Peter Kruder, a Kazinczy ükunoka és a Moszkva kávéház

Berlin nem fukarkodik az elektronikus zene mainstreamjeinek szerepeltetésével: október végén a Gotan Project, november elején a Thievery Corporation, most Peter Kruder tette tiszteletét - mindez alig öt hét leforgása alatt.

Az egykori kelet-berlini Karl Marx Allén álló Café Moskau nem tartozik a város legszebb épületei közé, habár a nosztalgiaérzés oly divatos perspektívájából megközelítve esetleg érdekes kultúrtörténeti unikumként értelmezhető.

Az épület emeletéről egy videoanimáció részletei szűrődnek ki, amit később nem lehet látni. Sorban állás közben unalmamban egy japánnak tűnő lány kabátján számolom a ziherejsztűket. Éppen a negyvenharmadiknál tartok, amikor végre bejutunk (Elővételben a jegy nyolc, a helyszínen tizenkét euró. Összehasonlításképp 2002-ben R. Dorfmeister fellépése a Vasúttörténeti Parkban elővételben 3500 forint volt.)

Kazinczy ükunoka és japán trendújságíró

Az épület belseje nagyjából megfelel elvárásainknak: hervatag szocreál miliő, a kockafétis szigora, az egyhangúságot csak a csigalépcső íve enyhíti némiképp. Éjjel kettőig az ilyenkor megszokott tevékenységekkel töltjük az időt, rutinszerűségét csak amerikai barátnőm bejelentése töri meg, aki közli, hogy 96 éves dédnagymamája a telefonban lelkére kötötte, hogy feltétlen közölje velem, hogy Kazinczy ük-ükunoka. A szenzációt a rovátkolt barom és a nyelvújító egyéb érdemeinek taglalásával üdvözlöm, amikor ismét feltűnik a biztosítótűs japán lány: randomban kiválaszt a közönségből néhány arcot és egy erre kijelölt helyen lefotóztatja őket. Mint kiderül, egy japán trendmagazinnak dolgozik, és a berlini éjszakából importálja hazájába a trendinek látszó fiatalokat. Ő maga nem trendi.

Minimalista fellépés

A kackiás bajszú, feltűnően Dióssy D. Ákos-imidzsre hajazó Peter Kruder érkezését nem kíséri különösebb felhajtás, egyszerűen csak fellép a dj-pultra, és elkezdi pakolgatni a lemezeket. Semmi hűhó és sínen gördülő automobil, mint R. Dorfmeisternél két évvel ezelőtt. Igaz, a légycsapóként lesújtó The K&D Sessions album megjelenése óta már eltelt hat év.

Videoinstalláció hiányában a művész tevékenységén pihentetjük szemünket. Outfitje egy bécsi vasárnap délutánt idéz, amikor az ember egy würstchen és egy pohár gyógysör társaságában bámul ki egy füstös asztal mellől az álmos Kärtnerstrasséra. A művész arcáról egész éjjel kiegyensúlyozott koncentráció és egészséges megelégedettség sugárzik. Néha felnéz, ekkor kackiás bajusza megremeg, és ritkán ugyan, de előfordul, hogy ő is táncol. Meglepődve tapasztaljuk, hogy a minimalista fellépéssel szemben a tempó kifejezetten gyors, sőt, néha már-már pörgős, ami alapjaiban rengeti meg a K&D-ről kialakított képünket.

A lényeg a végén

Éjjel három körül az egy főre eső táncfelület nagysága alulmúlja az idei Sziget Roni Size-koncertjének eleve emberalatti méreteit, ezért sokan távoznak, pedig fél öt tájban indul be igazán a mulatság: előkerülnek az ismerős dallamfoszlányok, de ezt már csak az elszántak és az akut álmatlanságban szenvedők élvezik, na és persze a kackiás bajszú DJ, akinek arckifejezése biztonságot sugárzóan változatlan marad egész éjjel.