Tizenkét évesek mentik meg a világot a jövőben

A jövőben se víz, se olaj, se energia nem lesz, ezért súlyos katasztrófákkal kell majd társadalmunknak szembenéznie. A túlélésre készül fel a csillebérci ifjúsági tábor utópisztikus környezetében, a lepusztult házak és büfék között, az ország húsz megyéjéből érkezett háromszáz diák, akik kétnapos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen mérik össze katasztrófaelhárító-tudásukat. Minden megye egy általános iskolai és egy középiskolai csapattal képviselteti magát, és a díjkiosztók előtt még a tízévesek is megmutathatták, mit tudnak.

Fényképem van róla!

Helyi szintem nyolc-tízezer gyereket mozgatott meg a vetélkedő Ambrus József, főszervező szerint, aki egy központi sátorból vezényli a versenyt, és küzd a folyamatos szabálymagyarázókkal. „Lakosságfelkészítő szerepe van elsődlegesen, ezért különböző katasztrófahelyzetekben próbáljuk ki a versenyzőket” – mondja Ambrus, akivel éppen a Csongrád megye csapatának menekülését figyeljük a földrengés sújtotta házból. Egy Baranya megye csapatához kötődő polgári védelmi alezredes a főszervezőt kérdezi, mert csalást vett észre, plusz le is fényképezte! „Persze nem akarok problémázni” – jegyzi meg sietve, de senki nem mossa le róla, hogy lobbizni jött. A központi kérdés: meg lehet-e fogni a súlyosan veszélyes vegyi anyagot kézzel vagy sem. Itt, aki megfogja, az a valóságban meghal – kőkemény a játék.

„A tűzoltás volt a legnehezebb, alig tudtam felvenni a ruhát” – lihegi Hajdú megye képviselője, miután bevetődött a célba, a trénernek tetszik a produkció, bár a középiskolások még sehol nincsenek. „A nagyok gyengék, megérdemlik az eredményt” – jegyzi meg dörmögve, a diákok szemlesütve ülnek fel később a lelátóra. Nyolc percnyi lehetőségük volt, hogy elnyerjék e magányos és mogorva mester elismerését, de ez nem sikerült. A sport igazságtalan, de legalább őszinte.

Igazi tavon halászták az olajfoltot

Gyöngyös csapatát egy erőskezű tornatanárnő szedi össze, hogy együtt izguljanak: az előző napi elméleti versenyben nagyon jól szerepeltek, és az akadályversenyben is ügyeskedtek, például a tűzoltásnálnem locsolták le a fél lelátót, a szlovák vendégcsapat. „Tavaly Szolnokon tavon kellett az olajfoltokat lehalászni, ezért a Gyöngyös környékén lévő tóban gyakoroltunk csónakról. Erre itt csak egy felfújható medence volt” - mondja a vagány csapatkapitány, aki szakadt farmerben és trendi punkként vett részt a versenyen. Elárulta, sokat gyakoroltak, főleg a kúszást meg az elméletet.

A lelátók mögött a szurkolói tekintetektől nem zavarva készül három srác: rövid sprintek térdelő- és állórajtból, nyújtás, lazítás, a külvilágot kizárva. „Láttuk, milyen hibákat követtek el az előttünk állók, mi azokat már nem fogjuk” – mondja egyikük, aki nagyon szereti a katasztrófafilmeket, de csak a „valóságosakat”. „Meg a repülőgép baleseteket” – teszi hozzá a társa. Egyikük tűzoltó szeretne lenni, a másik életmentő, derül ki, amikor a bemelegítést vezénylő tréner a közelgő rajt miatt kicsit felpörgeti a fiatalokat.

Egy életem, hány halálom?

Egy életem, hány halálom? Az akadálypálya egy földrengéssel indul, amibe még nem halnék bele, bár valószínűleg a cd-ről bejátszott hang kevésbé félelmetes, mint egy hetes erősségű földrengés. A faházban a padlóra buknak a diákok, és mivel a katasztrófa során ammónia kerül a levegőbe, maszkot is kell venniük. A menekülés teljesen logikus, bár ezeket egy átlagos hétköznap sem vagyok képes mindig teljesíteni: le kell kapcsolni a villanyt, kihúzni a vasalót, nehogy tűz üssön ki, és csak utána fussunk. A Dante poklában ilyen nem volt, ott simán elautóztak a földrengés sújtotta helyről, meg össze-vissza szabdalták a várost, hogy elvezessék a vizet.

A menekülés során egy szűk alagútban kell kúszni, számomra tuti halál és még az alagutat sem tudnák lefeszegetni rólam, de a lányok és fiúk ügyesen teljesítik. Nagyobb emberek ne meneküljenek, szurkoljanak, hogy megtalálja őket Sylvester Stallone, akinek az alagút nagy erőssége.

Ezután tüzet kell oltani, amit tűzvédelmi ruhában és sisakban nagyon nehéz, több versenyző panaszkodik is a körülmények miatt: valakinek erősebbek a lángok, valaki a vízre fogja. Húsz méterről eltalálni az egyszer egy méter alapú tüzet nagyon nehéz, hát még a fecskendőt tartani. Az edzők itt hangosan segítenek a „laposabban”, „ne rázd” és „figyelj már jobban” felkiáltásokkal.

„Magyarországon mindig van árvíz, ezért tudni kell nyúlgátat állítani” – magyarázza nekünk Cseffó Károly, tűzoltóoktató, majd mutatja, hogy a felfújható zöld lábvizes medencéből a mérgező anyagokat kell közömbösíteni. Az árvízbe nem halnánk bele, de vegyi anyagban igen gyengék vagyunk, ezért sajnos már csak egy életünk van.

A verseny utolsó feladata egy speciális menekülést imitál: buszra való felmászás után valami egészen szűk lyukban kell átkúszni, majd csúszdázni egyet. Megint a hosszú lyukba ragadnék be.

Iskolai katasztrófavédelem

Ilyenkor örülök, hogy nem valami katasztrófa sújtotta vidéken élek, ahol mindennapos dolog a hurrikánkeresztelés, a földrengések utáni takarítás, pedig az iskolám katasztrófavédelmének tagja voltam évekig, amit az elszaporodó bombariadók miatt hoztak létre. A vészjelző sivításakor mindent el kellett dobni, majd leszaladni a lépcsőkön baleset nélkül, hogy a három méter magas kaput kinyithassuk az osztálytársammal a nyakamban, aki csak így érte el a kapu tetején a biztonsági pöcköt. Húsz alkalommal gyakoroltunk, amire egy éles bevetés jutott. Amikor egy perc tízről ötvenöt másodpercre faragtuk le az időnket, a bombariadó-sorozatnak is vége szakadt.