Visszafogott tülekedés a H&M-megnyitón

2005.09.01. 14:58
Csütörtökön délelőtt nyitott a Váci utcában az első magyar Hennes & Mauritz-üzlet, az ingyen farmer miatti hisztéria elmaradt, helyette boldogan mosolyogtak egymásra a vásárlók és az eladók.

Kattintson a képekért!

A tizenegyes nyitás előtt tíz perccel érünk a Váci utcába, és azonnal megállapítjuk, hogy a nagy sorbanállások kora lejárt, a magyart már nem szédíti meg a Nyugat, már ha nincs éppen szó plazmatévéről vagy porszívóról. Az első száz vásárlónak osztogatott ajándék farmer miatt azért benne volt a pakliban, hogy lesz némi lökdösődés, ha nem is akkora, mint egy Electro World-nyitásnál.

De nem, két-háromszázan várakoznak az első magyar Hennes & Mauritz előtt, főleg nők, ugyanis a cég itthon egyelőre csak női ruhákat árul. Persze ennyi ember pont elég ahhoz, hogy tolongás legyen a boltban. A fotósunk, Szabolcs, aki a szerda esti nyitópartin is jelen volt, már előre szólt, hogy "húszéves csajokra" van célozva az árukészlet, és valóban, többségében ez a korosztály álldogál türelmesen a bolt előtt, az egy-két elrángatott fiú pedig csak elvétve vág pofákat.

Jó buli

A nyitást már a belülről nézzük meg, tíz, kilenc, nyolc, számolnak vissza a felsorakozott, egyenpólóba öltöztetett eladók, a nullához érve tapsolnak és éljeneznek. A biztonságiak kissé nehezen fejtik le a bejáratot körbekerítő kötelet, de aztán elkezdenek beáramlani az emberek, először csak egyesével, az első sorok kemény világára csak abból az arckifejezésből tudunk következtetni, ahogy a bejutók pár elcsigázott lépés után kifújják magukat. Különös módon a vásárlók többsége úgy fest, mintha már felruházkodott volna egy másik H&M-ből, hiába, a márkahűség az márkahűség.


Kattintson a képekért!

Az első száz vásárló kap egy kupont, ezt lehet beváltani az ajándék farmerre. A célszalagot elsőként átszakító Tündi később elmondja: reggel kilenc óta állnak barátnőjével a bejáratnál, de akkor még csak öten-hatan voltak az üzlet előtt. Kérdésünkre, hogy tényleg megérte-e két órát álldogálni a tömegben a kánikulában, elmeséli, hogy Londonban volt már H&M-ben, és ezért kíváncsi volt az itthonira, meg éppen szabadnapja van, és "jó bulinak" tűnt eljönni a nyitásra. A jó buliból egy idősebb házaspár is kiveszi a részét, meglehetős rutinnal mérik fel az árukészletet, sőt, ha jól láttuk, a férfi az, aki elsőként a pénztárhoz járul az új boltban egy farmernadrággal és a kuponnal a kezében.

A légkondi viszont nincs ennyi emberre felkészülve, bár a biztonságiak csak meghatározott számú vásárlót engednek be, de így is pár perc alatt olyan magasra szökik a hőmérséklet, hogy védőitalt kellene osztogatni. Nyilván a vásárlási láz, a felszökött adrenalin ezt feledtetné, de mi inkább a kijárat felé vesszük az irányt, magukra hagyva a tülekedés ellenére rendületlenül mosolygó eladókat és a szintén mosolygó, csillogó szemű vásárlókat.