Vad vágyak, brutális kéj

A szerelem művészetének legősibb formái is számot vetettek már avval, hogy a fájdalom kéjbe csaphat át. Mérhetetlen bölcsességgel megállapítják, bohóság azt hinni, hogy az ember nem érezhet egyidejűleg összeegyeztethetetlen, egymásnak ellentmondó vágyakat, sőt, néha mintha egyenesen azt sejtetnék olvasójukkal, hogy bizonyos durvaságok nagyobb szerelmi gyönyörhöz vezetnek, mint a gyöngédség gesztusai. A Káma-Szutra Ütések és sóhajok címmel külön fejezetet szentel a szerelmi csatározásnak. Nyúlrúgásnak nevezi a bimbó körmök közé csípését, egyidejű megrántását. A tigriskarom karmol, a vadkanharapást pedig korall ékszerré lehet rendezni, amennyiben félkörívben eleget helyezünk el belőle szerettünk dekoltázsán. A látszólagos önellentmondások feloldásának rendező elve a patriarchális férfi-női sztereotípiák ívén helyezkedik el: "Brutalitás kell a férfinak, e nélkül nem élhet át heves szerelmi gyönyört. A nőre irányuló agresszivitása ugyanannyira tényezője a férfierőnek, mint szerelmes érzései. Egyes férfiak azt képzelik, hogy a nő nem óhajt nemi élményben részesedni, de a férfi erélyessége magával ragadja. A nő szenvedélye viszont a férfiból kiváltott szerelmi tébollyal arányosan nő. Ez az ő diadala. Élvezi, hogy a fensőbbség csalóka ábrándját tudatosítja a férfiban. Sőt, képzeletében a hímvessző hüvelybe helyezése nem csupán szerelmes befogadás, hanem elkobzás, szeretője nemzőszervének letépése, hogy győzelmi jelvényként magában tarthassa."

A fejezet egyik célja, hogy a féktelenül szeretkezőket a súlyos sérülések veszélyére intse. Szertartásossá óhajtja emelni a nemi közösülés kegyetlenségét. Tudatára igyekszik ébreszteni a férfit, hogyan szabályozhatja erőszakosságát, hogyan hallhatja ki partnere sikolyaiból, vajon még kíméletlenebb verést akar-e, vagy már így is túl erős a bántalmazás, és abba kell hagynia. "Kulturált férfi nemi viselkedésében figyelembe veszi saját erejét és társa gyöngeségét. Tudja, miként zabolázza meg indulatait, és tisztában van a lány tűrőképességével."*

Ugyanazok a kérdések merülnek fel évezredek óta, ha a tabu nem elég erős ahhoz, hogy a róla való beszédet is teljesen elfojtsa. Állattá aljasít-e, vagy transzcendentális lénynyé varázsol-e a szélsőséges testiség? A leghevesebb és -szorosabb bensőséges érzelmeket teremti-e meg, vagy kizárja a szerelem lehetőségét? Kell-e hozzá konszenzus? A hagyományos társadalmi alá-fölé rendeltségi szerepeket képezi le, vagy az azokból való menekülés, az ellenük való lázadás szimbóluma-e? Hogy lehet a tagadhatatlanul benne rejlő veszélyt kezelni?

Felkorbácsolt kedélyek

De Sade több vaskos kötetet kitévő munkássága a hipokrita szenteskedés, a vágyak, az egyén szabadsága, szabadossága elfojtására szolgáló társadalmi rend fölforgatására irányult. A konszenzus, felelősség, sőt a veszélyesség kérdését sem taglalta. És ez az, amit későbbi honfitársa, De Beauvoir kért rajta számon, sőt a pokolra kívánta, El kell-e égetni de Sade-ot? (1951) című munkájában. Barthes (1967, 1971) de Sade mellett kardoskodott, Pasolini hírhedt Salo, avagy Szodoma 120 napja (1975) című dolgozatában pedig ellene. A film a szexuális erőszakot egyértelműen a politikai koercióval, konkrétabban a fasizmussal azonosítja, a konszenzualitás, a kölcsönös öröm lehetőségét teljesen kizárva. Liliana Cavani filmje, a valós történeten alapuló Éjszakai portás (1973) már sokkal bonyolultabb, a "józan ész", a De Beauvoir-i, pasolinis logika számára megfejthetetlen képletet mutat: a koncentrációs tábor volt foglya volt őrével szabadlábon is feleleveníti az egykor kényszer alatt kibontakozott brutális szerepjátékokat. A vágy ereje érthetetlenül elemi, kényszeres. A cinkos kapocs az igazi, szerelmi, fajtiszta házasságba is beleüti vasfogát.

Az angol Angela Carter viszont a Bloody Chamberben (1979) maga is eroticizálja a sanyargatás eszközeit, átírja a Kékszakáll-történetet úgy, hogy a fiatal Judit anyja segítségével felülkerekedik, megmenekül. Tanulmányt is közöl A sade-i nő címmel, mely inkább értelmezni, semmint elítélni kívánja a mestert. Mire az amerikai radikális leszbikus irodalom és életforma-terrorizmus gyöngyszeme, a hard-core mazochista Pat Califia Matcho Slutja 1988-ban megjelenik, a szado-mazochizmus divattá növi ki magát. Terjed először undergroundban, majd felszínen is. Klubok százai alakulnak a nyugati féltekén, oktató-nevelő szándékkal, ahol a tengerészcsomóktól, jogi védelemtől, divatkiegészítőktől kezdve mindenről szó esik, plusz még buli is van! Ma Londonban a leglátogatottabb, leghírhedtebb sz/m klub a Torture Gardens, ahol sokkal inkább buli, mint oktatás-nevelés folyik. Aztán a divat-, reklám- és a könnyűzeneipar is kért egy-egy szeletet: emlékezzünk csak Madonna szerencsétlen Hanky-pankyjére.

A lealjasulás értékei

A franciák "angol bűnnek" titulálják ugyan a szado-mazochizmust, azok viszont nem kértek a dicsőségből, és nem hagyhatták jogi szankciók nélkül a szexuális káosz ezen elszabadulását. A vallásos flagellálás intézményéről ugyan megengedően rendelkező törvényük van, de a kölcsönös megegyezésen alapuló, szexuális örömérzés kiváltására törekvő cselekedetek kriminalizálására viszont késztetést éreztek. 1987-ben egy akkor még "magánlakáson" tartott buli során több mint 200 egyént kihallgattak. 1989-re 16 meleg férfit letartóztattak, további 26-ot rendőri figyelmeztetésben részesítettek. A vád testi sértés, a bántalom elszenvedőinél pedig felbujtás volt. 1990-ben megszületett az első elmarasztaló ítélet. Rant bíró szerint az sz/m szex összeférhetetlen a szerelem fogalmával. Mivel mind a meleg, mind az sz/m kisebbségek nagy arányban rendelkeznek értelmiségi, többek között jogi végzettséggel bíró tagokkal, jelentős kampány indult a társadalom mozgósítására, felvonulásokkal, beadványokkal. A Lordok Háza 1993-as döntése 3:2 arányban megerősítette az Old Bailey ítéletét. A két lord különvéleménye elismeri, hogy a személyiség magánjellegű, konszenzuális megnyilatkozásairól volt szó. A bírósághoz intézett beadványok azt próbálták bizonyítani, hogy a szado-mazochizmus olyan szexuális deviancia, mely földrajzi hovatartozásra és törvényi szankciókra való tekintet nélkül megmutatkozó konstans a nem tradicionális társadalmakban. Továbbá részletes leírást tartalmazott a test szexuális sanyargatása által kiváltott érzésekről, a domináns és alávetett viszonyáról. A vállon, háton történő korbácsolás utáni érzést a vallásos önsanyargatás felemelkedést, magasztosulást, szárnyaló mámort kiváltó érzéséhez hasonlították. Az ülep, mell, nemi szervek gyötrését pedig felfokozott szexuális felajzottság és fogékonyság követi. A mazochista fél kielégülése gyakran mély hálaérzettel párosul, napokig ézelmi emelkedettség, elégedettség tölti el. Ezt élettanilag a hormonrendszerben beállt változással lehet igazolni, a stressz hatására ugyanis opioidokat bocsát ki a szervezet, éppúgy, mint a veszélyes vagy tűrősportok gyakorlása során. A kiszolgáltatott fél gondoskodást és figyelmet kap a dominálótól - mert az úr/nő a rabszolga rabszolgája, örömének kiszolgálója, vágyainak lesője. Ennélfogva nemcsak hála, hanem fokozottabb biztonságérzés is szállja meg - testi épségét, méltóságát egy másik ember kezébe merte helyezni, aki evvel nemhogy visszaélt, hanem cserébe örömmel gazdagította életét. A személyiség és szexualitás végleteinek föltárása növeli az egyén önismeretét és -értékelését. Veszéllyel, testi fenyegetettséggel szembenézni kemény kiállást igényel. Halál közelinek képzelt helyzetek túlélése végtelen felszabadultságot válthat ki. Fölvezették a bíróság előtt azt az érvet is, hogy sokak magányos, autoerotikus élete rendkívül veszélyes lehet, ha a megkötözést és asphyxiát (a fojtogatás érzéki fogékonyságot fokozó fajtáját) gyakorolják, mert nincs senki, aki közbelépjen, ha túlságosan szorul a hurok. A legfőbb ok a szenvedélyek magányos kiélésére a cselekmények kriminalizálása lehet.

Bár 1996-ban a[z angol] fellebbviteli bíróság felment egy férjet, aki billogot sütött felesége ülepére, ami a "rabszolgák" tipikus megjelölésének számít, a Spanner-ügy Strasbourgban is veszít, 1997-ben. A nemzetközi közjogban az egyetlen soha nem vitatott jus cogens, azaz megkérdőjelezhetetlen, abszolút emberi jog a kínzás és lealacsonyító, embertelen bánásmód tiltása. Emberi jogait a polgár az állam ellen érvényesíti ugyan, az felelősséggel tartozik azért, hogy magánszemélyek egymás közti viselkedésében se sérüljenek. Pettiti bíró indoklásában fölhívta a köz figyelmét a korlátozás nélküli megengedő társadalmak veszélyére, ahol is a fertő, a pedofília és mások kínzása ütheti fel fejét. A magánélet védelmének célja egyedül a bensőségesség és méltóság, nem pedig a lealjasulás és bűnös erkölcstelenség értékeinek óvása lehet.

Forrai Éva

*Sudhir Kakar: A Káma-Szutra aszkétája, Ulpius-ház, 2001

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!