Judit
-2 °C
8 °C

Ferencvárosi Siratófal

2004.01.22. 01:04
Miért kellett a mamám legjobb barátnője mamájának becsomagolt bőröndöt tartania az ágya alatt, még akkor is, amikor már nekünk is színes tévénk volt és a Neoton Família vezette a slágerlistát? És miért nem ült fel azzal a bőrönddel egy repülőre már sok-sok évvel korábban? A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékhely meg sem próbál válaszolni ilyen torokszorító kérdésekre, viszont Magyarország egyik legjobban megcsinált múzeumépülete, egy kis darab trendi Jeruzsálem a Ferencvárosban.
Tekintse meg képeinket!
A Moszkva téri Pita House izraeli pékség-gyrosbüfében vajkrémes-tonhalas-keménytojásos bagellel melegítek, aztán hipp-hopp ott állunk a Tüzoltó utca és a Páva utca sarkán, egy valószerűtlenül szép sárgás-zöldes-rózsaszínes mészkőből rakott, zegzugos fal előtt. A tetőkertből ciprusok kandikálnak elő, az egész olyan, mintha Jeruzsálem vagy Damaszkusz egyik elit negyedéből idekatapultáltak volna egy épületet. Mondjuk egy helyi előkelőség jól őrzött, vadiúj villáját. A hangulaton kívül semmi sem utal arra, hogy itt zsidókról lenne szó, csak a bejárati vaskapu mellett szolidan a falba mart felirat, miszerint Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékhely. A fekete, masszív vaskapu kicsit ijesztő indítás, hogy aztán a fémdeterktoros kapualjon átjutva visszacsöppenjünk a keleti hangulatba.

A sötét macskakővel borított udvar az épület legizgalmasabb tere. Szemben a zsinagógaépület homlokzata, a cikkcakkos vonalú utcai fal belül oszlopos kerengőbe vált, bal kéz felől kicsit megdőlt fémvázas üvegkalicka áll, mögötte a külső homlokzaton már megismert kőlapokkal - később kiderül, hogy valójában nem mészkő, hanem kvarcit - borított, lapos, szögletes épületszárny húzódik, ami belefut a zsinagógába. Két oldalt áll még a faltól beljebb három-három szögletes, egyszerű kőoszlop.

A teret övező fal tetején tetőkert. Ha feljebb emeljük a tekintetünket, azonnal megüt, hogy a múzeum mennyire jól rímel a környezetre, a magas, régi ferencvárosi bérházak zegzugos tűzfalaira és hátsó gangjaira.

Vannak itt zsidók?

Bemegyünk a zsinagógaépületbe, amit régi fotók alapján lélegzetelállítóan restauráltak. A Lechner Ödön-tanítvány Bauhorn Lipót 1924-ben befejezett épületén szép dongaboltozat feszül, belül minden arany, kék és sárga: keletiesen hegyes boltívek, buja, aranyozott oszlopfők, stukkók és rengeteg festett Dávid-csillag. Hiller kultuszminiszter a gyors, egyéves építkezésről, a múzeum és emlékhely április 15-ei nyitásáról, az izraeli államelnök érkezéséről és emlékkonferenciákról beszél, úgy, hogy legalább negyedórán át nem ejti ki azt a szót, hogy zsidó. Az épületegyüttest tervező Mányi Istvánhoz hasonlóan szemérmesen kezeli azt a nehezen megkerülhető tényt, hogy ez a hely azért létesült, mert a magyar állam egyszer részt vett 600 ezer polgárának jól szervezett megölésében, csak mert zsidók voltak, vagy annak tekintették őket.

Enyhén spirituális utazás, lefelé

Visszamegyünk az udvarba, majd a megdőlt üvegkalickán át lemászunk a múzeum - az udvarra rímelően sokszögletű - előterébe, a föld alá. A majdani látogatók is itt kezdik a túrát. Finom ötlet, hogy a kinti sárgás kő falburkolat ide is bekúszik. A padló fekete kő, a fény egy felülről megvilágított, sokszögű fehér papírsárkányra hajazó álmennyezet-elemből szóródik szét.

Innen nyílik a két föld alatti kiállítóterem. A tervező - aki eddig nem árult el semmiféle vonzódást a transzcendens tartalmakhoz - itt mintha halvány utalásokat tenne egyfajta spirituális utazásra, sőt esetleg a pokol bugyraiba való alászállásra. Az első terem fekete padlója ugyanis lejtős, a másik felületének nagy része pedig egy ellenkező irányba emelkedő rámpa, talán a bevagonírozásra való utalásként.

Zsinóros magyar ruhában

Hiller miniszter először rövid filmecskét mutat nekünk az építkezésről. A valóban rendkívüli tempó érzékeltetésére - bő egy év alatt felhúzták a Magyarországon egészen kivételesnek számító minőségben elkészült komplexumot - a rendező néha burleszkszerű gyorsítást vetett be. A klezmer zenére rángatózó munkások látványa automatikusan kacajt fakaszt az egyébként szokatlanul csendes újságírókból és vendégekből. Aztán a szomszédban kis ízelítőt kapunk az április 15-én nyitó kiállítás anyagából. A miniszter itt olyan fotókat mutat be, amiken már senki sem kacarászik. Az első tárlaton ugyanis az Auschwitz album képeit állítják majd ki.

Jákob Lili, 18 éves bilkei lány egész családját Auschwitzba szállították és - apját, anyját, három bátyját, két öccsét, nagynénéit és az ő gyerekeiket - kiirtották. Ő - bőrén az A-10862-es sorszámmal - megélte a felszabadulást a Dora-Nordhauseni koncentrációs táborban, ahol az amerikaiak elől menekülő náci katonák barakkjában egy halom fényképet talált. A legelső képen két öccse volt látható, zsinóros magyar ruhában. A fotókat náci tisztek készítették, ezekből lett az Auschwitz Album, amit a jeruzsálemi Jad Vasem intézet kölcsönöz ki a magyar intézménynek.

Finnek és egyiptomiak, na meg tótok

A második teremből visszajutunk a zsinagógaépületbe, ami szintén kiállítási tér lesz, csakúgy, mint a karzat területe. A túloldali, rövidebb modern toldalékban kisebb zsinagógatermet építettek a megmaradtak számára, szauna-stílusban, ami vagy azt jelenti, hogy Finnországban is élnek zsidók, vagy azt, hogy ez a komplexum talán legsikerületlenebb része, apró, de nagyon csúnya színes üvegablakokkal súlyosbítva.

A karzatról még bemegyünk a nagyobbik modern szárny azon részébe, ahol a kutatók irodái és a büfé találhatók. Itt is egyszerű, tiszta formákat és drága anyagokat látunk, a falborítás a kinti sárgás, szép kő. Az ajtók, kilincsek és egyéb kiegészítő látványelemek is rendben vannak, a hangulat egy visszafogott, modern, nagyon igényes irodaházra vagy oktatási intézményre utal. Szemünket csak a plafonra szerelt, a fényt a fenti szintről átengedő üvegpiramisok sora bántja, de az nagyon. Az egyiptomi fogság úgy jött a választott népnek, mint üveges tótnak a hanyatt esés - fejtem meg a szimbolikát, majd behatolok a leendő büfébe, ahol az intézmény flódnival várja az újságírókat.

Hiller miniszter a szolid csámcsogással dacolva bejelenti, hogy az általa felkért történészek márciusban teszik le a jelentésüket arról, hogy létezett-e egyáltalán a sokat emlegetett Jaross-lista, vagyis az elhurcolt magyar zsidók pontos lajstroma. A kultuszminiszter szépen megkér minden riportert, hogy adja tovább felhívását az olvasóknak, miszerint közösen és méltó módon, csendes főhajtással emlékezzünk meg az idén arról, hogy hatvan éve kezdték a magyar zsidók megsemmisítését.

Virtuális tetőkert

Felszököm a legfelső emeletre, mert ki szeretnék menni a tetőteraszra, hogy felülről is megnézzem az udvart. Szomorú meglepetés, hogy nem lehet kijutni, mert az egész szintet földréteg fedi, vagyis ami az utcáról annyira ígéretesnek tűnt, az csak egy megközelíthetetlen ál-tetőkert. Ennek ellenére van neki korlátja, ami némi koncepcionális zavarra utal. Lefelé jövet kíméletlen tesztelőként megnézek egy vécét, de erre is csak csettinteni tudok: a kinti burkolat még itt is visszaköszön.

Szimbolikus tartalmak

Ismét az udvaron vagyunk és én gőzerővel próbálok szintetizálni. Íme az eredmény. A holokauszt-komplexum talán a legprofibban megcsinált múzeumépület Magyarországon, kivéve a nagy klasszikusokat a XIX. századból és a XX. elejéről. Az építész erős hangulatú, változatos teret hozott létre, igen plasztikusan felidézve az erődszerű, ugyanakkor zegzugos közel-keleti kőépületek hangulatát. Tette ezt úgy, hogy az emlékhely remekül beépül az oldschool ferencvárosi környezetbe. Az egész olyan, mint egy dögösen kinéző izraeli nagykövetség, csak nincsenek lőállások a tetőn ágaskodó ciprusok között. Ja, és a régi zsinagóga felújítása is pompásan sikerült. Azt, hogy múzeumként milyen lesz, most még nem lehet megítélni.

Egy ilyen funkciójú épület agyon van terhelve azzal, amit a ráncos homlokú szakértők szimbolikus tartalmaknak szoktak nevezni. A jeruzsálem-fíling ebből a megközelítésből valami olyasmit sugall, mintha a zsidók valami keletiesen egzotikus különlegességet jelentenének Magyarországon. Az, hogy a komplexum az utca felé - néhány lőrésszerű ablakot kivéve - teljesen zárt, szintén azt az érzést erősíti, hogy nem a mi ügyünkről van itten szó. Pedig ugye dehogynem.

Klikka képre!
Az épületegyüttes jelenlegi formájában szép, de a legkevésbé sem megrendítő. Amit én, személy szerint elvártam volna tőle. Az udvari részben azért benne van a lehetőség. A belső falon a tervek szerint megjelenik majd a Holokauszt összes magyar áldozatának a neve. A sok tízezer megölt honfitárs neve nyilván át fogja értelmezni a látványt. Mányi építész ezzel együtt azt csinálta a tervezőasztalnál, amit a magyarok a saját tudatukban műveltek 1944 óta: meg sem próbált szembenézni azzal, hogy itt egy felfoghatatlan gonoszságnak kell emléket állítani, amiben cinkos volt itt szinte mindenki, ha másként nem, hát azzal, hogy nem feküdt a vonat elé, amikor elindultak a szállítmányok.