vidékfejlesztési miniszter látogatásáról lemaradtunk, de felmarkoltunk egyet a minisztérium standján az Európai Uniós Agrár ABC-ből.

"Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv kiemelkedő figyelmet fordít a horizontális politikák érvényesítésére. A stratégia alapján készülő program és a tervezett intézkedések a horizontális célokat, és az érvényesítendő elveket az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel összhangban, az uniós irányelveknek és hazai jogszabályoknak, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően biztosítja."

Ámen, mondtuk, majd távoztunk a vásár területéről.