Kívülállóként nem sokat ért meg az ember ezekből az elkapott félmondatokból, de a kispesti SZDSZ-székház nagytermében most nincsenek is kívülállók, csak a Hatalom Kártyáinak legjobb magyar játékosai; közel ötvenen küzdenek a több százezer forintos összdíjazásért, meg persze a dicsőségért. Ide nem kerülhet be akárki: meghívásos alapon, selejtezőversenyeket megnyerve lehet elindulni a bajnokság döntőjén. A második napon járunk, ma a legjobb 16 közé kerülés a tét, és a Tiltott mágia nevű szabályrendszer alapján megy a játék, ami azt jelenti, hogy bizonyos lapokat nem szabad használni a pakliépítésnél, ami teljesen felborítja a megszokott erőviszonyokat.
Pakliépítés? Metagame? Gyűjtögetős kártya? Kezdjük az egészet az elejéről.
A gyűjtögetős kártya (angolul cserélgetősnek, trading card game-nek hívják) a kilencvenes évek közepén jelent meg, és forgatta fel a szerep- és társasjátékok világát. Magában a kártyajáték részben nincs sok újdonság: kell hozzá nagy adag stratégia, meg persze szerencse, mint általában a kártyajátékokhoz. A trükk abban áll, hogy több száz féle lap létezik, és ha az ember vesz egy csomag kártyát, abban véletlenszerűen kap ezekből 50-60-at, amiből aztán összeállítja a pakliját, és játszik az ellenfél, szintén a saját gyűjteményéből összerakott paklija ellen. Minél többet vásárol az ember, annál több a kombinációs lehetőség, annál több ritka és értékes laphoz jutunk hozzá, és - egy ideig legalábbis - annál erősebb paklikat építhetünk.
Zseniális üzleti modell: az embernek megtetszik a játék, beüt a gyűjtőszenvedély, és minden lapot meg akar szerezni, egyre csak veszi az új csomagokat. A kiadó meg persze ezt kihasználva időnként új kiegészítőt dob piacra, még jobb lapokkal; elég rajongó mellett ez gyakorlatilag olyan, mintha pénzt nyomtatna. Az egész őrületet egy amerikai matematikus, Richard Garfield találta ki 1993-ban, kiadva az első gyűjtögetős kártyajátékot, a Magic the Gatheringet, ami annyira bejött, hogy hat év múlva 325 millió dollárért adta el a cégét a Hasbrónak.
A Magic sikerét sokan próbálták leutánozni; Magyarországon a Hatalom Kártyáinak, vagy ahogy mindenki rövidíti, a HKK-nak sikerült. A titok annyi, hogy olcsóbb, mint a Magic, és magyarul van, így több játékoshoz jut el. Na meg persze maga a játék is jobb - teszi hozzá vigyorogva Tihor Miklós, a HKK kitalálója, a bajnokság szervezője és főbírója egyben. Annak megtippelésére, hogy mennyien játszanak itthon, nem vállalkozik, de azt elárulja, hogy félévenként, amikor új kiegészítőt adnak ki, több tízezer paklit adnak el belőle. Most tart a játék a 23. kiegészítőnél: akinek minden eddig megjelent lap megvan, az legalább 6000 lapos gyűjteménnyel büszkélkedhet (persze a gyakorlatban ennél sokkal több, hiszen mire egy ritka lapot sikerül beszerezni, a gyakoriakból rengeteg összejön). Ami egészen komoly értéket képvisel, hiszen az erős, ritka, és éppen divatos lapokért több ezer forintot is adnak a szabadpiacon; a legdrágább lap, a Szürkeállomány aktivizálása 12 ezer forintot ér elvileg - gyakorlatilag meg senki nem adja el.
A nemzeti bajnokság döntője - mivel ide csak a profik jutnak be - nem jó terep a kártyadealereknek, de kisebb versenyeken, klubokban, boltokban ott vannak, mappákba rendezett eladó, és cserére szánt lapok százaival. A dörzsöltebbek tisztességtelen cserékkel nyerészkednek a tapasztalatlan játékosokon, akik nem ismerik a lapok értékét - ezt hívja a szleng cápázásnak. "Három-négy éve, amikor a Yu-Gi-Oh rajzfilmsorozat nagyon népszerűvé tette a kártyajátékokat a fiatalabbak körében, meg lehetett élni a seftelésből", meséli két forduló között a verseny egyik esélyesének tartott Baross Ferenc. "Megvettél egy gyűjteményt X pénzért, és laponként eladtad, hát... több X-ért." Egyébként annyira nem drága hobbi a kártya, mint az ultraritka lapok árai sugallják. Ha félévente, amikor új kiegészítő jelenik meg, beleöl az ember 20-25 ezer forintot, azzal olyan szinten tudja tartani a gyűjteményét, hogy simán tud versenyeken indulni, és ha kikap, valószínűleg nem a lapjai voltak gyengébbek az ellenfélnél, hanem a játéktudása, vagy a szerencséje.
A verseny közben az utolsó fordulókhoz ér, nő a feszültség, egyre többször hívnak a játékosok bírót a vitás esetekhez. Előfordul, hogy a helyszínen születnek szabályok, hiszen 6000 lapból óhatatlanul is összejöhetnek olyan kombinációk, amire a kiadás előtti tesztelésnél senki sem gondolt. Aki bejut a legjobb 16-ba, már biztos, hogy pénzdíjjal mehet haza a végén, és a harmadik napon egy speciális formátumban, a drafton küzdhet meg a bajnoki trófeáért. Draftnál nincs előre összeállított, hetekig tesztelt pakli, ott helyben kapott bontatlan csomagok tartalmából kell paklit, és hozzá való játékstílust improvizálni.
Tíz-tizenkét játékos a szűken vett élmezőny, ők találják ki az új paklikat, őket másolja mindenki; közülük bárki nyerhet a végén - latolgatják az esélyeket az első asztalokon játszók (az első asztalon mindig a pontverseny éppen aktuális első és második helyezettje játszik egymással, a másodikon a harmadik a negyedikkel, és így tovább). A döntőbe jutott játékosok közel fele egyébként vidékről érkezett, de senkinek nincs szüksége szállodai szobára, itt mindenki ismer mindenkit, és a verseny hétvégéjén egymásnál laknak a játékosok, kihasználva az utolsó éjszakákat is a paklik finomítására és egy kis plusz tesztelésre.
Az utolsó meccseken már nem a játéktudás számít elsősorban, hanem hogy mennyire bírja az ember a feszültséget, és mennyire fárad egy agyilag a háromnapos kártyamaraton végére - értenek egyet a vasárnapi döntőbe jutott profik. Aztán másnap ez be is igazolódik: a nagydöntőben a második nap végén még veretlenül vezető Dönczi Krisztián kikap az új HKK-generációt képviselő Csernus Dávidtól, aki így megszerzi a 13. nemzeti bajnokság első helyét. Ő az első 18 év alatti nemzeti bajnok, és mostantól mindenki őt akarja majd megverni. Ha ez sikerül is, azt már senki sem veheti el tőle, hogy bekerült a játék történelmébe, és megkapta az alig tucatnyi példányban létező lapot, a Bajnok manifesztációját, amit minden évben a bajnok vihet haza, és nagyobb dicsőség, mint a pénzdíj, meg a díszes kupa együttvéve.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
