Jelentés a szocialista propagandagépezet legbelsejéből

Két dologgal szokták vádolni a Gyurcsány-kormányt (hasonlóan egyébként a korábbi fideszes adminisztrációhoz), méghozzá azzal, hogy

a) elképesztően bénán kommunikálnak,
b) ijesztően profi kommunikációt művelnek kormányzás helyett.

Na, majd személyesen, ráaádásul macskapacalban tapicskolva fogom kideríteni, melyik áll közelebb az igazsághoz, csillant föl a szemem, amikor meghívtak, hogy egy rakás többé-kevésbé mainstream hírforrás - Magyar Nemzet, Népszava, Heti Válasz, Népszabadság, 168 óra, Magyar Rádió, MTV, Duna TV, Nők Lapja, Pannon Lapok - tudósítójával és persze a fő attrakciónak szánt Hiller István kultuszminiszterrel együtt töltsek el négy napot Rómában. Az apropó az, hogy elkészült a helyi Magyar Akadémia épületének - úgy is mint Falconieri-palota -, a balfácán magyar állam vitán felül legszebb és legjobb helyen fekvő ingatlanjának a felújítása.

Közepesen erős indok egy négynapos kéjtúrához, halványan pislákolt is a zsíroskenyértúra-vészjelzőm - tudják, ez a kifejezés azt jelenti, amikor igazi ok nélkül, vagyis a szimpátiájuk megnyerése végett cégek vagy államok valami aránytalanul jó helyre utaztanak újságírókat. Vállalati eredmények ismertetése egy kenyai vadasparkban, termékbemutató a Madison Square Garden különtermében, kihelyzett kormányülés Acapulcóban, ilyesmik. De olyan nyilvánvalónak tűnt a szándék, hogy újságíróközelbe hozzák Hiller minisztert, volt szocialista pártelnököt, hogy feltámadt bennem a kíváncsiság - tényleg olyan rafináltak ezek a komcsik? -, plusz vannak barátaim Rómában, úgyhogy kifizettem egy repülőjegyet a csajomnak is, és a hedonizmus jegyében nekivágtunk a lasagnaillatú tényfeltárásnak.

Kémek a sólyomfészekben

Az már a megérkezésünk utáni első órában kiderült, hogy tuti megérte eljönni: klasszikus újságírói módszerrel - hallgatózás - ugyanis kiderítettem, hogy a sajtókontingensből két emberre - a Heti Válasz politikailag pikáns családnevet (Stumpf) viselő riporterére és rám egy-egy embert állított a hillerista hadigépezet, hogy az ágensek valahogy elérjék, ne írjunk szemétséget a Pistáról. Francesco Borromini fantasztikus aranyozott stukkói alatt (lásd az alanti képen)

ráadásul olyan hangosan csörögtek a krómacél evőeszközök, hogy nem értettem, ki a két titkosügynök.

Micsoda izgalmak, micsoda ruccola!

Megsokszorozott lelkesedéssel indultam tehát másnap a reptéren még sötétkék nyakkendőt és zakót + sötét indigókék farmert

viselő Hiller István nyomába, hogy lejegyezzem, mit művel külföldön a magyar kultúra kormányzati főnöke.

A célszemély a csütörtök reggelt európai értelmben vett néppárti tinihorrofilmbe illő megjegyzéssel + szemcsippentéssel kezdte ugyan - "A Kampó hangulata rendben van, ugye?" -, de én tudtam, hogy a latin-történelem szakos miniszter, ahogy mondani szokták, a "város szerelmese", tehát nyilván a Campo de Fiorira gondolt, ami egy töltöttmacska-ugrásnyira van a belváros legjobb pontján álló Falconieri-palotától, és ahol megégették Giordano Brunót, megelőzve például jó néhány Lazio-drukkert. István a reggelt aztán fekete öltönyben, és vékony csíkos fáradt világoskék nyakkendőben és feltűnően nyomott hangulatban kezdte. Mondjuk, én se ugrottam volna ki a bőrömből, ha egy hiperunalmas, jó tucat felkasírozott fényképfelvételből álló kiállítást kell megnyitnom egy állva alvó talján bácsika társaságában. (A képek magyar műemlékeket, leginkább főúri kastélyokat ábrázoltak.)

Röpülj, hajóm, büdös hajóm

Feltűnt Önöknek, hogy a szocialisták exelnöke nyilvános eseményeken mindig úgy tartja magát, mintha egy háromárbocos parancsnoki hídján a korlátra támaszkodva figyelné, ahogy egy nagyon büdös hajó elhalad előtte? Na, most is ezt a pózt vette fel, pedig nem kellett volna: az olasz kormánytisztviselők és újságírók többször is nyílt színi tapssal szakították félbe, amiért olaszul tartotta meg a beszédét, amibe több helyen is ügyesen keverte bele a "római mentalitás" szókapcsolatot. A szövegnek csak kábé a harmadát értettem, a pannon Jovanotti hangzásra Zucchero kicsit érzelmes stílusát ötvözi Dr. Ratzinger racionális hanglejtésével. A hatás alapján olaszokkal kellett volna feltöltenie az MSZP-t, és labdába se rúgott volna ellene Fletó Fletonovics.

Kéz és láb használata nélkül

Következő programpontként Hiller István a kiállításnak helyet adó középiskola természetrajztermében kis híján feltöltődött dörzselektromossággal, de utána inkább kókadtan mellébeszélt. Itt konkrét bejelentés következett volna valami oktatási együttműködésről. A miniszter ehelyett egyfajta szociáldemokrata Öveges professzorként kiállt a katedrához, hogy a néző csakis arra gondolhasson: melyik vizespoharas kísérletet fogja bemutatni? Kéz és láb használata nélkül bejuttatja a pohárba az asztallapra helyezett bélást? Úgy rántja ki a poharak alól a terítőt, hogy egyetlen csepp víz se loccsanjon ki? Kálium-permanganáttal lilára színezi a vizet, majd citromlével kifakítja? Nem, inkább olyanokat mondott, borús arccal, hogy "jó lenne az ismeretlen diáknak szobrot állítani, aki az olasz-magyar kapcsolatokban járatos". Ilyesmi később szerencsére nem volt jellemző rá.

Hiller István megbabonáz egy szakácstanulót

Itt következett a túra legzavarbaejtőbb jelenete. Átvonultunk az igazgatói szobába, ahol a sokprofilú iskola cukrász szakos diákjai álltak szakácsjelmezben egy L alakú asztal mögött, amire frissítőket és egészen pompás édességeket tornyoztak - a sajtó kedvence a vaníiakrémmel és friss eperrel töltött ostyavékony tésztakosárka volt.

Hiller, akibe egy csapásra élet, sőt dévaj lendület költözött, odament az asztalhoz, fixírozni kezdett egy, a túloldalon meredt vigyázzban álló, rémült cukrászleánykát, aztán lassan egészen előrehajolt, bele az arcába és azt mondta : "Magyarul beszélek Önhöz. Milyennek tűnik hallás alapján a magyar nyelv?" Szegény köpni-nyelni nem tudott, de nem járt jobban a mellette álló fiú sem, akinek arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy "mit terveznek a nyárra? 26-a után milyen az élet?"

Este levezetésnek négy festőnő kiállításának megnyitója a Magyar Akadémián, Hiller széles, sárga-fekete harántcsíkos nyakkendőt és középnyomott tekintetet viselt, miközben kitüntetett egy tündéri bácsit, Farkas Károlyt, Farkas István festő fiát, aki meg tudott szökni a bori haláltáborból, hogy később sok más mellett az apja életművét is ügyesen ápolja.

A maratoni programot igazi sztálinista tankrohammal zárta a miniszter csapata, amennyiben tízfogásos vacsorán amortizálták le az eddigre háromgyedrészt amúgy is mozgásképtelen újságírókat. A proletárok fegyvere már nem az utcakő meg az eltitkolt atombomba, hanem a sörtésztában sült tökvirág és a friss szardellafilé ropogósra sütve, ruccolával.

Az igazi baloldali már egyéves korában ellenáll

A következő nap akkor még értelmetlen helybejárásnak tűnt, tele lelombozó, de annál sűrűbb programokkal, bár később kiderült, hogy csak trükkös elterelő hadműveletről volt szó. Egy olyan szerződés reggeli aláírása után, amiről még egy kultuszminisztériumi tisztviselő is lebeszélt, Hiller a Capitoliumon az ismert farkas és az ismert lovas szobor mögötti városházán, a "Hófehér nőstény unikornis Szilvásy György szomszédját szoptatja" című olajkép alatt kitüntetést adott át Walter Veltroni polgármesternek. Az 1955-ös születésű baloldali városvezető egy magyar külügyestől pótlólag megkapta az "'56-os szabadság hőse" díjat is, ami a "Meg nem nevezett politikus kisdeddel és mindkét nembeli barmokkal" című golyóstoll-kompozíció megalkotására ösztönzött engem, de a műalkotás később sajnos elveszett.

A nap hátralévő részét még a felújításról megemlékező emléktábla avatása - vigyázat jobbosok, Hiller úgy tud alulról fölfelé márványt nézni, mint az úgynevezett nemzeti oldalon senki sem! -,

illetve egy ellógott miniszteri találkozó színezte.

Robban a hírbomba

Aztán jött az, ami egycsapásra mindent más fénybe helyezett: kiderült, hogy Hiller és csapata hónapok óta teljes konspiráció mellett készült a tényleg nagyszabású, mondhatni bomba bejelentésre, miszerint "megalapozott tudományos hipotézis", hogy "minden valószínűség szerint van egy Botticellink", mármint nem neki és Karl Imrének, hanem az összmagyarságnak, az esztergomi érseki palota falára festve. Na, ez már hagyományos értelemben is értelmessé tette a kiutazást, amit eléggé bántam. Hiller a bejelentéskor elemében volt, sőt tán azon túl is, főleg amikor azt mondta a nedves vakolatra fekete festékkel felskiccelt hajadonra, hogy "én már álmodtam is róla." Ezzen a maltero-erotikus álommal együtt ötöst kell adnom a kommunkációs csapatnak, Váradi Júlián, a Magyar Rádió riporterén kívül azt hiszem senki sem sejtette, milyen bejelentésre készültek. (A Botticelliről bövebben itt olvashatnak.) Ha nem vagyok jelen élőben, azt gondolnám, hogy Hiller mester a Rómába szervezett bejelentéssel egyszerűen saját magát szidolozta Wierdl Zsuzsanna és Prokopp Mária felfedezésének a fényében. Így azért láttam, hogy őszinte extázis

fogta el, és tényleg szívén viseli a freskó-szekkó sorsát. Igaz, az elején fél órán át beszélt arról a kamerák előtt, hogy itt nem is őróla van szó, hanem a kutatókról, de ezt empatikusan fogjuk fel szakmai, mármint miniszterszakmai ártalomnak.

Az esti bulin a magyar kultúra társasági vonalát Winand Gábor Babos Gyulával megspékelt jazzegyüttese + az erotikus fuvolázásban utazó

Horgas Eszter + gulyás és palacsinta képviselte. Bevallom, én még sosem hallottam játszani Horgast, akit egy gonosz kormányközeli tényező a fülem hallatára a "fuvola Edvin Martonjának" nevezett, ezért izgalmamban kémfotót próbáltam csinálni a művésznő fehér nadrágját bokában török bugyogóként összeszorító karperecszerűségről. Íme az eredmény, rengeteg prosecco és vörösbor után készült:

A hangosítás, a zsizsegő taljánok, Bikácsy Gergely író-filmesztéta magyarfutball-gyűlölő kirohanásai, illetve a Tóth Krisztina költőnőt körülrajző kultúrférfiak dorombolása miatt a fuvolajátékot sajnos egyáltalán nem hallottam. Én félénk sajtóférfi vagyok, úgyhogy csak innen merem üzenni, hogy Tóth Krisztina az én új Weöres Sándorom és Romhányi Józsefem, csak náluk is jobb ékszereket visel, motyogjuk együtt, hogy Hogyha jő a vombat,/ az ember mit mondhat?/ A vombat külsején / kevés dolog ronthat.No és persze Elég nyugodt állat,/ úgy hat kilót nyomhat. / Tilos a vadászat / és rádobni bombat!

István Rómája

Eljött szombat, a túra igazából utolsó napja, hiszen vasárnapra csak a hazautazás jutott. A kemény hírek szerelmeseinek ekkorra már csak a levezető ruhasvásárlás maradt - tudja valaki, miért Budapest a világ egyetlen városa, ahol semi normális nincs a Zarában, quo vadis textilipari kiskereskedelem? -, míg én korábban pont erre a napra gyúrtam, hiszen Hiller mester "Ami nincs az útikönyvekben" címmel szubjektív sétát tart a városban. Na majd itt közelebb kerülünk a zakó mögött az emberhez.

István sárgásbarna fűzős bőrtopogóban, indigókék farmerben - új darabnak néz ki, ezúton gratulálunk a szerencsés választáshoz -, sötétkék szolid kockás zakóban, világoskék ingben, a korábbiaknál sokkal relaxáltabb arccal érkezett, és pár percen belül zsebre tette a közönséget, mint egy jobb formát futó Gryllus Vilmos.

Nem, azt nem énekeltette velünk, hogy Ül a tó partján kárókatona. / Odamegy a pelikán, távoli rokona, viszont rengeteg, útikönyvekben meg nem található sztorit, tényt és anekdotát mesélt, többet idézett latinul, mint egy szalonspicces püspök, és a macskák összefüggésében a "pofázmány" szót használta.

A Largo di Torre Argentina téren, ahol a közismert egérevők laknak, sikerült lekapnunk, amint a miniszter engedély nélkül pusztakezes agyműtétet hajt végre önnön fotósán.

Talán az ilyet szokták reneszánsz személyiségnek nevezni.

Az Il Gesú előtt, úgy is mint a barokk templomok prototípusa,

remek kiselőadást kaptunk

az ellenreformációról, Pázmányról és Loyolai Ignácról, benne azzal a kis gyöngyszemmel, hogy a szociológusok nem érdekelték a törököket, ők az APEH kérdéseivel foglalkoztak. Örülhet a kisebbik koalíciós partner!

A Capitolium tetején a Ruud van Niistelrooy-i formába lendült Hiller dévaj történészmosollyal überkulturált pinázásba fogott, amennyiben elmagyarázta, mit jelent a Romuluszt és Remuszt szoptató nőstényfarkas - lupa - latinul (kurvát, ezért szegény rómaiak kénytelenek voltak 'nőnemű hímfarkasnak' nevezni) + bevezetett minket a római káromkodások világába. A képen éppen azt mondja, hogy "anyád a négyes útkereszteződés közepén áll."

Az internet sem lenne elég hosszú felidézni a többi sziporkát, hiszen ekkor még nettó 3,5 óra gyaloglás és gájdolás állt előttünk, elég legyen annyi, hogy István az utolsó akadályt a hazai pályán több mint meggyőzően teljesítette, örökre megszerettetve velünk az úgynevezett történészhumort. Csak azért nem nevezzük a Magyar Kultúrpolitika Szerb Antaljának, mert ezt a címet szoros versenyben elorozta tőle Csorba László, az Akadémia éppen távozó igazgatója, aki annak idején a szőrös töritanár volt az MTV Repetájában.

Ja, és azt tudták, hogy a folyó kézírást, vagyis az összeköthető, írott kisbetűket egy konkrét ember, raádásul egy bizánci találta fel a XV. században?

Nem fárasztom tovább Önöket a záróvacsora részleteivel, ki-ki vonja le a saját következtetéseit a fentiekből, egy dolog a biztos: az AS Roma-shopban egy teljes mez-nadrág-sportszár-stoplis cipő-kombó ötéves kisfiúnak közelíti a száz eurót.

Göncz Kinga protomártír legyen Önökkel!

(Záróképünkön a "Hiller István a reformok szükségességét magyarázza néhány vértanúnak" című freskó látható a Santo Stefano Rotondo faláról. A cikkben szereplő képek Gordon Eszter (profi), OKM, Láng Imola (műkedvelő, a csajom) és a szerző (ügyetlen) munkái, a két photoshoppos csalás szintén.)