Beszívott úttörők

Nem egyszerű dolog úttörőnek lenni. Ezt a vitathatatlan igazságot Rácz "Vadászház" Péter életpályája mellett az első magyar marihuánakulturális magazin példája is remekül illusztrálja.

Fűszívó kádáristák

Egy magazin elindításakor nyilván az az első kérdés, hogy ki is a célcsoport. A Hanf esetében a válasz üdítően világos: a kiadó a marihuánaszívó kádárista kisnyugdíjasokra, a hónaljdezodorok és vécéillatósítók címkéinek szenvedélyes olvasóira és a kilencvenes évek német belügyei iránt érdeklődő populációra számít.

Már maga a lap címe zavarba ejtő, mondhatni gyanúsan németes. A fűről nem feltétlenül egy élrevasalt öltönyben parázsló szemű düsseldorfi bankalkalmazott jut eszünkbe, másfelől bizonyos szempontból nagy öröm, hogy a lapalapítók képesek voltak lehasadni a mozgalmat jellemző Jamaika-fixációról.

Ne rángatózz, Aczél Endre!

A Hanf már a címoldalával üt. Arra a speciális, fényes felületű, ámde igen vékony és zörgős papírra nyomták, amelyet annak idején nyilván külön a szovjet blokk országai számára fejlesztettek ki, hogy bármilyen rányomtatott ábra úgy nézzen ki, hogy az embernek elmenjen a kedve a fickándozástól. Hírtelen a Képes Újság jut eszembe róla meg az Új Tükör. Még egyetlen betűt sem olvastunk belőle, a Hanf máris megajándékoz azzal az érzéssel, amit leginkább a Szuper Hekki, vagy más, a kuka mellé százszámra bedobott hirdetési újság megpillantása szokott kiváltani az emberből. A vizuális típusúak gondoljanak a Napkelte stúdióbelsőjére, Lakat T. Károllyal vagy Aczél "Ha Jobbost Látok Rángatózik a Lábam" Endrével megfejelve.

A címeket elolvasva még csak ébredezik a gyanú, ami a magazin fellapozása után borzongató bizonyossággá válik: ezt a lapot ugyanazok a titokzatos személyek írják, akik a háztartási piperecikkek és kisgépek használati utasításait fordítják, a vécén kényszeresen olvasók nagyobb mulatságára.

A lap - a cím alatt olvasható velős öndefiníció szerint "az első kanabisz-kultúra magazin", ám pár centivel lejjebb már Cannabisként találkozunk újra a hányatott sorsú lágyszárúval. (Belül lesz ez még kannabisz is.)

Ide nekem egy kis nehéz drogot

Az igazi őrület azonban csak a belső oldalakon szabadul el. A vezércikkből azt a meglepő információt szűrhetjük le, hogy kétféle drog létezik, nevezetesen könnyű és nehéz, illetve hogy a szerző - a Hanf Magyarország szerkesztősége - egy toalettkacsa csomagolásának apró betűs részét tanulmányozva tanult meg magyarul. A velős cikk világos üzenetét középtájt találtuk meg: Kiadványunkat mindenki számára ajánljuk, akit érdekel, és akit nem érdekel, hiszen tisztán kell látni az adott dolgot, amitől elzárkózunk.

Kenőcs és kalapács

Távol álljon tőlünk, hogy beleszóljunk más sajtótermékek szerkesztési gyakorlatába, de a hanfosok talán hibát követtek el, amikor a legerősebb anyagot sorolták első helyre, elhalványítva a későbbi gyöngyszemeket. A "Középkori szentségtörés" című írás első mondata a maga enigmatikus módján az utóbbi évtized legjobb indítása: A manapság érvényes kábítószertörvény egyfajta modern boszorkánykalapács. A pöröly aztán újra meg újra lesújt, agyvelőnkbe kalapálva olyanokat, hogy a természetes "anyagokkal" foglalkozó Jonathan vegyészkutató meg a bódulatot újra meg újra befeketítették, holott ez alaptulajdonsága az idegrendszerünknek sőt az a felháborító gazság sem maradhat rejtve, hogy 1912-ben az ópiumot, kokaint és morfiumot kitaszították a társadalomból . A szöveg egy pillanatra sem ül le. De hogyan is tehetné, amikor itt az inkvizíció boszorkánykenőcsét, a VIII. Ince Pápa és Henry Anslinger által befeketített kendernövényre cserélték?

Begyújtott mágia

A pompás szórakozás ellenére lassan gyanút fogtunk, amit csak erősített egy utalás a kormány boszorkány üldözőjére, akit úgy hívnak, hogy drogmegbízott, aztán a szociáldemokrata Patika-modellre , nem beszélve a főinkvizítor Seehofer-ről, aki csak arra vár, hogy mikor gyújtják be a mágiát Heide Moser alatt.

Igen, mi is pont arra gyanakszunk, amire Ön is: a Hanf bizony németből van fordítva, méghozzá nem is valamilyen friss német publikációból, hiszen szegény Heidéről a "Németországi droghelyzet 1997-ben" című forrásból idéz a cikk, ha jól értettük..

Bár nem minden további cikkben tünedeznek fel Udók és Dirkek, a meglepően egységes nyelvhasználat miatt igen gyanús, hogy szinte az összes anyagot ugyanaz a szerényen háttérbe húzódó virtuóz fordította. Azt is, amiből megtudjuk, hogy nem Nagy Zoárd, a Lépkedő Fenyőfa volt az egyetlen világjáró növény, hisz az embernek a növények között nincs régebbi társa, kísérője a kendernél. Vannak aztán olyan dodonai utalások szép számmal, amikről lefogadnám, hogy egy napi fél kiló hanfon felnőtt hannoveri szandálost is zavarba hoznának, mint például a Vízipipák Isztambulban című, szolgáltató jellegűnek induló cikk vége: Ne felejtsétek el a mesét az osztályotokról, de felejtsétek el Bommie Baumann-t. Mind ikonok és konzervek, kicserélhető hazugságok. Csak a halál fog eljönni, sárga taxiban miután a pudingot megetted...addig is paff...paff...paff...paff.

Néhány cikk nem fordítás, ezek gyorsan megkapják a magukét. Pelle Andrea ügyvéd, a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület vezetőjének amúgy teljesen épkézláb írásának közepére került a kétoldalas reklámposzter, ami kíméletlenül megmutatja, hogy mivé válik, aki túl sokat szív: visszataszító kis ráncos ufóvá, divatjamúlt sísapkában.

Punkos elvek, szar napok, sámán

A táv felénél érezhetően belemelegedő szerkesztő a gyakorlatba is átülteti punkos elveit: először egy anyagnak ad értelmetlen címet és bevezetést - DSM VI. Függőség definiálás Németországban, majd alatta: a cannabis fogyasztás Németországban a szövetségi kormánynak régóta egy hétpecsétes titok - aztán egy egész rovatot nevez el dezodorflakon-nyelven - Medicinális Oldalak , hogy delíriumában az utolsó oldalon a magyar Hip-Hop kultúra egyik legspirituálisabb sámánjának nevezze Mohamant, akinek olyan spirituális sorokat köszönhetünk, hogy Mindig jó a kedvem (majdnem) / Csak ha szar napom volt, akkor pont nem / De máris megvan a megoldás: / Tekerés, gyújtás; tőlem csöngethet a postás.

A Hanf szinte hihetetlen beltartalmával igazi missziót vállal, amennyiben - merészen szembeszállva az egyre elfogadóbb korszellemmel - megmutatja, hogy a könnyűdrogok fogyasztói valószínűleg koherens gondolkodásra képtelen, funkcionális gyengeelméjűek.

A világon számtalan marihuánakultúrás színes magazint adnak ki. Ezekben általában van egyszerű felvilágosítás, beszámoló orvosi kísérletek eredményeiről, termesztési tanácsadás, beszívotthíresember-interjú, és mindenféle szemnyitogató írások arról, hogy a könnyűdrogok fogyasztóinak hatalmas szubkultúrája hogyan formálta a mainstream popkultúrát az öltözködéstől a zenén át a szóhasználatig. A Hanfot azonban merészebb fickók adják ki: megalázónak érezték volna, ha lapjuk olyan primitív eszközökkel hat, mint az érdekes témák vagy az érthető fogalmazás. A hazai magazinpiac gesztusművészei megalkották azt a sajtóterméket, amely egyetlen célra alkalmas: megfelelően feldobott állapotban üssük fel egy tetszés szerinti oldalon, elcsukló hangon olvassuk fel barátainknak az első, a szemünk elé kerülő mondatot, aztán, ha kikacagtuk magunkat, adjuk tovább eggyel.