Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Életmód cikkek
Milyen buliba viheti el gyerekét vasárnap a gyereknapon? A legnagyobb szabású magyarországi gyereknapokból csemegézünk.
Duna-parti Gyerekparti - Nemadomfel, Gryllus Vilmos
A Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház és az Egyszervolt.hu közösen szervezi a bulit a Millenniumi Kulturális Központban. A "Duna-parti Gyerekpartin" a kisgyerekek a baba- és gyermekjátszóban, valamint a Dörmögő foglalkoztatóban amortizálhatják le a ruhatárukat. A nagyobbak játszva tanulhatnak a hangszer- és táncbemutatón, a táncházban és a logikai udvarban. Rádiós műhely, történelmi játszópark, színpadi programok, meseház és versek háza, mindent járó malom és körhinta áll a sok rossz kisgyerek rendelkezésére. Lehet csúzlival lőni, fellép a Nemadomfel Együttes, Palya Bea és Gryllus Vilmos, a kisdedek Elvis Presley-je, megnyitják az Esélyegyenlőség Parkot, ahol a Gördülő Tánccsoport megható előadása látható.
Gyurcsány bácsi gyereknapja a Kossuth téren - Lökdösődés
Szombaton és vasárnap megszépül a Kossuth tér, ahol a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) gyereknapja kínál sok finomságot. Kanálfutás ("csak le ne essen!"), gyűrűdöfés, lökdösődő, rúdtolás-rúdhúzás, üvegfestés, tésztaművész, origami, aszfaltrajzolás a Parlament aszfaltjára (nagyobb gyerekeknek is), lufihajtogató művészek, homokozó. Bónuszként parlamentlátogatást kapnak a gyerkőcök, ha mázlijuk van, nem inti csendre őket a házelnök.
Egérparádé - Millenáris Park
A Millenáris Parkban United Way Mindenki Gyermeknapja címen május 26-án egész napos programot szerveznek, az integrált nevelés jegyében. A cél, hogy akár épen, akár fogyatékkal jött világra egy gyerek, netán hátrányos helyzetű családban vagy gyermekotthonban nevelik, egyenlő esélyekkel, együtt szórakozzon ezen a napon. Kreatív foglalkozások, koncertek, meseszoba, festőszoba, logikai és ügyességi játékok, színházi és táncelőadások várják a kicsiket. Vasárnap pedig a Fogadóban Minimax-gyereknap. Kéry Kitti kezd egy színdarabbal, utána Boka Gábort Mesebolt bábszínháza, majd Gágogó koncert. A Mutatványosok utcájában egész nap élvezhetők a kenderkóc kézműves bohócságok, bármit is jelentsen ez, plusz lesz zsonglőrtanoda, egérparádé és középkori vásártér, reméljük, kalodával együtt.
Ultimate Városliget - MOL, OTP Junior, gyermekmentők, Cartoon Network
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Városligetben 2007. május 26-27-én azzal is segít fizikailag és értelmileg sérült, árva és más rászoruló gyerekeken, hogy megszervezik és fizetik 300 nehéz sorsú gyerek ünnepi utazását és szállását Magyarországról, Szlovákiából, Romániából, Boszniából és Kárpátaljáról.
A városligeti rendezvények kavalkádjából a legizgalmasabb a Petőfi Csarnok kertjében vasárnap este hétkor Torres Dani és zenekara, nyolckor pedig a Republic koncertje. Bent és korábban még jobb lesz: a Pecsa színpadán határon túli és magyar fiatalok lépnek fel, "Tiétek a színpad" címmel, majd a Japán Nagykövetség szervezésében 11 órától japán harcművészeti bemutatót tartanak, amit a Horvát Kulturális Intézet jóvoltából a Tamburica együttes követ. A délutáni programokat a Csokitőzsde és Szamos Marcipán-szobrászat zárja.
A ligetben felállított Világzenei Színpadon vasárnap 10:30-19 óráig a magyar világzenei élet legismertebb zenekarai lépnek fel: a MOL tehetség programban támogatott gyerekek, majd délután kettőtől a Besh-o-Drom, háromtól a Kaláka, négytől a Kormorán Memory Band, ötkor a Sebő, hatkor a Muzsikás. Ezek jók.
Az Országos Takarékpénztár is a Városligetben akarja megmozgatni a gyerekeket. Az OTP Junior Kalandréten lesz egy színpad, és egy mozgó fogászati busz vasárnap tíztől ötig, a programjuk vidám Karda Bea-koncerttel zárul. Tíztől a Mesejátszók bábegyüttes A hazug kecske, a Kukuriku királysága, valamint a Mátyás király és az igazmondó juhász című meséket adja elő. Utána Szalóky Ági vagy Arasinda, Fitness-bemutató, Alma zenekar, Maskarades, Portéka színház, Fitness-bemutató, Pinokkio bábegyüttes, Trambulin színház a Babszem Jankával, négy húszkor pedig a csodálatos Karda Bea és éneksúdiója énekel. A Játékparkban Trampolin Jumping, légvár, vetélkedők (kártyavetés, reflex-fa, kártyatábla), arcfestés, kézműves foglalkozás.
De lesz még Lovasprogram a Magyar Lovasterápia Szövetség szervezésében, Hubba Bubba-rágóosztogatás, Babarét-pelenkázó, számítógépes sátor, Talmácsi Gábor motoros, Magyar Vérellátók sátra, futóverseny a Királydombon, focikupa, Harley Davidson-sátor motorbemutatóval, lufiosztással. A Cartoon Network-sátorban kezet foghatnak Snoopyval vagy Dexterrel, a Nemzetek Utcája a nagyobb magyar nagykövetségek részvételével mutat be más nemzeteket. Este tízkor tűzijáték.
Gyerekvasút - Best of
A GyermekvasútSzéchenyi-hegy állomásán és a Hűvösvölgy állomás előtti téren délelőttől késő délutánig lesznek ingyenes programok. A Széchenyi-hegy állomáson arcfestés, lufihajtogatás, fényképezkedés, quad- és kismotor-tesztelés, valamint triálmotoros bemutató várja a gyerekeket. Az állomás közelében tizenegykor és délután kettőkor rendőrkutyás bemutatót tartanak. A színpadon reggel kilenckor Best of Gyermekvasút (térzene, játékok) aztán bohócshow, marcipáncica, bűvész-show, Lux fitness, fél négykor Animal Cannibals-koncert. A tervek szerint ezen a napon fog első alkalommal közlekedni a nemrégiben újjáépített, korábban Hűvösvölgy állomáson kiállított 490 039-es pályaszámú gőzmozdony.
Három nap Bóbitával a Fővárosi Állatkertben
Játékos családi vetélkedővel, arcfestéssel, színpadi programmal várja látogatóit a Budapesti Állatkert. Aki szeretne, elefántot is etethet az állatgondozók felügyelete mellett. A szombattól pünkösd hétfőig tartó háromnapos hétvége mindhárom napján láthatja a nagyközönség Bóbitát, az április 4-én született kisoroszlánt is, akit egyhónapos kora óta a gondozók nevelnek. A hétvége mindhárom napján élő etológiai bemutatók lesznek. Mindenki megnézheti az Állatkert legifjabb lakóit, a prérikutyakölyköket, az emucsibét, az aranyhasú mangábékat, fél 12 és fél 1 között pedig Layla, az immár 220 kg-os orrszarvúborjú is kint lesz a kifutójában.
A Westend tetején Rúzsa Magdi
Május 26-án és 27-én a Westend City Center tetején lesz kacsatánc, nyusziugrás Tapsi Hapsival, rajzolás, kártyacsata, akadálypálya és állatos nyomda. A nagyobbaknak divatshow, karaoke, salsabemutató. A rendezvényt nagyszabású Rúzsa Magdi-koncert zárja. A Nagyon vadon/Bolondos dallamok-sátorban rengeteg ajándék és játék várja a kisgyerekeket. Kalandozhatnak a Nagyon vadonból jól ismert Booggal, a szelíd grizzlivel, Elliottal, a mókás szarvassal és az erdő többi lakójával. A Bolondos dallamok-rajongók pedig együtt játszhatnak Tapsi Hapsival, Csőrikével és Szilveszterrel.
Tehénfejés az igazival
A Pöttyös Túró Rudi Pöttyös Kapitánnyal a Művészetek Palotájába várja gyereknapjára a kisgyerekeket. Illetve örömmel jelenti be, hogy 40 000 túrós szeletet osztanak szét országszerte aznap. Élőben játszhat Pöttyös kirakót és memóriajátékot, akinek tetszik az ilyesmi. Sőt, még azt is kipróbálhatják, hogyan kell tehenet fejni.
A meztelen gyerekek napja vidéken
A vidéki programok közül kiemelkedik a Barlangi manók napja Abaligeten, a Budawest repülőnap és gyermeknap a Veszprém-szentkirályszabadjai repülőtéren Bochkor Gáborral, Rudi Bohóccal, légből kapott ajándékokkal, és Tatabánya gazdag összeállítása Halász Judittal és a Bojtorján együttessel az élén.
Bónusz programként pedig igazi ínyenceknek a Szeged-Sziksósfürdői Naturista Strand és Kemping harmadszorra megrendezett naturista gyereknapját ajánljuk szülő-gyermek ki-mit tuddal, sok bohóckodással. Az első naturista gyerektáborról írt verset itt olvashatják.
Fotók: Demszky.hu
MTI