Judit
-2 °C
8 °C

Kicsomagolt Budapest a Művészetek Völgyében

2004.07.30. 12:00
Az Index riportere hosszú évek rutinjának megfelelően ellátogatott Kapolcsra, ahol megdöbbenve tapasztalta, hogy egy Snickers szelet 200 forintba kerül, s végignézte, hogyan lesz egy békés Balaton-felvidéki faluból siófoki bazársor.
"A Márta István keze idáig bezzeg nem nyúl el" - fejezte ki rosszallását egy középkorú asszony július 23-án, nem sokkal 6.45 után a Budapest-Veszprém Volán-járaton. Nyilvánvalóan azért ragadtatta el magát, mert az ádáz ülőhelycsatából vesztesként került ki. Pedig ekkor még csak a tíznapos fesztivál hetedik órájában jártunk.

A következő buszon, Nagyvázsony magasságában kerített minket hatalmába a nosztalgia, pláne, amikor áthaladtunk a völgy bejáratát jelző molinó alatt.

"A hetvenes évek közepén született korosztály számára a Pula helységnévtábla ugyanolyan feltételes reflexet vált ki, mint amikor belép egy toi-toi vécébe és a Sziget nagyszínpadát látja maga előtt" - magyarázom ifjú barátaimnak. Ám mielőtt még belekezdenék a végeláthatatlan nosztalgiafolyamba, megérkezünk. Innentől kezdve a sátorcipelés köti le minden figyelmünket.

Kürtőskalács a kapualjból

Úgy tűnik, hogy a Művészetek Völgye jelenleg ugyanazzal a paradox helyzettel küzd, melyen a Sziget a kilencvenes évek végén már átesett: minél népszerűbb lesz, annál inkább megy át mainstreambe, s a tömeg növekedésének mértékével egyenes arányban veszti el esszenciális báját.

Azzal még nincs baj, hogy egy alternatív, eleinte pár tucat embernek életre hívott, néhány napos rendezvény monstre fesztivállá duzzad, és még az is megbocsátható, hogy nap mint nap maradnak el programok, mivel az előző évektől eltérően a költségvetésből hiányzó deficitre idén nem akadt gyorssegély. Az viszont már kissé zavaró, hogy a szmog és az autóforgalom esténként már-már megközelíti a Nagykörútét és Kapolcson szinte nem marad olyan kapualj, mely ne változott volna át hot-dog-, kürtőskalács- vagy lángosárus standdá.

Persze az átmeneti inváziót a helyi vegyesboltok nem is bírnák szuflával, ez azonban még mindig nem indokolja a vendéglátóipari egységek megdöbbentő arcátlanságát: vajon miért kerül egy adag paprikás krumpli 750 forintba, egy parasztlángos 500-ba, egy Snickers szelet 200-ba, kettő darab őszibarack pedig 138-ba? Egy ezrest már el is tapsoltunk, pedig még csak egyszer étkeztünk, nem váltottunk napijegyet, nem biztosítottuk az uzsonnánkat, a vacsoránkat és a szálláshelyünket, és a nagymamának sem vásároltunk mézeskalácsfigurát.

Az általános hangulat mindezek ellenére még mindig jó. Süt a nap, harmatos a levegő, a tavasszal hernyóinvázión átesett táj újra üde és friss, a helyi lakosok még mindig ugyanolyan kedvesek sőt, megmagyarázhatatlanul elnézőek a nagyvárosi siserehaddal szemben, és egyébként is vicces dolog ismerőseineket lepkét kergetve viszontlátni.

Sokan vannak

Az egész mégis olyan mesterkélt, mintha becsomagolták volna Budapestet szórakozóhelyestül, vendéglátóegységestül, törzsközönségestül, aztán szépen kicsomagolták volna festővászonra kívánkozó díszletek előtt, ahol a jobbára gimnazista és egyetemista korú vendégsereg ugyanazt és ugyanúgy teszi, mint otthon, azzal a különbséggel, hogy itt nem légy száll a sörébe, hanem gyapjaslepke.

A magas kultúrába sorolható programok karcsúsítása nyilván financiális okokra vezethető vissza, persze az is lehet, hogy a megtekintésre érdemes események minimalizálása egy újabb trükkös fogás a létszám csökkentésére, hiszen a Művészetek Völgyének időpontja idén - évek óta először - nem lóg bele a Szigetbe. Így viszont fennáll a veszély, hogy az igényes műfajok csökkentésével éppen az elsődleges célcsoport tűnik el és azok a lumpen elemek ragadnak itt az elkövetkező évekre, akiknek távoltartása korábban oly nagyon szükséges volt.

Végül akkora tömeg zsúfolódott össze Kapolcson, hogy a közeli hegyesdi bányatóra menekülünk. A műsorfüzetet lapozgatva azon tűnődünk, hogy valószínűleg akkor is pont ennyien érkeztek volna, ha Kemény Henrik és bábtársulata lenne a fő attrakció.

A gólyák és a feledhetetlen Praha zenekar

Sárdobálós árokbetemetés
Bár kapolcsi riportunkban a szerző általában többes szám első személyben beszél, ez kizárólag rá és útitársaira vonatkozik, vagyis álláspontja nem tekinthető az Index szerkesztőségi véleményének. A csendes többség a Kapolcs szó hallatán úgy reagál, mintha olyasmi hangzott volna el, hogy Hobo verslemeze, Ráckert, Teva szandál, mozgásszínház, dobozgitár, búzacsíra, boroskóla, igényes rockzene, Farkasházy Tivadar, vagy fejpánt: rövid, előítéletes, idézhetetlen gyalázkodással. Előbb nyaralnánk a Maldív-szigeteken egy kis kunyhóba bezárva Tóbiás Józseffel és Répássy Róberttel, minthogy betegyük a lábunkat Kapolcsra, sőt akár a budapesti művészek által végletesen megfertőzött Balaton-felvidékre.

A hetvenes években született csendes többség nevében: a szerk.

"16 esztendeje küzdünk a konzumkultúra egyfajta ellensúlyozására - 140 kilométerre a fővárostól, fényévnyire európai európaiságunktól. (Hozzáteszem: a XXI. századhoz méltatlan infrastrukturális körülmények között.)" - írja Márta István főszervező a Művészetek Völgye honlapján. Nos, félő, hogy a mérleg nyelve kezd elbillenni és nem feltétlen a szervezők által kívánatosnak tartott irányba. És mindezen még az sem segít, hogy Galkó "Filmmúzeum" Balázs naponta végigrobog a falun kis piros motorján, éppen úgy, mint ahogy tette ezt tizenöt évvel ezelőtt, amikor Kapolcs még tényleg úgy nézett ki, mint egy Balaton-felvidéki kis falu, és nem mint a siófoki bazársor.

A negyedik nap reggelén érkezett el az a pillanat, amikor úgy éreztük, itt az ideje visszatérni az aszfaltra. Mindenesetre köszönettel tartozunk a dörögdi gólyáknak feledhetetlen bemutatójukért és a zalaegerszegi Praha zenekar dobosának, aki leplezetlen lelkesedésünket látva önzetlenül bedobta nekünk mindkét ütőjét. Üzenjük, hogy megőriztük emlékbe.