Rabok legyünk, vagy tönkölyprézli?

2004.04.08. 12:07
Egyre duzzad Usztics Mátyás egykori színművész mozgalma, a Magor, amely hazai tulajdonú cégek termékeinek vásárlására buzdít, és hitvallása szerint megpróbálja útját állni a Magyarország gazdasági gyarmatosítására készülő multinacionális finánctőkének. Utánajártunk, hogy milyen gazdasági rendszerben működik a Magor-mozgalom, kik állnak mögötte, és mekkora hasznot lehet húzni a rovásírásos hangulatú iparvédelemből.
Usztics Mátyás közel egy éve hirdette meg a Magor-mozgalmat, azóta számos csak Magor-terméket forgalmazó mintabolt nyílt a fővárosban és vidéken is, sőt a mozgalom védjegyével ellátott élelmiszereket már a CBA kiskereskedelmi lánc is forgalmazza. A Magor-mozgalom termékeit az egyes rosszindulatú újságírók szerint Usztics Mátyás arcképével díszített védjegy különbözteti meg más élelmiszerektől. A hősiesen távolba révedő bajuszos ősmagyar vitézt ábrázoló pecsét számos élelmiszeren és vegyi árun megtalálható, az elszánt iparvédő a vécépapír kivitelével szinte minden napi fogyasztási cikket megtalálhat a Magor-márkaboltokban.

Tavasszal zsong a tiszta magyar kereskedelem

Tekintse meg képeinket!
A Magor az utóbbi hónapokban csak Atilla, hun fejedelem hadjárataihoz hasonlítható terjeszkedésbe kezdett, hiszen míg januárban összesen 4 Magor márkaboltban és 16 üzletben válogathattak az ilyesmire hajlamosak 148-féle védjegyes termék közt, addig április elején már 60 üzlet és 900 termék volt a rendszerben.

"Egyre több magyar kistermelő érdeklődik a mozgalom iránt, jelenleg 81 vállalkozó gyárt Magor-védjegyes termékeket" - mondja el kérdésünkre Dömötör Pál a mozgalom mögött álló cég kereskedelmi igazgatója. Dömötörtől megtudjuk, hogy a mozgalom a védjegyek után fizetett licencdíjból tartja fent magát, vagyis minden Magor-termék után, amin ott díszeleg az ősmagyar vitéz, bizonyos százalék a védjegyet birtokló Géniusz Film Kft.-t illeti meg. A céget hárommillió forintos törzstőkével alapította Usztics Mátyás és felesége, és Kft. a Cégbírósági adatok szerint jelenleg is az ő tulajdonukban van.

Akár 12 százalékot is levehet Usztics cége

"Minden termék licencdíja más, hiszen az egyes termékcsoportoknak más például a marketingköltsége, illetve a termelők más haszonkulccsal dolgoznak" - mondja el Dömötör, aki példaként megemlíti, hogy míg egy vekni kenyéren mindössze fél százalék a mozgalom haszna, addig mondjuk egy sampon után már 12 százalékos licencdíjat kell fizetni. A termelők által fizetett licencdíj felett a rendszerbe belépő boltoknak is kell tagsági díjat fizetniük, bár a mozgalom elején ezt nem szedték be, és az új vállalkozók is csak egyszeri belépési díjat kellett, hogy fizessenek. "Tervbe vettük, hogy ezentúl rendszeres tagsági díjat szedünk, de ennek pontos összegét még nem állapítottuk meg, de legfeljebb évi ötvenezer forintról lehet szó" - mondja Dömötör.

És hogy mit kezdenek a bevétellel? A Magor-honlap tanúsága szerint a védjegylicencből származó bevételeket a magyar kultúra ápolására fordítják. Usztics Mátyás tervei közt hazafias televízió-csatorna indítása is szerepel, de az Index információ szerint a mozgalomból származó profitból egyelőre csak a Nemzeti Kamara Színház működési költségeit tudják fedezni. A színház Usztics Mátyás és Rácz Gyula rendezésében kínál szellemi táplálékot a nemzettudatos kultúrafogyasztónak: a repertoáron szerepel irodalmi válogatás gyerekeknek, kávéházi kuplé-összeállítás, felolvasóest Wass Albert műveiből, és egy unióellenes zenés darab Rekviem egy szabad Magyarországért címmel. Ráczcal összefutottunk a Lehel téri Magorban, ahol a társulatvezető azt mondta, a bevételek egyelőre leginkább a telefonszámlákat és a mozgalom ilyesféle költségeit fedezik, de a társulat azért, ha éhezve is, de elvan.

Mátyás lekáderez

Megpróbáltuk megtudni, hogy milyen feltételekkel lehet belépni a mozgalomba, hogy mit jelent a Magor-honlapon szereplő kitétel, miszerint kizárólag magyar termelők termékeit árulják, de nem kaptuk választ arra, hogy elég-e a magyar állampolgárság, vagy esetleg egyéb, a származást igazoló iratokat is be kell mutatnunk. "Usztics Mátyás mindent személyesen intéz" - tudtuk meg Dömötör Páltól.

Politikamentes cukorka

Felhívtunk egy magor-termelőt, aki leheletfrissítő cukorkákat termel a mozgalom boltjai számára. Almási Gyulánét férje és ismerőseik szervezték be a Magor-mozgalomba, és ugyan ismerték Usztics Mátyást a tévéből, de politikai szerepvállalásáról nem tudtak semmit. "Minket nem érdekel a politika, egyszerűen jó ötletnek tartjuk, hogy a magyar kisvállalkozókat felkarolják. Én több terméket gyártók, van köztük Magor-védjegyes, és van olyan is, amit szupermarketekben lehet kapni. A Magor egy újabb piac, ahonnan nem szerettünk volna hiányozni" - mondta el kérdésünkre Almási Gyuláné.

Rabok legyünk, vagy tönkölyprézli?

A mozgalom gazdasági hátterének felgöngyölítése után kíváncsi fogyasztóként elzarándokoltunk a mozgalom egyik mintaboltjába.

Irigykedhet az összes többi kiskereskedelmi egység, a gördeszkaboltoktól a nutrianagykerekig, mert talán egyikben sem csíphetünk el olyan dialógust két vásárló között, mint a Lehel téri Magorban, a fagyöngyös almalekvárok közelében.

Vásárló 1 (szenvedélyes komcsifaló néni): Rabok legyünk, vagy szabadok? Vásárló 2 (idős mérnök, vagy sumerológus) Na most majd kiderül.

Ettől eltekintve a jellegzetes Magor-bolt leginkább egy éjjel-nappali, egy zsírban tobzódó mangalica-bemutatóterem és egy biobolt keverékének tűnik, meglepően izmos felhozatallal bonbonfélékből.

Riporterduónk a termékskála, a vásárlók és a kereskedők szondázása miatt érkezett meg a nagyszámú flakon, palack, zacskó és csemegekosár közé, melyek mindegyikéről Magor - Usztics Mátyáséhoz megtévesztésig hasonló - arca nézett ránk, jellegzetes szittya tekintettel. Aztán jól meglepődtünk, amikor jattolás után kiderült, hogy a tulaj nem más, mint egy fiatal lány, egy ex-médiacápa, amennyiben korábban marketinges topmenedzser volt a Magyar Hírlap kiadójánál és a TV2-nél. Aztán merész váltással belevágott a rovásírásos kereskedelembe.

Mivel itt megtalálható majdnem a teljes Magor-termékskála, a kisebb éjjelnappali méretű helyiségben jól fel tudtuk mérni, hogy meddig is jutott eddig a "tiszta magyar" termékeket propagáló mozgalom.

Várakozásainkkal ellentétben nem láttunk szélsőjobbos politikai tacepaókat, a falra függesztett néhány plakát Usztics Nemzeti Kamara Színházát hirdette.

Polimer a nyereg alatt

Klikk a képre!
Első pillantásra feltűnő, hogy a Magor milyen erős háztartási vegyiáruban. Van itt ősi magyar molekulákból szintetizált légfrissítő, folyékony szappan utántöltővel, szájvíz, sampon, testápoló, cipőkrém, mosópor, mosogatószer. A csodaszarvas a jelek szerint leginkább frakcionált lepárlással múlatta az idejét a később szovjet kézre került sisnyásban. A mezőny két markáns osztályra bomlik:
1.) vannak a szívszorítóan prosztó csomagolásban szerénykedő, ám ultraolcsó, low end termékek, mint a 198 forintos mosópor, vagy a 419-ért kínált, fehér flakonos testápoló
2.) és vannak a meglepően korszerű kinézetű cuccok, például a fogkrém. Utóbbiak azért - finom utalásként a magyarság szomorú sorsára - kisebbségben.

Enfarkába harapó ellentmondás, hogy a csinosabb áruk egyúttal a poshadt nyugati kultúra diadalát is jelentik a tarsolylemezes antikapitalizmus felett. Kedvenc márkanevünk a Magyar Termék For Men After Shave volt, mindössze 269-ért.

Vikidál és a szemiták

Alkoholokból a sztereotip várakozásnak megfelelő a kínálat (bőséges), obligát borokkal, pálinkákkal és vermutokkal, sőt van sör is, pezsgőből viszont nincsen a szemiták humorára oly jellemző száraz, csak édes meg félszáraz. A piák csomagolása általában felső középkategóriás. Nem alkoholos italból is megvan már a Magor alapkészlete, ásványvízzel, almalével és szörpökkel. Az egyébként ígéretes akácvirág szörp csomagolása láttán az a szívszorító érzés fogott el, mint bármelyik tüntetésen, amikor feltűnik egy barázdált arcú, nyúlszőr kalapos, kopott ruhás, vikidál gyulai hangerővel kurvanyázó nénike. Szegény innivalót sörösüvegbe kényszerítették, söröskupakkal lezárva.

Nagykereskedelmi központ nyílik
Április 8-án, Soroksáron megnyitotta kapuit a Magor Nagykereskedelmi Központ, melynek feladata nem az lesz, hogy megpróbálja kiszorítani a külföldi termékeket a hazai piacról, hanem az, hogy alternatívát teremtsen a külföldi termékekkel szemben, mondta Nagy László, a Központ vezetője, a megnyitóval egybekötött sajtótájékoztatón. Usztics Mátyásék a hatékonyabb reklám érdekében arra kérik a boltok tulajdonosait, hogy legalább egy négyzetméternyi felületet biztosítsanak a Magor számára boltjaikban. A vásárlók így tudnának értesülni a Magor tevékenységét illető legújabb információkról, és természetesen a Nemzeti Kamara Színház műsoráról is.
Nem tartós élelmiszerekből is erős a felhozatal, markáns biohangulattal. A harmadik utas reformkonyhát Magorék úgy képviselik, hogy a tönkölyprézli, a vegyszermentes aszalt gyümölcsök és az Extra Biol Fokhagymás Salátaolaj mellett szinte mindent árulnak, ami mangalicából készül. Úgymint zsír, tepertő, kalbász, sonka. Erre meg is emeltük csúcsos nemezfövegünket, a mangalicazsír ugyanis egyrészt ritka finom, másrészt - szerkesztőségi vegyészmérnökünk szerint - már-már egészséges eledelnek számít. A bioközeli élelmiszerek közül kitűnnek még a fantáziadús lekvárkombinációk - fagyöngy-alma és bodza-galagonya - csinos üvegekben.

Két sumér beszélget

Reggelizni talán még a pártus hercegek is szoktak, így van tiszta magyar tejfel és többféle gyümölcsös joghurt. Úgy látszik, ha a böcsületes sumér ember reggelizik, akkor azt teljes svunggal teszi: talán ezért van, hogy a tejtermékek mindegyike vejdling méretű kiszerelésben kapható.

Az utolsó markáns termékcsoport a bonbonféléké, de hát jól tudjuk, hogy a Tigris és az Eufrátesz között mindig is szerettek nyammogni a Szíriuszról érkezett vitézek. Az igazi tiszta magyar szájszagosító cukorkától a klasszik nagydobozos bonbon-szortimentig van itt minden, egészen személyes kedvencünkig, az egész mandulás grillázsrúdig.

Mini Magor-teszt
Bátor konzumkutatóink gyorstesztnek vetettek alá néhány, véletlenszerűen elragadott, Usztics-fejjel díszített terméket. Íme a tapasztalatok:

Fehér flakonos olcsó testápoló

Hiába reménykedtem, még csodaszarvas-faggyú sem volt benne, csak a szokásos magyar nemzeti molekulák. A bőrbe gyorsabban beszívódott, mint az egyszeri kisgazda a Fidesz-frakcióba. Illata jellegzetesen testápolós, de szerencsére gyorsan elillan.

Varázslatos Vadvirágok Magical Flowers tea férfiaknak

Úgy fogunk kúrni, mint egy beszpídezett táltos - csillant fel a szerkesztőség férfitagjainak szeme a decens vadvirágokkal díszített teaásdoboz láttán. A termék humoros ajándéknak sajnos alkalmasabb, mint Kárpát-medencei pótviagrának. A szaga - tiszteletteljes főhajtásként a legeredetibb hungarikum felé - egyértelműen a kevertre utal. Mármint a rum-császárkörte koktélra. Az ital elfogyasztása után fél órával kis híján orgia alakult ki, aztán egyikünk elolvasta, hogy valójában prosztatára ajánlják, ami lelohasztotta a puncsszagú lelkesedést.

Erbike csalános almalekvár

Csodálatos érzés, mintha zöld növényekkel dúsan benőtt árokparton ennénk friss almát. A Magor-lekvárok amúgy is a termékskála legfinomabb darabjai, de ez még ahhoz képest is eminens édesség, egyedül az állaga furcsa, inkább gyermektápszerre hasonlít, mint lekvárra, de a szerkesztőség biofogyasztói szerint mindez csak az amúgy is rákkeltő ízfokozók és állományjavítók hiánya okozza.

Óriás gyümölcsjoghurt

A rovásírásosok talán sokkal nagyobbat reggeliznek másoknál, vagy több gyerekük van, vagy nagyon remeg a kezük, a joghurt mindenestre félliteres dobozban lakik, és nem is létezik kisebb kiszerelésben. Ettől eltekintve simán állja a versenyt a karvalytőke joghurtjaival, sőt a gyümölcsös verzió jobb, mint amit dömpingáron vásárolt magyar tejből, francia technológiával valaha gyártottak.

Mangalicazsír

Biztos azért volt, mert Zsadon doktor annyit beszélt a telítetlen zsírsavakról, de a mangalicazsír ízesebbnek és jobb állagúnak tűnt gyermekkori kedvencünknél, a fehér "bóti zsírnál".

Mentolízű leheletfrisstő drazsé

Almási Sándorné cukorkái megosztották a szerkesztőséget. Volt, aki szerint ehetetlen, mintha inkább C-vitamin tablettákat ropogtatnának, miközben málnaszörpöt locsolnak a szájukba, de olyan újságíró is akadt, akinek szinte kultikus kedvencévé vált, és azóta nem hajlandó nemzetrontó Orbitot vagy multinacionális Tic Taco a szájába venni.

Nagy desszertválogatás

Iszonytató ízű édességköltemények, amiket utoljára falusi búcsúkban árultak még az átkos Kádár-rendszerben. Ez a desszertválogatás is bizonyítja, hogy a rendszerváltást ellopták a finánctőkével szövetkező komcsik, így valójában minden maradt a régiben: a csomagolás ugyan nyugati terméket ígér, de odabent még mindig a régi puncsos hab, grillázs és kókuszreszelékkel szórt tortalap.