Egy kellemes délután a Camp Warehouse-ban

Azt nem mondanám, hogy a nyolcvanas évek végén, Zalaegerszegen lehúzott egy év után mindenek feletti vágyam, hogy bejussak egy katonai táborba, de Szarajevóból jövet-menet, a Tuzla melletti amerikai táborerőd - amely a Mad Max II. olajkútbázisának, bármely amerikai börtönfilm díszletének és a klasszikus westernfilm erődök furcsa elegye - többször meglódította a fantáziámat, ugyan milyen lehet létezni egy ilyen ideiglenes, de több évre felhúzott sátorlaktanyában. Bennem ugyanis 15 év után is masszívan él a kapanyélre szerelt, vászon esőköpenyből kialakítható kutyaólszerű kétszemélyes sátrak emléke, amelyben kizárólag két, kiflialakot felvevő, 160 centiméternél véletlenül sem magasabb harckocsizó fért el úgy a nem ritkán fagyott, de reggelre kellemes dágvánnyá olvadt talajon, hogy nem lógott ki a feje, vagy a lába.

Magyar, német, mobil

Tekintse meg exkluzív képeinket!

Mivel köztudott, hogy Kabulba a németekhez rendelve kiküldtek egy kicsiny magyar egészségügyi alakulatot, némi kapcsolati tőkét kiaknázva még indulás előtt beszereztem egy riportkészítési engedélyt a HM-ből, sőt készségesen megadták a csoport vezetőjének, Dr. Vekerdi Zoltán orvos alezredes az ISAF Magyar Katonai Egészségügyi Kontingens Parancsnokának német hívószámú mobiltelefonját, akinél még indulás előtt bejelentkeztem.

Kabulba érve más lehetőség híján - a Pannont, ki tudja miért, nem engedte fel a hálózat - a kabuli főposta egyetlen nemzetközi terminálján percenként 2 dollárért megcsengettem Vekerdi doktort, aki közölte, hogy ők semmi képen nem tudnak kijönni a táborból, nekem kell megpróbálnom a bejutást, próbáljak érdeklődni a német követségen. A német követségen csak az első német őrig sikerült eljutni, aki előbb jót röhögött rajtunk, majd elzavart bennünket az afgán kollégák nagy derültségére. Akkor, teljesen reménytelennek látva a helyzetet, expedíciónk fő céljaival, vagyis Stein Aurél emléktáblájának elhelyezésével és a tuk-tuk-teszt elkészítésével kezdtünk inkább foglalkozni. Dzsalalabadból visszajövet szúrtam ki a tábort a német zászlóról, mintegy 10 km-re Kabultól a sivatag közepén.

Cseles bejárat

Kabulban megkérdeztem, hogy körülbelül mennyi a taxi a táborig. Egységesen 2 dollárt mondtak. Oda-vissza 4 dollárt talán a kudarc is megér.

A gépjárműbejáratnál az egyik német őr éppen kecskéket fényképezett, amikor a HM-es papírt lobogtatva a személyzeti bejárat felől érdeklődtem. Ott van jobbra, mutatta, de jobbra csak egy végtelen szögesdrót kerítést láttam. Visszaültem a taxiba, és körbejártuk a tábort, majd még kettő hasonlót, de kizárólag gépjárműkapukat találtunk. Közben a kecskét fotózó őrt lecserélték, a váltás éppen Zileket videózott, amikor újra rákérdeztem. Ő is határozottan jobbra mutatott. Más lehetőség híján - bár az ötlet elég valószínűtlennek tűnt - befurakodtam az őrtorony mellett található, két homokzsák közötti, mintegy 40 centis résen, és a rafinált táborépítők tényleg odarejtették a bejáratot.

Tekintse meg exkluzív képeinket!

Megtalálom a magyarokat

A sikertől erőre kapva, a papíromat lobogtatva letámadtam a kapust, amire ő blazírt képpel közölte, ebben a táborban nincsenek magyarok. "Ez a Centwarehouse Camp?" - kérdeztem, "igen ez az" - felelte, "akkor hívd fel a gyenguszt, ott biztos találsz magyarokat". Kelletlenül hátraordított valamit a rádiósnak, aki rövid walky-talkyzás után csodálkozva visszaordított, itt tényleg vannak magyarok. Fél óra múlva előkerült valahonnan az angolul is tudó sajtótiszt, aki legnagyobb meglepetésemre közölte, bemehetek. Húsz perc múlva odajön értem néhány német katona, és kezembe nyomott egy üveg langyos ásványvizet. Kimentem a taxishoz, adtam neki 1 dollárt, hogy mindenképpen várjon meg. A taxis bólogatott, majd beállt egy ligetbe. Közben sikerült végignéznem, hogyan csekkol be egy szirénázó - leginkább gumikerekes, lövegtorony nélküli BMP-re hasonlító - mentő-páncélos, mint később megtudtam, egy közlekedési baleset sérültjeivel. Közben megérkezett értem a magyar kontingens két képviselője, egy igen csinos hölgy, Emese, és a Laciként bemutatkozó sofőr, aki intett a gumikesztyűben motozni próbáló kapusnak, hogy a vendég vagyok. A kapus csalódottan húzta le a gumikesztyűt, a szemén láttam, hogy testüreg motozást is betervezett.

Tojássütés a harckocsin

Tekintse meg exkluzív képeinket!

A motozást megúszva valami számomra ismeretlen márkájú német terepjárószerűséggel elfurikáztak a kórházsátorig, ahol személyesen találkoztam Vekerdi doktorral, majd első napirendi pontként meglátogattuk az étkezősátort. Rendesen beálltam két horvát kommandós mögé, a kajaosztó minden kérdés nélkül kiszolgált, pedig a rang és felségjelzés nélküli Tesco-horgászmellényemmel némileg elütöttem a többiektől. A kaját - pontosabban a tésztás marhatokányt - eldobható műanyag tányérba adják, ez már nem is katonaság, ha nem kell csellózni (konyhai munka fedőneve), jegyeztem meg, a higéniai előírások miatt van ez így, világosított fel Vekerdi doktor, amelyre annyira ügyelnek a németek, hogy minden pénteken bezárják az étkezősátrat, vegyszeres fertőtlenítés miatt, gondolom, hogy a cselló helyett azért jusson valami érdekes elfoglaltság a kopaszoknak. Ezeken a napokon hideg kaját kapunk, de a napon gyorsan megmelegszik, mesélte Emese, ezt én is megerősítettem, láttam már afgán katonát felforrósodott harckocsin tükörtojást sütni.

Német, magyar két jóbarát

Vekerdi alezredes készségesen felel a leghülyébb kérdéseimre is. Mint megtudtam, a 18 fős magyar kontingens - ebből 7 fő orvos - közvetlenül a németek alá, az úgynevezett ISAF (International Security Assistance Force) kötelékébe tartozik, Az egész misszió neve a költői ISAF -I S Assistance F, ennek része a német kontingens, mely rendelkezik egy tábori kórházzal. A magyar kontingens a német fél alárendeltségében, a kórházban teljesít szolgálatot, és kizárólag egészségügyi feladatokat lát el, a tábori kiszolgáló (őrség, satöbbi) munkákban nem kell részt venniük.

Napi két sör

Egy ilyen kiküldetés elég húzós - a munkaidő reggel nyolctól este hatig tart, szabadnap nincs, hazajutás 3 havonta maximum három hétre - ehhez képest a javadalmazás - beosztástól és rangtól függően 1900-3000 EU plusz az otthoni alapbér - nem is tűnik soknak. Vasárnap 11-kor kezdődik a munkanap, én persze magamból kiindulva, meghosszabbított alvási lehetőségként tudtam be, de mint kiderült, vasárnap misenap, ez egy hívő nagyalvónak komoly skizoféniát okozhat. A kapcsolattartás napi 2-3 óra internet-hozzáférés, amit a magyar kontingens tagjai felosztanak egymás között, plusz a német kártyás mobiltelefon, amely kizárólag Kabul környékén működik 50 eurocent/perc tarifával, és persze a klasszikus tábori posta. Szórakozni ott a Duna Tv és a Tv2, és a kantin, napi maximum 2 sörrel. Amúgy nem tiltott az alkoholtartalmú italok beszerzése, de a fogyasztás korlátozása - a beszerzési helytől függetlenül - a máshonnan beszerzett szeszre is kiterjed. Ez kellemesebb állapot, mint az amerikaiaknál, ahol tiltott minden pia, ezért állítólag kínjukban a börtönlakókhoz és a klasszikus szovjet bakákhoz hasonlóan arcszesszel vagy "dobi" teával (irreálisan sűrűre főzött, nagy mennyiségű, magas koffeintartalmú tea) oldják - vagy éppen növelik - a felgyülemlett feszültséget. Ezt az infót a kabuli reptéren Alextől a security managertől hallottam.

Kezellek, hogy ne támadj meg

Tekintse meg exkluzív képeinket!

Kimarcsi persze nincs, izgalomnak és vidéknézési lehetőségnek viszont jobb híján megmarad a furcsa hangzású MEDEVAC, katona-magyarul egészségügyi kiürítés, civil-magyarul mentős riasztáskor kiszállás a helyszínre. A városnézésnek sajátos környezetet biztosít a zárt, légkondi nélküli páncélozott mentőjármű. A magyar csoport, mint ahogy személyesen is meggyőződtem róla, komfortos, légkondis, kétszemélyes sátrakban lakik, ez állítólag kényelmesebb, mint a konténer. A sátrak műanyagpadlózattal rendelkeznek, úgyhogy nem kel a sivatagi porban csoszogva skorpiókat kerülgetni reggelente, csipás szemekkel. Vekerdi doktor sok érdekességet elmesélt még a kórházról, amelyet szintén sikerült bejárnom. Bizalomerősítésképpen kezelnek helyieket is, és kapcsolatban vannak az afgán korházakkal, ahol döbbenetesen rossz az orvosi és egyéb ellátottság. Egész Afganisztánra 8 idegsebész jut. És nem titkoltan biztonságpolitikai célzattal itt kezelik az afgán kormány és a hadurak hozzátartozóit, ezzel is csökkentve az esetleges támadás veszélyét.

Miután végigsétáltam a "magyar" utcán, és megnéztem néhány sátorkörletet, Emese megmutatta a kantint is, ahol éppen hazainduló német katonák buliztak számomra már rég kihaltnak hitt eurodisco slágerekre. Megnéztem a biliárd és csocsó helyiséget, amely kábé annyira fantáziadús, mint nálunk volt Zegen. (Zalaegeszeg - a szerk.) A kantinsátorban található még egy számomra megfoghatatlan célt szolgáló, keletiesen berendezett helyiség is, mintás párnákkal és szőnyegekkel. Emese még megmutatta a bunkert is, amely állítólag a gépágyútűznek is ellenáll.

Tisztelik a magyarokat

A német katonák mindenütt előre köszöntek, Emeséék elmesélték, hogy magyar irányítással mentették ki anno a felrobbantott német busz sebesültjeit, de amúgy is nagy tisztelettel bánnak a magyar csoport tagjaival a kórházban, Vekerdi doktor például a kórház klinikai igazgatói beosztásásának várományosa.

Közben teljesen rám sötétedett. Laci, a mindent elintézni tudó ellátós szerzett egy terepjárót, és a koromsötét táboron keresztül kivittek a főkapuhoz, miután megajándékoztak 2 doboz sörrel. A taxis persze nem várt meg, próbáltam fűzni kirajzó horvát MP-seket hogy vigyenek be Kabulba, de állítólag nem oda mentek, bár szerintem onnan kizárólag csak Kabulba lehetett eljutni. Jobb híján kiálltam a sivatagban stoppolni a német őrök legnagyobb döbbenetére.

Egy dollárral beljebb

Kisvártatva megállt egy török vendégmunkásokat szállító busz. Miközben az utóbbi 10 év egyetlen cigarettáját elszívtam a mellettem ülő kurd elpanaszolta, hogy 2 hónapig építettek egy óvodát a török kormány pénzén, amikor elkészült valami afgán csoport felrobbantotta. Ezen úgy kiakadtak, hogy másnap mindannyian hazautaznak. A busz ledobott Kabul központjában, nem kértek semmit a fuvarért. Végül is egy dollárt megspóroltam.